Válogatott okosságok

1955. december 29-én született Tóth Zoltán, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori kapusa.

Az egykori legendás kapusnak a fogantatás pillanatában predesztinálva volt sorsa, hiszen édesapja, Tóth György is az Újpest válogatott kapusa volt.

Édesapjával 1977 őszén

Már régen a Dózsa kapusa voltam, amikor titokban minden áldott nap apámmal edzettünk a Gázművek-pályáján. Volt egy motorom, és amikor Újpesten véget ért a tréning felugrottam rá, átszáguldottam a városon, és tréningeztünk, amíg ránk nem sötétedett. Olyan gyakorlatokat csináltatott velem, hogy az a cirkuszi akrobatáknak is a becsületükre vált volna, de azt mondta „ha ezt nem tudod megcsinálni, soha sem lesz kapus belőled…” És igaza volt! A meccseken sokszor előfordult, hogy reflexszerűen azt csináltam, amit az öreg belém döngölt, és sikerült is a labdát megfognom, kiütnöm, vagy éppen azt elérem, hogy elakadjon bennem. És akkor értettem meg, hogy mit miért csináltattatott meg velem néha akár százszor is ott a Gázgyári földesen. Amúgy is imádtam az édesapámat, de egy-egy ilyen védés után szobrot tudtam volna állítani neki…

Tizennégy évesen lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarúgója. Végigjárva a korosztályos ranglétrát, volt többszörös ifjúsági és tartalék (gyakorlatilag az akkori utánpótlás bajnokság) magyar bajnok.

Egy tornagyőztes ificsapatban 1974-ből, Bellinzonában

1977-ben került a felnőtt kerethez Rothermel Ádám tartalékjaként.

1977 szeptemberében az első NB I-es mérkőzésén a Vasas ellen tol a kapu fölé egy lövést

A Népsport szöveges értékelés szerint az Ú. Dózsa újonc kapusa, Tóth Z. több alkalommal is kitűnően húzta le a beadásokat, jól jött ki, két esetben azonban hibázott, de szerencséjére tapasztalt társai kisegítették (7-es osztályzatot kapott).

Izsó Ignác közeli fejesét védi páratlan reflexszel

Azt meg csak mi tesszük hozzá, jellemzően az akkori kettős rangadók nívójára, hogy az NB I. első őszi fordulójában nem kevesebb, mint huszonhét (!!) akkori, vagy korábbi válogatott játékos lépett pályára kezdőként a Népstadionban.

Első öt bajnokijából három a fővárosi nagyok ellen volt kettős rangadón. Mindössze egy gólt kapott tőlük...

A Ferencváros ellen (1:1) Nyilasi elől húzza le a labdát...

...és ezen az őszön közel tíz mérkőzést „kellett várni" az első gyengébb teljesítményre, Tatabányán három gólt, a Népsporttól 5-ös osztályzatot kapott...

1977 őszén a Képes Sport gyakorlatilag miatta indított kampányt, hogy be kell vetni a fiatalokat, kell a frissítés a magyar labdarúgásnak. Őt így jellemezték: Bátor kézzel kell nyúlni a fiatalokhoz, főleg a saját nevelésűekhez. A legjobb bizonyíték erre Tóth Zoltánnak, az újpestiek kapusának esete, aki szinte napok alatt a csapat első számú kapuvédőjévé vált. Főképpen azért, mert tehetséges, másodsorban pedig, mert bizonyítani akart.

A Kaposvári Rákóczi ellen is bezsebelt egy 7-es érdemjegyet, Turai elől üti ki a labdát, Kellner biztosítja

......és az őszi bajnokcsapatban az alsó sor balszélén Kovács II. József mellett

Fejlődése egyenletesnek volt mondható, egyre jobban megértette magát védőtársaival, szorgalma és határtalan lelkesedése folytán mind jobban belelendült, gyakorlatilag elvette biztosnak látszó helyét a sokszoros válogatott Rothermel Ádámtól.

Szépen ívelő pályafutásra gondoltak szakemberek és szurkolók egyaránt, a tehetséges kapus hétről hétre szemet, lelket örvendeztetően játszott, amikor súlyos sérülését Bilbaóban elszenvedte. Pedig, milyen nagyszerűen helytállt a spanyolokkal szemben is. Dani, Churruca, Alesanco, Rojo és társaik szinte percenként veszélyeztették az újpestiek kapuját, a hangorkánban egymás szavát sem értették a játékosok, és bizony a tapasztalt újpesti válogatottakban is az ifjú kapus bátor védései tartották a lelket. Neki volt köszönhető, hogy a szünetben még azzal a tudattal vonulhatott öltözőbe az együttes, a Megyeri úton megszerzett minimális előnyét eddig megőrizte. Aztán nem lehetett tovább feltartóztatni a spanyolokat, belőtték az első gólt, majd már fájdalmakkal küszködve percekig megpróbált helytállni, amikor elviselhetetlenné vált az érzés, csak akkor kérte a cserét.

Hónapokig harcképtelenné vált, közben katonai szolgálatra is bevonult, csak a téli alapozáskor kezdhette újra a teljesértékű munkát. Akkor viszont minden erejét beleadta a felkészülésbe. Visszakerült az első csapat kapujába, elsősorban édesapja segítségével és támogatásával.

1978 tavaszán édesapja melegíti be egy edzés előtt...

...és szintén egy közös edzésen a fotós kedvéért beállított kép, a múlt és a jelen-jövő...

...felépülése után az 1977/78-as bajnokcsapatban

Két idényen keresztül szerepelt a Megyeri úton, kétszeres magyar bajnok volt. Mindkét alkalommal testvériesen megosztoztak Rothermellel a bajnoki szereplések tekintetében. Az 1977/78-as bajnokságban 15-15 (Bodnár Lászlónak ekkor jutott 4 bajnoki találkozó), a következőben 17-17 mérkőzésig jutottak mindketten.

1979 tavaszán Győrben 2:0-ra nyert az Újpest, Onhausz elöl üti ki a labdát...

...Tatabányán a mérkőzés hőse, kimagaslóan legjobb játékosa a lila-fehérek kapusa volt, aki válogatottjelölthöz méltón védett s oroszlánrésze van a két pont megszerzésében, büntetőt is fogott, 9-es érdemjegyet kapott a Népsporttól. Csapó elől kifutva tisztáz...

...májusban az MTK-VM ellen szinte végigunatkozta a találkozót...

...de ha kellett, megbízhatóan avatkozott közbe...

...Békéscsabán ismét a mezőny legjobb emberének bizonyult, lábbal szabadít fel Budavári elől. Ez volt pályafutása második 9-es érdemjegye. Hátrább a nagyszerűen játszó Dunai III. Ede...

...a Népstadionban 1:1 a Ferencváros ellen, a Pusztaival történt ütközése után aggódik a társa miatt. Ismét a mezőny egyik legjobbja volt, az újpestiek újabb bajnoki címe lélektanilag talán ekkor dőlt el, a forduló előtt négy ponttal vezettek riválisuk előtt, sikerült megtartani az előnyt...

...és az 1978/79-es bajnokcsapatban a leghátsó sor balszélén, Viczkó Tamás mellett

A hagyományokhoz híven a Labdarúgás szerkesztősége a bajnokság befejezése után szavazásra kért fel a fővárosi és a vidéki lapok sportújságíróit, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió riportereit. Idei felhívásukra 28 válasz érkezett, Tóth 26 jelölést kapott, csupáncsak egy-egy szakíró a pécsi Katzirz Bélát, illetve a csepeli Kovács Attilát látta jobbnak. Nála több szavazatot csak Törőcsik András kapott, 27-et.

A csúcson és a Labdarúgás címlapján 1979 tavaszán

A bajnokság csapata: Tóth Z. - Török, Salamon, Bálint, Kutasi - Nyilasi, Tatár, Tóth A. - Borostyán, Törőcsik, Fekete.

Az utolsó kép róla 1979 nyarán

Az 1979/80-as bajnokságban az 1. fordulóban még ővele kezdődött a csapat összeállítása.

Amikor lefújták a meccset és a többiek elindultak az öltöző felé, én körbementem a pályán és mindenki általános döbbenetére integettem, meg kezet fogtam szinte mindenkivel, akivel csak tudtam… Egyszemélyes, meccs utáni ünnepséget tartottam, a szurkolók számára magyarázhatatlanul. Ők nem tudhatták azt, amit én igen: az volt az utolsó meccsem az Újpesti Dózsában…

Aztán pár nap különbséggel két rövid sajtóhír…

Az Újpesti Dózsa labdarúgócsapata csütörtökön elutazott Spanyolországba. Augusztus 25-én és 26-án Cadizban nemzetközi tornát rendeznek, amelyen a Barcelona, a Flamengo és az Ú. Dózsa vesz részt a helyi csapat mellett. Szombaton lesz az elődöntő, másnap pedig az 1. és a 3. helyért játszanak a csapatok. Az Újpesti Dózsa augusztus 27-én 20.55-kor érkezik haza. A következő játékosok keltek: útra: Tóth Z. Erdélyi, Jurácsik, Dunai III., Sarlós, Tóth J., Kolár, Schumann, Tóth A., Gyöngyösi, Fazekas, Nagy, Fekete, Kiss S., Bodnár I.

…és…

Tóth Zoltán, az Ú. Dózsa kapusa nem tért haza csapatával Spanyolországból. Augusztus 24-én, Cadizban szállodai szobájából ismeretlen helyre távozott. Hollétéről és szándékairól a klub vezetőinek nincs tudomása. Tóth helyét Rothermel foglalja el. Újság még a lilák háza tájáról, hogy a csatársorban bemutatkozik a Pécsről igazolt Kiss Sándor.

Kint megjelentek olyan hírek, hogy a baszk terrorszervezet, az ETA rabolta el. Közben Östreicher Emil menedzser zseniálisat lépett, Szentmihályi Antal képét adta oda az újságoknak és a rendőröknek. Őt keresték, nem Tóth Zolit.

A tornán egyébként, immáron nélküle, a csapat 3:2-re legyőzte a rendező Cadizt, majd a döntőben 2:0-s vereséget szenvedett a brazil Flamengótól, de ez már nem tartozik szervesen a történetünkhöz.

Harminchárom bajnoki mérkőzéseken páratlan a statisztikája, 13 meccset hozott le nullára, azaz nem kapott gólt. Négy UEFA Kupa mérkőzésen védett, ebből kettőn ismét nem kapott gólt. 2:0 a spanyol Bilbao és 7:0 az osztrák VÖEST Linz ellen.

A rossz emlékű bilbaói visszavágón Alesanco elől üti el a labdát. Sérüléséig döntetlenre állt a párharc, aztán jött a csere és a hosszabbítás. A Dózsa továbbjutása 10 percen múlt, a tizenegyesekhez 3 perc kellett volna...

A Népsporttól kapott osztályzatai alapján (a 0-ás osztályzatokat nem vettük bele) átlaga bajnoki találkozókon a 7-es érdemjegyhez közelít.

Az egykori ifjúsági-, és olimpiai válogatott kapus 1979-ben egyszer húzhatta magára hivatalos mérkőzésen a címeres mezt, Tbilisziben, a szovjetek elleni 2:2-es EB-selejtezőn.

Még az olimpiai válogatottban 1979 májusában Diósgyőrben az álló sorban balról a harmadik Oláh Ferenc és Rab Tibor között... 

Mindössze 25 bajnoki meccs után lehetett válogatott.

Tbilisziben a sordöntő EB-selejtező előtt a kezdőcsapatban balról a második Nyilasi Tibor és Bálint László között

Talán a második szovjet gólt sosem felejtjük el: Tóth már megkaparintotta a labdát, mikor szovjet sportbarátaink, élükön Ramaz Sengelijával, egész egyszerűen labdával együtt átrugdosták őt a gólvonalon. (хотя вратарь лежал с мячом в руках...: "habár a kapus feküdt a földön, labdával a kezében...", írta szó szerint az akkori Szovjetszkij Szport című napilap.)

Életemben egyszer, Tbilisziben, a szovjetek elleni mérkőzésen voltam válogatott. Az olimpiai csapatban korábban a Lakat Karcsi bácsinál már védtem, és talán nem is rosszul, mert ennek köszönhettem, hogy az akkori szövetségi kapitány, Kovács Feri bácsi kezdőnek jelölt az Eb-selejtezőre. Már csak minimális esélyeink voltak a kijutásra, nyugodtan, felszabadultan játszhattunk, 2-1-re még vezettünk is. A Törő néhányszor felküldte a lelátóra a teljes szovjet védelmet, elképesztő dolgokat művelt velük, de ez engem lepett meg a legkevésbé, mert tudtam, hogy egy zsenivel játszom egy csapatban. Hallom, olvasom amúgy, hogy manapság mi van vele, komolyan mondom, a szívem szakad meg érte… De a meccsre visszatérve: kaptuk azt a bizonyos gólt, amelyről ma már megmondanám, ha bent lett volna, de nem volt bent! Sengelija küldött egy óriási lövést a kapunkra, a labda a felső lécről levágódott, én rávetődtem, és még bőven a vonal előtt sikerült magamhoz ölelni, teljes mértékben birtokoltam, amikor érkezett Sengelija és a szó szoros értelmében labdástól együtt átlökött a gólvonalon… A bíró gólt ítélt, így lett 2:2, de annyi szépet talán soha nem írtak rólam, mint ezt a mérkőzést követően.

Ramaz Sengelija elvtárs szemmel láthatólag Tóth-tal együtt rugdossa a gólvonal felé - bajtársi segítséggel. A kép szerint a labda nincs túl a gólvonalon…

Ez 2:1-es magyar vezetésnél történt. Ha nyertünk volna, talán kintvagyunk az 1980-as EB-n. Legendagyártásba a világért se mennék bele (ezt megtette már ő a rövid itthoni pályafutásával), és olyat sem írok le, hogy mi lett volna ha. De közel ezután kezdődött Mészöly Kálmánnal a felkészülés a világbajnoki selejtezőkre. Nem mondom, hogy minden más lett volna, ha..., inkább úgy mondom, a magyar labdarúgás csak profitált volna egy Katzirz Béla-Mészáros Bubu-Tóth Zoltán párharcból a válogatott 1-es számú mezéért. És akkor innentől kezdve teljes tévút, hogy a mexikói VB idején még csak harminc is alig múlt kevéssel...

Csesznakov elől üti el a labdát, Kocsis és Martos (12) biztosítja...

A Népsport másnapi száma így értékelte teljesítményét: Bemutatkozása kitűnően sikerült, azt is lehet mondani, hogy ő volt a magyar csapat legjobbja. Újonctól szokatlan magabiztosággal, feltűnő higgadtsággal őrizte a kaput, jól jött ki a beívelt labdákra, s bravúrja is akadt.

...az egyik bravúros tisztázása...

...Csesznakovval párban megint, Tóth J. nyugtázza, hogy elhárult ez a veszély is...

...Sengelijának nem ment ilyen közelről se. Persze, Tóth Zoli itt állt, nem feküdt

Még újpesti pályafutása alatt műszaki diplomát szerezett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, híradástechnikai üzemmérnök lett. 1979-ben, huszonnégy évesen illegálisan elhagyta Magyarországot, akkori terminus technicus-szal élve disszidált.

Két éves eltiltás várt rá, ezért a klasszikus, nagypályás foci szóba sem jöhetett. Hónapokig, amíg nem jött a megoldás, egy kerékpárjavító műhelyben dolgozott.

Ezután az Egyesült Államokban a profi terembajnokságban futott be páratlan karriert. Mivel ugyanis a MISL (Major Indoor Soccer League) által szervezett összamerikai kispályás labdarúgó-bajnokság nem tartozott a FIFA hatáskörébe, ott az eltiltása ellenére védhetett.

Apróbb nehézségeim akadtak ugyan, hiszen már maga az életformaváltás is megviselt, de a fociban nem voltak nagy gondjaim. Ment a védés, és tulajdonképpen ott is csak a labdát kellett megfogni, igaz, valamivel sűrűbben, mint a nagypályán. De télen itthon is játszottunk teremben, még ha más szabályokkal is.

Előbb a Pennsylvania Stoners, majd a New York Arrows játékosa lett.

Az Arrowsban az őrségváltás. Balra Shepp Messing, aki előtte már megnyert mindent, amit csak lehetett. Majd jött Tóth Zoli...

...Zollie the Goalie 1981-ben

Később San Diegoba igazolt. 

Egy védés a Sockersben

A Sockersből az ország első számú csapata lett.

A San Diego Sockers együttesének igazán volt alkalma a tablóképkészítésre, hiszen hat év alatt ötször nyertek bajnokságot

Nem csupán alapember volt, de többször is kiérdemelte a legjobb kapusnak járó különdíjat, valamint részt vehetett az “All-Star” gálákon is.

Az 1985-ös MISL All Star csapat kezdő ötösében

Pályafutása alatt összesen kilenc bajnoki címet mondhatott magáénak.

Három pesti vagány, akik meghódították Amerikát: Zoli jobbján (Gusz) Mokalisz „Karcsi” (a BVSC-ben együtt nevelkedett Törőcsikkel és Lazsányival), balján az ottani teremfutball legnagyobb sztárja, Juli Weee, alias Visnyei Gyula

Ennél is komolyabb elismerés, hogy csapata hivatalosan is visszavonultatta a mezét, amely az észak-amerikai sportligák legnagyobb kitüntetésének számít, a halhatatlanság jele.

A családdal a visszavonultatási ceremónián

Nemcsak a futballban alkotott azonban maradandót, hanem a civil életben is. Miután anyanyelvi szinten megtanult angolul, itthon szerzett műszaki diplomájával könnyedén boldogulni tudott. Kalifornia, a “Szilícium-völgy” kínálta a lehetőséget arra, hogy a fellendülőben lévő informatikai ipar területén hasznosítsa műszaki ismereteit. A világhírű PCPI gyár vezető fejlesztőmérnöke lett, hatalmas sikereket elérve ezen a pályán is.

Annak ellenére, hogy nagyon jól kerestem, mint futballista - az itthon akkor megkereshető futballistajövedelem sokszorosát -, mindig volt mellette civil állásom is. New Yorkban biciklikészítő gépeket terveztem a Ross Bike Corporation-nél, később, amikor már San Diegóban éltem a családommal, akkor pedig a PCPI foglalkoztatott. A cég által gyártott nyomtatók vezérlőkártyáiért feleltem, ami az évek során billió dolláros üzlet volt a Xeroxnak. De csináltunk multifunkciós nyomtatókat a Fujitsunak és a Panasonicnak is, színes lézernyomtatót a Minoltának és az Apple utolsó lézernyomtatóján, a Laser Write 2-n is én dolgoztam. Ezekre is büszke vagyok, de legfőképp mégis arra, hogy a futballban is mindvégig megálltam a helyem, és csodálatos családot alapítottam, gyönyörű feleséggel, aki két fiú és egy leánygyermekkel ajándékozott meg.

Tóth Zoltán feleségével 2020-ban

Mindezek mellett a labdarúgással sem szakított teljesen, hosszabb ideig utánpótlás kapusnevelő volt. Az ő keze munkáját is dicséri, hogy az egyik fia, Chris az amerikai strand labdarúgó-válogatott kapusa lett.

Fiával, Chris-szel

Amikor csak teheti, hazalátogat. Ilyenkor hosszabb időre jön, akár egy hónapot is itthon tölt. Rokonaihoz, barátaihoz és egykori csapattársaihoz fűződő kapcsolata mindvégig élő maradt, így nem nehéz programokat találnia idehaza sem.

Az „…és emlékszel a Tóth Zolira?” kezdetű mondatok mind a mai napig átszövik az Újpestről szóló beszélgetéseket. Ő volt talán az egyik utolsó olyan újpesti kapus, akit még akkor is szerettek a Megyeri úti drukkerek, amikor gólt kapott.

A legendája maradt itthon csupán, hiszen amíg az Újpest meccset játszik és netán a hálójába kerül a labda, mindig lesz a lelátón valaki, aki megjegyzi:

„A Tóth Zoli ezt megfogta volna…”