Manapság sok elmélet látott napvilágot arról, hogy miért beteg a magyar labdarúgás. Megmenthető egyáltalán a focink? Kijutunk valaha bármilyen világversenyre? Hogyan lehetne gyorsabb, ügyesebb magyar labdarúgópalántákat kinevelni az akadémiákon? A szurkolók és körön kívülre került szakemberek morognak, lemondóan legyintenek, míg a körön belül maradók és a politikusok pedig a fejlődést bizonygatják.  Több focipálya, több gyerek szerelésben, előkelőbb helyezés a világranglistán. No meg épülő stadionok és százszámra visszaépülő sportpályák a kilencvenes években eltűntek pótlására.

Mindig is nagy szívfájdalmam volt, hogy az esetek túlnyomó többségében a Budapestről/megyeszékhelyekről eltűnt és beépített focipályákról esik csak szó, amikor az igazolt labdarúgók és megszűnt csapataink számán polemizálnak egy stúdióbeszélgetés alkalmával. Pedig a hátország egyáltalán nem csak a városokban létezett, létezik. Gyakorlatilag még sehol nem hallottam elemzéseket, kutatásokat egy hasonlóan önpusztító és teljességgel visszafordíthatatlannak tűnő folyamatról, ami igazolt játékosok ezreinek, felnőtt és korosztályos csapatok százainak eltűnését hozta magával. A pályák többnyire még megvannak - bár nem mindenhol. A gond az, hogy már senkinek sem kellenek. Se beépítésre, se játékra. Valószínűleg soha nem játszanak már rajtuk bajnoki mérkőzéseket. Néhány jellemző példát ragadunk ki az ország észak-keleti csücskéből, a Beregi-Tiszahátról. 

Jellegzetes beregi harangtorony Árpád-kori templommal - Lónya, ahol régen több százan jártak meccsre a "járási-egyben"

Már az elején szeretnénk leszögezni, hogy az itteni települések kicsik, bár még mindig nagyobbak, mint Törpeország aprófalvai.  Akár a Beregi-Tiszahát is tele lehetne megyei első-másod- és harmadosztályú együttesekkel, ahogy régen tele is volt.Lássuk hát magát a térséget! Jellemzően a Tisza és a csehszlovák, majd szovjet, jelenleg ukrán határ közé szorult országrészről van szó, amelynek  talán legismertebb települései Tarpa (Esze Tamás) és az országnak miniszterelnököt is adó, nagy hatalmú és dúsgazdag családnak otthont adó Lónya (Lónyay Menyhért) - no meg Tisza-partjáról és bulihelyeiről közismert Gergelyiugornya. Ez az elhelyezkedés természetesen Trianon után deklarálta, hogy a térség az ország perifériájára fog szorulni, különösebb fejlődési lehetőség nélkül. A népszerű helyi történelmi anekdota szerint a határ eleve a Tiszánál lett volna, de a birtokaik maradékát védeni akaró Lónyayak kapcsolataik révén elérték, hogy a határ végül a Csaronda nevű patak mentén húzódjon, amit hogy-hogy nem hajózható folyóként tüntettek fel. 

A vásárosnaményi járás és a Beregi-tiszahát

A kilencvenes évek elején Lónyán (Lónya-Mátyus-Tiszakerecseny közös csapata), Tiszakerecsenyben (önálló csapat), Tiszaadonyban, Barabásban, Vámosatyán, Tiszaszalkán, Gelénesen, Beregdarócon, Csarodán, Beregsurányban, Tákoson, Tarpán, Jándon, Gulácson és a Vásárosnaményhoz tartozó Gergelyiugornyán volt csapat. 15 csapat. Jelenleg az operáló együttesek száma 6 -Tiszamenti SE (Gergelyiugornya), Tarpa, Barabás, Beregdaróc, Jánd. Mi lett a másik kilenc együttessel? Ráadásul Lónyán három, míg Tiszaszalkán két település alkotott egy csapatot. Elmeséljük.

Gelénes: semmi olasz foci!

Gelénesen (519 lakos) biztosan nem várták volna tárt karokkal az olasz trénereket, vagy Paolo Sousát. A helyiek stílusához nem passzolt volna a stabil védekezésen alapuló taktika. A Gelénesi SE ugyanis egyre-másra játszotta a vadabbnál-vadabb meccseket a szabolcs-megyei másodosztályban (a megyében három másodosztályú csoport van). 2012-ben 60-101-es gólkülönbséggel zárták a pontvadászatot, ami a 16 csapatos pontvadászat 12. helyére volt elegendő. Minden meccs közül a legemlékezetesebb a Kölcse SE elleni volt. Egy izgalmas 3-3-as félidő után a vendég Gelénes elhúzott 5-3-ra. Húsz perc volt hátra. Akkor már csak 16, amikor visszavették a vezetést (6-5 még mindig nekik). Végül a Kölcse nyert 9-6-ra.  A következő szezonnak még nekivágtak, de játékos, támogató és főleg szervező híján már nem ébredt fel a csapat a téli álomból. Illetve az utazási költségek is jelentősen megnőttek, köszönhetően a ritkuló csapatoknak és a táguló csoport-határoknak. 

A pálya mindenesetre még megvan - külön köszönet a gelénesi szállásért és helyi történetekért a helyi vendégháznak!

Gelénesi sportpálya

Se Kastély, se foci Lónyán

Lónyán sokáig szilárdan állt a lábán három település (Lónya, Mátyus, Tiszakerecseny) csapata a Dózsa MGTSZ SE (nem röhög!). A TSZ egyébként nemcsak a környék fő foglalkoztatója volt, de kifejezetten jól (abszolúte nyereségesen) is működött. Almások, szilvások, modern tehenészet, dohányszárítók, fa- és fűrészüzem, géptelepek és persze haszonnövényekkel bevetett hatalmas földterületek, no meg erdők tartoztak hozzá. A szerelést, a buszt és a bajnokság költségeit (kb. évi 200 ezer jó magyar forint) vígan tudta állni a termelőszövetkezet. A három település összlakossága meghaladta a 3000 főt a nyolcvanas évek végén (még korábban csak Lónyán éltek ennyien), és a kilencvenes évek elején is jutott a három falura 40-50 fiatal évfolyamonként - a felnőtt mellett prosperáló ificsapat is létezett tehát. A TSZ-re már csak az épületek emlékeztetnek, a lakosság húsz év alatt kvázi megfeleződött. Pénzt senki sem adott már focira, munka híján az emberek közül sokan elköltöztek. Lónyán újabban 4-5 gyerek születik évente, így Gelénes mellett a kistérség leginkább elöregedő települése (lásd e melléklet nyolcadik oldalát). Tiszakerecsenyben hiába születik több gyerek (ez még inkább igaz Tiszaadonyra, Tiszavidre), a helyi romák szervezés híján szintén nem öltenek szerelést, pedig anno ugyancsak szerettek focizni.

Jellemző kép a faluról. Elhagyatott ház

Pedig az elhagyatott lónyai pálya gyönyörű helyen fekszik. A Lónyay grófok kastélyának egykori kertjében -a kastély a hatvanas években leégett. Hétvégén érdeklődtem a helyieknél a pálya lehetséges sorsáról. A füvet még le-lenyírják, de amikor arról kérdezősködtem, hogy van-e igény újra csapatra, egybehangzóan nemet mondtak. Sokan a focira még fogható korosztályból az őszi-tavaszi munkák idején nem engedhetnek meg maguknak egy napnyi kiesést (utazással). Szervező nincs és a hagyományok is megfakultak, mert és az utolsó hazai meccs óta (1992) huszonegy év telt el. Akkor a Gemzse nyert Lónyán 3-2-re. Természetesen már ők is régen megszűntek. Bár egy másik vélemény szerint a Pusztadobos elleni 1-1 volt az utolsó Kastélykertben lejátszott meccs.

Lónya, Kastélykert

A pálya mellett májusban...

 Rozsdás gyár, gazos pálya

Mielőtt túlzottan beleélnénk magunkat abba, hogy a környéken csakis a TSZ-béli kapálás és tehén-etetés jelentette a kizárólagos munkalehetőséget, akkor látogassunk gyorsan Tiszaszalkára. Itt áll ugyanis a Magyar Acél gyára, amely a rendszerváltásig 900 munkást foglalkoztatott több műszakban. A legendáriumok szerint itt aknavető-talpak és Ikarus-alvázak is készültek. Nem meglepő tehát, hogy a gyárral szemközti telken álló focipályán labdát kergető Tiszaszalka SE-nek nem kellett messzire mennie támogatóért.

Nem dübörög a termelés Tiszaszalkán

Ők lényegesen később múltak ki, mint a lónyai csapat. Bár a gyár gyorsan leépült és egy idő után az Ukrajnából behozott só csomagolására szűkítette profilját (még mindig ezer körüli foglalkoztatottsággal), a csapat a helyi vállalkozóktól, illetve a gyárat átvevő Suller Kft-től kapott annyi pénzt, hogy abból még a megyei első vonalra és ukrán légiósokra is futotta - főleg a gólerős Nikolaj Ruszintól rettegtek Rakamaztól-Tarpáig. A kilencvenes évek közepén Tiszaszalka közel húsz-huszonöt kilométeres körben egyedüli megyei elsőosztályú csapat maradt Észak-Beregben, de a sorsukat ők sem kerülhették el. Fennállásuk csúcsát egyértelműen 1993-94-körülre jegyezhették, amikor a megyei pontvadászat első harmadában szerepeltek és több faluból jártak át hozzájuk meccset nézni jobb híján. Egy év múlva váratlanul elfogyott a pénz és hiába végeztek a középmezőnyben, két évre megszűnt a tiszaszalkai labdarúgás. 2002-ben még visszakapaszkodtak a megyei élvonalba egy újraalakulást követően, de ez már a hattyúdal volt.

2005-ben már nem fejezték be a bajnokságot. A szomszédos Tiszaadony ugyanebben az évben dobta be a törülközőt egy osztállyal lentebb. A pálya még itt is megvan, de közelről feltűnően gazos már. Ellenben a pálya melletti kocsma még köszöni, megvan.

Nem csak a gyár rozsdásodik

Ha lenne meccs, lenne hol inni

Vámosatyán (550 lakos) már azt sem nagyon tudták, hol volt a focipálya. Tiszakerecsenyben (857 lakos) a lónyai székhelyű közös csapat bukása után a helyiek próbáltak meg önálló kerecsenyi gárdát indítani, de a regék szerint a felettébb frusztrált lónyaiak nem voltak hajlandóak odaadni az öltöző mélyén porosodó és teljesen felesleges szereléseket. Pár fordulóig az ellenféltől kunyeráltak szerelést, majd megunták a bohóckodást. Tákoson (375 lakos) 2008-ban szűnt meg végleg a csapat. Beregsurány (635 lakos) 2011-ig húzta. A bajnokságot be is fejezték - mínusz egy ponttal. Gulács (794 lakos) 2000 után 2002-ben még rajthoz állt egy bajnokság erejéig, de akkor is versenyen kívül indult, mert nem volt ifjúsági csapata. Az eredményei nem számították be a bajnokságba. Tíz éve ott is csendesek a pálya körüli korlátok. 

Különleges történetek? Nem hiszem. Szomorúak? Nekem igen. Itt már nem segít semmilyen fejlesztés és semmilyen program. A régi idők nem térnek vissza soha. A beregi futball menthetetlen. Bár aki a gergelyiugornyai Tisza-parton mulat, két sör között még visszacsempészhet valamit a régi idők kis focijából.

Vadregényes pálya, sörmeccshez ideális

Azért Gergelyiugornyán még van működő pálya és csapat - a Tiszamenti SE