Rögtön az első mérkőzésen feleslegesen leadott egy pontot a magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságon. Oroszországgal nem bírtunk a nyitónapon. Igaz, az első tíz perc után a döntetlennek is nagyon tudtunk volna örülni.

Németh András (Fotó: MTI, Kovács Anikó)

Merthogy álomszerűen kezdtünk. Rémálomszerűen. Gyakorlatilag egyáltalán nem működött a támadójátékunk, és sorozatban kaptuk az elrontott támadásokból a lerohanásgólokat. Herr Orsolya a kapuban teljesen esélytelen volt, de tény, hogy egymás után tiszta ziccereket lőhettek az oroszok, minden védés bravúr lett volna.

Akkor kezdett kicsit stabilizálódni a játékunk, amikor Németh András elkezdett kétségbeesetten cserélni. De igazából azt nem értjük már, hogy alapvetően mi volt az elképzelés erről a mérkőzésről. Úgy játszott a csapatunk, mint aki meglepődik, hogy jé, hát az oroszok tíz centivel magasabbak, mint mi, hát most mit csináljunk?

Persze a gondok alapja már Németh András szövetségi kapitány eredeti elképzeléseinél lehet. Ő azt mondta, a csapattal gyors kézilabdát szeretne játszani. Csak hát, azt mindenki tudta rajta kívül, hogy ez a csapat nem tud gyors kézilabdát játszani. Ma is látszott, a tetemes fizikális fölényben lévő oroszok gyorsabban játszottak, mint mi, pedig általában ennek a játéknak az az alapja, hogy a nagyobb testű játékos lassabb. Védekezésből ők tudtak lerohanásokat építeni, mi nem, ill. csak az első félidő legvégén, amikor az oroszok játéka kicsit szétesett. Mi pedig, amikor rájöttünk, hogy nem tudtunk gyors támadásokból könnyű gólokat szerezni, elkezdtünk össsze-vissza lövöldözni. Rengeteget próbálkoztunk átlövésekkel, borzasztó rossz hatásfokkal. Az egész csapat átlövő-statisztikája 5/23, ez tragikus. Ezen a szinten 23 átlövésből kb. 9 gól lenne az alsó limit, ami még nem jó, de már elfogadható. És ráadásul ez megoszlott, nem volt egyetlen jó átlövőteljesítmény sem, Triscsuk Krisztinát is legfeljebb azért dicsérhetjük ebben a témában, mert nem is vállalkozott. A második félidőre az egész csapat okosabban játszott már, nem is volt annyi feleslegesen előtt labdánk, mint az első játékrészben.

Németh András erősen forgatta a csapatát, úgy tűnt, mintha inkább arra menne, hogy végig bírjuk erővel, a jó teljesítményt nyújtókat is lecserélte egy idő után (gondoljunk például a beállós létére egy gólja mellett két gólpasszt is jegyző Mészáros Reára, és az ő alig 14 játékpercére), és csak akkor improvizált, ha valaki nagyon rosszul játszott. Sőt, akkor se mindig, Szucsánszki Zita például kiugróan rossz teljesítménye ellenére is elég sok időt tölthetett a pályán.

A felállt védekezésünk alapvetően jól működött, főként Triscsuk Krisztina végzett óriási munkát. A 6, hibátlanul lőtt büntető mellett feltehetően a kiváló védekezés miatt választották őt a meccs legjobb magyar játékosának. Egyedül az orosz irányítóval nem bírtunk. Bár Darja Dmitrijeva minden valószínűség szerint a következő évtized legnagyobb sztárjai közé fog tartozni (és ezt nem ennek az egy mérkőzésnek az alapján mondom), egy 19 éves játékostól azért nem volna szabad 7 gólt kapni.

De így is meglehetett volna. Legalább az erőnléti tervezés jó volt, mindkét félidő vége a mienk volt, az első félidő végén feljöttünk nagy hátrányból, a második félidő végén pedig megfordítottuk a meccset, és vezettünk két góllal. Mindkétszer nagy szerepe volt ebben a kapusnak: az első játékrész végén Kiss Éva, a második végén Bíró Blanka fogott meg jópár labdát, ez a statisztikában is megjelent, mindketten 45%-kal védtek. Ekkor kaptunk egy kiállítást, de még ez is beleférhetett volna. De ebben a helyzetben nem lett volna szabad levinni a kapust. Nem voltunk góllövési kényszerben, vezettünk két góllal, alig több, mint két perc volt hátra. Teljesen felesleges kockázatvállalás volt, gólt is kaptunk belőle. Utána már nagyobb volt a baj, türelmetlenkedtünk, megint gólt kaptunk. A legvégén, döntetlennél, már a győzelemért kellett támadnunk. Németh időt kért, és elmondta a feladatot. Nem biztos, hogy bölcs döntés a csapat egyik legfiatalabb, legrutintalanabb, és láthatóan, ismerten önbizalomhiányos játékosára bízni a sorsdöntő lövést. Nem is jött be, Planéta nem vállalta el. Szucsánszki amúgy, veszett fejsze nyele jelleggel, rálőtte, de az már reménytelen volt. Németh két hibát is elkövetett a végjátékban, döntetlen a vége.

Németh a meccs utáni nyilatkozatban egyebek mellett a játékvezetőket okolta. A szlovák Brunovsky, Canda játékvezető-párost jól ismerjük, én meg ráadásul a pillanatnyi formájukat is, hisz véletlenül láttam őket egy hete kétszer is a német-román felkészülési meccseken. Ők ennyit tudnak, a mérkőzésen rengeteg hibás döntést hoztak, de ebben nem volt semmi tendencia, egyik csapatot sem segítették. Bár aki látta a mérkőzést, nagyon könnyen fel tudja sorolni több, minket sújtó hibájukat is, de az is hozzátartozik, hogy 8 hetest dobhattunk, ha közel mentünk a kapuhoz, már befújták a hetest, védelemben többször megtarthattuk a faulttal szerzett labdákat, stb. Összességében nem okolhatjuk őket az elvesztett pont miatt.

A mérkőzésre egyébként minden jegy elkelt. Legalábbis a hivatalos propaganda szerint. Úgy látszik, ezt eltanulták a labdarúgó-szövetségtől. Valójában vagy mégsem fogyott el minden jegy, vagy a jegytulajdonosok közül nagyon sokan otthon maradtak, nem jöttek el a mérkőzésre. Ismervén a magyar pénztárcákhoz képest igen merészen meghatározott árakat, mi inkább az előbbire tippelnénk. Persze lehet, hogy tényleg elment sokszáz jegy szponzorokhoz, akik aztán nem jöttek el, ezt mi nem tudhatjuk.

Legközelebb kedden este játszunk, 20:30-as kezdéssel Lengyelország ellen, azt a mérkőzést is az m1 fogja követíteni.