A blogon minden mérkőzést elemeztünk egyenként. Most megkíséreljük áttekinteni az EB-szereplést. Nem egyszerű feladat, főleg, ha el szeretnénk tekinteni azoktól a közhelyektől és lózungoktól, amik az elmúlt másfél héten minden sajtóorgánumból ránk ömlöttek. Más időszakokban inkább csak politikával vagy gazdasági hírekkel foglalkozó újságírók fogalmaztak meg határozott véleményt a válogatott szerepléséről, ismert, de a sportágat kevéssé követő sportújságírók kritizálták egymásra licitálva a kapitány döntéseit.

Németh András. Fotó: Kovács Anikó, MKSZ

Nem volna nagy okosság leírni ugyanazt, amit mindenki más is leírt már. Pár dolgot persze képtelenség megkerülni, már csak azért is, mert különben azt a látszatot keltenénk, hogy a fel nem hánytorgatott hibákat igazából nem is tartjuk hibának. Pedig de.

Mint az közismert, a válogatott végül a 6. helyezést érte el az EB-n. Így jól beleillett az utóbbi években kialakult vonulatba, miszerint a magyar kézilabda-válogatottak (akár férfi, akár női) mindig pont az MKSZ által kitűzött minimális célt érték el. Ezzel a prémiumot mindenki megkaphatta (a vége felé becserélt, a játékhoz semmit hozzá nem tévő játékos is), minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Persze annyira azért igazából mégsem, de mivel a kitűzött célt elértük, hivatalosan a kritikának nincs helye.

Mi azért, nemhivatalosan, mégis megpróbálkoznánk vele. Már csak azért is, mert ez az EB is megmutatta, hogy mennyire egyben van az európai élmezőny, szinte bárki legyőzhet bárkit (kivéve Norvégiát). A magyar csapat hét lejátszott mérkőzéséből négyszer nulla vagy egy gól volt a végén a különbség. Szóval sokszor az apró nüanszokon múlik, hogy ki lesz ezüstérmes, és ki kilencedik. Ez pedig azt jelenti, hogy a kisebb jó döntéseknek, és az apróbb hibáknak is komoly jelentősége lehet. Mert bizony az egygólos meccsek többsége nem a szerencsén, vagy a játékvezetők hibáin dől el (ilyen is van, de nem ez a tipikus). Magyarország egyik legjobb edzője mondta pár évvel ezelőtt, hogy az egy góllal megnyert meccs mindig az edzőt dicséri, az egy góllal elvesztett pedig az ő felelőssége (az illető ezt egy egy góllal elvesztett mérkőzés után mondta).

Kezdjük a keret összeállításával! A legtöbb válogatott az olimpiák után újítja meg a keretét. Mivel a magyar nők a londoni olimpiára, és az azt megelőző brazíliai VB-re nem jutottak ki, még (a szükségből erényt kovácsolva) egy kis lépéselőnybe is kerülhettünk volna. Ezt a lehetőséget immár végérvényesen elmulasztottuk, a néhai Karl Erik Bøhn sok pozitívumot hozott a magyar kézilabdába, a fiatalítás speciel nem tartozott az erényei közé, még azt is tanulnia kellett, hogy ne 7-8 játékossal játssza végig a mérkőzéseket. Ugyan neki ezt a jó elért eredmény (EB-bronzérem), valamint a behozott új szemlélet miatt elnéztük, és összességében pozitív szereplőként tekinthetünk rá vissza, de ettől még igaz marad, hogy a keret megújítása elmaradt. Nem vállalta ezt be az utódja, Hajdu János sem. Pedig ekkor tán még fontosabb lett volna egy kicsit hosszú távon gondolkodni, de legalább azokat kihagyni a válogatottból, akik már a tavalyi VB-n sem tudták segíteni a csapatot. Így ez a feladat Németh Andrásra maradt. A 18 felhasznált játékosból 6-an (Bíró Blanka, Planéta Szimonetta, Erdősi Ildikó, Mayer Szabina, Mészáros Rea és Tóth Gabriella) is újoncok, az idei EB-n játszották első tétmérkőzésüket a (felnőtt-)válogatott színeiben. Bár, igazság szerint, még több újítás is indokolt lett volna (Szamoránsky Piroskának például ezzel a térddel aligha van már helye egy Európa-bajnokságon), de a kapitány vélhetően túl kockázatosnak érezte volna már, hogy egy EB előtt, ahol többszörösen is eredménykényszer alatt játszunk, a keret felét kicserélje. Ez egy kicsit be is határolta a lehetőségeit, mert a játékstílust a kerethez kellett (volna) igazítania.

Fotó: Uros Hocevar, EHF

Itt figyelembe kell venni azt is, hogy Németh (mostani) kapitánysága alatt egyetlen igazán komoly edzőmérkőzést sem játszott a válogatott. Ez aligha a kapitány felelőssége, de ettől még megnehezítette a munkáját, és valószínűleg közrejátszott abban is, hogy nem mert 8-9 új játékost behozni a keretbe, hogy aztán egy alig-alig összeszokott csapattal vágjon neki az EB-nek. A problémákból tanulva valószínűsíthetjük, hogy tavasszal tovább folytatódik a keret megújítása, most pedig nem rónánk fel a kapitány hibájául, hogy megállt 6 új játékosnál.

Azt viszont igen, hogy olyan elképzelései voltak a válogatott játékáról, amiről rajta kívül mindenki sejthette, hogy nem lesz megvalósítható. Ha csak egy híve van Magyarországon a Tempohandballnak, akkor jelen cikk szerzője az, de már korábban is jeleztük, ezzel a magyar kerettel ezt a játékstílust nem tartjuk megvalósíthatónak. A kapitány erre igazán csak az EB alatt döbbent rá, utólag el is ismerte, hogy az eredetileg tervezett játékstílusból és taktikából szinte semmit nem sikerült megvalósítani. Márpedig, ha ez így van (és mindannyian láttuk, hogy így van), akkor a kapitány felelőssége nem kerülhető meg. Egyáltalán, hogyan gondolhatta, hogy Szamoránskyval, Tomorival, Bulath-tal fogunk gyors ellentámadásokat vezetni? A valóság az lett, hogy egy labdaszerzés után még akkor is azt kezdte mutogatni mindenki, hogy álljunk meg, ha üres volt az ellenfél kapuja. A magyar válogatott az egész EB egyik leglassabban játszó csapata volt. A rosszul megválasztott taktikai elképzelések a keret összeállításánál is visszaköszöntek: Erdősi Ildikó erényei leginkább a lerohanásoknál, gyors indításoknál jelennek meg (egy ilyenből lőtte az egész EB legszebb magyar gólját), ilyeneket azonban a válogatott nagyon ritkán vezetett, így Erdősi beválogatása nem bizonyult igazán jó döntésnek. És azt is láthattuk, hogy az előzetes elképzelések csődje után az EB nagy részén ad hoc jellegűvé vált a játékunk, ami leginkább a támadások felépítésének hatékonyságát rontotta jelentősen. Amikor a hét meccsből csak kettő (Lengyelország és Norvégia ellen) volt viszonylag sima, nagyon sokat lehetett veszíteni ezen.

A szoros végjátékokat jelentős részben befolyásolja, hogy melyik csapat mennyire friss. Kicsit hasonlít ez a tízezer méteres síkfutáshoz, ahol azt látjuk, hogy 9.600 méteren át együtt van az egész mezőny, látszólag mindenki egyformán jó futó, aztán az egyik futónak még van annyi energiája, hogy rá tud gyorsítani az utolsó körben, a másik meg alig bírja bevonszolni magát a célba. Éppen ezért sorsdöntő lehetett, hogy milyen erőnléti állapotban vett részt a magyar csapat ezeken a mérkőzéseken. Erről viszont semmi jót nem mondhatunk. Németh saját maga nyilatkozta a sportnapilapnak, hogy menet közben jöttek rá, hogy mennyire fontos a mérkőzések közti regeneráció. Hát, most nem azért, hogy magunkat fényezzük, de erről még itt a blogon is értekeztünk nyáron. Elég lett volna, ha Németh beleolvas a blogunkba. Vagy mondjuk, hogy életszerűbb felvetéssel éljünk: megkérdezi azokat a játékosait, akik ott voltak a 2012-es szerbiai EB-n. Akkor többen is kiemelték, mennyit segített a csapatnak a Bøhn által a válogatotthoz hívott norvég erőnléti edző, Tord Ellingsen. Ijesztő belegondolni, hogy ha csak ez az egy dolog rendben lett volna, minden más hiba megtartása mellett, akkor szinte biztosan elődöntős lehetett volna a válogatott. Ha Németh András csak odáig eljutott volna, hogy nem jó barátját akarja egy kis fizetés-kiegészítéshez juttatni, hanem igazi erőnléti edzőt keres a válogatott mellé, akkor nagy valószínűséggel éremért játszhattunk volna. Ez az egyetlen (nem győzőm hangsúlyozni: még a kapitány által is nyilvánosan elismert) hiba elegendő kellett volna, hogy legyen Németh András leváltásához.

Az viszont nem az ő felelőssége, hogy a bajnokság meghatározó csapatai nem tudják megfelelően támogatni a válogatottat. A Győr minden korábbinál több, 7 külföldi játékost szerepeltet az idei keretében (nem ideértve a 8. külföldit, a gyermeket váró Katrine Lundét). A Ferencvárosnál egészen komoly problémákat láthatunk, amik visszaköszönnek a válogatottnál is. Az Érd csapatánál megjelenő problémákkal pedig csak azért nem szembesültünk igazán az EB-n, merthogy Szabó Edina csapatának játékosai annyira leépültek, hogy be sem tudtak kerülni a válogatottba (egyedül Klivinyi Kingát hívta be a kapitány, de az ő játékában sem volt sok örömünk). Ha a Fradinál és Érden igazán rendben mennének a dolgok, a csapatunk egészen biztosan sokkal jobb teljesítményre lehetne képes. De ezen sem Németh András, sem egy esetlegesen a helyére hívható más szövetségi kapitány nem tud változtatni, ezek igazából nem a válogatott, hanem a magyar kézilabda általános problémái, ám meghatározzák a válogatott szereplését is.

Megjegyeznénk, hogy erőnléti problémák a leglátványosabban Tomori Zsuzsánál jöttek elő. Ő a válogatott kulcsembere lehetett volna (kellett volna, hogy legyen) az EB-n, de erre nem volt képes. A Ferencvárosnál végzett edzésmunkájának minősége könnyen lehet, hogy nem ideális, a válogatottnál végzett regenerációs munka nem is létezett, de még ez sem magyarázza meg Tomori feltűnően rossz kondícióját. Többen dicsérték Tomorit higgadtságáért, ezúttal egyszer sem került reflektorfénybe rugdosódás vagy a játékvezetőkkel szembeni nem túl sportszerű viselkedés miatt. Felmerül, hogy nincs-e a két jelenség között összefüggés: nem Tomori jelentős lenyugtatása (pszichológiai, neadjisten kémiai eszközökkel) vetette-e vissza a játékban nyújtott teljesítményét?

És persze nem illik elhallgatnunk a kapitány jó döntéseit sem. Amikor felismerte, hogy az eredetileg eltervezett játék nem működik, nem volt rest változtatni. Behívta Tóth Gabriellát, majd beküldte Románia ellen a végjátékban, és ezzel megnyertük a mérkőzést. Norvégia ellen élt a szerencsés lehetőséggel, és olyan játékot dolgozott ki, amivel meg tudtuk nyerni azt a találkozót. Belátta, hogy Szamoránsky Piroska térde már nem alkalmas erre a játékra, őt az utolsó mérkőzéseken egyáltalán nem küldte pályára. Felismerte azt is (ami sokak számára meglepetés volt), hogy Mayer Szabina jól bírja a sorozatterhelést, ezért több játékidőt lehet számára biztosítani az eredetileg tervezett meccsenkénti 15-20 percnél. Triscsuk Krisztina favorizálása Tomori Zsuzsával szemben szintén előremutató változtatás volt. Ezekre szükség volt ahhoz, hogy végül a középdöntőben két mérkőzést is megnyerjünk (bár a későbbi győztes norvégok elleni sikert nem szabad túlértékelni, az is egyértelmű, hogy a korábbi meccseken nyújtott gyenge teljesítmény még a lazító ellenfél ellen sem lett volna elegendő).

Németh az EB után a sajtó kereszttüzébe került, és kínos kérdésekkel kellett szembesülnie. Mintha ezekre nem is számított volna, mintha eleve ő is úgy gondolta volna, a hatodik hely megvan, a cél teljesült, mindenki menjen haza, nincs itt semmi látnivaló. Bár bevallotta a kondicionális problémák rossz kezelését, nem jutott el addig a beismerésig, hogy ez a gond befolyásolhatta az eredményeket, főként a szoros vereségeket (legfőképpen Spanyolország és Franciaország ellen). A Dánia elleni mérkőzés kínos fiaskójáról, amikor 45 percen át nem tudtunk mit kezdeni a dánok hétemberes támadójátékával, sőt, a kapitány az időkérés alatt "szórakozás"-nak nevezte a dánok játékát, Németh elterelte a témát, kijelentve, hogy azt a meccset a támadójáték hibái miatt veszítettük el. Görbicz Anitával kapcsolatosan komoly önellentmondásba került, hiszen korábban azt nyilatkozta, tudta, hogy Görbicz gyermeket szeretne, az EB után pedig azt, hogy mi végig úgy készültünk, hogy Görbicz lesz az irányítónk. Itt vagy valamelyik állítás nem igaz, vagy Németh András annak ellenére Görbicz-cel tervezte végigjátszani az EB-t, hogy tudta, az irányító gyermeket szeretne. Ez utóbbi tán még a mellébeszélésnél is kínosabb volna. Furcsa volt a Korsós Dorina be nem hívására (a győri balszélső még a bő, 28-as keretben sem szerepelt) vonatkozó kérdésre adott válasza is. Bár biztos forrásból tudjuk, hogy Németh itt igazat mondott, Korsóst a Győr a nyári felkészülésre valóban nem engedte el a B-válogatottba, ennek aligha az az oka, amire Németh utalt, hogy Korsósnak derogált volna a B-keretben való szereplés (ahonnét jó teljesítménnyel bekerülhetett volna a nagyválogatottba is). Túl sok volt a kínos magyarázkodásból, amiből mi arra következtetünk, hogy bár Németh kijelentette, ebben a keretben nem volt több, mint a 6. hely, igazából ezt ő maga sem hitte el.

Ahogy nem hisszük el mi sem.