Volt egy olyan ötletem is, hogy ezzel a címmel a cikk egy üres oldal legyen csak, de egyfelől ezt a poént egyszer már, más témában, ellőttük, másfelől azért mégiscsak szánnék néhány gondolatot a témára. Magáról az október 26-i tüntetésről már kiváló kollégám beszámolt, akik esetleg lemaradtak az eseményről, és nem tudják, miről is van szó, a hivatkozott cikkben mindent megtalálnak.

Fotó: Polyák Attila, Origo

Egy biztos: a tüntetésre a politika oldaláról semmilyen reakció nem érkezett. Szó szerint semmilyen: a szurkolók petícióját még átvenni sem voltak hajlandóak, azt üzenték, tessék visszajönni munkaidőben. Kevésbé cizellálltan fogalmazva ez annyit jelent: le vagytok ti szarva (bocsánat az amúgy ezen hasábokon általában nem alkalmazott trágárságért). Az MLSZ (soha be nem vallottan, mégis vélhetően erre a megmozdulásra reagálva) elsütött pár színvonaltalan PR-cikket a szurkolói kártya előnyeiről. És aztán ennyi.

Miért vette a kormány és az MLSZ is ennyire semmibe a tüntető szurkolókat? A válasz egyszerű: mert megtehetik. Az egésznek semmi visszhangja nem lett, másnapra mindenki el is felejtette az egészet. A téma lezárva.

Ehhez persze kellett egy kis balszerencse is: a tüntetés időpontjának kiválasztásakor még aligha sejtette bárki is, hogy pár nappal a demonstráció előtt a kormány benyújtja az Országgyűlésnek az egyebek mellett az internetadó bevezetéséről is szóló (utóbb visszavont) törvényjavaslatot, amely aznap, és a kövektező napokban, teljesen uralni fogja a médiát és a közbeszédet. Néhány órával a szurkolók demonstrációja után legalább egy nagyságrenddel többen vonultak az utcára a netadó ellen tiltakozva. Szerencsésebb időpontban akár napokig téma lehetett volna a drukkerek megmozdulása.

Kicsit tágabban nézve a kérdést, az is tisztán látszik, hogy a szurkolók pár ezren vannak, és képtelenek saját magukon kívül bármely társadalmi csoportot maguk mellé állítani. Sőt, a társadalom nagy része ellenzi a szurkolói törekvéseket. Nem feltétlenül azért, mert alaposan tanulmányozták és megértették a szurkolók követeléseit, hanem zsigerből. Ma Magyarországon a futballmeccsre járó szurkolók, és ezen belül is főként a szervezett csoportok társadalmi megítélése kb. olyan, mint a thatcheri Angliában volt: a legtöbben úgy gondolják, szurkoló az, aki minden héten szétveri a stadiont és az ellenfél szurkolóit, aki miatt nem járnak a családok meccsre, akik menetrend szerint verik szét a tömegközlekedési eszközöket. És amíg ez a kép nem változik, addig a szurkolói törekvések mögé nagyon nehéz, mondjuk ki: lehetetlen lesz társadalmi támogatást állítani, és addig a kormány ill. a sportági szövetség nem egyszerűen megteheti, hogy így bánjon velük, hanem kifejezetten célszerűnek tűnik számukra, hogy félresöpörjék a szurkolók minden kérését, követelését.

Szurkolói kártyák. Forrás: MLSZ

A szurkolókban, pláne az ultrákban, a népesség nagy része olyan csoportot lát, akiket meg kell fékezni, vissza kell szorítani, minden eszközzel. Bár nyilván nem felel meg egy komoly statisztikai mintavételnek, de érdemes lehet megnézni a tüntetésről szóló, már hivatkozott cikkünkre érkezó reakciókat. Csak egy kommentet idéznék: Micsoda világ az, ahol már rendesen szét sem lehet verni egy pályát, fejbe hajigálni a többieket, mert utána már be sem engedik az ilyen szolidan szórakozókat??! (Idézet vége). Szóval, igen, a társadalom többsége, úgy tűnik, egyetért a kormány és az MLSZ azon intézkedéseivel, amelyek ellen a drukkerek tiltakoznak, és úgy vélik, a szurkolói kártya jó eszköz az erőszak visszaszorítására.

De nem is feltétlenül kell ilyen szélsőségeket keresnünk: amúgy értelmes, intelligens, és (ne tessék röhögni) szakmáját tekintve atomfizikus ismerős panaszkodik, hogy szombat este, amikor pihenni szeretne, százával vonulnak az ablaka előtt az emberek és kiabálják, hogy Hajrá Fradi. Ha ezek nem szurkolók lennének, akkor ugyanez már tüntetésnek számítana, és engedély hiányában feloszlatnák, bezzeg ezek a szurkolók mindent megtehetnek. Ő amúgy támogatná, hogy a Ferencvárost rendeletileg oszlassák fel, szüntessék meg.

Fotó: Polyák Attila, Origo

Külön balszerencséje az ultráknak, hogy a társadalom hajlamos összemosni őket legnagyobb jelenlegi ellenfeleik egyikével. Hogy jogosan-e, vagy éppen erősen tévesen, az ebből a szempontból nézve szinte mindegy is. A stadionépítés a kormány legnépszerűtlenebb intézkedései közé tartozik. Bárhol, bármiről derül ki, hogy nincs rá elegendő állami forrás, az érintettek első reakciója szinte mindig az, hogy bezzeg a stadionok fontosabbak. A társadalom széles rétegei kevés dolgot gyűlölnek manapság jobban, mint a stadionokat, és ilyenkor sokszor elmarad a megkülönböztetés, a stadion, és mindazok, akik oda járnak (de legalábbis oda szeretnének járni), egységesen negatív megítélés alá esnek.

A szurkolók sokszor maguk alatt is vágják a fát. Erre az egyik legjobb példa a tavalyi, Csatáry Lászlóra emlékező molinó. És itt most megint teljesen mindegy, hogy ki volt Csatáry, és helyes-e rá emlékezni. A társadalom többsége Csatáryt negatív figurának tartja, és ezáltal automatikusan a róla megemlékezőket is. Hasonló körbe tartozik a végül egy zártkapus mérkőzést eredményező, eredetileg is súlyos, és a média által még fel is nagyított zsidózás az Izrael elleni válogatott mérkőzésen.

Fontos tényező, hogy a magyar futball alacsony színvonala miatt nagyon kevesen járnak mérkőzésekre, így nagyon szűk az a réteg, amelyik ilyenkor az ultrák mögé tudna állni, aki fel tudna szólalni, hogy de hát kérem én tíz éve járok meccsre, és azóta a szurkolók sosem verték szét a stadiont, és engem is csak a rendőrök vertek fejbe egyszer. Szerzőtársam a bécsi derbyről szóló nagyszerű írásában is kiemelte, hogy ott a mérkőzésre kilágotató családoknak is tetszett a szurkolók szereplése - a magyar stadionokból eleve hiányoznak ezek a családok, a nézhetetlen magyar futballra már ők sem kíváncsiak, de ha mégis rászánnák magukat a meccslátogatásra, a regisztrációhoz kapcsolódó nehézségek elriasztják őket.

Az októberi szurkolói tüntetés, és annak (nem létező) következményei világosan megmutatták az erőviszonyokat. A szurkolóknak akkor van reális esélyük a követeléseik meghallgatására, ha ezeken az erőviszonyokon változtatni tudnak. Egy biztos (hogy mást ne mondjunk, a legutóbbi kölni tapasztalatok is ezt erősítik meg): ha bekövetkezik a szurkolói mozgalomnak az októberi tüntetés végén beígért radikalizálódása, azzal végképp elveszthetik a társadalom támogatását. Széles társadalmi háttér nélkül pedig ezt a harcot csak elveszíteni lehet.