Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Kertész II Vilmos a magyar futball hőskorának egyik legnagyobb egyénisége volt. Az 1890-ben született középpályás 47 alkalommal szerepelt a válogatottban, kilenc bajnoki aranyat és négy Magyar Kupát nyert az MTK-val. Már játékoskorában megnyitotta népszerű, jól jövedelmező sportszeráru-boltját, mely előbb a Nagymező utcában, később az Andrássy úton működött, a sportújságok olvasói éveken át találkozhattak hirdetéseivel.

Kertész jellemvonásairól keveset tudunk, ám egy 1923 augusztusán történt afférja valószínűsíti, hogy igazsága mellett kiálló, vehemens ember lehetett. Egy bankett után Kertész több MTK-játékos társaságában villamosra szállt, felmutatott átszállójegyét azonban – mivel olyan megállóban szállt fel, amit átszállásra nem lehetett volna igénybe venni – a kalauz nem fogadta el, és blicceléssel gyanúsította meg. „Bliccel az öregapja, maga szemtelen paraszt!” – vágott vissza Kertész. Szópárbajba keveredtek, Kertész szerint az ellenőr megragadta a karját és le akarta ráncigálni a villamosról, a kalauz azonban azt állította, hogy Kertész mellbevágta őt és lelökte a kocsiról. A kalauz állítását két rendőr is megerősítette, akik szemtanúi voltak az esetnek, így 1924 tavaszán a bíróság hatheti fogházra ítélte a labdarúgót, büntetését azonban felfüggesztették.

1924. június 4-én Le Havre-ban játszotta a franciák ellen utolsó válogatott meccsét. Összekülönbözött az MTK vezetőivel, átlépett a Nemzetibe, ahol azonban csak néhány alkalommal lépett pályára. A 34 éves labdarúgó év végén visszavonult és az Ékszerészek másodosztályú csapatának trénere lett. Pont egy évvel bírósági tárgyalása után pedig ismét rendőrségi ügye támadt – ezúttal is önérzete lett a veszte.

1925. március 22-én három mérkőzést rendeztek az MTK Hungária körúti pályáján, elsőként a másodosztályú bajnokság rangadóját, a Terézvárosi TC – Ékszerész találkozót. A tabella első két helyén álló gárda 0:0-s döntetlent játszott, „a másodosztályú derbynek elkeresztelt mérkőzés nagy részben az unalmasság jegyében folyt le” – írta tudósításában a Sporthírlap. A találkozó mégsem múlt el botrány nélkül, de az incidensnek lényegében semmi köze sem volt a mérkőzésen történtekhez (tegyük hozzá, az Ékszerészek egyik őszi meccsén már történt súlyosabb rendzavarás, amiről mi is megemlékeztünk). Egy új, hatósági intézkedés értelmében negyven rendőrt helyeztek el a nézőtéren, hogy a rendzavarókat szükség esetén kivezessék a pályáról.

„A közönség, úgy látszik, fokozott idegességgel vette tudomásul az intézést, mert soha annyi tumultus nem volt a pályán, mint éppen tegnap, amikor a hatóság fokozott figyelemmel őrködött a rend fenntartásán. Átlag tízpercenként ugrott fel idegesen a tribün népe, hogy valamelyik irányba fordulva egy mellékmérkőzést figyeljen és ugyanilyen időközökben kellett a rendőrségnek is beavatkozni. Ennek a fokozattan ideges hangulatnak tulajdonítható Kertész II esete is.”

Kertész már az első félidőben izgatottan viselkedett, a szünetben összeszólalkozott Salamon Bélával, a népszerű színésszel, azzal vádolva meg egykori csapata, az MTK törzsszurkolóját, hogy a mérkőzés bíróját befolyásolni akarja az Ékszerészek ellen. A második félidőben az oldalvonal mellett állt, amit észrevett az ügyeletes rendőr. A szabályok meglehetősen ellentmondásosan szabályozták, hogy az edző hogyan közelítheti meg a pályát, mindenesetre a bírósági tárgyaláson Horváth András rendőrkapitány Kertész mellett vallott, azt állította, hogy jogosan tartózkodott az oldalvonal mellett. Ennek ellenére Soós Antal rendőrfelügyelő felszólította a számára teljesen ismeretlen Kertészt, hogy hagyja el a pálya szélét. (A tárgyaláson a bíró megkérdezte, tudta-e, hogy Kertész II-vel állt szemben és tudta-e, hogy ki az a Kertész II ? „Soha sem hallottam – mondja büszkén a rendőr. Engem az ilyesmi nem érdekel.” – hangzott a válasz.)

Kertész arra hivatkozott, hogy ő az edző, de a rendőr ezzel nem foglalkozott, átkísérte a tribünhöz. Közben sértegette Soóst, aki ezért felszólította, hogy igazolja magát. „Maga részeg, paraszt, disznó!” – hangzott az ingerült válasz, majd elővett egy borítékot, mintegy igazolásul, és elmondta, hogy ő Kertész II, s üzlete van az Andrássy úton. Soósnak ez kevés volt, és a rendőrkapitányhoz akarta kísérni az edzőt, mire az először gyomron vágta, azután öklével kétszer egymásután „az orrára sújtott” úgy, hogy a rendőr „orrán, száján eleredt a vér és a pálya földjére esett”.

A szerző Kertész II Vilmossal egy 2015-ös kiállításon

Kertészt előállították a főkapitányságra és őrizetbe vették. Természetesen a szélsőjobboldali sajtó számára igazi csemegét jelentett az ügy, a Szózat például „Izomzsidó és hatóság” című cikkében Kertész származását kiemelve kelt ki ellene, meg sem említve, hogy az egyik legismertebb válogatott labdarúgó egyébként jogszerűen tartózkodott az oldalvonal mellett.

„Kertész-Kohn Vilmos azok közé a sporttitánok közé tartozott, akiket Budapest verítékezett ki magából. Egyetlen jogcíme ahhoz, hogy észre vegyék és hogy országos hírűvé fejlődjék, az, hogy véletlenül fejlettebb és nagyobb izommennyiség állott rendelkezésére abból a célból, hogy egy bőrrel behúzott gummi galacsint bizonyos fix pontokra továbbítson. (…) Nincsen városa a világnak, ahol az izom jogcímén valaki olyan hamar hírre vergődött volna, mint ezek a dribliző, foultoló és passzoló izomfenomének, akik úgy mellékesen sportban való kiválóságukat részben rejtett professzionizmus, részben pedig egyéb melléktermékek útján hasznosítani is tudták.

Nem vetjük szemére az öreg sportfenoménnek azt, hogy világhírű, azt sem, hogy intenzíven érzi saját világhírét, de azt már igenis kifogásoljuk, hogy e világhírt húszezer ember szemeláttára egy kötelességét teljesítő rendőrön gyakorolja. Aztán meg bizonyos faji vonatkozások is belejátszanak az ügybe, valahogyan kellemetlenül érint bennünket az a tény, hogy egy izomzsidó egy keresztény rendőrt inzultálni merjen. (…) Kertész-Kohn úr nagyranövesztésében és bátorságának feltrágyázásában feltétlenül oroszlánrész illeti meg a forradalmi sajtót, amely nem szűnik meg himnuszokat nyögni azokról az urakról, akiknek lábikrái és agyvelősejtjei bizonyos diszharmóniában fejlődtek a ruganyizmok javára s az agyvelősejtek rovására. Ez a sajtó csinált nagy férfiút néhány rugany-jordánból (sic!), aki most európai hírességköntösében még rendőrt is meg mer pofozni.”

Másnap a Markó utcából hetven rab társaságában szállították át a rosszhírű pestvidéki törvényszéki fogházba, itt kereste fel ügyvédje.

„Megütközéssel látta, hogy úgy bántak el védencével, aki amellett, hogy közismert futballtréner, fővárosi kereskedő is, mintha egy szokásos elítélt bűnöző lenne. A fogházban nagy fekete fölfelé fésült haját egy milliméteres géppel kopaszra nyírták, levették róla négymillió korona értékű ruháját, hogy fertőtlenítsék és egy rongyos darócruhába bújtatták. Az első napokban nem engedték meg, hogy önmagát élelmezze és a családja kosztot vigyen neki, rabkosztra fogták.”

Pártfogói jelentős kauciót ajánlottak szabadlábra helyezésért, ám a Vádtanács ezt elutasította, arra is hivatkozva, hogy hasonló bűncselekmény miatt felfüggesztett ítélet alatt áll. Végül az Ítélőtábla hatvanmillió korona óvadék ellenében helyezte szabadlábra. A 47-szeres válogatott, kilencszeres bajnok labdarúgó három hetet töltött előzetes letartóztatásban.

A kalauz- majd a rendőrverés ügyére 1926 őszén került pont. A Terézváros – Ékszerész találkozón történt ügyben a budapesti büntetőtörvényszék Kertész Vilmost hatósági közeg elleni erőszak vétségében bűnösnek mondta ki, egymillió korona pénz-, és háromheti fogházbüntetésre ítélte – utóbbit a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette. Pár nappal később pedig a királyi ítélőtábla a villamoskalauz elleni támadás kapcsán kirótt hatheti fogházbüntetést ötmillió korona pénzbüntetésre módosította.

Kertész sportboltja vezetése mellett edzősködött is, legismertebb klubja a temesvári Ripensia volt, ahová 1930 decemberében szerződött (az 1928-ban alapított profi klub a harmincas években négy román bajnoki címet szerzett). Andrássy úti boltja 1931 tavaszán tönkrement, árukészletét elárverezték, s ugyan egyik ügyfele sikkasztásért feljelentette, Kertész tisztázta magát. Hamarosan Egyiptomba költözött, ahol 1940-ig edzősködött. A háború után Ausztráliába vándorolt, 1962-ben, Sydneyben hunyt el.

Szerzőnk új könyvében a sorozatunk korábbi részeiben megismert történetek is helyet kaptak (további részletek itt)