Válogatott okosságok

2010. május 22-én a Blackpool FC szurkolói nem mindennapi csodának lehettek részesei: a szezon előtt kiesési favoritnak tartott klubjuk tényleg elbúcsúzott az angol másodosztálytól ...mert feljutottak a Premier League-be.

Kezdődik az ünneplés a Wembley-ben. Igen, az ott egy forgalomterelő kúp (fotó: bfcblog.co.uk)

Tekerjünk előre az időben, 2014. július 26-át írunk és két hét van az új szezonig. A Blackpool FC 8 igazolt játékossal és kapus nélkül vág neki a felkészülés utolsó szakaszának. Íme a csapat felállása az egyik felkészülési meccsről, öt próbázóval a kezdőben.

TEAM: Trialist, Waddington, Trialist, Perkins, McMahon (C), Dunne, Zenjov, Trialist, Trialist, Grant, Trialist.

— Blackpool FC (@BlackpoolFC) July 19, 2014

 Mi a fene történhetett a kettő között?

Blackpool régen egy álmos tengerparti falucska volt Anglia észak-nyugati részén. Bár már a tizennyolcadik század vége fele fejlődésnek indult a tengerparti fürdőzésre vágyóknak köszönhetően, az igazi fellendülés akkor kezdődött el, amikor a britek feltalálták a vasutat. A vonatok hirtelen hétköznapi emberek ezreinek tették lehetővé, hogy üdüljenek, és a csaknem tíz kilométer hosszú homokos tengerpart még úgy is hatalmas vonzerőt képviselt, hogy az Ír-tenger finoman szólva sem balzsamosan meleg vizéről híres. Innentől kezdve viszont minden az Észak-Anglia robbanásszerűen növekvő ipari városaiban kikapcsolódásra vágyó munkástömegek kiszolgálásáról szólt.

A város ikonikus tornya a plázs északi vége felől nézve

A város futballcsapatát 1887-ben alapították, ám fénykoruk egyértelműen az 1950-es évekre tehető, 1953-ban Stanley Matthews vezényletével elnyerték az FA Kupát. És bár bajnokságot ekkor se nyertek, jó formájukat mi sem bizonyítja jobban, hogy négy Blackpool-játékos is szerepelt az angol válogatottban (Stanley Matthews, Harry Johnston, Stan Mortensen és Ernie Taylor) a magyarok elleni rangadón, az már más kérdés, hogy milyen sikerrel.

További magyar vonatkozás is akad: Németh Krisztián itt kezdte és fejezte be angol bajnoki pályafutását, üröm az örömben, hogy a két esemény között mindössze 32 perc telt el.

Ez utóbbi a 2008/09-es szezonban történt, aminek végén a Blackpool tizenhatodik lett a másodosztályban, de a liga egyik legalacsonyabb költségvetésű klubjaként ennél jobb folytatásra tőlük senki nem számított. Ám nyáron érkezett a fanatikusan dilinyós Ian Holloway és minden megváltozott.

A szurkolói emlékezet számtalan Holloway aranyköpést tart számon, de sajátos humorát talán a legjobban az illusztrálja, ahogy a mezlevételért járó sárgalap intézményét kritizálta:

"Én nem látom be, miért lenne probléma, hogy a játékosok leveszik a mezüket gólszerzés után. Ők élvezik és biztos élvezik az ifjú hölgyek is a lelátón. Talán ez is a legfőbb oka, hogy a nők szeretnek meccsre járni, mert itt láthatnak izmos fiatalembereket félmeztelenül. Persze ha ezért jönnek, akkor valamelyik másik csapat meccsét nézzék inkább, mert az én srácaim rondák, mint a bűn."

A csapat hirtelen lendületes és szórakoztató támadófociba kezdett, aminek eredményeképp potyogtak a gólok a meccseiken mindkét kapuba, de összességében azért inkább az ellenfélébe. A szezon utolsó meccsén a Swansea City botlása miatt épp hogy csak becsúsztak az utolsó rájátszást érő helyre, innentől viszont már nem lehetett megállítani őket: a Nottingham Forestet 6-4-es összesítéssel söpörték le, a döntőben meg hiába vezetett a Cardiff kétszer is, ők mindkétszer visszakapaszkodtak, majd a hosszabbításban megszerezték a győztes gólt. Van-e ennél szebb sztori a futballban?

Ian Holloway edző a tőle megszokott méltósággal és eleganciával ünnepelt. (fotó: bfcblog.co.uk)

A Premier League már jóval keményebb diónak bizonyult, itt már nagyon kijött a költségvetésbeli különbség, és a legtöbb feljutó csapattal ellentétben ők nem vásároltak össze boldog-boldogtalant a bentmaradás távoli reményében. Sőt, még a játékstílusukon se változtattak cseppet se, 55 rúgott góljukat sok felsőházbeli klub is megirigyelte volna, a 78 kapottat már kevésbé. A bentmaradás így is csak karnyújtásnyira volt, és mindenki azt várta, hogy a Premier League-től kapott rengeteg pénzből (a kieső csapatoknak az azévi illetményen felül még két évig jár "támogatás") könnyedén visszajutnak.

De az erősítés elmaradt, sőt, a csapat legjobbjai távoztak, és bár pótolták őket úgy-ahogy (például Kevin Phillips-szel, aki a szezon végén majd a csapat házi gólkirálya lesz), és el is jutottak újra a rájátszás döntőjébe, a csodát nem sikerült megismételni.

Eközben viszont döbbenetes dolgok derültek ki a klub háza tájáról: a Daily Mail állítása szerint a klub egyik tulajdonosa és igazgatója, Owen Oyston 11 millió fontos fizetést tett zsebre a kieséssel végződő szezon alatt. Ami pedig több, mint amit a csapat összes játékosa és edzője keresett együttvéve, és sokszorosa annak, amit pl. a bajnok Manchester United igazgatói kaptak.

A "csodatevő" Holloway nemsokára a Crystal Palace csapatához távozott (akikkel rögtön fel is jutott, a mindent eldöntő gól szerzőjét se kell sokat találgatni), a minőségi játékosok lassú kiáramlása folytatódott, az új edzők meg nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Végül a tavalyi bajnokság utolsó 29 fordulójában csak 3 győzelmet sikerült összehozni, épphogy elkerülve a kiesést a másodosztályból. Ezután már alig volt játékos, aki maradt volna, és így esett, hogy az idei szezon előkészítésének új edzővel és nyolc játékossal vágtak neki.

Na és innentől kezdve óvatosan kell fogalmaznom, mert a helyzet azóta finoman szólva is elmérgesedett.

Móló holtszezonban

Owen Oyston érdekes figura, ennyit nyugodtan állíthatunk. 1988 óta tulajdonosa a klubnak, és nem örvend köztiszteletnek a szurkolók körében. Ennek okairól csak találgathatunk, talán köze van hozzá annak, hogy 1996-ban hat év börtönre ítélték egy 16 éves lány megerőszakolásáért. Talán fia, Karl Oyston stílusa és szurkolókhoz való hozzáállása is okolható, amit leginkább csak úgy jellemezhetünk, hogy simicskás.

Az biztos, hogy a szurkolói elégedetlenség minden eddiginél nagyobb méreteket öltött idén, ami nem csoda: a csapat mindössze négy győzelemmel tökutolsó a másodosztályban, 10 pontra a bentmaradástól. Még a klub elnökének és húsz százalékos résztulajdonosának, a lett Valerij Belokonnak is elege lett a helyzetből és nyíltan kritizálta az Oyston családot, azzal vádolva őket, hogy 24 millió fontot (kb. 10 milliárd forint) szipkáztak ki a klubból. A válasz szintén nyílt levélben érkezett, mégpedig a klub honlapján, ami mindenképp új fejezetet nyit a vállalati kommunikáció történetében.

Az itteni lovak sajátos módon alkalmazkodtak a jeges, tengeri szélhez.

De miért is kell óvatosnak lennem? A válasz egyszerű: Oystonék taktikát váltottak és a szurkolói aggályok megválaszolása helyett becsületsértési pereket indítottak a nemtetszésüknek hangot adó szurkolók ellen. És míg az első esetben a taktika sikeresnek bizonyult, a megvádolt szurkoló visszavonta szavait és elnézést kért, úgy tűnik, a Back Henry Street nevű szurkolói fórum felveszi a kesztyűt. Ami semmiképp nem olcsó mulatság: az angol ügyvédi díjak híresen magasak, és nem ritka a gyengébb fél "kivérzése" egy elhúzódó eljárás során.

Ha viszont tényleg bírósági ügy lesz az esetből, úgy az angol jog szerint én nem nyilváníthatok véleményt a per befejezéséig.