Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...
A budapesti agglomeráció csapatai közül néhányan – például az újpestiek – már a kezdetektől a fővárosiak részére kiírt bajnokságban indulhattak, másokat a tízes években sorolták át a közép-magyarországi kerületből a budapestiekhez. E sűrűn lakott települések futballerőszak szempontjából a legfertőzöttebb területek közé tartoztak: a tízes években Rákospalota nevétől rettegtek, a húszas évek elején a Wekerletelepen volt a „szokásosnál” több incidens, 1922-től Erzsébetfalva gazdagította a magyar futballhuliganizmus addig sem szegényes történetét.
Az 1890-ben 4754 lelket számláló Erzsébetfalva a fővárosi agglomeráció egyik legdinamikusabban fejlődő települése volt. Önállóságát 1897-ben nyerte el, ekkor szakadt el Soroksártól, 1910-ben lakosainak száma már meghaladta a 30, 1930-ban megközelítette a 70 ezret. Többször nevet is váltott, a Tanácsköztársaság alatt Leninvárosnak hívták, majd miután 1923-ban rendezett tanácsú városi rangot kapott, 1924-től az Erzsébetváros nevet vette fel, 1932-ben lett Pestszenterzsébet, 1950-ben pedig XX. kerület (a város sportegyesületei pedig elnevezésükben többször is követték e névcseréket).
A nagyközség első és 1945 előtt legsikeresebb klubja az 1907-ben alakult Erzsébetfalvai Torna Club (ETC) volt, két évvel később szociáldemokraták hozták létre az Erzsébetfalvai Munkás Testedző Kört (EMTK). Az ETC már a tízes évek elején közel került az élvonalbeli tagsághoz, a húszas évekre az EMTK is megerősödött, az első osztályba azonban csak az ETC-nek sikerült feljutnia. A város futballjának erejét jelzi, hogy az 1924/25-ös idényben az ETC az első osztályban, az EMTK, illetve az 1912-ben alapított Erzsébetfalvai Törekvés (ETSC) a másodosztályban szerepelt, majd amikor 1926-ben bevezették a profi bajnokságot, Erzsébetváros volt az egyetlen vidéki város, amelynek két hivatásos klubja is volt.
Az ETC címere (forrás: http://fal-art.blogspot.hu)
Az erzsébeti pályák, az ETC és az EMTK által közösen használt Erzsébet utcai (ma Ady Endre utca), illetve a szomszédos ETSC-pálya 1922-ben többször is bekerült a hírekbe. Májusban például a Törekvés látta vendégül a BAK-ot, s amikor a bíró egyik döntése kedvezőtlenül érintette az erzsébetieket, a közönség „a pályára ront, tettleg inzultálja a bírót s parázs verekedést rögtönöz, miközben az E. Törekvés kapusa Szabót, a BAK csatárát is megüti.”
A Sporthírlap öt hónappal később, október 26-án arról írt, hogy az EMTK–VII. ker. mérkőzés után a vendégek játékosait megtámadták, közülük többet összevertek. A lap szerint több egyesület már azt tervezi, hogy bojkottálni fogja a település pályáit. A lap kommentárjából az is kiderült, hogy már régebben is több balhés meccset játszottak itt: „Erzsébetfalva mindig kritikus hely volt az összes csapatokra és a bírákra nézve. Botrányfészek volt a múltban mindig, s úgy látszik, erről a nevezetességéről nem hajlandó lemondani.”
Egy évnyi nyugalom után az ETC Nemzeti elleni mérkőzését kísérte nagy botrány, melynek eseményeit a Nemzeti Sport (1923. szeptember 10.) és a Sporthírlap (1923. szeptember 13.) cikkei alapján rekonstruálhatjuk. A mérkőzés vége felé a vendégek egyenlítettek, mire az erzsébeti nézők berontottak a pályára, a két partjelzőt, mintegy tanúként a bíróhoz rángatták (!), de a játékvezető megadta a gólt. A bíró elmondta:
„Az ETC pálya rendezősége emberfeletti munkával önfeláldozóan szállt szembe a tömeggel és sikerült is az öltözőkbe berohanni készülő tömeget a kardlappal dolgozó rendőrökkel egyetértve visszaszorítani. Még így is betörték az NSC öltözőjének az ablakát. A tömeget nehezen sikerült az utcára kiszorítani.” Ezzel azonban még nem értek véget a bíró és a vendégjátékosok megpróbáltatásai. „A csőcselék a sporttelep kapuja körül ólálkodott, s mikor az NSC-isták a pályáról kimentek, hogy autóba s villamosra szálljanak, hatalmas kőzápor fogadta őket. Az autó ablakait betörték, a játékosokat kísérő rendőrt megdobták. A komoly veszedelem láttára a rendőrök a levegőbe lőttek, majd kardlappal kergették szét a »sportkedvelő« erzsébetfalvai ifjúságot.”
1923 decemberében az EMTK–KAOE mérkőzésen a vendégek 3:0-s vezetésénél állították ki az erzsébeti munkások egyik játékosát, aki mérgében a bírót is megütötte, mire az lefújta a meccset. Az öltözőknél verekedés tört ki, majd „a haza induló bírót a csőcselék a villamosnál ismét tettleg inzultálta”. A pofozkodó játékost a Fegyelmi Bizottság örökre eltiltotta.
Az ETC és EMTK (ma: ESMTK) pályája napjainkban (forrás: https://stadionbongari.wordpress.com)
A húszas évek közepére a budapesti pályákon az MLSZ és a rendőrség már rendet tudott tenni, a kültelki pályákon azonban előfordultak botrányok. 1926 áprilisában két héten belül kétszer is erzsébetvárosi incidensekről tudósítottak a sportlapok. Először az ETSC–MÁV II. osztályú mérkőzés után forgott veszélyben a bíró élete. A játékvezető öltözője nem a Törekvés pályáján, hanem a szomszédos vendéglőben volt, itt támadt rá egy szurkoló, akit a kivezényelt rendőrök csak karddal tudtak megvédeni. A feldühödött drukkerek nem tágítottak a pálya mellől, így a bírót és a vendégcsapat vezetőit „rendőri közegek kísérték a legközelebbi villamos-megállóig, és védelmezték meg az őt követő száz főnyi turbulens tömeg fenyegető magatartásától.”
Két hét múlva már a revolverüket is elő kellett venniük a rendőröknek, az 1923-as eset után újra a Nemzeti játékosait támadták meg az ETC szurkolói. A Sporthírlap szerint „az ETC közönsége a bíró minden ténykedését éktelen zajongással fogadta, övéit biztatva egyenesen megfélemlítette az NSC játékosait s a pályáról öltözőjébe vonuló bírót mindenképpen inzultálni akarta”. A mérkőzés bírója a Sporthírlap 1926. április 20-i számában a meneküléséről is beszámolt: „autónk első ülésén egy Pestről kirándult rendőr ült, aki az előző autóról szóló rémhírek hatása alatt messzire kinyújtott karjában revolvert szegezett mindenkinek”. A történtekhez sajátos adalékkal szolgált Faragó Lajos, a Nemzeti futballigazgatója. Ő ugyanis úgy tapasztalta, hogy a vele „egy páholyban ülő ETC vezetőségi tagok voltak a leghangosabbak a bíró elleni tüntetésben”.
Ezután évekig rend honolt a városban, egészen 1933 végéig. Az Erzsébet–Szentlőrinc másodosztályú mérkőzésen hiába győztek a hazaiak, a meccset követően mégis elszabadultak az indulatok (az Erzsébet az ETC proficsapata, a Pesterzsébet, és a Törekvés hivatásosai, a Kossuth fúziójából alakult 1927-ben). De nem is csoda, hiszen szokatlan esemény történt lefújás után, a partjelző bántalmazta a vendégek kapusát! A Nemzeti Sport 1933. december 11-én megjelent cikkéből nem rekonstruálhatók egyértelműen a frontvonalak, lényegében mindenki verekedett mindenkivel, végül persze a rendőrség győzött:
„Amikor a játékosok bevonultak az öltözőbe, csak azt lehetett látni, hogy Bíró István határbíró felemeli a taccszászlóját és annak a nyelével Dérinek, Szentlőrinc kapusának a fejére sújt. Azok a szurkolók, akik az eset közelében állottak, rávetették magukat a határbíróra, és agyba-főbe verték. Erre a játékosok is beleavatkoztak és rövidesen csatatérré változott a pálya. Egymás után kerültek elő a véresarcú nézők a tömegből. A nagy verekedés láttára az egyik erzsébeti szurkoló revolvert rántott elő és azzal kezdett hadonászni. Erre egy másik néző úgy rúgta gyomron a revolverest, hogy azonnal összeesett. A nagy verekedéssel szemben a rendőrség eleinte tehetetlen volt, de végül is a gumibotok megtették a kötelességüket.”
Az utolsó nagy port kavart erzsébeti botrányra a harmincas évek végéig „kellett” várni, amikor botrány miatt félbeszakadt az EMTK–FSC budapesti első osztályú amatőr mérkőzés:
„Kiállítottam Likó Lászlót, mert ellenfelét – mikor nem is volt nála a labda – kíméletlenül megrúgta, majd a földrekerült játékosba újból belerúgott. Kiállítása után ököllel rámsújtott és combon rúgott. Játékostársai lefogták, de ő kiszabadította magát és újra az előbbihez hasonló módon inzultált. Erre a mérkőzést nem voltam hajlandó továbbvezetni. […] Megjegyezni kívánom, hogy a rendezők jórésze, ahelyett, hogy a játékosokat vagy a közönséget igyekezett volna fegyelmezni, – inkább felpaprikázta őket állandó közbekiáltásaival és integetéseivel.”
A Sporthírlap 1938. december 7-i számában megjelent játékvezetői jelentésben figyelemreméltó, hogy ekkor már nem szurkolók okozták az incidenst, hanem egy magáról megfeledkezett játékos ámokfutása miatt lett vége idő előtt a mérkőzésnek. Arról, hogy az erzsébeti "sportkedvelő ifjúságot" hogyan tudták lecsillapítani, nem szóltak a hírek.
Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.11.30. 22:20:58
Most már tudom, honnan vette Rejtő az ötleteit.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.02. 09:07:09
Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2015.12.02. 09:47:53
Egyrészt az ötvenes évektől a rendszerváltásig valóban sokkal kevésbé volt jelen erőszak, bár azért volt, főleg a hetvenes évektől.
Másrészt nem szerencsés néhány saját példából általánosítani.
Továbbá: javaslom az eddigi részek tanulmányozását, amiből kiderül, hogy nem csak manapság van jelen a meccseken rendőri biztosítás, a húszas évektől (legalábbis a felsőbb osztályokban) nem is lehetett máshogy meccset rendezni. Különösen akkor szigorították a szabályokat, amikor a budapesti rendőrség 1921 végén megtiltotta, hogy futballmérkőzésekre nézőket engedjenek be.
A sorozat eddigi részei itt érhetők el:
valogatott.blog.hu/2014/09/30/ezert_nem_jartak
Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2015.12.02. 11:18:50
Engem például iskolába engedtek egyedül járni tömegközlekedéssel már hét évesen, valamennyi osztálytársammal egyetemben.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.02. 14:15:27
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.02. 14:17:42
Szegedi.Péter · www.szegedi.in 2015.12.02. 14:36:59
A húszas évekből két nagyobb meccsről vannak adataim. 1922 szeptemberében az osztrák-magyaron a 100 rendező mellett 90 rendőr ügyelt a rendre, az 1925-ös magyar-spanyolt 245 rendőr biztosította.
És jöjjön két kisebb találkozó:
1923 augusztusában a BTC–UTE és a Zugló–UTSE mérkőzéseken összesen 30 rendőr volt.
Mindezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy az akkori erőszak szintje magasabb lett volna mint most (ráadásul manapság erősen túlbiztosítottak a meccsek), csak jelezném, hogy a régi idők focijáról kialakított kép, miszerint az erőszakmentes volt, abszolút téves.
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.12.03. 00:17:49
Meg néhányszor volt alkalmam összefutni "békés szurkolók" csürhéjével. Ezek manapság rendszeresek, gyerekkoromban meg csak nagyon, nagyon elvétve fordultak elő.
Pár éve pont arra a villamosra szállt meccs után ez a részeg söpredék, amelyiken én is utaztam. Szóval kösz, de inkább a gyerekkorom meccsei. Vagy még inkább, számolják fel az egész "profi" khm... sportot! Röhej, hogy egyik-másik léhűtő focista egy meccsen többet keres, mint egy tanár vagy egy orvos tíz év alatt...
Rich.mond 2015.12.04. 17:56:14
Ajánlott bejegyzések: