Második részéhez érkezett sorozatunk, melyben magyar futballdinasztiákat szeretnék bemutatni, megismertetni a Kedves Olvasókkal. Előző részünket itt olvashatják. Az eredetileg három részesnek szánt sorozat több részből fog állni. Menet közben az általunk eredetileg bemutatni tervezett futballdinasztiák száma közel a duplájára nőtt egy hét alatt. Egyrészt forráskutatás közben bukkantak fel újabb nevek, másrészt olvasóinktól is kaptunk újabb ötletek. Jöjjenek, tehát, a futballcsaládok, ezúttal H-tól K-ig.
Hajdúék
![]() |
![]() |
Hajdú József és Hajdú Attila
Hajdú József, a tízszeres ifjúsági válogatott kapus közel két évtizeden keresztül védett az NB1-ben, összesen 230 mérkőzésig jutott az MTK, a VM Egyetértés és az FTC csapataival. Sikerlistája impozáns, három Magyar Kupa (MNK) győzelem, két bajnoki cím, egy-egy bajnoki ezüst és bronzérem. A Fradi Örökös Bajnoka. Fia, Hajdú Attila, 204 elsőosztályú mérkőzéssel büszkélkedhet. Játszott a Vác, a Csepel, a Szeged, a Fradi, a Vasas, a Sopron és az MTK csapataiban. Kétszeres magyar bajnok, BL résztvevő, továbbá tízszeres magyar válogatott.
Halmosiék
![]() |
![]() |
Halmosi Zoltán és Halmosi Péter
Halmosi Zoltán a Haladás középpályásaként 1967 és 1981 között 306 NB1-s találkozón szerepelt és 19 gólt szerzett. Legjobb eredménye egy Magyar Kupa (MNK) ezüst és egy bajnoki negyedik hely. Tizenegyszeres magyar válogatott volt, 1 gólt szerzett.
Halmosi Zoltán egyetlen gólja a válogatottban 0:26-tól
Fia, Halmosi Péter, jelenleg is a Haladás játékosa. A szombathelyi gárdán kívül még a Debrecenben szerepelt Magyarországon, összesen 254 bajnoki mérkőzésen lépett eddig pályára és 51 gólt szerzett. Külföldön játszott Ausztriában a Grazer AK, Angliában a Plymouth és Hull City csapataiban. Két-két magyar bajnoki címe és Szuperkupa győzelme van a vitrinben, harmincötszörös magyar válogatott, gólt nem szerzett.
Halmosi apja fia
Híresék
![]() |
![]() |
Híres (Hirth) Alajos és Híres Gábor
Híresék eredeti családneve Hirth volt, de apuka, Híres Alajos magyarosította ezt. A hátvéd a Gammában mutatkozott be 1941 és 1944 között az NB1-ben, de játszott az elsőosztályban még 1945-ben az Újpesti MTE-ben, 1947/48-ban a Csepelben és 1952-ben az Izzóban is. Alacsonyabb osztályban még a Magyar Pamut játékosa volt. A Csepellel ráadásul magyar bajnok lett. Fia, Híres Gábor, méghíresebb lett. A Vasasban kereken 200, az MTK-VM-ben 188 bajnoki meccsen lépett pályára, összesen 5 gólt szerzett középhátvédként. Pályája csúcsán, 1987-ben, négyszer a címeres mezt is felhúzhatta. Egyszeres magyar bajnok, kupadöntős, bajnoki ezüstérmes és Közép-európai kupa (KK) győztes, kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes és háromszoros bajnoki bronzérmes. (A fiatalabb generációnak mondom, Híres egy érdekes jelenség volt a pályán. Hihetetlen robusztus és betonkeménységű játékáról volt emlékezetes. Ha odalépett, repült mindenki körülötte. Remekül keresztezett, a helyezkedése egészen káprázatos volt. Mégis a mozgása, hogy finoman fogalmazzak, rettenetesen darabos volt. csapatainak szurkolói imádták, az ellenfél drukkerei cikizték, megmosolyogták. A mozgása miatt, a sok jó tulajdonsága mellett, mégis, nincs rá jobb szó, -nem volt az!!- ügyetlennek tűnt. Akkori edzője, Verebes Mágus, egyszer kijelentette róla, ő Európa legjobb középhátvédje. Neki ez hihetetlen önbizalmat adott, az ellenfél szurkolói méginkább megmosolyogták. Nem ő tehetett a kinyilatkozásról, mégis, valahogy, belőle lett "áldozat" a magyar futballpályákon - a szerkesztő megjegyzése.)
Horváth "Perásék"
![]() |
![]() |
Idősebb Horváth "Perás" Gábor és ifjabb Horváth "Kispera" Gábor
Az apuka, idősebb Horváth Gábor, Székesfehérvár szerte csak a "Perás" becenéven ismert. A Videoton történelmében a balhátvéd játszotta a harmadik legtöbb bajnoki mérkőzést. 1979 és 1991 között 317 NB1-s mérkőzésen 6 gólt szerzett a hatszor ifjúsági-, és kétszeres utánpótlás válogatott labdarúgó. Egyszeres Magyar Kupa (MNK) döntős és bajnoki bronzérmes, UEFA Kupa döntős. Az 1984/85-s nemzetközi kupasorozatban is magáénak mondhat egy elképesztő rekordot, harmadmagával csak 45 percet hiányzott a mérkőzésekről... Fia, ifjabb Horváth Gábor, (matematikai és biológiai számítások szerint akkor fogant, mikor a Videoton Párizsban játszott UEFA Kupa mérkőzést, és édesanyja egy kedvezményes IBUSZ út keretében megtekinthette az édesapa Paris St. Germain-Videoton 2:4-s mérkőzését), az egykori tizenötszörös utánpótlás válogatott hátvéd a Videotonban közel 150 bajnoki mérkőzést játszott és 4 gólt szerzett. Három év hollandiai kitérő után 2013-ban tért haza, ezúttal a Paks csapatába. Négy alkalommal a címeres mezt is felhúzhatta. Egyszeres Magyar Kupa győztes, bajnoki ezüst-, és bronzérmes. 2010-ben az Év Labdarúgója címet kapta meg.
Jagodicsék
![]() |
![]() |
![]() |
Jagodics Zoltán, Jagodics Márk és Jagodics Bence
Egy fiatalabb futballdinasztiáról beszélünk ezúttal, hisz az alapító, Jagodics Zoltán pályafutása csak a közelmúltban ért véget. A Haladás, az ETO, a Fradi és a Paks egykori védőjátékosa 230 elsőosztályú mérkőzésen 35 gólt szerzett. A hétszeres válogatott játékos címeres mezben 1 gólt lőtt. Címei közt szerepel egy-egy bajnoki arany-, és bronzérem, illetve Magyar Kupa győzelem, továbbá két bajnoki ezüstérem. Az Üllői úton az Újpest ellen 1996-ban szerzett gólját a szurkolók beválasztották a Fradi legszebb góljai közé (bevallom, nekem is tátva maradt a szám a helyszínen, az akkori A-B-C kanyarban).
Fiai közül az idősebbik, az utánpótlás válogatott Márk, édesapjához hasonlóan, a Haladás színeiben mutatkozott be az élvonalban. A tehetséges belső védő 12 NB1-s mérkőzésen játszott eddig, jelenleg kölcsönben játszik Ajkán. A kisebbik Jagodics, Bence, még nem esett át a tűzkeresztségen, jelenleg a Haladás II. keretének védőjátékosa.
Jagodics apja fia (Márk és Zoltán)
Józsiék
![]() |
![]() |
idősebb Józsi György és ifjabb Józsi György
Idősebb Józsi György Nagykanizsáról került a Zetéhez. A középpályás 1970 és 1979 között 145 NB1-s mérkőzésen 20 gólt szerzett. Fia, ifjabb Józsi György, szintén a középpályán játszik, csakúgy, mint édesapja. Eddig a Zete, a Győr és Fradi csapataiban 246 bajnoki mérkőzésen 36 gólt szerzett. A jelenleg is aktív játékosnak eddig egy-egy bajnoki elsősége és Ligakupa győzelme, továbbá három bajnoki broznzérme van.
Kardosék
![]() |
![]() |
idősebb Kardos Ernő és ifjabb Kardos Ernő
Idősebb Kardos Ernő a PMSC színeiben 1971 és 1982 között 173 bajnoki mérkőzésen 27 gólt szerzett. Az egyszeres válogatott csatárnak van egy Magyar Kupa (MNK) ezüstérme. Arról is volt híres, pályára lépésekor ő volt a magyar labdarúgó válogatott 600. játékosa. Fia, ifjabb Kardos Ernő a nevelőegyesületében, a PMSC-ben már számtalan bajnokin pályára lépett, mikor leigazolta a Ferencváros. Az igazi ismertséget ez hozta meg neki. A Fradiban, szerencsétlenségére, mindössze 8 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára a fiatal középpályás. Még odaigazolásának őszén, Fehérváron egy ütközés során bokatörést szenvedett. Utólag ez olyan súlyosnak bizonyult, hogy abba kellett hagynia a labadarúgást, legalábbis az élvonalban. Egyszeres magyar bajnoknak mondhatja magát.
Királyék
![]() |
![]() |
Király Ferenc és Király Gábor
Az édesapa, Király Ferenc, a Haladás játékosa volt több, mint egy évtizeden keresztül. A középpályás 1970 és 1984 között 260 bajnoki mérkőzésen 30 gólt szerzett. Legjobb eredményei egy bajnoki 5. helyezés, egy Magyar Kupa (MNK) ezüst és egy Nehru Kupa győzelem. Fia, Király Gábor, a magyar pályákon ennyit nem tudott felmutatni. 1993 és 1997 között 96 bajnoki (NB1 és NB2) mérkőzésen lépett pályára, szintén a Haladás csapatában. Legnagyobb magyarországon elért sikere egy másodosztályú aranyérem 1995-ben. 1997 óta (immáron több, mint tizenhat éve!!) külföldön jeleskedik. Csak a legemlékezetesebb állomásai: Hertha BSC 198, Chrystal Palace 111, TSV München 146 bajnoki mérkőzés. És akkor még a sallangot nem is említettük... Bundesliga bronzérem, BL szereplés, Bundesliga legjobb kapusa, Magyarországon négy alkalommal az Év Labdarúgója. Mindezek mellett 90 válogatott mérkőzés, már közel a negyvenhez, de pályafutásának koránt sincs még vége...
Kisznyérék
![]() |
Kisznyér Sándor és Kisznyér Ádám
Kisznyér Sándor, az édesapa, 1981 és 1984 között 90 NB1-s mérkőzésen szerepelt az Újpesti Dózsában és 17 gólt szerzett. Kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes, KEK negyeddöntős, Négy-négy mérkőzés az olimpiai válogatottban és az utánpótlás válogatottban, egy hivatalos magyar válogatott mérkőzés. Ki tudja, mi és mennyi maradt benne. 1984 őszén, mikor a negyedik szezonját kezdte a Megyeri úton, októberben kiderült, súlyos szívkoszorúér rendellenessége volt, orvosai azonnal eltiltották az aktív pályafutástól. Alig múlt huszonöt éves. Fia, Kisznyér Ádám, igazolhatja, nem csak a tehetséget lehet örökölni, hanem a sorsot is. A tehetséges csatár alig múlt tizennyolc éves, amikor bemutatkozhatott az NB1-ben, ráadásul ugyanabban a klubban, mint édesapja. 6 bajnoki mérkőzésig jutott, mikor egy edzésen összefejelt egy csapattársával - szilánkos homlokcsont törés lett a vége. A teljes gyógyulása után az orvosok csak fejvédőben és csak saját felelősségére engedték volna játszani, de ezt már nem vállalta. Talán, Ádám fia majd, egyszer, valamikor...
Koltaiék
![]() |
![]() |
Koltai István és Koltai Tamás
Koltai István a hetvenes években játszott a Rába ETO-ban. Egyszeres Magyar Kupa (MNK) győztes és magyar bajnok (az előző részünkben említett Füzi Gézához hasonlóan úgy lett bajnok, hogy már gyakorlatilag befejezte pályafutását, mikor Verebes az 1981/82-s, első bajnokcsapatában egy alkalommal, csereként, pályára küldte). Fia, Koltai Tamás, eddig 136 NB1-s mérkőzésen lépett pályára és 23 gólt lőtt. Egyszeres magyar bajnok és kétszeres bronzérmes. Címeres mezben, 2008 óta, tizenkétszer lépett pályára, jelenleg is a Győri ETO játékosa.
Korsósék
![]() |
![]() |
Korsós István és Korsós Attila
Az édesapa, Kosrsós István, a Rába ETO és a Vasas egykori kiváló balszélsője 1963 és 1972 között közel 200 NB1-s bajnoki mérkőzést játszott és szinte minden harmadik mérkőzésén rúgott gólt. Az egyszeres válogatott csatár címe közt szerepel egy-egy Magyar Kupa győzelem és ezüstérem, bajnoki bronzérem, két bajnoki arany mindkét csapatával, BEK negyed-, és elődöntős. Ezek mellett többszörös ifjúsági-, utánpótlás-, és B-válogatott volt. Fia, Korsós Attila, 189 NB1-s mérkőzéssel rendelkezett, 46 gólig jutott, nem rég még alacsonyabb osztályban, a Ménfőcsanak csapatában játszott, de profiskodott két alkalommal Ausztriában a Salzburg csapatában is. Egyszeres magyar bajnok és bronzérmes, kétszeres magyar kupa ezüstérmes és bajnoki bronzérmes. A válogatottban 17 mérkőzésen 3 gólt szerzett.
Kovácsék
![]() |
![]() |
Kovács II József és Kovács Péter
Az apuka, Kovács II. József, a Vöröskovács, a SBTC csapatában közel 30 NB1-s mérkőzést játszott, mikor Újpestre került. Ott 1977 és 1979 között 6 bajnokin lépett pályára a középhátvéd kétszeres magyar bajnok. Fia, Kovács Péter, az Újpest és a Vác csapataiban összesen 21 NB1-s mérkőzést játszott és 3 gólt szerzett. Magyar bajnoki ezüstérmes. 1998 óta játszik finn, norvég és belga klubokban. Tizenöt év alatt 385 bajnoki mérkőzést az említett bajnokságokban és közel 200 gólt rúgott. A tízszeres válogaott játékosnak külföldön számtal díja és címe van. Többek között Finnországban kupagyőztes, bajnok, bajnoki bronzérmes, Norvégiában kétszeres gólkirály. Jelenleg is játszik a Strømsgodset IF csapatában.
Kőhalmiék
![]() |
![]() |
Kőhalmi Gábor és Kőhalmi András
Az édesapa, Kőhalmi Gábor, a Csepel középhátvédje volt. 1980 és 1984 között 123 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett. A kétszeres válogatott labdarúgó legjobb eredménye egy őszi elsőség és egy bajnoki 4. helyezés. Az 1984-ben kirobban bundaügyben örökre eltiltották. Fia, Kőhalmi András, az Újpestben és a REAC-ban 101 NB1-s mérkőzésen 3 gólt szerzett. Az ifjabbik Kőhalmi is gyanúba keveredett többedmagával a rákospalotaiak bundabotrányában...
Reméljük, sorozatunk második része is tartalmazott újdonságot és érdekességet. Egy hét múlva jövünk a harmadik résszel, ezúttal csak annyi biztos, hogy az M betűtől indlunk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bcs csl 2013.12.17. 07:37:47
maribor_ 2013.12.17. 11:12:25
Bafana 2019.02.21. 12:55:27
Remélem segítettem!
maribor_ 2019.02.22. 11:29:12
Bafana 2019.02.24. 20:11:22
József Kántor
Bene, Fekete, Temesvári-család???
maribor_ 2019.02.25. 10:20:24
Temesvári Miklósnak a testvére említést érdemelne, de ők nem apa és fia. Miklós fia játszott talán egy, vagy két NB I-s meccset Diósgyőrben, egy súlyos sérülés törte ketté a karrierjét.
RTB 2019.03.27. 08:37:07
www.veszpremkukac.hu/gyasz-meghalt-temesvari-tibor/
maribor_ 2019.03.27. 08:40:16
RTB 2019.03.27. 12:51:36
maribor_ 2019.03.27. 14:41:56
valogatott.blog.hu/2018/12/23/idokapszula_nb_i_1982_83_oszi_zaras_az_nb_ii_es_a_harmadik_vonal
Ajánlott bejegyzések: