Válogatott okosságok

Élénk viták folytak az utóbbi időben a z FTC női kézilabdacsapatának költségvetéséről. A résztvevők nem tudtak megegyezni abban, hogy a Fradinak annyi pénze van, mint korábban sose, vagy éppen hogy nincs elég. 

A 2017/18-as keret. Forrás: FTC

És még az se biztos, hogy ne lenne igaz egyszerre mind a két kijelentés. 

Persze a vita mindenképpen egy kicsit elvont marad, hiszen a költségvetésnek sem a bevételi, sem a kiadási oldala nem ismert pontosan. Sejtéseink azonban lehetnek. Már csak azért is, mert a Fradi, hasonlóan a legtöbb magyar kézilabdacsapathoz, komoly piaci szponzor nélkül, szinte teljes egészében közvetlen és közvetett állami támogatásokból él (ha női kézilabdában is létezne Pénzügyi Fair Play, egész Magyarországot úgy kizárnák az összes nemzetközi kupából, mint a huzat). 

Ezek közül a társaságiadó-felajánlásokból (TAO) befolyó összegről minden klub köteles nyilvánosan beszámolni. Ezt természetesen a Ferencváros is megteszi. Bár kell némi kitartás, meg persze egy kis rutin, de az interneten megtalálható, mennyit is kap évről évre az FTC ebből a forrásból. Az ideit még nem láttuk, de bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a nem-ingatlanfejlesztési célú támogatás összege az előző évekhez hasonló lesz ebben a szezonban is. 

A másik nagy tétel a Szerencsejáték Zrt szponzorációja. A cég a teljes férfi és női első osztályt támogatja, a kapott összeget a Magyar Kézilabda Szövetség osztja fel a klubok közt. A női mezőnyből a hírek szerint a Ferencváros kapja a legnagyobb összeget.

Bár fellép némi bizonytalanság: az FTC az egyetlen klub, amely a férfi és a női első osztályban is indít csapatot, és nem mindig világos, hogy egy jelzett összeg a női vagy a férfi szakosztályra vonatkozik-e, esetleg mindkettőre összesen, és még fel kell osztani. De ezzel együtt nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ez a két elem külön-külön is több, mint amennyiből a szakosztály a 2010-es évek elején gazdálkodott. És ehhez jön még a névadó szponzor Rail Cargo Hungária támogatása, meg pár kisebb tétel. 

Ami ezekből kijön, az a tavalyi szezonban nominálisan bizonyosan a klub alapítása óta valaha volt legnagyobb költségvetés volt, és az idei se tér el attól jelentősen. Reálértékben pedig biztosan nem volt ennyi pénzük a 2000-es évek eleje óta, azóta pedig átalakult annyira a női kézilabda világa, hogy ne legyen érdemes párhuzamot vonni. 

Mindezek ellenére, ha azt mondom: annyi pénze van a Fradinak, mint még sose, lesznek többen, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg. Még olyan is, aki egyenesen azt mondja, hazudok, mások szerint egyszerűen hülyeségeket beszélek. 

Mi okozhatja az ellentmondást? Véleményem szerint ez több tényezőből áll össze. 

A TAO valamint az SzRT-szponzoráció hatására az egész magyar kézilabda-mezőny pénzügyi lehetőségei jelentősen feljavultak. Erről már korábban is többször írtunk a blogon. Pár éve egy 150 milliós költségvetés megfelelő hátteret adott a biztos bennmaradáshoz, ma nevetségesen hangzik. Magyar középcsapatok tudnak, ha nem is klasszisokat, de magasan jegyzett külföldi játékosokat igazolni. És ami a Ferencváros szempontjából a legfontosabb: a klub riválisai, a Győr, az Érd és a Siófok is sokkal gazdagabb lett, mint pár éve. Ha 2010 körül lett volna a Fradinak ekkora költségvetése, több magyar bajnoki címet nyert volna, ma ez maximum kivételes körülmények közt jöhet össze, inkább lefelé kell figyelni. Hiába van a ferencvárosi költségvetés történelmi magasságokban, ha a riválisok ezzel tartják a lépést, sőt, tán még előznek is.

A nemzetközi közegben pedig az utóbbi években jóval koncentráltabb lett a mezőny, mint korábban. Nem csupán a szerencsén múlt, hogy 2016-ban és '17-ben ugyanaz a négy csapat jutott a Bajnokok Ligájának négyes döntőjébe. Ezek a klubok kiemelkedő költségvetéssel dolgoznak, amellyel a Fradi a saját magához képest értelmezett jómód ellenére sem tudja felvenni a versenyt. A 2010-es évek közepéig inkább csak egy vagy két ilyen, a fél világból a legjobbakat összegyűjtő csapat volt egyszerre a női mezőnyben, most meg szinte minden jó kézilabdázó betömörül néhány kiemelkedően fizetőképes klubba, így tulajdonképpen jóval több pénzzel felvértezve is nehezebb oda bejutni, mint pár éve lett volna. 

Mint az előzőekből tulajdonképpen már ki is derül: a klub célkitűzései is magasabbak, mint korábban. A bajnokságban a második hely, a BL-ben a legjobb nyolc közé jutás már nem vágyott cél, hanem minimális célkitűzés, amelyek nem teljesülése egyértelmű kudarc volna. A magasabb célok és a jobb helyzetben lévő ellenfelek olyan helyzetet alakítanak ki, amelyben a korábbinál több pénz is inkább kevésnek, mint elégnek tűnhet. 

És van még valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Elképesztő iramban emelkedik a játékosok fizetési igénye. Ma NB I/B-ben kapnak egyesek olyan fizetést, ami a Fradinál nem számított rossznak néhány évvel ezelőtt. Ha a költségvetésed pár év alatt a kétszeresére nő, de eközben  játékosaid fizetési igénye a háromszorosára, akkor hirtelen sokkal szűkebbé váltak a lehetőségeid, hiába a nominálisan értelmezett jelentős előrelépés. És az adminisztratív intézkedések ezt csak fokozzák: az idei szezonban az ötödik külföldi játékostól felfelé már évi 5 millió forintot kell minden klubnak befizetnie az MKSZ kasszájába. Többen egybehangzóan jelezték: ez az intézkedés ismét érezhetően megemelte a magyar játékosok fizetési igényeit. Bár a kézilabdázókat képviselő menedzserek aligha tesznek zsebre olyan összegeket, mint Mino Raiola, de ők is szívesen állnak úgy egy klubvezető elé: "Nézd, azzal, hogy a játékosom magyar, 5 millió forint megtakarítást hoz neked évente. Osszuk ezt fel, beszéljük meg, mennyit kapok ebből én, mennyit a játékos, és mennyit spórol tényleg a klubod!". 

És ez a jelenség a Ferencvárost különösen is sújtja, hiszen a Fradi jópár éve hangsúlyozza, hogy magyar játékosokra kíván építeni, és legfeljebb három, esetleg négy külföldi játékossal számol. Az idei szezon pont az "esetleg" kategóriába esett. A Fradinak ahhoz, hogy döntőrészt magyarokkal is elérhesse a céljait, tényleg a magyar elitre van szüksége. Azaz lényegében a legjobbakra azok közül, akiket nem visz el a Győr. És ez a játékosok illetve menedzsereik számára kiemelt alkupozíciót biztosít a klubbal szemben. Ha az Érd vagy a Siófok felé egy magyar játékos irreális fizetési igényt nyújt be, hoznak helyette egy külföldit. A Ferencváros ezzel a lehetőséggel nem élhet, hát kénytelen fogcsikorgatva fizetni.

Így azért elég hamar el lehet oda jutni, hogy ugyan sok a pénz, de nem elég. 

Ezzel együtt a Fradinak jelenleg 16 profi játékosa van. Közülük hárman húsz év alattiak, de egyikük se azért van ott, hogy csak a létszámot erősítse, vagy ő írja a statisztikát a kispadon. Ilyen hosszú kispadja a Fradinak sok éve nem volt, és összességében ilyen erős kerete is nagyon régen.

Csak hát a kitűzött célok is kemények. Ráadásul olyan értelemben élesebbek is, mint bármikor korábban, hogy a bajnokságban a 2. helyről való lecsúszás erős negatív spirálba taszíthatná a klubot. A Bajnokok Ligájában való részvétel lehetősége közvetlenül is hatna a pénzügyekre: az SzRT-támogatás valószínűleg csökkenne. A külföldi sztárok és a legjobb magyarok is kevésbé lennének nyitottak egy EHF-kupás csapatban való szereplésre, kevesebb pénzből kellene az alighanem még keményebb fizetési igényeket kielégíteni. Ezt a klubvezetés nyilvánvalóan mindenképpen szeretné elkerülni, és a második hely megőrzéséért bármit feláldozna. Így pedig elég hamar el lehet jutni oda, hogy nincs a világon annyi pénz, ami ne tűnhetne kevésnek.