Válogatott okosságok

Sokáig, szinte az utolsó napokig kérdéses volt, egyáltalán megtartsák-e a 2020. évi női Európa-bajnokságot. A járvány rengeteg más rendezvényt elsodort, éppenséggel nem lett volna nagy meglepetés, ha ez is elmarad. Különböző szakértők vitatták a helyzetet, és az eredetileg kiválasztott két rendező ország, Norvégia és Dánia kormányai sem lelkesedtek feltétel nélkül az EB megrendezéséért.

Fotó: Uros Hocevar / kolektiffimages

Végül az eredetileg kijelölt négy helyszínből csak egy maradt, Herning. Másodkként beugrott melléjük Kolding, hogy mégis meg lehessen rendezni az EB-t. Norvégia pedig teljesen visszalépett a rendezéstől. A meccsek zárt kapusak lettek, a hivatalból részt vevőkön kívül csak a dán szövetség néhány vendége tekinthette meg a helyszínen a mérkőzéseket - ennyi jár nekik, ha már a jegybevétel kompletten elszállt. 

A pesszimista várakozások nem igazolódtak be, már legalábbis ami a fertőzéseket illeti. Az EB folyamán egyetlen új fertőzést sem diagnosztizáltak. Ez annyira feltűnő volt, hogy egyesek már azt is felvetették, nem csaltak-e a rendezők a tesztekkel. Én ezt nem tartom valószínűnek, túl nagy lett volna a kockázata, hogy egy-egy játékos később valóban megbetegszik. Úgy tűnik, egyszerűen csak jól működött a "buborék"-koncepció, az a pár eset pedig, amikor játékosok vagy edzők, tisztségviselők, megszegték a szabályokat, szerencsésen, fertőzés nélkül végződött. 

Két csapatnál, a román és a szerb válogatottnál, rögtön az EB elején, a megérkezéskor, találtak pozitív eseteket, őket elkülönítették, a többiek pedig, negatív tesztek után, játszhattak. Amikor még úgy nézett ki, Norvégia lesz az egyik rendező, a norvég egészségügyi hatóságok rendkívül szigorú karantén-szabályokat rendeltek el. Azok alaján egyetlen pozitív teszt elég lett volna a teljes csapat, sőt, kontaktszemélyként, a legutolsó ellenfél karanténba zárására (és ezáltal az EB-ről való kizárására). Nemutolsósorban emiatt kellett Norvégiának visszalépni a rendezéstől. Utólag már tudjuk: még ez is belefért volna, a szerb és a román csapatot rögtön az elején kizárták volna az EB-ről, minden más ugyanúgy zajlott volna, mint a valóságban. Ez a két csapat pedig úgysem sok vizet zavart. Igaz, pont nekünk, magyaroknak, jobb volt ez így: csak ezt a két válogatottat tudtuk megverni az Európa-bajnokságon. 

A Covid-19 azonban így is éreztette a hatását. Voltak játékosok, akik közvetlenül az EB előtt kimutatott fertőzés miatt estek ki, az utolsó pillanatokban pedig már ritkán sikerül teljes értékű cserét találni. Ennél sokkal többen voltak azok, akik ősszel átestek a fertőzésen, és az EB-n ugyan játszottak már, de a néhány héttel korábban elszenvedett betegség megviselte a szervezetüket, és nem tudtak olyan formában játszani, mintha minden rendben lenne. És voltak, akik saját maguk nem is voltak betegek, csak éppen heteket töltöttek karanténban, edzés nélkül, vagy a klubjuknak sokáig nem volt mérkőzése, és emiatt meccshiánnyal, formán kívül érkeztek az Európa-bajnokságra. És akkor a sérülésekről még nem is beszéltünk. Bár közvetlen összefüggést nehéz kimutatni, de azért felmerül a kérdés: a bajnokságok márciusi leállása utáni hosszú kényszerszünet nem játszott-e szerepet abban, hogy ősszel jóval több súlyos sérülés történt, mint a korábbi években. Sosem volt például ennyi keresztszalag-sérülés már a felkészülési időszakban, a szezon kezdete előtt, mint az idén. A szokásosnál sokkal több játékos hiányzott sérülés miatt az Európa-bajnokságról. 

De még ahol mindenki egészséges, és fizikálisan tökéletes állapotban volt, azok a csapatok is megszenvedték a hosszú válogatott szünetet. A válogatottak többsége (a pár nappal az EB kezdete előtt lejátszott edzőmeccseket figyelmen kívül hagyva) az egy évvel korábbi világbajnokságon játszott utoljára bármilyen mérkőzést, és az EB előtt is csak egy hét jutott felkészülésre. Ahol új edző vagy sok új játékos került be a keretbe, azon csapatok játéka azért erősen ad hoc jelleget mutatott, játszottak, ahogy sikerült. 

Az olimpiai évek Európa-bajnokságai, az új olimpiai ciklus első versenyeként, általában egy négyéves időszak kezdetét jelzik, és a ciklus legalacsonyabb színvonalú versenyei szoktak lenni. Most ugyan nem olimpia után vagyunk, hanem előtte, és azok a játékosok, akik az olimpiára időzítik a visszavonulásukat, még alapvetően itt vannak, a színvonal, a fentebb részletezett okokból, mégis nagyon alacsony volt. Nem egy olyan találkozó volt, amiről nagyjából annyi pozitívumot mondhatunk: jó, hogy egyáltalán megtartották, és helyette nem felvételről nézhettük valami meccset 1985-ből. Olyan gyenge meccseket láthattunk, hogy többen megjegyezték: nem is a fertőzések, de a boszasztó színvonal miatt mégis jobb lett volna, ha elmarad az egész EB. 

Nehézséget jelentett a meccsek beosztása is. Ez már a második olyan EB volt, ahol a középdöntőben nem voltak délutáni meccsek, csak estiek és kora estiek - bizonyára jobb így a tévének, hogy nincs meccs négykor. Ez szükségszerűen oda vezet, hogy egyenetlenné válik a mérkőzések elosztása, lesznek találkozók, amikor az egyik csapatnak van pihenőnapja, a másiknak nincs. Elvileg a csoportkörben ilyen nem lenne, de a holland-szerb meccs elhalasztása (a szerbeknek a csapatnál kimutatott fertőzések miatt terven felüli teszteket kellett csinálniuk) miatt mégis előfordult. Ez alapvetően is igazságtalan szituáció, az eleve az ideálisnál rosszabb erőnlétű csapatok számára pedig különösen is. Szinte minden ilyen meccset az a csapat nyert meg, amelyik többet pihenhetett. Különösen feltűnő volt a középdöntő végén, az elődöntőbe jutásról döntő horvát - német mérkőzés: a horvátoknak két teljes szünnapjuk volt, a németek egy éles, az utolsó másodpercekig nyitott meccs után alig 22 óra pihenővel estek be a találkozóra. Horvátország simán nyert. 

És a visszaesés nem is egyenlően oszlott el. Azok a válogatottak, amelyeket jobban megviselt a járvány, nagyon gyengén szerepeltek, mások alig gyengültek. Az erősorrend is teljesen felborult. A norvég - francia döntő normális körülmények közt is realitás lehetett volna, az már azért kevésbé, hogy a középdöntő végére Norvégia gólkülönbsége ötven góllal volt jobb bárki másnál. Egyes válogatottak nem csak hátrébb végeztek, mint amiben talán reménykedtek, de olyan szinten voltak esélytelenek némelyik meccsen, hogy rossz volt nézni. Vajon mennyire tekinthetjük reálisnak az elért helyezéseket? A vélemények nyilván aszerint oszlanak meg, hányadik helyen végzett a csapatod.

És ejtsünk pár szót a játékvezetésről is! Az EHF, újdonságként, kizárólag női játékvezetőket delegált az Európa-bajnokságra. A mérkőzéseket látva úgy gondoljuk, fogalmazzunk így, egyelőre nincs tíz, ilyen szintű mérkőzések vezetésére képes női páros Európában. Alapvetően nem lenne baj a női játékvezetők favorizálásával, de azért nem szerencsés, ha a kiválasztásnál az anyakönyvi kivonat vonatkozó bejegyzése az egyetlen szempont, a teljesítmény pedig nem számít. 

A legfeltűnőbb változás viszont valószínűleg nem a játékvezetők képességével függ össze. Miközben a kiosztott két perces kiállítások száma szinte teljesen azonos az előző EB-vel összehasonlítva (304 ill. 312), a sárga lapok száma megfeleződött. Két éve 191, most 93 alkalommal mutatták fel a játékvezetők a sárga kártyát, azaz meccsenként átlagosan 4 helyett 2-szer. Egy karácsony utáni bajnoki mérkőzést közvetítő riporter meg is jegyezte egy sárga lap felmutatásánál: ebből is látszik, hogy nem az EB-n vagyunk. Bizonyára az EB előtti szokásos eligazításnál hívták fel a játékvezetők figyelmét arra, hogy a súlyosabb szabálytalanságokat akár a meccs elején is lehet kiállítással büntetni. Feltűnő volt az, hogy minden arcot érő sérülés után igénybe vették a videóbírót, az esetek többségében arra jutva, hogy még csak szabálytalanság sem történt. De összességében is jobban figyelhettek a derékvonal feletti szabálytalanságokra, ezért engedték el a megszokottnál többször az olyan lövéseket, ahol a játékosnak már leért a lába. 

Egy biztos: ez egy olyan EB volt, olyan rendkívüli körülményekkel, amihez hasonlítható nem lesz többet (legalábbis nagyon reméljük), így a jövőre nézve szinte semmilyen következtetést nem vonhatunk le a látottakból. Bár én magam is azon a véleményen voltam, az EB-t nem kellene megrendezni, így, utólag azt gondolom, nem baj, hogy mégis megtartották (na ja, utólag mindig könnyebb okosnak lenni), de azért jó, ha a helyén értékeljük ezt az Európa-bajnokságot, minden szempontból. 

A magyar csapat sem mentesült a körülmények hatásai alól. A válogatott szereplését néhány nap múlva, egy következő cikkben fogjuk értékelni.