Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

A 20. század első felében futballkörökben a MAC-ot egyöntetűen az úri jelzővel illették. Az 1875-ben, az atlétika művelésére alapított Magyar Athlétikai Club gróf Esterházy Miksa kezdeményezésére jött létre, s később is természetes volt, hogy elnökségében grófok vesznek részt. 1898-ban, az elsők között szerveztek futballcsapatot, stadionjukat a főváros exkluzív részére építették (1901, Margitsziget), egy későbbi beszámoló szerint a századfordulón játékosaik glaszékesztyűben játszottak. Alapszabályuk ugyan nem tartalmazta, de íratlan szabály volt (alapításuk 50. évfordulójára kiadott könyvükben ez nyíltan be is vallották), hogy a MAC-nak csak érettségizett, keresztény tagja lehetett.

A klub vezetői elborzadva látták, hogy a népszerűséggel párhuzamosan plebejusodó futball napról-napra erőszakosabb, s ebben a közegben egyre inkább idegennek érezték magukat. A MAC tehát nem a botrányairól volt híres, de alkalmanként ők is belekeveredtek balhékba.

1913 márciusában például a MAC–BTC mérkőzés után a játékosok összeverekedtek. 1913 végén már súlyosabb, nagyobb visszhangot kiváltó eset történt az MTK–MAC találkozón. A meccs pikantériáját a Stiller-ügy jelentette, hiszen csak pár hét telt el azután, hogy a MAC játékosát, Stiller Gyulát lényegében agyonrúgták egy Újpest elleni meccsen. A Sport–Világ nem is felejtette felemlegetni az esetet:

„Botrányokkal teli mérkőzés s ennek egyik fő oka a MAC durva játéka volt. Csodálatos, hogy éppen a MAC, amely a durva játék ellen társadalmi akciót indított, s a durva játékosokat rendőrkézre akarta juttatni, tanúsított olyan magaviseletet, amely egy cseppet sem méltó a klubhoz. Természetesen a legnagyobb részt MTK párti publikum nem nézte szó nélkül ezt a játékmodort. De azért a közönségnek még sem volt joga oly ízléstelen módon tüntetni, mint ezt tegnap tette. Állandóan a legdurvább szavakat kiabálták s ez már azután az úgysem fair játékosokat teljesen megvadította. Az első félidő végén pedig a kijövő MAC játékosokat csak a rendőrök mentették meg a súlyos inzultustól. (…) Már az első félidő is szokatlanul durva volt, de amit a második félidőben, főleg a MAC játékosok produkáltak, az egyenesen a fegyelmi bizottság elé való.”

A meccs után Az Est részletekkel is szolgált. A MAC játékosok durvasága miatt felheccelt közönség soraiból valaki az egyik MAC játékost ernyővel fejbe, egy bottal pedig lábon vágta. Lázár József, a MAC intézője elmondta, hogy egy néző felékiáltott: „piszkos gazember, ide jöjjön, ha akar egy pofont”. Lázárnak sem kellett több, odament, és pofonvágta az illetőt.

A MAC old boy csapata 1903-ban (forrás: Fortepan)

Az 1919-et követő erőszakhullám a MAC-ot is megfertőzte. Az úri klub ugyanis nem egyszerűen a jobboldal, hanem annak radikálisabb követőinek is kedvence volt, így a MAC meccsein általában akkor fordult elő botrány, ha zsidónak tartott egyesülettel játszottak. Az első ilyen, antiszemita akcióra már egy 1919 szeptemberi meccsen sor került. Az ellenfél ugyan az FTC volt, a bíró viszont a közismerten zsidó származású újpesti Langfelder Ferenc. A Sportlap egyértelműen fogalmazott: „a botrányt a társadalmi térről az embersportba átterjedt felekezeti villongás szította”. Vezetett a MAC, Langfelder azonban az utolsó percben 11-est ítélt a Fradi javára, ekkor

„Az Atléták közönsége és játékosai a »véletlenül« vastagabb fajtájú sétapálcákkal felszerelt rendezőséggel az élükön, nekirohantak a mérkőzést vezető bírónak, akit csak a ferencvárosi játékosok önfeláldozása mentett meg a súlyosabb testi inzultustól.”

1922 őszén a cionista VAC volt a MAC ellenfele. Amikor megszerezték a vezetést...

„Az addig szunnyadozó gyűlölet hirtelen lángra lobbant. Mintegy kétszáz torokból hangzott fel az »Erger-Berger« majd más antiszemita dalok következtek és végigkísérték az egész játékot.” (Utalás az „Erger-Berger-Schossberger, minden zsidó gazember” kezdetű, a korszakban jól ismert dalra – Sz. P.)

A tribünön ülő MTK-s Kertész II Vilmost és feleségét a MAC szurkolói kövekkel megdobálták. A VAC edzője, a válogatott csúcstartó (egyébként keresztény) Schlosser Imre rendőrök sorfala között tudta csak elhagyni a pályát, „a feldühödött tömeg helyette egy fiatalembert támadott meg, akinek a ruhája olyan színű volt, mint a Schlosseré és azok az ütlegek, a melyeket a VAC trénerének szántak, az illetőre hullottak”. De a bíró sem úszta meg a meccset, lefújás után az öltözőfolyosón a MAC egyik játékosa sétabotjával verte fejbe. A MAC-hoz közelálló Nemzeti Sport a tévesen lesgólt megadó bírót okolta a történetért, az „Atléták” egyik vezetője pedig „külsősöket” tett felelőssé a rendbontásért:

„Elsősorban a bíró felelős a botrányért, amit a lelkiismeretlen ítélkezése előidézett, de másodsorban a sajtó egy része, amely sohasem mulasztja el, hogy a két klub találkozását mindig aláhúzva »pikáns csemege« gyanánt tálalja fel a közönségnek. A MAC sohasem téveszti össze a sportarénát a közélet egyéb szereplő tereivel és a MAC tagjai nem is vettek részt semmiféle tüntetésben sem. Tanú erre az egész közönség pártállás nélkül, hiszen a MAC teraszáról mást, mint a saját csapat biztatását célzó kiáltásokat nem hallott.”

A MAC margitszigeti stadionja (forrás: mac1875.hu)

A MAC 1923-ban került ismét botrányokozás miatt az újságokba. Az eset annyiból túlmutat a sporton, hogy kiváló példája annak, hogy a különböző politikai lapokat olvasók már az 1920-as években is szinte más univerzumban élhettek, a tudósítások mintha nem is ugyanarról a meccsről szóltak volna… A szélsőjobboldali Magyarságból ugyanis csak annyi derült ki, hogy a Nemzeti–MAC mérkőzésen a hazaiak egyik játékosának eltört a lába:

„A mérkőzésen egy sajnálatos baleset is történt, amennyiben az első félidő vége felé egy összefutás alkalmával az NSC Roby nevű játékosa a lábszárát törte. A baleset pusztán a véletlen műve volt, mert a Robyval összefutott Szaffkáról még soha egyetlen erőszakos és szabályellenes ténykedést nem jegyzett fel a futballkrónika és ezúttal sem hihető ez erről a mindenkor gavallér játékosról. Emellett bizonyít az is, hogy a jelenlévő rendőrtisztviselő egyáltalában nem látott okot a közbelépésre.”

Ezzel szemben a liberális Az Est cikkéből egy valóságos pogrom képe sejlik fel.

„A MAC nobilis vezetősége nem is tudja, hogy milyen erőszakosan, gyakran milyen kíméletlenül játszik csapata, amelynek játékosai a MAC griffmadarát viselik a mellükön. De azt sem tudja bizonyára, hogy újabban milyen furcsa összetételű közönség csinál botrányt a MAC meccsein. A MAC közönsége állandóan zajosan kiabálva próbálta megfélemlíteni a bírót és az NSC játékosait. Denhoffer Gábor bírót, Gallovics kapust és Ruck hátvédet, az NSC játékosait állandóan Lenin-fiúknak nevezték. Egy csoport az Erger-Bergert énekelte. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a MAC játékosai elvesztették a fejüket és erőt vett rajtuk a tömeg izzó hangulata.”

A 25. percben Szaffka, a MAC balhátvédje „olyan vad erővel rohant bele Robyba, az NSC jobbösszekötőjébe, aki háttal állt feléje, hogy a szerencsétlen NSC csatárnak két helyen is eltörött a jobb lába”. A játék percekre megállt, Roby (Wenfeld Róbert) bátyja inzultálni akarta Szaffkát. A bíró az ügyeletes rendőrtisztet kérte, hogy a nézőket utasítsa rendre, de ez erre nem volt hajlandó. Földes, az Nemzeti intézője azt kérte a rendőrtől, hogy legalább a revolverrel hadonászó katonákat (!) fékezze meg. A rendőrtiszt ekkor sem avatkozott közbe. Mérkőzés után Gáborfi Antal, a Nemzeti úszóbajnoka két hölgy kíséretében akarta elhagyni a pályát, „többen rátámadtak, zsidóbérencnek nevezték és alaposan megverték”.

A MAC azonban - ahogy már hangsúlyoztuk - nem a botrányairól volt híres. Ahogy korábban a növekvő erőszakot, a húszas években a sportág professzionalizációját is idegenkedve fogadták, a profizmus születése (1926) után az amatőr bajnokságban indultak. De a századelő szelleme az amatőr meccseken sem tért vissza a pályákra, 1928 novemberében a választmány hosszú közleményt jelentetett meg, melyben kifejtette:

A megtartott mérkőzések során hétről-hétre látható, hogy a sport űzésével feltétlenül megkívánt fegyelmet csak rendőrhatósági intézkedésekkel lehet fenntartani, hogy a játékosok és nézők egyaránt a legelítélőbb módon rombolják az egykor egészséges sportszellemet, hogy úgy az amatőr, mint a hivatásos labdarúgósportban a gentleman viselkedés helyett gyarló szenvedélyek válnak úrrá.

Ebből pedig azt a konklúziót vonták le, hogy labdarúgócsapatuk visszavonul a nyilvános szerepléstől. De a visszavonulás rövid életűnek bizonyult, a közlemény után egy héttel a MAC fel is oszlatta futballszakosztályát.

Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.