Válogatott okosságok

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Sorozatunk korábbi részeiben megemlékeztünk a 20-as évek néhány rettegett futballpályájáról: Rákospalotáról, Wekerletelepről, Pesterzsébetről, Kisvárdáról. De a korszak futballkrónikájában elmélyülve nem csak visszatérő településekkel találkozunk, hanem feltűnően durva játékosokkal is. Közülük a legismertebb Lutz János volt, nevét még visszavonulása után több mint egy évtizeddel is emlegették a sportlapok.

Lutz 1919 őszén, a Sporthírlap beszámolója nyomán vált ismertté, az Újpesti Munkás TE játékosa ugyanis ekkor törte el hatodik ellenfele lábát. Egy héttel később, a lap november 7-i számában hosszabb cikket közölt az újpesti labdarúgóról, hiszen kiderült, hogy Lutz nem csak a bajnoki pontok utáni hajsza hevében ragadtatta el magát. A lábtörőnek, illetve csonttörőnek is „becézett” játékos ugyanis nem csak tétmeccseken veszélyeztette ellenfelei testi épségét, hanem „barátságos jellegű kombinált meccseken is lábtörésre pályázott, ami arra vall, hogy tulajdonképpen a lábvadászat a kedvelt sportja”. Az UMTE–BSE mérkőzés után az MLSZ felfüggesztette a játékos játékjogát, de – a Sporthírlap kommentárja szerint – „ezzel még nem fejeződik be az ügye, mert a BSE bűnvádi följelentést is adott be ellene a büntető törvényszéknél”, ráadásul a BSE a két éves eltiltás kapcsán az MLSZ-nél is fellebbezett.

Az eltiltást Lutz letöltötte, de a Sporthírlap szerint csak 1922 novemberében lépett újra pályára. A sors fintora, hogy a Millenárison újra a BSE volt az UMTE ellenfele. Az újpestiek könnyű, 4:0-s győzelmet arattak, de szurkolóik nagyon haragudtak a BSE-re, őket okolták, hogy hosszú ideig nem csodálhatták meg Lutz „játékát”. Elégtételt is akartak venni a meccs után, de a BSE játékosai és vezetői kellőképp ismerték a magyarországi futballviszonyokat, így ki tudták cselezni a bosszúra éhes vendégeket.

„Tény az, hogy a mérkőzés után mintegy száz, botokkal és kövekkel felfegyverkezett UMTE-ista várt a bejárat előtt a BSE csapatára, hogy rajtuk bosszulják meg Lutz két év előtti kitiltását. A bosszúból azonban nem lett semmi, mert a két évig türelmesen várakozó klubfanatikusok a bosszú elérkeztének órájában olyan fenyegető magatartást tanúsítottak, hogy menten elárulták azzal szándékukat. Mit volt tenni, a vendéglátó BSE csapata a haragos vendégek elől kénytelen volt a hátsó palánkon keresztülmászva, elmenekülni s így a nagy leszámolás a legközelebbi UMTE–BSE mérkőzésre maradt, ha ugyan addig az MLSZ és az UMTE józan vezetősége jobb belátásra nem téríti a bosszú után sóvárgókat.”

Lutz azonban már nem nyerhette vissza régi „formáját”. 1923 őszén eltörte egy ellenfele karját, az MLSZ Fegyelmi Bizottságánál úgy gondolták, ideje a játékost visszavonultatni. 1923. november elején Lutz Jánost örökre eltiltották a játéktól.

Lutzhoz hasonló hírnévre tett szert Proczenkó Ferenc. A Terézvárosi TC játékosa 1921-ben vált ismertté, amikor két alkalommal is beszámolt „tevékenységéről” a Sporthírlap. Először februárban, a VII. ker.–TTC mérkőzés után: „Csúfos botránnyal végződött a két csapat küzdelme. Ugyanis a bíró a mérkőzés végét jelző sípolása után Proczenkó arculütötte Juhászt, a VII. kerület hátvédjét, mire az visszaütött. Pár pillanat alatt a tömeg betódult a pályára és parázs verekedést rendeztek.” Majd szeptemberben, amikor a Terézváros a Kispestet fogadta: „A második félidő 25. percében Proczenkó durván hasba rúgta Vargát a KAC kapusát. A bíró kiállította Proczenkót, akit az öltözőbe menet a közönség soraiból többen inzultáltak. Erre a különben is ideges és izgatott hangulatban levő két tábor összecsapott. Botok törtek a fejeken, női sikoltozások hangzottak, formális csatatérré alakult a nézőtér.”

A Sporthírlap 1928 novemberében közölte a TTC–Testvériség találkozó bírói jegyzőkönyvét. Parázs összecsapás volt… „A félidőben egy góllal vezetett a TTC csapata. A kiegyenlítő gól után Weisz Henrik, a TTC egyik vezetője a nézőtérről felém kiáltotta: »Vigyázzon magára, piszkos csirkefogó!«” Később megszerezte a vezetést a Testvériség, amit a terézvárosi labdarúgók nehezen toleráltak.

„Ekkor minden ok nélkül megszűnt a fegyelem. Kleineisel János a következőket mondotta: »Ilyen piszkos bíráskodással lehet csak elveszíteni a mérkőzést, maga hülye!« Kiállítás után ismételte: »Újból mondom, hogy hülye, hülye!« Gombkötő Imre felém fordulva kihívó módon mondotta, hogy igaza van neki és ő is azonosítja magát vele. Kiállítása után visszajött hozzám, s a következőket mondotta: »Lássa, milyen hülye maga, a pofájába röhögök.«”

A bíró több terézvárosi futballistát kiállított, nem meglepő módon Proczenkó volt az első. Ennek apropójából a Sporthírlap összegezte a labdarúgó sajátos pályafutását, amennyiben lehet egyáltalán pályafutásnak nevezni, ha egy labdarúgó az állandó eltiltások miatt tizenöt évből csak ötöt töltött a pályán…

„1913-ban egy dorgálással és egy intéssel startolt a terézvárosi futballista. Ám a következő évben már egy sebészeti kórház matrikulái között találjuk első áldozatának nevét. A sebészeti klinikákon egész orvosgenerációk nevelkedtek fel Proczenkó »beszállásainak« nyomait studírozva. 1917 májusában és júliusában egy dorgálást találunk Proczenkó rubrikájában. 1921 februárjában ítélethozatalig, márciusban pedig az ellenfél tettleges bántalmazása miatt három hónapra függesztették fel a játékjogát. 1921. szeptember 22-én súlyos bírósértésért és durva játékért nyolc hónapot szabott ki rá a fegyelmi bizottság. Körülbelül öt hétig játszott büntetésének kitöltése után a jeles futballista, amikor sportszerűtlenség címén újabb háromhavi pihenőre internálta a fegyelmi bizottság. 1923-at írtunk a következő esztendőben. Ekkor ismét a fegyelmi elé került Proczenkó, de csak a túlerélyes játékról szóló szakaszt tudták ráhúzni, ezt azonban egyhónapi kényszerpihenővel büntette a bizottság. 1924. május 14-én súlyos bírósértésért egy esztendőt szabtak ki rá. (…) 1927 júniusában hét hetet jegyez fel Proczenkó terhére ellenfél megsértéséért, majd 1928 május 23-tól június 8-ig súlyos sportszerűtlenség címén élvezett rövid ideig pihenőt a derék futballista.”

15 év elteltével azonban meglepő hírre bukkanhatunk a lapban, úgy tűnik, a nevelhetetlen játékos edzőként sikeresebb lehetett. 1941 augusztusában az MLSZ Országos Tanácsa tizenkét edzőt díszoklevéllel tüntetett ki. Köztük volt Proczenkó Ferenc is.

Hamarosan folytatjuk sorozatunkat, de addig is szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani jelen írás szerzőjének Riválisok című könyvét, amelyről blogunkban már tavasszal írtunk, Facebook oldala pedig itt található.