Már említettük, hogy a magyar kézilabda-válogatott meglehetősen rutintalan. Nos, Izland csapatára sok mindent lehet mondani, de ezt nem. A jobbátlövő, Alexander Petersson, a negyvenedik évében jár, a balszélső, Gudjun Sigurdsson, már be is töltötte. 

Sigurdsson 1999-ben debütált az izlandi válogatottban. Máthé Dominik ebben az évben született. 

Fotó: MKSZ

A rutin hiánya azért Máthénál kétségkívül ki is ütközött. Négyszer lőtt kapura a mérkőzésen, gólt nem szerzett. Mások igen, így aztán pár perc után 3-0-ra vezettünk. A magyar csapat ismét a védekezésével hívta fel magára igazán a figyelmet, már a hetedik percben jártunk, amikor Sigurdsson először betalált - ez volt egyben az izlandi válogatott első gólja is. 

Itt viszont mi akadtunk el. Izland eléggé nyitottan védekezett, aminek mi nem találtuk az ellenszerét. Nem tudtunk helyzetbe se nagyon kerülni, több eladott labdánk volt, mint értékelhető kapuralövésünk. Szita Zoltánt, aki két nappal korábban Dániát rendesen megszórta, most nagyon jól kivették a játékból, az első húsz percben összesen három lövésig jutott el, abból is csak egy találta el a kaput. Bolyongtunk össze-vissza, eléggé tanácstalanul. Győri Mátyás nagyon tehetséges játékos, de irányítóként ezt a feladatot nem tudta megoldani. Tíz percig nem lőttünk gólt (a harmadik gólunk a 6., a következő a 16. percben esett), de közben kaptunk hatot, többet is rontott támadások után lerohanásból. Utána is csak kicsit enyhíteni tudtuk a két csapat közti különbséget, Izland viszonylag hamar ötgólos előnybe került, ekkor olyan húsz percen keresztül óriási fölényben játszottak. 

Eközben a malmöi sportcsarnok lelátóján több ezer dán szurkoló mosolygott. Nekik mindenképpen izlandi győzelem kellett, egy magyar pontszerzéssel Dánia biztos kieső. A mi meccsünk után a dánok játszottak ugyanitt, tehát csak előbb kellett jönniük, hogy Izlandnak is szurkolhassanak. Meg is tették, Izland gyakorlatilag hazai közönség előtt játszott. A találkozó első részében ezt a spanyol játékvezetők is érezték. Mondhatni ők sem szerették volna, ha az ő hibáik miatt esik ki majdnem-hazai pályán az egyik topfavorit. 

Az utolsó percben Bóka Bendegúz két szép góljával (a másodikat tizedmásodpercekkel a félidő vége előtt lőtte) visszajöttünk három gólra (Bóka amúgy 4/4-et lőtt a meccsen, és nem kaptunk róla gólt). Ehhez az is kellett, hogy a védelem végig jól működjön. Eltekintve az első negyedórában kapott indításgóloktól (ami igazából nem a védelem felelőssége) tíz gólon tartottuk Izlandot harminc perc alatt, ragyogó teljesítmény. A magyar csapat szürke eminenciása, Sipos Adrián, teljesítménye mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az a játékos, aki eddig inkább csa a butaságaival vetette magát észre a válogatottban, most már a harmadik meccset védekezte végig hármasban, nagyon kevés hibával, fegyelmezetten, okosan. Na igen, ő tavasszal már harminc éves lesz, bár elég későn került be a válogatottba, de azért mégiscsak kicsit rutinosabb játékos. Az ő nevét emlegetik a legkevesebbet, de azok közt volt, akik a legtöbbet tették hozzá. 

És a szakvezetést is dicsérnünk kell, hiszen egy eléggé szedett-vedett társaságból egy kimondottan jól védekező csapatot raktak össze. A támadójátékra láthatóan kevesebb idő jutott, az ezúttal is jobban akadozott. De a védelem és mögötte Mikler Roland elrendezték, hogy a szünetben még bőven meccsben legyünk, annak ellenére, hogy támadásban tíz percig azt se tudtuk, merre van a kapu. 

A szünet után balról jobbra támadtunk, így a jobbátlövő játszott a kispad melletti oldalon, be lehetett hozni Balogh Zsoltot. Ő elmúlt már harminc, kevésbé ijedt meg a nyitottabb védelemtől, pontosan tudta, mi ilyenkor a feladat. A becserélése óriási fordulatot hozott a támadójátékba: a második félidő első 12 percében hat gólt lőttünk, ebből ötöt a beállós Bánhidi Bence, többször is Balogh passzaiból. A nyitottabb izlandi védelmet itt lenulláztuk. Bánhidi egyébként 8 gólt szerzett a meccsen, meg még két hetest be is fújtak neki, ezúttal sokkal jobban játszott, mint Dánia ellen. 

A magyar védelem pedig stabil maradt, és egyre jobban elbizonytalanította Izlandot (meg a nézőtéren egyre feszültebb dánokat). Amikor a legnagyobb izlandi sztár, Aron Palmarsson, láthatóan bizonytalan, az elég látványos jel. Volt hosszabb gólcsendjük nekik is, és a félidő közepére ki tudtunk egyenlíteni (17-17). Ekkor a játékvezetőkre már panaszunk semmiképpen nem lehetett, és az se volt baj, hogy az izlandi kapusok nemigen találkoztak a labdával (az egész meccsen volt 6 védésük, a magyaroknak 15). 

Jött a kérdés: mi fog dönteni? Az, hogy Izland sokkal rutinosabb? A magyar csapat az előző két meccsben is mutatta a végjátékban a rutintalanság jegyeit. Vagy, pont ellenkezőleg, az idősebb izlandi játékosok elfáradnak? 

Az utolsó negyedórában Izland egy gólt lőtt. Egyetlenegyet. Azt is úgy, hogy egy kihagyott helyzet után a labda visszapattant a beállós Kristjansson kezébe, és abszolút ziccerben lőhetett kapura. Amikor tíz perccel a vége előtt Sigurdsson, akinél rutinosabb játékos a világon nincs, egy ajtó-ablak helyzetet kihagyott, világos volt: a magyar csapat még esetleg összeeshet, de Izland saját erőből ezt a meccset megnyerni már nem tudja. 

A magyar edzői stáb érezte, hogy megy a szekér: a második félidőben nem kértünk időt. Az utolsó tizenöt percben egyszerűen átrohantunk az ellenfélen. A negyedóra alatt kapott öt gól is kevés, a félidő második felében kapott egyetlen pedig akkor is figyelemreméltó volna, ha nem lőttünk volna közben hetet. Palmarsson a világát nem tudta, Sigurdsson keze megremegett, Izland verve volt. Szita Zoltán lőtt négy gólt a meccs utolsó szakaszában. Végül 4/8 a mérlege, ezt úgy, hogy az első négy lövése nem lett gól, a másik négy pedig mind. 

Bár a már többször emlegetett rutinból ennek az ellenkezője következett volna, de mégis Izland dominálta a meccs első részét, majd egyre jobban átbillentettük a saját javunkra, a végjátékban pedig már teljes mértékben uraltuk a játékot. Fontos volt a taktikai felkészültség, hogy tudtuk, hogyen kell játszani, legalábbis védekezésben feltétlenül. De nagyon fontos volt, és már nem először, hogy fejben nagyon ott volt a csapat. Nem omlottak össze akkor sem, amikor hat gólt kaptak sorozatban, akkor sem, amikor Izland öt góllal vezetett, amikor sokáig nem tudtunk gólt lőni. Mi el tudtuk bizonytalanítani őket, ők minket nem. És mindezt fiatal, rutintalan játékosokkal. Ez a szakmai stábot dicséri mindenképpen, és ez volt a másik kulcsa ennek a szép győzelemnek. 

A győzelemmel megnyertük a csoportot. Továbbjutottunk a középdöntőbe, és 2 pontot viszont magunkkal (mivel Izland jutott még tovább, Dánia és Oroszország kiesett). A középdöntőben Norvégia, Svédország, Szlovénia és Portugália ellen fogunk játszani. Egyik meccsen se mi leszünk az esélyesek, de ugye papírforma szerint most nem a középdöntő, hanem a légitársaságok menetrendjét kellene tanulmányoznunk. De még ha négy vereséget szenvednénk is, a csoportkör három sikeres meccsét már senki nem veheti el tőlünk. 

Az első meccsen pénteken, január 17-én, Norvégia ellen lépünk pályára. A pontos kezdési időpontok még nem ismertek, azokról ezután fognak dönteni. Mivel Svédország is játszik aznap, és ők a házigazdák, alighanem nekik jut a főműsoridő. A többit majd meglátjuk.