Válogatott okosságok

Németh András kinevezése a kézilabda-válogatott élére komoly viharokat kavart. Részben már önmagában a személye, ill. az előzmények miatt. Részben pedig az első intézkedései miatt.

Németh András, Vetési Iván, az MKSZ elnöke és Pálinger Katalin csapatmenedzser

Az első erőfelmérő egyelőre nem a kapitányt igazolta, és ő maga is kritikus volt - még saját magával szemben is.

A kapitány tervei

Németh egyik első döntése volt, hogy régi barátját, Köstner Vilmost kérte fel segítőnek a válogatott mellé. Köstner nem hagyományos értelemben vett másodedző (ilyet egyelőre Németh nem jelölt ki), a feladata a csapat erőnléti felkészítése és a videoelemzés.

Köstner Vilmos.

Köstner szép pályát tudhat maga mögött edzőként, bár tény, hogy igazi sikereit nem a közelmúltban érte el. És semmi nem utal arra, hogy erőnléti felkészítés vagy videoelemzés terén különösen felkészült volna. Főként azután szembetűnő ez, hogy Németh elődje, Karl Erik Bøhn idején két olyan norvég szakember foglalkozott ezekkel a feladatokkal, akik végzettségük és tapasztalatuk alapján valószínűleg egy serdülő csapat taktikai felkészítését sem tudnák elvégezni, viszont ezekben a rájuk bízott feladatokban kiemelkedő munkát tudtak végezni.

Egy olyan sorozatterhelésben, mint amit egy EB vagy VB jelent, az erőnlét különösen fontos. Bár ezt elsősorban a klubjuknál szerezhetik meg a játékosok, a meccsek utáni regeneráció, a világverseny előtti felkészülés időszakában végzett munka jelentősége is óriási. És még jobban igaz lehet ez annak fényében, hogy Németh András alapvetően gyors kézilabdát szeretne játszatni a csapattal. Nem nagy tudomány annak felismerése, hogy, ha többet és gyorsabban futunk, akkor hamarabb fáradunk el, tehát még fontosabb a jó kondíció.

Németh azt is bejelentette, hogy a korábbiakhoz képest több közös munkát tervez a válogatottal. Ez kísértetiesen hajaz a labdarúgóknál látottakra. Nagyon fontos különbség viszont, hogy női kézilabdában egészen biztos, hogy a teljes válogatott a magyar NB I-ből lesz beválogatva. Egyszerűen az állami pénzek beráamlása nyomán olyan helyzet állt elő, hogy nem nagyon érdemes most Magyarországról külföldre igazolni. Így aztán elég a magyar ligával összehangolni a programot.

Ill. ez mégsincs egészen így, mert - még egy komoly külöbség a focihoz képest - a válogatott játékosok nagy többsége a klubjával nemzetközi kupákban is érdekelt, akár még tavasszal is (az idei évben a Fehérvár és a Győri ETO is elődöntőt játszik, és további négy(!) csapatunk játszott még a februári kupafordulókban), az pedig aligha fér bele, hogy a nemzetközi kupameccsek helyett legyen válogatott összetartás.

A szabályok a kézilabdában is hasonlóak, mint labdarúgásban: a klubok évente 30 napra kötelesek a játékosaikat elengedni a válogatottba. Ebbe a világversenyek ideje nem számít bele. Németh ennél hosszabb programmal tervez: tíz válogatott hétben gondolkodik. Aztán egy későbbi interjúban korrigált, hogy a világversennyel együtt értette, akkor az nyolc hét felkészülés. Ez még mindig több, mint a 30 nap, tehát elvileg a klubok megtehetnék, hogy nem engedik el a játékosaikat. De amikor minden csapat jelentős részben állami pénzekből él, még Győrben is számottevő az állami ill. önkormányzati pénzek aránya, más kluboknál meg akár az 50%-ot is meghaladja, akkor aligha várható nagy ellenkezés.

A zsúfolt versenynaptár miatt azonban alapvetően kérdéses volt, hogy mikor is férne bele ennyi közös program az időbe. Erre is megszületett az eredmény: a nyári időszakban, az alapozásból venne el a válogatott kétszer egy-egy hetet (hat hét pedig szerepel a nemzetközi versenynaptárban is). Hogy optimális-e a felkészülés közepén kiragadni a játékosokat a munkából, azt én nem vagyok hivatott eldönteni, most inkább arra hajlanék, hogy nem, de majd meglátjuk.

A keret

Németh András rögtön az elején rácáfolt azokra, akik már előre elítélték amiatt, hogy nem fog fiatalítani. Alaposan kicserélte a keretet, bekerült a válogatottba több, már régóta oda követelt játékos is, például Erdősi Ildikó vagy Kovács Anna. Sőt, bekerült pár olyan fiatal játékos is, akikre tán senki nem számított, például a ferencvárosi Mészáros Rea, vagy a mindössze 17 esztendős Tóth Gabriella.

Németh több sarokpontot állított fel a válogatás kapcsán:

- Beállós posztra olyan játékost keresünk, aki védekezésben is jó. Így a keret három beállósa Mészáros Rea, Kisfaludy Anett és Takács Dusmáta lettek. Kellemetlen, hogy egyikük sem igazán ügyes támadásban, így a támadójátékban keletkezett egy komoly hiányposzt. De azt látni kell, hogy semmiképpen nem a kapitány hibája, hogy a magyar kézilabda már hosszú évek óta egyetlen olyan beállóst tudott kitermelni, aki támadásban-védekezésben egyaránt hasznos tudott lenni, és ő is 27 évesen már túl sok egészségi problémával küszködik sajnos.

- Jobbátlövő posztra balkezes játékost keresünk. Sajnos Soós Viktória abszolút formán kívül van (a klubjában a világ legjobb balkezes átlövője volt előtte, így ő inkább csak a kispadon ült, mintsem játszott volna), Kovács Anna és Planéta Szimonetta pedig egyelőre nem tudott sokat mutatni a válogatottban. Róluk sem szabad viszont egyelőre lemondani, Kovácsnak az első válogatottsága volt, és Planéta is perceket játszott csak eddig, egyelőre alig érzik egymást a pályán a csapattársakkal, és valószínűleg mindketten jobban is izgulnak, mint kellene.

- Nem cserélünk támadás-védekezésben. Ez egy kicsit összefügg, többek között ezért keresünk védekezni is tudó beállóst. Sajnos a balkezes lövők közül Soós egyáltalán nem védekezett a klubjában (azelőtt sem, más csapatokban sem), Kovács pedig az Érdben mindig szélen. Viszont a válogatottban szóba jöhető balkezes szélsők egyike sem tudja megoldani a kettes posztot úgy, mint Érden a szlovén Alja Koren. Ha viszont kettes posztra olyan védőt rakunk, aki csak a válogatottban védekezik ott, az örökös hibaforrás lesz.

- Görbicz Anita nemsokára 31 éves lesz, Szucsánszki Zita az olimpia helyett inkább szülni akar, mindenképpen kell az olimpiáig az irányító posztjára valakit még találni. Kovacsics Anikó a klubjában alig játszik ott. Németh kiszemeltje Tóth Gabriella volt, ezért hívta be ilyen fiatalon.

Az első erőfelmérő

A válogatott az utolsó márciusi hétvégére betervezett egy felkészülési tornát. A legtöbb európai csapat ilyenkor EB-selejtezőt játszik, mi ezt ugye rendezőként megúsztuk, így a társrendező Horvátország mellett két afrikai csapat vett (volna) részt. Azonban Tunézia és Angola is lemondta a részvételt, így háromszor mérkőztünk meg a horvátokkal. Az első meccsen a junior válogatottjukkal játszottunk, és elég sokáig ők vezettek. Ez még úgy is kellemetlen, ha tudjuk, hogy mi is főleg az új, ill. fiatal kerettagokkal játszottunk. Maga Németh mondta kínosnak a mérkőzés alakulását - bár a végjátékot azért hoztuk, és megnyertük a meccset.

A horvátok A-válogatottja azonban kétszer is megvert minket. Egyszerűen, ha klasszisok, Görbicz Anita és Tomori Zsuzsa a pályán voltak, akkor ment a szekér, de ha őket lecseréltük, akkor versenyképtelenek voltunk a horvátokkal szemben. És főleg az a két poszt volt nagy homály, amelyekre pedig komoly hangsúly került: jobbátlövő és beállós. Ezen túl több fiatal játékos (pl. Schatzl, Tóth) alig lépett pályára a három mérkőzésen - nincs hivatalos indoklás, de Németh valószínűleg nem volt velük elégedett. És akikkel elégedett volt, azok is gyengén játszottak.

Nem biztos, hogy baj van, csak hiányzik az összeszokottság, több játékos még nagyon izgul, ill. az elképzelt taktika sem biztos, hogy működik ezzel a játékosállománnyal.

A kapitány meccs utáni nyilatkozata viszont arra utal, hogy ő inkább a kereten fog változtatni, méghozzá visszafelé. Arról beszélt, hogy a magyar bajnokságban nyújtott teljesítmény nem elég egy közepes európai válogatott ellen sem, és, hogy több esetben is mellényúlt. A beállós és a jobbátlövő posztról ő maga mondta ki, hogy ott nem jött be, amit tervezett. Ez minden bizonnyal arra utal, hogy ezekről a posztokról egy-két ember nem lesz ott a válogatottban legközelebb.

Kérdés, hogy talál-e helyettük jobbat. Ha most elkezdünk visszanyúlni az öregekhez, az legfeljebb rövid távon lehet sikeres taktika.