Válogatott okosságok

Születésének 120. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak szülőfalujában, Gönyűn Szabó József egykori válogatott labdarúgó, a Portugáliában jelentős sikereket elért edző tiszteletére. Az emléktáblát Major Gábor, Gönyű polgármestere és Jorge Vieira Szabo, Szabó József unokája leplezte le. A község megújult Sportközpontjának átadóján és az emléktábla avatásán jelen volt Dunai Antal, olimpiai bajnok labdarúgó is.

Szabó József emléktáblája, mellette unokája, Jorge Vieira Szabo (a felvételt készítő Czita Zsuzsanna további fotói Gönyű fb-oldalán)

Szabó József Szabó Sándor asztalosmester és Szűts Anna gyermekeként a Győr-Sopron megyei Gönyűn született 1896. május 11-én. Még kisgyerek volt, amikor családjával a közeli Győrbe költözött, ahol 14 évesen futballozni kezdett és esztergályosnak tanult. Az első világháború éveiben egy budapesti lőszergyárban dolgozott. A fáradhatatlan, óriási akaraterővel rendelkező, hajszíne miatt „Piroskának” vagy „Vörösnek” becézett apró termetű játékosra felfigyelt a Ferencváros. 1919-24 között a zöld-fehérekkel három bajnoki ezüst-, három bronzérmet és egy Magyar Kupát nyert, hat alkalommal a válogatottban is helyet kapott.

Az FTC-től Szombathelyre igazolt, a SZAK együttesével 1924/25 telén portugál túrán vett részt. Játéka lenyűgözte egy madeirai klub vezetőit, akik Funchalba csábították (Szabó állapotos feleségével indult útnak, Bécsben született meg a később kapusként játszó José Szabo Junior, az ő fiát láthatjuk az edző gönyüi emléktáblájánál készült fotón). A szigeten a Club Sports Madeira játékos-edzőjeként kezdett dolgozni, 1928-tól az FC Porto magyar kapusa, Siska Mihály meghívására a portói klub játékos-edzője lett.

Szabó József a Porto 1931/32-es csapatának edzőjeként (forrás: http://olhanense.davidlopes.com)

A Portoval 1935-ös bajnoki címe után szakított. Egy mérkőzés után, amit a Porto idegenben megnyert, a játékosok siettek a városba ünnepelni. Szabó az üres öltözőbe érve azt látta, hogy a mezek szétdobálva, szanaszét fekszenek a földön. Mindent a szállodába vitetett. Amikor megérkezett ő is a hotelbe, az egyik vezető nevetve azt mondta, csak egy olyan bolondtól, mint ő lehetett ilyesmit várni. Szabó nehezményezte, hogy bolondnak nevezték, pályafutását a Sporting de Braga együttesénél folytatta. A hagyomány szerint ő volt az, aki meggyőzte a bragai klubot arról, hogy az addig használt zöld-fehér szerelés helyett inkább ugyanolyan mezeket hordjanak, mint az Arsenal játékosai.

Az SC Braga napjainkban. Mintha csak az Arsenalt látnánk (forrás: www.scbraga.pt)

1937 elején az FC Porto vissza akarta szerezni egykori edzőjét, de a lisszaboni Sporting előbb lépett, hirtelen elküldte a kispadról Possák Vilmost és olyan rekordgázsit ajánlott Szabónak, amilyet Portugáliában addig még nem láttak. Összességében tizenegy szezonon át irányította a csapatot, háromszor megnyerte a nemzeti bajnokságot (Campeonato Nacional, 1940/41, 1943/44, 1953/54 - utóbbinál pályedzőként), egyszer a Campeonato de Portugalt (1937/38) és háromszor elhódította a Portugál Kupát (Taça de Portugal, 1940/41, 1944/45, 1953/54). A Sporting történetében Szabó nevéhez fűződik a legtöbb mérkőzés (290), legtöbb győzelem (217) és a legtöbb rúgott gól (1124).

Az 1945 után a Sportingnál és a Bragánál többször, de mellettük még féltucatnyi csapatnál megfordult Szabó 1955-ben portugál állampolgárságot szerzett. 1965-ben intett búcsút Lisszabonnak, utolsó megbízatása Afrikába szólította, az 1965/66-os idényben az angolai válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Hazatérve visszavonult a futballtól, s az Alvalade stadionhoz közel, a Sporting otthonában, edzőközpontjában töltötte élete utolsó napjait. 1973. március 17-én hunyt el, a lisszaboni Lumiar temetőben helyezték végső nyugalomra.