Majd ha egyszer ennek az egésznek vége lesz, egészen furcsa lesz újra úgy meccseket nézni, hogy lesznek nézők is. Ezen járt az eszem, ahogy Mikler Roland minden lépése behallatszott a zajmikrofonon keresztül a tévébe az üres kairói sportcsarnokban. 

Fotó: IHF

Megtehettem, hogy ezen gondolkodtam, hiszen a mérkőzés addigra rég eldőlt, csak a különbség volt kérdéses. De térjünk vissza a mérkőzés elejére!

Az első percekben látszott, hogy az a taktika, amit Németország ellen játszottunk, itt nem fog működni. A brazil védők sokkal energikusabban és pontosabban lépkedtek ki az irányítóra, mint két nappal korábban a németek, a támadójáték erősen akadozott. Azért tudtunk váltani: rögtön az első gólunkat a jobbszélső Hornyák Péter szerezte (ténylegesen szélről), ezzel már több gólt lőttünk szélről, mint az előző meccsen. És ráadásul nem is álltunk meg ennél az egynél. 

Aztán olyan történt, ami szintén nem fordult elő a németek ellen: Bánhidi Bence lövést hibázott. És sajnos ő sem állt meg ennél az egynél. Nem kezdődött tehát jól a mérkőzés, nem igazán érezte a csapat a játékot, úgy tűnt, gond is lehet. Brazília többször is vezetett, igaz, mindig legfeljebb egy góllal. 

Védekezésben egész jól tereltük le a játékukat a szélre, a szélsőik ellen pedig a magyar kapus, Mikler Roland, kimondottan eredményes volt, a balszélről például négy próbálkozásból nem találtak be egyszer se. A brazil védelem pedig úgy tíz percig tudta ezt a teljesítmény nyújtani, utána már jóval lassabb és statikusabb lett. Mintha ilyen hamar elfáradtak volna. Pont a lassúságuk miatt a korábbi sikeres taktika továbbra se nagyon működött, mert kevésbé mozdultak el a passzokra, ellenben nagyon könnyen vették fel a zárásokat, sokszor elég volt két lépés ahhoz, hogy szétcsússzon a védelmük, és távolról is sokat lehetett próbálkozni. Ha kicsit pontosabban lövünk, már a szünet előtt nagy különbség alakulhatott volna ki. Már csak azért is, mert a félidő második felében a a támadásaikat középen még jobban me tudtuk szűrni. A beállós, Rogerio Moraes, ritkán került helyzetbe, és a zárásai se voltak túl eredményesek. A félidő hajrájában Mikler már több átlövést is hárítani tudott. 

A magyar csapat a szünet után ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta: könnyen kerültünk helyzetbe, de sok volt a pontatlan lövés. Bár a védelem és Mikler még tartotta a teljesítményt, így a 35. percre már hét góllal vezettünk. Pedig tényleg sok rossz lövése volt a csapatnak, jellemző, hogy Bánhidi 5/8, Máthé 4/7 statisztikával zárt, Németország ellen ketten együtt 16 gólt lőttek 18 lövésből. A hiányzó gólokat részben pótolták a szélsők, Hornyák nem hibázott, a másik oldalon Stefan Sunajko is csak egyszer, 7 gól 8 lövésből a szélről, ez mindenképpen kellett. 

19-12-nél a játékosok úgy érezték, ez már megvan, és az addig is hiányos koncentráció tovább gyengült, pár rossz lövés, értékelhetetlen védekezés a brazil balátlövővel szemben (Haniel Langaro négy gólt lőtt hat perc alatt), és máris csak három gól az előny (20-17). Ekkor a magyar csapat időt kért. Az időkérést a (papíron) másodedző, José "Chema" Rodriguez tartotta. Nem cifrázta, "Gájsz, wi níd to fájt, diz iz vorld csampionsip". Ezúttal ez is elég volt: a következő hét percben a magyar válogatott nem kapott gólt. A védelem ebben az időszakban rendre olyan lövésekre kényszerítette az általában nem túl széles lövőrepertoárral rendelkező brazil játékosokat, amiket Mikler Roland olvasott. A legtöbbször nem is kellett bravúrt bemutatnia, eleve ott állt, ahová jött a labda. Sokatmondó, hogy a brazil jobbátlövő. Gustavo Rodrigues, háromszor talált be, de ehhez kilenc lövésre volt szüksége, a távoli zónából egy gólt sem ért el. 

Ezzel a meccs végképp eldőlt, a hátralévő időt már csak tisztességből kellett lejátszani. A magyar válogatott negyedik mérkőzését is megnyerte, és ezzel vezeti a csoportot. A teljes mezőnyből rajtunk kívül csak a dánok és a franciák hibátlanok eddig, ami azért a tagadhatatlanul könnyebb águnk ellenére se mutat rosszul. Ugyanakkor emlékezhetünk, hogy egy éve az Európa-bajnokságon, amikor igazán élesre fordult a helyzet, akkor fogyott el a magyar válogatott játéka. És most is láttuk: Lékai Mátén kívül más irányító itt csak akkor kerül pályára, ha nagyon muszáj, Lékai pedig fáradni látszik. Azt pedig ma is láttuk, ha csökken a koncentráció, egy, a magyarnál gyengébb csapat ellen is gond lehet. 

Az mindenesetre biztos, hogy a következő két fordulóban szombaton Lengyelország, hétfőn Spanyolország ellen játszunk, mindkétszer magyar idő szerint 18 órakor. Egy Lengyelország elleni győzelemmel már biztos lenne a helyünk a legjobb nyolc közt.