Azzal kezdtem, hogy megkerestem, mikor kaptunk utoljára ekkora verést (hogy kitől, azt fejből is tudtam). A 2010-es EB-n, Mátéfi Eszter kapitánysága alatt vertek meg minket a norvégok 34-13-ra. Na, azt a 21 gólos különbséget ma nem értük el, hurrá. 

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Csak egy megjegyzés az eredményről: ha a teljes második félidőben nem kaptunk volna egy gólt sem, akkor is kikapunk 17-15-re. Én még nem láttam olyan 60 perces meccset, ahol 15 lőtt góllal nyerni lehetett volna (16-14 volt a minimum, amit láttam). 

Szóval, miről is beszéljünk? Alapvetően ezt a játékot nem lehet egy helyben állva játszani. Ha pedig valami légi indíttatásra úgy döntünk, hogy feljebb tolva fogunk védekezni, 8 méteren, akkor végképp nem. Mert akkor pont az fog történni, amit ma is láttunk: az ellenfél szanaszéjjel szedi a védekezésünket. Kevesebb gólt kapunk átlövésből, de lábbal nagyon sokszor fogják a falat megverni. És olyankor a kapus eléggé kiszolgáltatott /helyzetben van. A statisztika még egy kicsit csal is, mert Kiss Éva neve mellett 7/24 (29%) szerepel, de 4 védése egész az elején volt, amíg Montenegro meg nem találta, mit is kell játszani a védelmünk ellen (akkor még vezettünk is, 3-1-re). 

Montenegró pedig bemutatta pont az ellenkezőjét annak, amit mi csináltunk. Szoros védekezés a 6-7 méteres sávban, és csupa tökéletes ütemű kilépés. Se lőni nem tudtunk, se a beállóst megjátszani. Szamoránsky Piroska a falban megpróbált trükközni, és a kapuelőteret is kihasználni, de a norvég játékvezető hölgyek ezt észrevették, és sorban vették el tőlünk a labdákat - teljesen jogosan. Szinte minden próbálkozásunk kényszerlövés volt, helyzet nélkül, nem meglepő, hogy Sonja Barjaktarović ezeket sorra ki is védte. 

Eleve az egész meccsen 42 kapuralövésünk volt (majdnem annyi, ahány gólt szereztünk Tunézia ellen), és ebből is csak 32 találta el a kaput, ha az ellenfél kapusai egyet sem védtek volna, akkor is döntetlen. Ráadásul 17-et ki is védtek. 25 átlövésből 4 gólt értünk el (mindet más-más játékos), az tragikus mutató, és azt igazolja vissza, amit a meccsen is láttunk, hogy ezek javarészt helyzet nélküli, "jobb ötletem nincs" típusú lövések voltak. Az egész csapatból Mayer Szabinán kívül (3/3) nincs jó lövőszázaléka senkinek, míg az ellenféltől Marija Jovanovićon kívül mindenkié jó. A végén még az a Đurđina Jauković is megszórt minket, akiről azt gondoljuk, hogy ő lehet a közeljövő egyik nagy játékosa - de nem a jelené még (1997-ben született). 

Egyszerűen nem voltunk ma egy kategóriában az ellenféllel. A VB előtti felvezetőben azt írtuk, ne hasonlítsuk magunkat Kubához és Puerto Ricóhoz, de hát ilyen különbségű veréseket ők szoktak kapni a VB-n, szóval...

A találkozó legkésőbb a második félidő elejére, amikor a szünetbéli hátrányból nem tudtunk faragni, hanem még nőtt is, eldőlt. Az utolsó 20 percben már csak azt sajnálhattuk, hogy ebben a sportágban nincs technikai K.O., és a törülközőt sem lehet bedobni, szóval muszáj végigjátszani a mérkőzést. Éppen ezért a második félidőben talán kicsit felszabadultabban is kézilabdázhattunk volna, viszont az ekkor pályára kerülő átlövők (Triscsuk Krisztina, Bulath Anita és Planéta Szimonetta) összesített lövésmutatója 1/11. Nem tudunk erre már mit mondani. 

Mindenesetre ennek a meccsnek már annyi, ezt már csúnyán elbuktuk. Felmosták velünk a padlót. De a VB-nek még nincs vége. Hogy milyen csapatunk van, az a következő meccseken dől el.