Ebben a mérkőzésben nagyjából benne volt a magyar női kézilabda jelenének minden problémája. Minden.

Nem is könnyű magáról a mérkőzésről írni. Hiszen ezzel a vereséggel kiestünk a világbajnokságról, és már csak matematikai esélyünk maradt az olimpia elérésére. Mindenesetre ez a cikk csak a mai mérkőzésről fog szólni, egy áttekintő elemzéssel a VB-ről szokásaink szerint majd Karácsony után jelentkezünk. 

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Nem lenézvén a lengyeleket, de az egyik legkönnyebb ellenfelet kaptuk a nyolcaddöntőben. Ehhez képest negyedóra után úgy álltunk, hogy Karolina Kudłacz-Gloc több gólt lőtt, mint a magyar válogatott. A 18. percben 11-5-re vezetett az ellenfél, nyugodtan kimondhatjuk, a mérkőzésnek ebben a szakaszában osztálykülönbség volt a két csapat között, és nem a mi javunkra. Tudtuk, hogy ez a keret aligha fog világbajnokságot nyerni, de kevesebb, mint húsz perc alatt 6 góllal égni Lengyelország ellen, miközben kiírják a képernyő sarkára a magyar kapusok teljesítményét: 0%, az szégyen. Még akkor is az lenne, ha utána megnyertük volna a mérkőzést. Amit védekezésben előadtunk ... ah, nem is adtunk elő semmit. Moziztunk. Ha van védekezés, akkor olyan, hogy a kapus 11 lövésből ne fogjon meg semmit, maximum a serdülőben van. 

Ekkor beállt a csapatba Bulath Anita helyére frissen becserélt Hornyák Dóra, a lengyelek meg azt hitték, ez már megvan, és hátradőltek. Tíz perc alatt lőttünk 8 gólt és nem kaptunk egyet sem, máris mi vezettünk kettővel. Az sem törte meg a lendületünket, hogy Tomori Zsuzsanna súlyosan megsérült (sőt, bár soha nem kívánnánk még az ellenfeleknek sem ilyen sérülést, a konkrét meccsen talán még jól is jött). A félidőre egy maradt belőle, nem baj, jó lesz ez. 

Nézőként eddig tizenkét keresztszalag-szakadást láttam élőben. Nem számoltam, de nagyjából még ugyanennyit tévében. Nézni sem egy jó érzés, még sokadjára sem. Tomori Zsuzsának sok kitartást kívánunk, nehéz hónapok állnak most előtte. 

A második félidő elején tíz perc alatt 1, azaz egy gólt kaptunk. Ebből meg kell tudni nyerni egy mérkőzést. 

De mit csinálunk? Felmegyünk, középen tologatjuk a labdát jobbra meg balra, minden elképzelés nélkül. A két szélen játszhatnának a Fradi szivacslabdacsapatából is ketten, nem is látszanak a képernyőn sose, annyira mindegy. Ha mégis labdát kapnak, az még rosszabb, mintha nem kapnának, tök reménytelen, amit csinálnak. Kovacsics Anikó 2/5, a jobbszélsők nem is lőttek kapura.

Ha belülről kapura lövünk, az tök reménytelen, a kígyótérről, kettes sánc mögül, zárás nincs, helyzet nincs, semmi sincs. 30 átlövésünk volt a mérkőzésen, ami egy eszméletlenül magas szám (a velünk egy időben játszott spanyol-francia mérkőzésen a két csapatnak együtt is sokkal kevesebb), de ezek nagy többsége kidolgozatlan szituációból, amolyan "nem jut eszembe semmi" helyzetből lett eleresztve, a kapusnak csemege. Még egy klasszisnak nem nevezhető Wyszokinskából is extra kapust csináltunk ma. Mintha valami ifimeccsen járnánk, pedig a lengyelek jól védekeznek, de semmi extra, nyoma sincs a VB-n Norvégiától vagy éppen (például pont ellenünk) Montenegrótól látott kiváló védekezésnek. Itt gólokat kéne lőni, és ezt a játékosoknak meg kellene tudni oldani. Nem tudják. 

Németh András a padon itt végképp elvesztette a fonalat, felküldte Planéta Szimonettát, aki a VB-n a magyar válogatott gyenge teljesítményének szimbolikus figurája volt eddig is, és ma is pont csak arra volt jó, hogy felvigye a nézők vérnyomását az egekbe, mert a teljesítménye ma is negatív volt. Tomori ugye nincs, Szucsánszki meg Zácsik hoz egy nagy nullát körülbelül, Planéta ... hagyjuk. Egy játékos van, aki kézbe veszi a labdát, és gólokat lő: Görbicz Anita. Tán meg is nyerte volna a meccset, de ő is megsérült az 53. percben, szintén a térde. Talán nem olyan súlyos, de visszaállni már nem tudott. 

Éles végjáték, ráadásul a lengyelek nem bírják idegekkel és az utolsó hat percben nem lőnek gólt. Ezt ki KELL haszálni. Mi viszont már teljesen szét vagyunk esve fejben, két jó játékosunk jéggel a térdén ücsörög a pálya mellett. Az élete első éles válogatott meccsét játszó, a VB-re most beszálló Hornyák vállán a felelősség, de nem bírja el. Nem hibáztatjuk érte, nem neki kellett volna megnyernie ezt a meccset. De akiknek kellett volna, nem voltak képesek rá. 

Taktikailag amit ma előadtunk, az értékelhetetlen volt. Németh pszichológiai hatása a csapatra negatív, az első félidőben negyed óra alatt kikéri a második idejét is, úgy, hogy nem mond semmit, a játékosok majdnem elalszanak. De, ha felmegy a Fradi belső hármasa, és helyzetig nem jutnak, ha a beállóst harminc percen át megjátszani se tudjuk, a második félidőben meg kihagyja minden ziccerét, ha a szélre labda legfeljebb tévedésből megy, az nem a kapitány hibája. És az se az ő felelőssége, hogy némelyik játékosunk kevesebbet mozgott védekezésben, mint Németh az oldalvonal mellett. Kudłacz neve mellett van annyi gólpassz a statisztikában, mint a teljes magyar válogatottnál. Ifi-szintű kézilabdával nem lehet meccset nyerni, és ez nem a kapitány egyszemélyi felelőssége. A mai meccs után egyetlen játékost sem lehet dicsérni, és talán ketten vannak, akik a szidást megúszhatják. A többi meg szégyellje magát, mind.