Válogatott okosságok

Ami ma egyenesen csodának számítana, száz évvel ezelőtt valóság volt: magyar focisták játszottak a brazil élvonalban, São Paulo állam labdarúgó-bajnokságában. A múlt század húszas, harmincas éveiben több magyar futballista és edző vándorolt ki szerencsét próbálni a szamba országába, néhányan közülük sikeres karriert futottak be.

Különösen a kapusok számítottak kelendőnek. A brazilok körében a kapusposztnak nem volt nagy becsülete, a hálóőrök pedig általában nem álltak a helyzet magaslatán. A Brazíliában letelepedett, ott néha játékvezetőként is működő Budai (Berger) Sándor 1924 nyarán így látta a helyzetet:

„A kapusok nagyon rosszak, 15 év előtti védéseket produkálnak. Rendszerint a hozzájuk kerülő labdát lábbal küldik vissza a mezőnybe. Kézzel ritkán fogják a labdát, de akkor is inkább szerencsével, mint tudással. Néha az erős lövést kiöklözik, ilyenkor hatalmas tapsot kapnak a közönségtől.”

A helyzet hat év elteltével sem sokat javult. Halmos Zoltán, az S.C. Germâniába szerződött magyar kapus könnyedén bejátszotta magát a csapatba, mivel állítása szerint a paulista bajnokságban szereplő kollégáinál „lehúzást vagy robinzonádot csak a legritkább esetben” lehetett látni. Sokat elárul az is, hogy a legnépszerűbb brazil klubnál, a Corinthiansnál Lengyel József szorította ki a korábban a Barcelonánál is megfordult klasszis brazil kapust, Jaguarét.

A jó kapusok mellett megfelelő szaktudással rendelkező edzőben is hiány mutatkozott. A São Pauloban egy szűk évet eltöltött magyar játékos, Jakobovits Imre úgy ítélte meg, hogy „Brazíliában semmiféle rendszer nincs a tréningvezetésben”, „a játékosok semmiféle oktatásban nem részesülnek”, „a játékosok azt tesznek, amit akarnak”. 

S.C. Germânia

Az egyik legrégebbi brazil futballklubot, az S.C. Germânia-t (ma: E.C. Pinheiros) fiatal német bevándorlók alapították 1899. szeptember 7-én. A klub vezéralakja egy São Pauloban letelepedett német labdarúgó, a hamburgi SC Germania 1887 korábbi játékosa, Hans Nobling volt, aki poggyászában többek között focilabdával és a hamburgi egyesület alapszabályával érkezett Brazíliába. Az S.C. Germânia 1901 végén ott volt São Paulo állam labdarúgó bajnokságnak alapító egyesületei között és a következő évben részt vett az elsőként megrendezett paulista bajnokságban. 1906-ban, majd 1915-ben bajnoki címet ünnepelt. Az egyesületben kezdte pályafutását az 1910-es, 1920-as évek egyik legjobb brazil gólvágója, Arthur Friedenreich és a háromszoros paulista gólkirály, Hermann Friese.

Az S.C. Germânia szerelése és címere (forrás: historiadofutebol.com)

Az első világháború kirobbanását követően a Germâniát - német eredete, neve miatt - kizárták a paulista labdarúgó szövetségből és 1916-tól öt éven át nem szerepelt a bajnokságban. 1921 nyarán lett ismét tagja a szövetségnek, a patinás klubot a legmagasabb osztályba helyezték vissza.

A bajnoki küzdelmekhez való visszatérésre készülve, 1920 végén a klub erős kampányt indított Európában, hogy Brazíliába hívott értékes labdarúgókkal erősíthesse meg keretét. Elsőként német sportlapokban közzétett felhívásokban kerestek leigazolható futballistákat, majd a németek után hamarosan útnak indultak magyarok is.

1921 márciusában a Sporthírlap már arról számolt be, hogy a jobb megélhetési viszonyok reményében „özönlenek” a játékosok São Pauloba a Germâniához és kivándorolt németek mellett két magyar is szerepel a csapatban: Strauss, valamint a kapus Geiger, aki „nagyszerűen bevált”.

A Strauss-fivérek

A Germânia első ismert magyar mezőnyjátékosa Strauss Jenő, aki itthon előbb a Soproni ASC, majd 1911 végétől a Terézvárosi Torna Club játékosa volt. Édesapja, Strausz Jakab jól menő csemegeüzletet működtetett Sopronban, a Széchenyi téren. A családban még két fiú futballozott, Jenő két öccse, József és Pál, akik a későbbiek során követték fivérüket Brazíliába. São Pauloban Jenő előbb a Germânia együttesében játszott, majd 1921 júniusában a Santos FC-hez igazolt. Annak nem találni nyomát, hogy valaha bajnoki meccsen pályára lépett volna a csapatban. A futballcipőt szögre akasztva előbb tolmácsként dolgozott a santosi kikötőben, majd a helyi bevándorlási hivatal tisztviselője, bevándorlási felügyelő lett. 1965-ben hunyt el Santosban.

Strauss Jenő tagsági igazolványa (Santos FC) (Fotó: Strauss Jenő unokája, Roberto Strauss szívességéből)

Az S.C. Germânia csapata 1921-ben. Az E.C. Pinheiros múzeumában (Centro Pró-Memória Hans Nobling) őrzött csapatfotót Strauss Jenő adományozta a klubnak, ő balról a hetedik játékos a képen, sárga nyíllal jelölve. (A beazonosításban Roberto Strauss, Strauss Jenő unokája volt segítségünkre.)

1927 január 10-én, a Monte Oliva óceánjáró fedélzetén megérkezett Brazíliába Jenő testvére, Strauss József. Először São Pauloban keresett csapatot. A Corinthiansnál részt vett néhány edzésen, de a klubnál tapasztalt légkör nem volt ínyére és inkább Santosba költözött, ahol bátyja, Jenő élt. A Santos FC archívuma (https://acervosantosfc.com/strauss-1930-1934/) szerint Strauss József a klub mindmáig egyetlen magyar játékosa (mivel az adattár a Santos kapuját 1933-34-ben őrző Lengyel Józsefet románként tartja számon).

Strauss József (1908. november 18., Sopron – 1971. november 4., São Paulo) 1930 és 1934 között a Santos FC csatára, 11 mérkőzésen 5 gólt lőtt.

1928-tól kezdett a Santosnál tréningezni, csak 1930 májusában került be az első csapatba, ám ekkor egy barátságos mérkőzésen rögtön két gólt lőtt. Tartósan azonban nem tudott a legjobb tizenegyben maradni, 1933-ban kölcsönadták a santosi portugálok, a Portuguesa Santista együttesének, ám a következő évben visszatérhetett a fekete-fehérekhez. 1935-ben São Pauloba, a Portuguesa de Desportoshoz igazolt, de egy sérülés megakadályozta, hogy pályára lépjen az együttesben. Visszatért Santosba, a B csapathoz, de korábbi sérülése nem javult, ezért 1936 áprilisában végül úgy döntött, befejezi labdarúgó pályafutását. 1942-ben nőül vette egy neves santosi fényképész testvérét, Amália Kauffmannt, három gyermeke, öt unokája, nyolc dédunokája született. A család São Pauloban élt, ahol az eredeti szakmája szerint cipész József cipőgyárat létesített.

Strauss József (középen, piros nyíllal jelölve) a Santos FC csatárai – Siriri, Camarão, Feitiço és Evangelista – társaságában. 1935-ben a Santos bajnokságot nyert. (Fotó: Strauss József fiai, Jack, Milton és Rosa Strauss szívességéből)

Az SC Húngaro Paulistano 1926. november 4-én. A Strauss-testvérek magyar színekben is pályára léptek Brazíliában. 1926-ban még csak Jenő, de a következő évben már mindkét Strauss tagja volt a são pauloi magyarok legnagyobb múltú focicsapatának, az alsóbb osztályban szereplő São Pauloi Magyar Sport Clubnak, portugál nevén az SC Húngaro Paulistanonak. Jenő az álló sorban balról az ötödik, piros nyíllal jelölve. A csapatban egyetlen brazil játékos volt, Alcides, a fotón a térdelő sorban középen látható. Az ülő sorban balról az első a Törekvés egykori futballistája, Matisz József. Feleségével, Terézzel 1920. december 21-én Genovából érkezett Santosba a Formosa óceánjáró fedélzetén. 1931-ben az SC Húngaro Paulistano elnöke lett. (Fotó: Strauss Jenő unokája, Roberto Strauss szívességéből)

A Strausz családból a harmadik focista, a gazdasági válság, elhelyezkedési gondok miatt 1933 decemberében São Pauloba vándorolt Strausz Pál a húszas években a Soproni Vasutas Sport Egylet (SVSE) játékosa volt. Közel harminc évesen Brazíliába kerülve, ott már gyaníthatóan nem futballozott. Mivel műbútorasztalosnak tanult, bútorgyárat alapított, melynek „Papa széke” márkanéven futó lábtartós foteljei komoly sikerterméknek számítottak a hatvanas évek Brazíliájában. Egy ideig a são pauloi magyar zsidó közösség által leginkább látogatott zsinagóga, a Sinagoga Israelita Paulista elnöke volt. 1960 májusában, magyar felesége kíséretében hazalátogatott szülővárosába. A Kisalföldben „a brazíliai vendégről” megjelent cikk szerint kabátja hajtókáján büszkén hordta az SVSE jelvényét. 1994-ben hunyt el São Pauloban.

Strausz Pál, a fotón sárga nyíllal jelölve (Fotó: Roberto Strauss, Strauss Jenő unokája, Strausz Pál unokaöccse szívességéből)

Magyarok a Germâniában

Strauss Jenő mellett a Germâniában 1921-ben még egy magyar szerepelt, a kapus Geiger Miksa. Magyarországi pályafutásáról mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy 1912 júniusában a 33FC-be igazolt. A santosi kikötőbe 1920. április 20-án érkezett bevándorlók között találunk egy „Max Geiger” nevű huszonhat éves magyar kereskedőt, aki feleségével, Máriával Triesztből utazott Brazíliába a Sofia óceánjáró fedélzetén. 1921 májusának végén Geiger Miksa neve is ott szerepel a több mint harminc (!) sportoló között, akiknek felvételét kérték az S.C. Germâniába. Kapusposzton vetélytársa a berlini Germaniaból kivándorolt Max Söhl volt, később az uruguayi Nacional, majd az egyesült államokbeli Fall River hálóőre. De Geiger megállta a helyét, a sajtóban többször dicsérték teljesítményét, ígéretes kapusnak tartották. Rotholcz Frigyes, Brazíliát megjárt gépészmérnök 1929 júliusában a Sporthírlapnak úgy nyilatkozott, hogy a magyar labdarúgók közül, akiket látott Brazíliában játszani, Geiger érte el a legnagyobb sikereket, „a közönség kedvence volt”. Tehetségét, úgy tűnik, azzal együtt elismerték, hogy az 1921-es bajnokságban a Germânia az utolsó (12.) helyen zárt.

1921 májusában a Sporthírlap leközölt egy érdekes levelet, amely São Pauloból, az S.C. Germâniától  érkezett. Szerzője „egy Brazíliába szakadt magyar játékos”, tagja „az előkelő német klubnak”. Címzettje az Ékszerészek jobbösszekötője, a „Muci” becenévvel illetett Rázsó Izidor (később a Ferencváros és a magyar válogatott játékosa). A fürgeségéről ismert focistát megpróbálták Brazíliába csábítani. Nem véletlen, hogy rá esett a választás. Brazíliában az európainál gyorsabb futballt játszottak és a Germânia hiába hozatott korábban São Pauloba hét-nyolc játékost, közülük csak a leggyorsabb három fért be a csapatba. A levélíró ideális képet festett São Paulo futballéletéről és azért azt is megjegyezte, hogy kint az is előfordul, „hogy a győztes gólért (…) egy autót kap ajándékba az illető játékos.” A levélből az is kiderül, hogy a Germânia felhívására már több magyar játékos kiutazott. Nem a foci azonban az elsődleges jövedelemforrásuk, hanem a szakmájuk. A brazil klubnak érezhetően nagy szüksége volt erősítésre, Rázsót tudniillik arra is megkérték, ha vállalja a kiutazást, egyúttal állítson össze „kizáróan elsőosztályú játékosokból egy listát és egy jó trénert, akik hajlandók kijönni.” (Rázsó nem állt kötélnek, úgy döntött, hogy itthon marad, de nyolc évvel később azért eljutott Brazíliába, a Ferencváros dél-amerikai túrája alkalmával.)

1925 májusában a Nemzeti Sport brazíliai tudósítója arról számolt be, hogy a Germânia csapata „nemzetiségére nézve erősen heterogén” és már csak egyetlen német szerepel a gárdában, ugyanakkor ott van két magyar: Rafael, a gyors és technikás bekk, „São Paulo közönségének egyik dédelgetett kedvence”, valamint Viola, aki Uruguayon át érkezett Brazíliába és a legjobb são pauloi futballisták közé tartozik. „Raphael” már 1921 végén megjelent a Germânia összeállításában, nem sikerült kideríteni, pontosan kit takarhat a név. Viola esetleges magyar származása érdekes kérdés. A komoly karriert befutott Carlos Viola Brazíliában előbb az Uruguayjal szomszédos Rio Grande do Sul államban tűnt fel, majd áttelepült São Paulo államba. Számos csapatban játszott, több ízben megfordult az S.C. Germâniánál. 1928-ban a Sport Club do Recife játékos-edzőjeként állami bajnokságot nyert Pernambucoban. 1935-ben ő lett a Palestra Itália (ma: Palmeiras) kilencedik külföldi edzője, de csupán egy meccsen irányította a csapatot. Brazil források egyértelműen uruguayiként tartják számon.

1930 elején egy magyar tréner, Hermann Aladár vette át a Germânia irányítását. Hermann az MTK ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, majd a Budapest Sport Egyesületben volt centerhalf. 1921 tavaszán egy mérkőzésen eltört a lába, sérülése után a VII. ker. SC-be kérte igazolását. 1931-ben egy são pauloi lapnak, a Diário Nacionalnak adott interjúban azt állította, hogy mielőtt Brazíliába került, nagy klubok edzője volt Magyarországon, de Jugoszláviában is dolgozott. A legjobb általa vezetett együttesnek a zágrábi HAŠK-ot tartotta. 1929 áprilisában vándorolt ki São Pauloba. Bár a Sporthírlap azt írta, rögtön el is helyezkedett profi trénerként az egyik egyesületnél, májusban a são pauloi A Gazeta hasábjain hirdetésben ajánlotta magát brazil klubok figyelmébe:

 „Magyar futballedző. Különböző kiváló magyar klubok egykori edzője, felajánlja szolgálatait sportkluboknak. Kitűnő referenciákkal rendelkezik. Ajánlatokat Hermann Aladár részére. Alameda Barão de Piracicaba, Magyar Egyesület”

Elsőként a são paulo-i portugál bevándorlók klubjánál, az Associação Portugueza dos Sportsnál helyezkedett el. Csapata a bajnokságban negyedik helyen zárt.Hermann ezután került a Germâniához, amelynek keretét 1930 júniusától magyar kapus, Halmos Zoltán erősítette. Róla bővebben olvashatunk Hegyi Tamás cikkében. 1930-ban a csapat az utolsó előtti helyen fejezte be a bajnoki küzdelmeket. Hermann azt ígérte, a következő idényben új játékosok igazolásával erősebb lesz a keret és nagyon bízott az utánpótlásban, amelyre a klub különös figyelmet fordított. A brazil és az európai futball között leginkább abban látott különbséget, hogy a brazilok gyorsabbak, közelebbről lőnek kapura, a fejjáték náluk azonban ritka.

A Hermann Aladár által irányított S.C. Germânia csapata 1930-ban. Az álló sorban balról a harmadik a magyar kapus, Halmos Zoltán (Fotó: A Gazeta SP, forrás: historiadofutebol.com)

Bár a Germânia 1931-ben az utolsó helyen végzett a bajnokságban, Hermann maradt a helyén. Talán a következő idényben érett be munkája gyümölcse. 1932 májusában a csapat ugyanis verhetetlennek bizonyult, meglepetésre a korábbi bajnok São Paulo csapatát is legyőzte. A Germânia dobogós helyen állt, amikor júliusban kirobbant az Alkotmányos Forradalom és a bajnokságot négy hónapra meg kellett szakítani. A lendület alábbhagyott, a korábbi sikereket ősszel a csapat már nem tudta megismételni, negyedik helyen végzett.

Ez volt az utolsó amatőr paulista bajnokság. A profizmus bevezetésével az amatőr sport mellett végig kiálló Germânia kivonult a bajnoki küzdelmekből. A második világháború idején nevét is elveszítette. Mivel Brazília a szövetségesek oldalára állt, a német eredetű egyesületnek nevet kellett változtatnia és E.C. Pinheiros néven folytatta szereplését. Hermann Aladár 1932 után sejthetően nem foglalkozott tovább edzősködéssel, átnyergelt a kereskedelemre. 1962. november 19-én, 61 évesen hunyt el São Pauloban.

Három magyar futballista São Pauloban: Halmos Zoltán, az S.C. Germânia kapusa (b2), Medgyessy „Marinetti” Jenő, a Palestra Itália korábbi edzője (középen) és Hermann Aladár, a Germânia edzője (j2) 1931. január 20-án az A Gazeta (SP) szerkesztőségében, a Ferencváros brazíliai túráját tervezgetve. A fotó két szélén Liki Jenő (b1), a Délamerikai Magyar Újság (Jornal Húngaro) sportrovatának vezetője (korábban az S.C. Húngaro Paulistano vezetője) és Thomaz Mazzoni, legendás brazil sportújságíró. (Fotó: A Gazeta (SP), 1931. január 21. / Hemeroteca Digital Brasileira) 

Magyarok egyéb paulista egyesületekben

Az Ékszerészek SC-ből feltűnően sokan vándoroltak ki Brazíliába. Medgyessy Jenő, a Ferencváros korábbi játékosa 1925 januárjában a Sporthírlapnak küldött cikkében említést tesz futballista honfitársairól, akik hozzá hasonlóan Brazíliában élnek.  A focistacsaládból származó Szüsz Béla, a 33FC egykori játékosa, játékvezető, 1919-ben az Ékszerészek SC főtitkáraként működött. Ugyanekkor a szintén Brazíliába települt Neumann az alelnöki tisztet töltötte be. Rajtuk kívül az Ékszerészektől még két név, Székely és Farusza szerepel a felsorolásban. Láttuk, a Germâniába hívogatott Rázsó is az Ékszerészek játékosa volt. Makovi Gyula, az Ékszerészek centerhalfja 1929-ben próbált kint szerencsét, ő Rio de Janeiroban, az America FC-nél akart elhelyezkedni, de profi múltja gondot okozott és végül hazatért.

1925-ben ott volt már Brazíliában Rothstein Hermann, az MLK és a Terézvárosi TC korábbi játékosa, intézője. Később időnként játékvezetőként működött a brazil bajnokság alsóbb osztályú meccsein. 1926-ban két magyarnak titulált kapus bukkan fel a brazil sajtóban. Egyikük a rejtélyes, São Pauloban élő „Von Liemberger”, akit a Palestra Itáliával hoztak hírbe, másikuk José Buchner, vagyis Buchner/Büchner József. Védte az S.C. Húngaro Paulistano hálóját, de ezzel a kapusnévvel az EC Corinthians (1926), a CA Independência (1926) és az Oriental FC (1928-29) csapatainál is találkozunk.

1926 nyarán érkezett Brazíliába a VAC korábbi labdarúgója, Jakobovits Imre. Korábban, Milánóban a VAC olaszországi túráján állítólag megismerkedett a são pauloi Palestra Itália egyik olasz vezetőjével, aki éppen hazalátogatott. Az olasznak megtetszett Jakobovits játéka, meghívta Brazíliába az egyesületéhez. A magyar sajtóban megjelent hírekből nehéz kibogozni, végül melyik klubnál kötött ki. Állítólag a CA Paulistano centere, jobbösszekötője volt. Máshol ugyanakkor azt írták, a Corinthians edzéseit látogatta, ahová Buday Sándor ajánlotta be, hogy ne a CA Paulistano vagy a másodosztályban szereplő CA Sílex játékosa legyen. A Corinthians vidéki túrákra vitte és büszkén mutogatta, hogy a gárdában van egy „Húngaro” is. Az Ujság 1927 márciusában egyenesen azt állította, hogy „São Paoloban egyhetes tartózkodás után a bajnokcsapat tagja lett a magyar futballista”, meg hogy ő a Corinthians középcsatára. (Valójában a Corinthians nem nyert bajnokságot, sem 1926-ban, sem 1927-ben.) Sőt, az Újság szerint a népszerű Jakobovits ismertette meg São Paulo futballpublikumát a távoli, erős lövésekkel. Annyi bizonyos, hogy 1927 tavaszán hazatért, az megint kérdéses, hogy a szíve húzta haza vagy egy súlyos sérülés után jobbnak látta itthon megoperáltatni magát.

Jakobovits-csal együtt ment ki Brazíliába a VAC egy másik játékosa, Hajnal Győző. Azt tervezték, a foci mellett az autóiparban fognak elhelyezkedni. Hajnalnak sikerült, 1927 májusában a Chevrolet gyár tisztviselőjeként dolgozott São Pauloban.

José Folker (Folker József) 1927-ben őrizte a R. Crespi FC (ma: CA Juventus) kapuját, később az Ypirangai Magyar Sport Egylet (E.C. Húngaro Ypiranga) edzője, majd a klub vezetője is volt. 1926. március 25-én a Mosella óceánjáró fedélzetén, Bordeauxból érkezett családjával Santosba. Feltételezhetően romániai magyar lehetett, a hajólistán számos magyar név között őt is románnak regisztrálták. 

 „José Hungarês”, „Marinetti”, Hirschl

Valamikor a húszas évek közepén kerülhetett Brazíliába a paulista bajnokság legsikeresebb magyar kapusa, Lengyel József. 1908-ban, nagy valószínűséggel Tornyán született, ami ma Romániához tartozik. (Ez azt is megmagyarázza, miért szerepel románként a Santos FC adattárában.)  1929 és 1931 között – Folkerhez hasonlóan – az R. Crespi FC kapuját védte, majd 1933. május 14. és 1934. március 25. között a São Paulo FC hálóőre volt. Az első profi paulista bajnokságban csapata a második helyen végzett. Ekkor már annyira jó kapusnak számított, hogy rendszeresen meghívót kapott a paulista válogatott edzéseire. 1934 tavaszán bombaként robbant a hír, hogy Josét eltávolították a São Paulo játékoskeretéből. Ennek oka az volt, hogy Lengyel nem volt hajlandó csatlakozni a Syrio elleni mérkőzésre készülő csapathoz, nem teljesítette az edző utasításait és oda nem illő igényekkel lépett fel. Májusban járt volna le a szerződése és a vezetőséghez fordult azzal a kérdéssel, hogy hajlandóak-e azt megújítani. A válasz elutasító lehetett, mert Lengyel ezt követően megtagadta a játékot. Továbbállt a nagy rivális Corinthianshoz, ahol kisvártatva a klasszis brazil kapus, Jaguaré helyére került. Lengyel volt a második külföldi az egyesület történetében, 1937-ben, majd 1938-ban bajnoki címet nyert. Ott volt a keretben 1939-ben is, amikor a klub zsinórban harmadszor is megnyerte a bajnokságot, de a szezonban egyszer sem lépett pályára. Kérdéses, hogy pontosan hány meccsen szerepelt, de biztosan több mint 130-on, így az egyik legtöbbet foglalkoztatott külföldinek számít a klub történetében. 1940. szeptember 22-én öltötte magára utoljára a Corinthians mezét, majd a Santos FC-be igazolt, ahol 1941-42-ben tizenegy mérkőzésen szerepelt. Biztos kezű, bátor kapus volt, aki uralta az ötösön belüli területet és híresen jól védte a büntetőket. Brazilok számára nehezen kiejthető vezetékneve miatt egyszerűen Joséként jelölték az összeállításokban, a Cortinthiansnál az „Hungarês” (magyar) becenevet kapta, illetőleg „José I.”-nek nevezték, miután az egyesülethez érkezett egy másik kapus, akinek szintén José volt a keresztneve.

Lengyel József (bal szélen), a Corinthians Paulista bajnokcsapatának kapusa 1937-ben (Fotó: todopoderosotimao.com)

1929-ben São Pauloba tette át székhelyét a Ferencváros négyszeres magyar bajnoka, Medgyessy Jenő. Hosszú ideje élt Brazíliában, rövid uruguayi, argentínai és magyarországi utazásokat leszámítva már hét éve. 1922-ben a Sporthírlap szerint Rio de Janeiroban az FC America edzője volt és nem elképzelhetetlen, hogy érdemleges szerepe volt abban, hogy az általa irányított együttes megnyerte a Carioca bajnokságot. 1924-ben újra (?) az America szerződtette, egy évre. Elmondása szerint az állást nem volt egyszerű megkapnia, ami minimum érdekes, ha pár évvel korábban valóban bajnoki címhez segítette a klubot. Brazilok számára nyelvtörőnek beillő vezetékneve miatt egyszerűen csak Marinettinek becézett Medgyessy a következő években a riói Botafogo (1926-27) és a Fluminense (1927-28) edzéseit vezette, majd Minas Gerais állam fővárosában, Belo Horizonteban a Club Atlético Mineiro (1928) trénere volt. São Paulo államban előbb a Palestra Itália (1929 októberéig) együttesénél kapott munkát, később a São Paulo FC-nél (1931-1933 március). Közben, 1930-ban visszatért egy idényre az Atlético Mineirohoz. São Pauloból Argentínába ment, egy évet Buenos Airesben dolgozott, a San Lorenzo (1933 március–június), a Racing (1933 július – 1934 április) és a River Plate (1934) csapatainál. Jelentős szerepe volt a Ferencváros dél-amerikai túráinak (1929, 1931) megszervezésében.

Medgyessy Jenő bevándorlási kártyája 1950-ből (Forrás: familiysearch.org)

Medgyessy mellett (vagy után) a Palestra Itáliánál edzősködött 1929 végén Hirschl Imre is, aki 1929. szeptember 20-án érkezett a santosi kikötőbe Cherbourgból és hihetetlen módon, másfél hónap múlva már állást is kapott a klubnál, a szezon utolsó két mérkőzésén ő vezethette a csapatot. 1933 júliusában megjelent róla egy cikk a são pauloi A Gazetaban. Eszerint 1929-ben gyúrói teendőket látott el az éppen Brazíliában portyázó New York Hakoah, majd a Palestra Itália csapatainál. A Hakoah All-Stars-szal és a trénernek kinevezett Hirschllel 1930 júliusában Argentínában járt Liki Jenő, a são pauloi Délamerikai Magyar Újság sportrovatának vezetője, a Hakoah brazíliai képviselője, aki jó kapcsolatokkal rendelkezett Argentínában. Ő szerzett azután edzői munkát Hirschlnek Buenos Airesben a Gymnasia y Esgrima de la Platanál. Hirschl átvette a csapat irányítását, és ahogy mondani szokták, a többi már történelem, az egyik legsikeresebb magyar tréner lett Dél-Amerikában.

Hirschl Imre bevándorlási kártyája 1950-ből (Forrás: familysearch.org) 

Epilógus

Az 1920-as, 1930-as években São Paulo államban megfordult számos magyar labdarúgó, edző közül alig néhányan tudtak tartósan élvonalbeli csapatnál maradni, szerepük azonban korántsem lebecsülendő. Nem egy közülük bekapcsolódott a são pauloi magyar közösség és futballklubok (São Pauloi Magyar SC, Ypirangai Magyar SE, Hungária FC – São Paulo, stb.) életébe. A paulista bajnokságban elsősorban kapusaink vívtak ki presztízst maguknak. Ugyanakkor a térségbe érkező első magyar trénerek munkája alapot teremtett, utat nyitott ahhoz, hogy a következő évtizedekben olyan magyar edzők – Kürschner Izidor, Mándi Gyula, Guttmann Béla - juthassanak szerephez Brazíliában, akik komoly hatást gyakorolnak a brazil labdarúgás fejlődésére.