Amikor tegnap délelőtt ráleltem az ötlevelű lóherére, már sejtettem, hogy a Honvéd kivételesen Fortuna kegyeiben sütkérezve várhatja a mezőkövesdi kalandot. Utólag persze már tudom, hogy az égiek mást akartak üzenni az ötös számmal, de annyi baj legyen.

Amikor a biztonsági személyzet a lefújás után jó fél órával kissé megfáradva kitessékelte az éneklő kispestieket a mezőkövesdi oroszlánbarlangból, a parkolóban folytatódott a fieszta - egészen pontosan a csapat buszánál. Sokan úgy vélték, hogy ha már sikerült megölelgetni érkezéskor a csapatot (egyidőben ért oda egy szurkolói busz és a csapatbusz), akkor nem lesz kifogása a vörös-fekete játékosoknak egy meccs utáni közös fotózkodás és meccselemzés ellen sem. Fájdalom, a győzelemben megfáradt legények, vagy valakik másként gondolták, mert a busz végül kitolatott a vendégparkolóból és a rendőrsorfal mögött vert tanyát. A közös ünneplés elmaradt, de legalább fültanúja lehettem egy igen magasszintű szurkoló-rendőr párbeszédnek.

- Főnök, egy pacsira oda lehet menni? - érdeklődött egy sorfalat álló rendőrnél egy tisztes családapa.

- ...

- Nem értem? Szóval lehet?

- Lehet emberkedni baszod, de annak nem lesz jó vége!

- De hát én csak egy képet akartam. Amúgy nem normálisan kérdeztem?

- Majd othol' fényképezkedjél!

- Főnök, de most megyek haza Gyulára!

- Bassz'ájba akkor!

Erről újra eszembe jutott, hogy miért is nem tudom soha megszeretni a készenléti rendőrséget. De beláttam, hogy jobb visszatérni a kiürült parkolóba, autóba ülni és Budapest felé venni az irányt. A mi gépjárművünk volt az utolsók egyike a vendégparkolóban. A másik gazdái még mindig reménykedtek a karhatalom megenyhülésében, de a harmadiknál nagy volt az élet. Maga Marco Rossi tett-vett két honfitársával egyetemben. Közeledésünkre megcsillantottak valamit a legendás itáliai könnyedségből, mert a közös kép után pizzás dobozok garmadája került elő a csomagtartóból. Talán nem érte váratlanul őket felbukkanásunk, mert ennyi pizza még három olasznak is túl sok lett volna.

- Dale, dale! (vegyél!) - int a jó Marco Maestro teátrális gesztusokkal. Mondjuk nem egy olasz kézműves termék, de még meleg és jól esik. Hát ilyen ember a mi jó Marcónk. Előástam spanyol nyelvtudásomat és máris indulhatott a mediterrán tere-fere.

- Az ezüst már megvan?

- Majdnem! - int nyugalomra a talján. Nem szokása előre enni a medve bőrére. Az viszont egyértelmű, hogy nem szeretne mindent az utolsó fordulóra hagyni, talán sokak előzetes várakozásával ellentétben ezért sem gyűjtötte be Lanzafame és Gazdag az ötödik sárgáját. Van benne logika, hiszen ha botlik a Vidi, akár az MTK és a Debrecen legyőzése is aranyat érhet.

- Mit szólsz a hangulathoz? - érdeklődöm nem minden mögöttes szándék nélkül. Az "egy zászló, egy emberes", "telefonfülkényi" kispesti tábor sorra tölti meg a vendégszektorokat. 

A mezőkövesdi vendégszektorba 800 jegyet adtak el - fotó

- Eh... - legyint a mester, szinte elérzékenyülve - Nem is sejted, mennyit jelent ez nekünk!

Azért sejtem. És ha tudná, hogy nekünk mennyit jelent! Bár szerintem ő is sejti.

Közben újabb doboz kerül elő.

- Ebből is vegyetek! - noszogat Rossi egy vérbeli háziasszony vehemenciájával.

Az időközben hozzánk csatlakozó három szurkolótársunk is meglepetten konstatálja a terülj-terülj asztalkámat. Nem nagyon feszegetjük, hogy jövőre is velünk lesz-e, vagy hogy ki marad meg a csapatból. Felesleges semmitmondó köröket futni, másfelől szerintem még ő sem tudja.

Búcsúzóul kapunk még pár dobozt és Marco egy kacsintás mellett még két üreset is a tetejére dob.

Elhangzik jó pár tucat "Ciao!" és "mille grazie!", ki-ki megy tovább a maga útján.

Alapvetően nem történt semmi különös, csupán három kedves olasz invitált meg egy pizzára, miközben eldiskuráltunk a csapat dolgairól. De ez nekem, nekünk mégis fontos. Mert kell a közvetlenség. Néha úgy tűnt, hogy ugyanolyan gyermeki izgalommal várják a hátralévő három meccset, mint én. De azt is tudom, hogy Marco nagy taktikus és nem a vakszerencsében, vagy a Vidi botlásaiban reménykedik. Ő teszi a dolgát, ahogy mi is.

Én ott leszek a lelátón jövőre is. Csak remélni tudom, hogy ő is ott lesz a kispadon és meccs után lesz alkalmam elfogyasztani valamit a társaságában. Nem csak nekem hiányozna, vagy a Kispestnek, hanem a magyar focinak is.