Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Tong Po-t akarom! - én és a muay thai

2014.08.19. 19:36 Rich.mond

"Tong Po-t akarom!" - hangzott el a legendás Kickboxer című filmben, amin egy egész generáció nőtt fel a kilencvenes évek elején. Bizony, ez legalább akkora filmes szállóige volt a most harmincas-negyvenes férfiaknak, mint anno egy Humphrey Bogart monológ a Casablancából. Máig sem értem, hogy lehetett nem szeretni ezt a filmet. Miután végigizgultunk jó másfél órát, és drukkoltunk, hogy van Damme megbosszulja megnyomorodott bátyját (hál' Istennek a Gonosz meglakolt), az iskolaudvarra zúdulva egymás után rúgtuk szét a pálmákat (illetve amit annak neveztünk ki), vagy játszottuk újra a film legvéresebb jeleneteit. Igaz, kissé még keveredtek az utca embere számára a stílusok azokban az időben  (kick box, thai box, kung-fu, karate stb), de nem volt olyan fiú, aki ne akart volna küzdősportolni. Lehetőleg valami távol-keletit, valami egzotikusat. Nem csoda, hiszen a VHS-hőskorszak egymás után szállította a szerethető, a rossz felett mindig diadalmaskodó, karatézó, kung-fuzó, vagy éppen thai-boxoló hősöket. Engem ha van Damme arcmimikája nem is ragadott meg, de most már bevallhatom: nagyjából azóta akartam thai-boxolni, mióta láttam ezt a hallhatatlan filmalkotást. Alig másfél évtized múlva végre meg is valósíthattam gyermekkori álmom - bizony, egyszerűen nem mindenhol van lehetőség találni egy jó edzőtermet, vagy egyáltalán edzőtermet. Ráadásul most az a szerencse ért - és velem együtt még vagy négy tucat vállalkozó kedvű harcost - hogy egy Thaiföldről érkező instruktor vezetett be a muay-thai mélyebb rejtelmeibe. No de eddig hosszú út vezetett. Szeretném egy posztban összefoglalni, hogy mit is jelent számomra a muay-thai, vagy közismertebb nevén a thai-box. 

Úgy illő, hogy már rögtön az elején leszögezzek valamit. Már azt sem tartottam kizártnak, hogy nem feltétlenül nekem kellett volna a kézilabda-játékvezetésről bejegyzést írnom, hiszen voltak nálam lényegesen felkészültebb és tapasztaltabb sípmesterek. Talán újra illő lenne önkritikát gyakorolnom és nem nekem kéne előadást tartanom a thai-bokszról. Ez még akkor is így van, ha a muay thait összehasonlíthatatlanul hosszabb ideje űzöm - sőt, még korántsincs vége a kapcsolatunknak. Nem vagyok oktató, nem vagyok bajnok. Sőt, még "expert"-nek sem tartom magam. Egyszerűen csak csinálom és szeretem.

Tehát mindenkit szeretnék megnyugtatni: még véletlenül sem technikákat akarok online megtanítani senkinek, csupán néhány történetben összefoglalni a tapasztalataimat. Talán sokan magukra ismernek és talán még többen kapnak kedvet arra, hogy felkeressenek egy egyesületet. Miután kimagyarázkodtam magam előre, akkor bele is vághatunk!

Hogy mi a muay-thai, azt ha nem muszáj, nem mutatnám be részletesen. A Wikipedián egész jó az összefoglaló, így egyelőre maradjunk ennél. A zuglói Perfect Fight Club oldalán is említik, hogy a stílusok már egyre inkább kezdenek elmosódni és ez még inkább igaz egy kezdő számára, aki értelemszerűen nem a repülő térdrúgással fogja kezdeni a tanulást. Eleinte mindenki az alap ütéseket és rúgásokat fogja tanulni, amik gyakorlatilag ugyanazok a bokszban és a kick-bokszban is. Mire jönnek a valódi thai technikák, addig jó pár hónapnak, vagy esetemben évnek kell eltelnie.

Miért érdemes ezt elkezdeni? A való világ kicsit más, mint egy van Damme film. Tényleg használható ez a küzdősport az utcán? Tényleg formálja a jellemet, vagy ez a csak a szokásos kedvcsináló a homályos, értelmezhetetlen keleti tanításokból összevágva? Hasznos lehet-e az a testnek, amiben komolyan is meg lehet sérülni? Érdemes ezt elkezdeni munka mellett, felnőtt fejjel? Hiszen annyian csinálják már gyerekkoruk óta, van értelme akár harminc-akárhány évesen tinik mellett bohóckodni? A válasz minden esetben egyértelműen igen.

 A kezdetek

Valamikor 2008 ködös, piszkos őszén, némi kick-box alappal indultam az első edzésre, amiből gyakorlatilag semmit sem profitáltam. Hiába no, a Vásárosnaményba időnként "kiszálló", második-harmadik alkalmas tanítványaikat néha szanaszét püfölő oktatók végső soron csak az alapvető technikákat felejtették el megmutatni, a kedvem is hamar elment az egésztől. 

Tehát a zuglói Perfect Fight Clubba vetettem minden bizodalmamat és miután a nagy izgalomra való tekintettel elnyomtam egy cigit egy fodrozódó tócsában, bemasíroztam az első edzésre. Persze gondosan lestem az edzésidőpontokat, nehogy a haladók közé keveredjek. Bemelegítés. Csoda, hogy nem fáradnak el benne, mert lassan fél órája csináljuk és szakad rólam a víz, a tüdőm pedig oxigénért könyörög. Persze a "kezdők" meg sem rezzennek, egykedvűen, vagy vigyorogva pörgetnek, melegítenek. Nyilván a bemelegítés, átmozgatás, nyújtás kulcsfontosságú abban, hogy csökkentsük a sérülés kockázatát, de én már unom.

Hogyan leszek így harcos? Remélem arra is minél előbb sor kerül. VHS filmek helyett most a K-1 láz tombol. Ketten kerülünk a kezdők kezdő csoportjába. Irigykedve nézem a többieket, ők már kombinációkat tanulnak, bokszkesztyű van a kezükön és kemény rúgásokat osztogatnak. Mi pedig mezítláb, puszta kézzel ácsorgunk egy nagy tükör előtt ketten.

Ha nem nyújtasz, pórul jársz! (Coelho)

"Nem jól ütöd!" - szól rám Ádám, aki az egyenes ütéseket oktatja. Durcás pillantásomra megmutatja, hogyan kell. Szép. Még egy nyomorult balegyenes is szép, ahogy ők csinálják. Elnéztem Balázst, az egyesület egyik vezetőjét, thai-box edzőjét és a mozgását látva ugyanez jutott eszembe. Valahogy minden magától értetődő. Minden mozdulat a másikból ered. Gördülékeny, semmi darabosság, semmi felesleges mozdulat. Ha az ember sörrel és ropival felszerelkezve leül megnézni egy bokszmeccset, akkor csak a kar végét látja, ahogy a kesztyűn csattannak az ütések, vagy célba találnak. Pedig az ütést megelőző mozdulatsor az, ami igazán tapsot érdemel.

"Nézd meg a tükörben, hogyan ütöd!" - biccent meglepően jóindulatúan. Nem ehhez szoktam. Megnézem. Hát ezt rossz nézni. Férfiak tízezrei hiszik magukról azt, hogy tudnak ütni és ebből lesz öt sör után valami szörnyű csapkodás az utcán, vagy a kocsma közepén. Még néhány hét, "pajzsozás" (egyik fogja a szivacs-pajzsot, a másik meg rúgja), zsákolás, míg végre jön a várva-várt instrukció: "Ricsi, kesztyűt, sipivédőt vegyetek fel!" A türelmesebb haladók most újabb kezdő-csoportnak mutatják az alapvető ütésnemeket. Magamban büszkén állapítom meg, hogy ezen már régen túl vagyok. Később kiderül, hogy még mindig van mit csiszolni, de ráléphetek a következő lépcsőfokra.

 

Pajzsozás. Vegyél lendületet, forgasd a csípőt, kezed legyen fent!

Edzésnapokon már mellőzöm a cigit és az előtte való napon igyekszem kimaradni a sörözésekből is. Az erősítéseket túlélem és már nem érzem úgy edzés után, hogy ég minden tagom. Sőt, mániám odáig fajult, hogy az egyébként meglepően egyszerű izomfejlesztő gyakorlatokat otthon is lelkesen csinálom. Ismerek minden ütés- és rúgásnemet (legalábbis meg voltam róla győződve), tehát most már tényleg ideje volt harcba dobni. Bár azt titkon remélem, hogy senki sem akar nagyon elverni. De mit lehet tenni, a thai-boksz már csak ilyen. Néha az ellen is szeretne odaütni, és néha sikerrel is jár. 

Az erősítések tényleg meglepően egyszerűek, de hatásosak. Valójában a futás, fekvőtámasz, felülés, guggolás, homorítás bőven elegendő mindenre. Illetve ezek különféle variációi, mert a fekvőtámasznak is ezer módja van. Két fő célja van ezeknek a gyakorlatoknak, vagy gyakorlat-sorozatoknak: egyrészt a dinamika, tehát az állandó mozgás, ami minden izomcsoportot megmozgat. A másik válfaja az ún. statikus mozgás, amikor a thai-boksz tanonc fekvőtámasz-állásba, esetleg karjait magasra tartva guggolásba merevedik. Egyszerűnek hangzik, de nem az. És semmi gép! Csak a saját testünket használjuk. Így is szép, kidolgozott test lesz a jutalma annak, aki nem blicceli el az erősítést. Már pár hónap alatt látványos a javulás.

Fárasztó

Egyébként, bár senki sem vallja be, eleinte mindenki izgul a küzdelmek előtt. Ezek az összecsapások korántsem vérre mennek, hiszen ott a foggumi, a sípcsontvédő, a kesztyű és senki sem akarja megsemmisíteni, legyőzni az ellenfelét. Az edzők is figyelnek arra, hogy ne durvuljon el a kezdők általában edzés végére tett viadala, de egyszerűen muszáj megismernie a küzdelem világát annak, aki thai-bokszra jelentkezik. 

Ilyenkor buknak ki azok az aprócska részletek, ami megkülönbözteti a laikusok verekedését a képzett thai-bokszoló mozdulataitól. Hogy tartod a könyököd, milyen szöget zár be a kezed horogütésnél, hogyan fordul a csípő és a lábfej, hová lépünk vissza rúgásból, megmarad-e az a stabil alapállás, amiből egyből tudunk támadni, visszalépni és még csak fel sem tudnak borítani stb.

Ja igen, még valami: ugye mindenki szeretne ütni és rúgni. Lehetőleg jó nagyot. De az ember szépen lassan megtanul védekezni is, vagy kilépni az ütések elől. Ez felettébb lassan megy, mert ezt szokni kell. És ezt csak küzdelemben lehet megtanulni, hiába könyörögnek már az elejétől a tapasztaltabbak, hogy "legyen fent a kéz, mert keresztbe vernek!"

"Aki nem védekezik, az kap a pofájára!" - ősi ázsiai mondás, szerzője ismeretlen

Ezek a küzdelmek azért arra is jók, hogy helyre tegyenek, mielőtt tényleg Tong Ponak képzelem magam. Közhely, de igaz: mindig jön erősebb, vagy ügyesebb, aki pofán tud verni. Tehát csak óvatosan és szerényen!

Milyen gyakran érdemes lejárni? Legalább hetente kétszer, de inkább többször. Dolgozó, családos embernek még a heti kettő is nehezen jön össze, de eleinte érdemes rászánni az időt. Tény, hogy a fiatalok gyorsabban tanulnak és szemlátomást soha nem akarnak elfáradni, de ez nem szabad, hogy kedvét szegje bárkinek. 

És az első év után dől el, hogy valaki vagy abbahagyja (nagy a lemorzsolódás már az első hetekben), vagy megelégszik azzal, hogy mozog egy jót hetente párszor, esetleg komolyabban csinálja.

Számtalan oka lehet annak, hogy valaki abbahagyja. Szerintem a kudarcélmény egészen biztosan ott van a legelső okok között, a másik pedig a fájdalom.

Erre nehéz okosat mondani, mert senki sem szeret bénázni, veszíteni, az utolsók között lenni. Az edzőnk, Balázs egyszer azt mondta egy különösen kimerítő erősítés alatt: "Aki a thai-bokszban feladja, az az életben is feladja!" Ebben lehet valami. Persze megeshet, hogy az illető rájön: a thai-boksz nem az ő világa. Van ilyen, nem kell ezt túlragozni. Ezért érdemes várni pár hónapot, mielőtt bevásárlunk méregdrága sportfelszerelésből. 

Milyen típus az, aki heti egyszer-kétszer jár le? Olyan, mint én: belátja, hogy ahhoz, hogy magasabb szintre lépjen és akár versenyzőkkel szemben is felvegye a harcot, a jelenleginél kétszer-háromszor több időt kellene a muay thaira fordítania, egyébként nincs értelme nagyot álmodnia. Ugyanakkor nem akarja abbahagyni, mert azon felül, hogy remek testmozgás, néha jól esik kiütni magunkból a feszültséget és a magunk tempójában tanulni. A fájdalom és a fáradtság már nem az ellenségünk, hanem a barátunk. És már nem izgulunk küzdelem előtt. 

A harmadik típus.... hát ők gyorsak, technikásak, erősek. Egy hobbi thai-bokszoló nem ellenfél nekik. Ettől függetlenül nem bírtam magammal és jelentkeztem arra az edzőtáborra, ahol javarészt versenyzők, akár magyar válogatottak, de mindenképpen haladók voltak jelen három egyesület szervezésében. Az instruktor pedig egy igazi thai harcos, Deo "Check Bin" Phetsangkhat. Egy ilyen alkalmat vétek kihagyni.

Egy nap a táborban

A lehetőség már csak azért is kihagyhatatlan, mert az edzőtábor két napja is itt van Zuglóban. Deo Check Bin egyébiránt egy kedves, barátságos, angolul is jól értő és beszélő sportember. Afféle mosolygós gyilkos. Amellett, hogy Finnországban volt szövetségi edző, a három magyar egyesület egy moszkvai kontakt segítségével tudta Magyarországra csábítani egy hétre. Idén májusban ugyanis Novgorodban szerepelt az orosz K-1 Grand Prix viadalon - ott pontozással kikapott Andrei Kulebintől. Több, mint 200 profi küzdelme van, aminek a nagy többségét meg is nyerte - ezt itt például most júniusban, vérző fejjel. 184 győzelem, 25 vereség, négy döntetlen a mérlege.

Meséltek néhány történetet gyerekkoráról, amikor elkezdett edzeni 18 és versenyezni 30 kilósan. A számomra magától értetődő sportfelszerelések (úgymint futáshoz cipő, küzdelemhez fogvédő stb.) számára sokáig teljesen ismeretlenek voltak. Ahogy sok szegény származású thainak, úgy neki is ez volt a kitörési pont. Nem volt megállás, minden nap kőkemény edzések sorozata, majd meccsek tucatjai, százai, amíg végre bebocsájtatást nyerhetett a profik világába. Thaiföldön ez keveseknek adatik meg. Nem csoda, hogy az edzéseket még most sem lazsálja el. 

A bemelegítés és a pörgetés hasonlatos ahhoz, ahogy korábban láttam magyar edzőinktől. Talán rövidebb, talán még gyorsabb, de gyakorlatilag ugyanaz. Ám innentől kezdve én csupa új dolgot tanulok. Nagyjából azért is, mert nem vagyok expert és a valódi thai technikák zöme nekem kimaradt. Nem azért, mert edzőim hanyagságból nem akarták megtanítani, hanem mert a könyök és a térd használata azért már komoly előképzettséget igényel. Főleg a könyök, mert a térd-technikákkal azért már én is nem egyszer találkoztam. Elég egy rossz mozdulat és megvan a baj.

Térd, könyök, clinch. Ez különbözteti meg a muay-thait a kick-boksztól és a többi küzdősporttól. A könyök brutális. Ha az betalál, akkor ott vége mindennek. Nem véletlenül kiugróan magas a thaiföldi küzdelmeken a súlyos sérülések száma. Ráadásul ahogy Deo csinálja, úgy könnyen befér a könyök a kesztyűk közé. És mindez piszok egyszerűnek tűnik. Csupán egyetlen mozdulat. Alulról, felülről, mindenhonnan tudja. "Fifteen!" Adja ki az utasítást Deo és próbálom úgy csinálni, ahogy tőle láttam. 

Térdrúgás. Mint az edzővideóból kiderül, Deo tíz másodperc alatt nagyjából húsz térdest tud bevinni, ha belelendül. "Tw'eny!"

Nem jó. Valamiért nem megy. Miért nem? "Az Ördög a részletekben lakozik!" - magyarázza meg a szentendreiek edzője. Deo lendületet vett, hátulról indította a rúgást. Az enyém csak afféle aerobicozásnak tűnt. De Deo jön és készséggel megmutatja, mi volt a baj. Lábujjhegyen állunk... emelkedik a csípő... kiemelem... megy ez. Még ezerszer megcsinálom és fog menni automatikusan is. Na igen, ezek azok az apró részletek, amit fentebb említettem. 

És jön a clinch. Hiszen a térdelés úgy az igazi, ha az ellenfelet kvázi belehúzzuk a rúgásba. A K-1-ben nincs rögzített térdrúgás, de a thaiok nem ennyire humánusak. A clinch egyfajta álló birkózás, melynek célja, hogy minél előnyösebb pozícióba kerüljünk ellenfelünkkel szemben. Akár földre is vihetjük, de jól bordán/hasba is térdelhetjük, vagy könyökkel mérhetünk rá csapást. Feltéve, ha hagyja magát és nem rajtam csattan az ostor.

A földrevitel különösen tetszik és megy is. Társam jó párszor a szőnyegre borít, majd én következem. Új gyakorlat, nincs megállás, pedig ez még csak az első alkalom a héten. Észre sem vesszük, máris eltelt a másfél óra. Nyújtás és lehet menni ebédelni, pihenni, mert a délutáni edzés már közel van. 

Délután azért már érzem a fáradtságot. Lassabb vagyok, a mozdulatok sokszor fájdalommal járnak. Pedig most kell az erő, mert most sorban jönnek a páros gyakorlatok, mintegy gyakorlatban alkalmazandó azt, amit délelőtt tanultunk. Blokk. Lábszárral, karral, testtel - utóbbi ha nem sikerül más módon. És előfordul, hogy nem sikerül. Emlékszem, hogy hat éve ordítani tudtam volna pár, karral levédekezett bordarúgás után, most fel sem veszem.

Deo kicsit csavar egyet a történeten. Blokk, blokk, blokk, ellép, kontrázik. Puff! Ííííígy, ni! Három perc, oda-vissza, mehet!

 

Párom felugrásból kontrázik és a fejemet veszi célba. Nincs gond, levédekeztük, de őt már nagyon nehéz eltalálni. Kezdek nagyon elfáradni. A heti két futóedzés eszerint kevés, pedig már nem is cigizek. Egyre nehezebb tartani a stabil állást, védekezni és visszarúgni. Pedig jön a clinchelés. Eltolni... muszáj eltolni! Nem megy, befurakodott. Jön a térd, vissza térd... hopp, ez becsúszott, föl a kéz! Ellenfelem is rést hagy, a kesztyűm utat talál a fejéhez. Most én támadok. Az izzadtságtól csúszik a kesztyűm, lecsúszik a szorítás a tarkójáról. Kiszabadul, meg tud ütni. Most megvan! Mehet a térd! De frissebb már nem leszek. Párcsere. Ő bezzeg még bírja. Aki magasabb szintre lép a muay thaiban, az nem csak új technikákat tanul, hanem többet is erősít. Újabb párcsere. Nem bírom! Dehogynem. Számolatlanul esnek be az ütések-rúgások, ahogy gyengül a koncentráció és vele együtt a védelem is. Szerencsére senki sem akar kiütni senkit, most a lényeg a gyakorlás. Deo és a magyar edzők néha felbukkannak és kijavítanak. Alig látom őket, az izzadtság a szemembe folyik és csak az ellenfelemre koncentrálok. 

Ó, remek, már csak laza három menet szabadstílus van hátra. Kilenc perc tömény izgalom, nálamnál lényegesen tapasztaltabb harcosok ellen. Másfelől: minden bevitt találat és levédekezett támadás siker. Gyerünk, mindjárt vége! Jobb-bal-jobb, ütéssel fejezzük be, rúgásból nehéz stabilan talpon maradni. Távol tartani, szemmel tartani! Nem elfordulni, nem kifordulni, az a gyávák és a gyengék módszere. 

És vége! Kibírtam. Sok mindent tanultam. És természetesen ennek a napnak is megvoltak a tanulságai: többet kell edzésre járni és nem szabad elmulasztani azokat az üres fél órákat, vagy akár negyedórákat, amit erősítésre lehet fordítani. Ennyi időbe nagyon sok minden belefér. Nem irigylem azokat, akiknek sokkal nagyobb a tudásuk. Megdolgoztak érte. Keményen készültek, amíg én a gyerekeimmel voltam. Az ő szintjüket valószínűleg soha nem fogom elérni. Nem is őket kell legyőznöm, hanem magamat. Pedig mindig utáltam ezeket a kliséket. De akkor is jobb akarok lenni a jelenlegi önmagamnál. Ez csak rajtam múlik. És nem csak magam miatt. A gyerekek lássák, hogy kitartással mindent el lehet érni. It's a warrior's code!

 

A végére egy lényeges kérdés: használható a megszerzett tudás az utcán? Akkor is, ha az ember csak hobbiból thai bokszolgat? Erre nehéz válaszolni, de szerintem igen, használható. Nem árt azért az eszünkbe vésni, hogy "mindig van erősebb" és az utca azért más, mint az edzőterem meghittsége, ahol ott a kesztyű, fogvédő és a sípcsontvédő. Ugyanakkor a magunk mögött hagyott küzdelmek sora és a tanulás a miénk. Nincs parasztlengő, béna rúgások, elpöttyintett "egyenesek" és kisebb valószínűséggel szalad bele az ember egy pofonba, mert egy idő után a védekezés automatikusan jön magától. De biztos recept a diadalra nincs. Főleg ott nincs, ahol voltaképpen nincsenek szabályok és a sportszerűség sem magától értetődő. 

Címkék: thai box muay thai


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr926615165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása