Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

A húszas években több tucatnyi futballpályán rendezhettek Budapesten futballmérkőzéseket, de még így is csak kevés klubnak volt saját pályája. Így sokan kényszerültek albérletbe, így volt ezzel az éveken át stabil másodosztályú klub, az Ékszerész csapata is. 1924 őszén például a Főv. T. Kör Frangepán utcai pályáját bérelték, a társbérlet működött is novemberig, amikor Ékszerész - Főv. T. Kör mérkőzés következett a bajnokságban. A pályaválasztó tehát az Ékszerész volt, de üzenetet kaptak a Főv. T. Körtől, hogy ők biztosítják a rendezőket, és az egyébként pályaválasztó Ékszerészek játékosait sem fogják belépőjegy nélkül beengedni. Az Ékszerészeknél sejtették, hogy ez sok jót nem jelenthet, úgyhogy saját költségen detektíveket fogadtak.

A Frangepán utcai pálya 1944-es légifelvételen (forrás: magyarfutball.hu). A Teve utcai rendőrpalota szomszédságában fekvő pályát később beépítették

Sorozatunk eddigi részeiben igyekeztünk alaposan analizálni a botrányos mérkőzéseket, ezúttal kivételt teszünk, hiszen a Sporthírlap 1924. november 13-i száma több résztvevőt is megszólaltatva, terjedelmes cikkben foglalkozott a botránnyal. Át is adjuk a szót Beer Rudolfnak, az Ékszerész intézőjének:

„A pályán tényleg rengeteg új rendezőt találtunk, ebben azonban nem volt köszönet. A mi rendezőink ilyen körülmények között föl sem léphettek s én még a meccs előtt minden rendbontásért a Főv. T. Kört tettem felelőssé. Balsejtelmem valóra is vált. Az állóhely fölheccelt közönsége a határvonalon futkosó rendezőkkel versenyt kiáltozta be a pályára: Rugd szét a fejét, tedd tökre, hogy a mentők is itthagyják, stb.

Mikor a helyzet már tarthatatlanná vált, felkértem a szolgálattevő rendőrfelügyelőt a közbelépésre, aki ki is cseréltette a »rendezőket«. Mikor aztán Praszkót véletlenül – a bíró nem is fújt – baleset érte, az izgalom már óriási lett. A félidőben a tömeg az öltözőnk elé csődült s egyre fenyegetőbb lett a helyzet a II. félidőben is. Az általunk kikért detektíveket és a rendőröket kértem ekkor, hogy siessenek az öltözőhöz biztosítani meccs után a levonulást, de elkéstünk. A meccs lefújása után a féktelen tömeg berontott a pályára. A bíró a mi játékosaink között keresett védelmet. Bukovit és Sternberg II-t érték így azok a rúgások és ütlegek, amiket Gerő bírónak szántak. Egy, a Gerő altestének irányított hatalmas rúgást én akartam kivédeni, így a feldühödött ember rúgása az én lábamat találta el. Nem felejthetem el, hogy a levonuló Ékszerészek körüli vitézkedésből Terifay és Török Főv. T. Kör játékosok mennyire kivették a részüket. Mindezért mi Kresznert, a Főv. T. Kör elnökét tesszük felelőssé, aki hónapok óta folytatja izgatásait ellenünk, sőt, nem átallotta azt üzenni, hogy utcagyerekeket fog felbérelni, akik megzavarják az Ékszerészek meccsét.

A mérkőzés után valóságos ostromzár zárta el előttünk a Röppentyű, Frangepán és Petneházy utcákat. A feldühödött tömeg órákig kitartott s csak negyed nyolc órakor hagyhattuk el húsz detektív és két rendőr oltalma alatt a pályát. Mindenek ellenére még örülök, hogy ilyen olcsón úsztuk meg a napot. Részünkről a Frangepán utcai pályával való minden viszonyunk be van fejezve, annak gyönyörűségeiből nem kérünk többet. A történtekért pedig úgy a pályát, mint a Főv. T. Kör vezetőségét feljelentettük.”

Az incidens egyik szenvedő alanya, a később világhírnévre szert tett játékos és edző, Bukovi Márton, 1925-ig volt az Ékszerész labdarúgója

A Sporthírlap Gerő Ferencet, a találkozó bíróját is megszólaltatta, a játékvezető szavai az Ékszerészek elnökének álláspontját erősítették meg.

„Az állóhely közönsége már az első félidőben hihetetlen modorban tüzelte a Főv. T. Kör csapatát: Rúgd agyon, mássz a belibe, törd el a lábát – hangzott egyre. Végül a meccset is kénytelen voltam megállítani és erélyes föllépéssel elértem azt, hogy a játékosokra ekkor még nem ragadt át az izgalom. A II. félidőben aztán már a kvalifikálhatatlan izgatásra kezdett nagyon durva jelleget venni a játék, most már a legcsekélyebb durvaságot is megtoroltam, mégsem kerülhettem el azt, hogy az egyik fejelő játékosba beletalpaló Horánszkyt kiállítsam. Csakhamar követték őt Berlinka II és Trenz. Az indulatok kitörésére a végső lökést Kraszner, a Főv. T. Kör elnökének viselkedése adta meg. Bejött hozzám a pályára s a módfelett izgató magatartásáért rendőrrel kellett a pályáról kivitettetnem.

A durvulás folytatódott, mire Sárközit is kiállítottam. Kreszner az utolsó percekben visszatért s izgatásait még fokozta. Levonulásnál a helyzet nagyon fenyegető volt, de a feszült izgalom közepette is megfigyeltem, hogy Bukovi, Beer és még két Ékszerész-tag vesz körül, mögöttük pedig a mérkőzésen különben fairen játszó Terifay és Török Főv. T. Kör játékosok jöttek. Körülöttem általános dulakodás támadt s a rúgásokat az Ékszerész játékosok fogták fel. Kínos feljajdulások, a fájdalom felkiáltásai között mentünk az öltöző felé. Én nem is jutottam el oda, ruháimat egy másik házon át kaptam meg, s egy vendéglőn mentem ki Ékszerész és Fővárosi T. Kör tagok kíséretében a Frangepán utcába, ahol egyszerre nagy tömeg éktelen lármával és kőzáporral fogadott. Sietés közben mondták nekem, hogy a sarkon autó vár, ugorjak be. A tömeg sűrű kőzápora kísért, s eddig szerencsére nem találtak el. Az autó tényleg ott állt, beugrottam, lefeküdtem a fenekére. A kőostrom tovább kísért, az autó ablakait bezúzta, s az autót megrongálta. Harcban álló páncélautóban éreztem magam. A történtek után feljelentem a Frangepán utcai pályát. Egy becsületesen levezetett meccs után sem én, sem egyetlen korrekt futballista nem érdemli meg, hogy testi épségét a Frangepán utca veszedelmeinek tegyék ki s ezért felemelem szavamat a futballsport és minden rajongója érdekében.”

Szerzőnk új könyvében a sorozatunk korábbi részeiben megismert történetek is helyet kaptak (további részletek itt)

Ahogy az a botrányoknál minden esetben előfordult, az egyik szereplő egyrészt igyekezett kibújni a felelősség alól, másrészt igyekezett a botrány nagyságát elbagatellizálni. Ezt a szerepet ezúttal Anton László, a Főv. T. Kör intézője játszotta el.

„A botránynak nem oka a Főv. T. Kör. Az egész mérkőzés alatt sem a pályán, sem a nézőtéren különösebb eset nem történt, egyetlen egyszer ment be a rendőrfelügyelő Gerőhöz, hogy Praszkó sérülési jelentéséhez Gerő címét is beírja. Egy lapban megjelenő híradás, hogy Gerő detektívfedezet alatt ment el, nem igaz. Böcze, Rumann és más Főv. T. Kör tagok kísérték őt el a pályáról és nem volt mellette ekkor egy Ékszerész-tag sem.

Az utcai csőcseléknek inzultusaiért a Főv. T. Kör vezetése felelőssé nem tehető. A botrány tulajdonképpeni okai az Ékszerészek, akik hetekkel előre készülődtek nagy garral arra, hogy húsz detektívet hozatnak a mérkőzésre a saját költségükön s amikor a detektívek tényleg megjelentek a pályán, ez okozott mérhetetlen izgalmat.

Nem igaz az sem, hogy Terifay és Török dulakodtak, vagy rugdosódtak. Gerőnek a levonuláskor ők a közelében sem voltak. A bíróról különben sohasem nyilatkozom és nem teszem ezt most sem. Csak annyit jegyzek még meg, hogy a Főv. T. Kör egyáltalában nem hagyja annyiban a dolgot s az Ékszerészek–Főv. T. Kör-ügy – szerintünk – még koránt sincs befejezve.”