Spanyolország az aktuális világbajnok. Mi nem. És ma azt is láthattuk, hogy miért nem. Persze ez sem teljesen pontos így, mert a mostani válogatottunk gyengébb, mint az, amelyik a tavalyi világbajnokságon részt vett. A spanyol csapat is több ponton változott, fiatalodott, de nem lettek rosszabbak. Mi igen.

És a spanyolok már azelőtt is jobbak voltak nálunk.

Spanyol öröm, magyar bánat (Fotó: MTI)

A mai mérkőzésről azt mondta egy szakértő, hogy hullámzó volt a játék. Valóban így volt, mindig aszerint változott a játék képe, hogy a spanyolok éppen mennyire vették komolyan. Igazság szerint ők egy negyedóra alatt lerendezték a meccset, ekkor vezettek 9-3-ra. Aztán kicsit megnyugodtak, elkezdtek spórolni. Ők is tudják, hogy kétnaponta játszani kell, komoly, nehéz meccseket. Nem érdemes kihajtaniuk magukat egy már megnyert meccsen.

10-9-nél az edzőjük időt kért, felrázta a csapatot, szólt nekik, hogy mégisincs ez még megnyerve. Aztán pár perc alatt lerendezték, hogy mégis meglegyen. Az időkérés után a spanyol válogatott hét perc alatt hét gólt lőtt. Azaz nagyjából annyit, ahányszor náluk volt a labda. És ezalatt csak egyet kaptak. 10-17, ennyi a félidő.

Nem mondom, hogy lehetetlen hét gólról felállni, de a szünetben mindenki tudta, mi is, ők is, hogy ez ennyi, hogy, ha akarnak tudnak nyerni tizenöttel is. Nem akartak. A második félidőben is lőttek 17 gólt. Mi is, de ez igazából már mindegy volt.

A magyar válogatott támadó- és védekezőjátékának színvonala is jelentősen elmaradt a spanyolokétól. Világosan viszontláthattuk azt, amit eddig is tudtunk: a magyar válogatottból kieső, idősebb játékosok helyére nem tudunk hasonló képességű fiatalokat állítani. Putics Barna, Nagy Kornél, a magyar kézilabda nagy ígéretei. Öt évvel ezelőtt azt vártuk tőlük, hogy majd ők lesznek az új sztárok, a válogatott új húzóemberei. És azóta is ezt várjuk.

Az utánuk következő korosztályoktól meg már nem is várunk semmit.

Császár Gábor, aki most, Nagy László nélkül, vezéralakja lehetne a válogatottnak, elásta magát Párizsban, az őszi félévben alig lépett pályára, játékon és formán kívül van, igazából csak hosszúra növesztett szakállával tudja magát érszrevétetni.

A futball-szakosztály asztaláról lehulló morzsákból a Paris Saint-Germain férfi kézilabdában is a világ leggazdagabb csapata lett. 13,5 millió eurós éves költségvetésük kb. a duplája a Veszprém éves keretének, és nagyjából másfélszer több, mint a tavalyi BL-győztes Hamburgé. Hozzájuk igazolt Császár Gábor, de ott nem tudott megfelelni, játéklehetőséghez szinte egyáltalán nem jut.

Irányító és átlövők nélkül pedig teljesen esetleges az egész játékunk. A góljaink felét a szélsők lövik. A két balátlövő, a már említett Putics és Nagy K. 2 gólt lő összesen, 10 lövésből (mindketten 1/5). A másik oldalon Ancsin Gábor még rosszabb: ő is 1-et lő, de neki 7 lövés kell hozzá.

A szétesett csapatjáték jellemzője: lényegesen többször lőttünk kapura, mint a spanyolok, és lényegesen kevesebb gólt lőttünk. Úgy mondják ezt, hogy egy játékos csak lő, de nem tölt. És most így volt vele a teljes magyar átlövő-állomány. 53 lövésből 27 gólt (a spanyolok 34/47) szereztünk, úgy, hogy a második félidő egy jelentős részében a spanyolok gyakorlatilag egyáltalán nem védekeztek. A statisztika szerint 10 lövésünket sáncolták le a spanyol védők (ez borzasztó sok), emellett mellément 3, 1 pedig kapufa lett. A spanyol válogatott adatai: 0, 0, 0. Egyrészt az látszik, hogy egyetlen alkalommal sem tudtuk se lesáncolni a spanyolokat, se jó védekezéssel arra kényszeríteni, hogy rossz, kaput nem találó lövést eresszenek el; másrészt az, hogy tíz labdánkat sáncolták le, azaz rengeteg elő nem készített, zárással nem támogatott lövésünk volt. Bizonyítani akar az átlövő, ha nála van a labda, akkor lő, ha kell, ha nem. Már csak azért is, mert arra aztán várhatna ítéletnapig, hogy a harmatgyenge Zubai Szabolcs beállóban megtartson akár csak egy spanyol védőt is.

Rossz évek jönnek most a magyar férfi kézilabdára. Nem biztos, hogy megússzuk hét szűk esztendővel. Mindenesetre ma estétől kell számolni.