A kora délutánig elhúzódó plenáris ülés után rövid szünetet követően az Arénában több helyen, elkülönített helyszíneken folytatódik a Magyar Labdarúgás Fóruma.  Csigusszal a kólás termet választottuk, hiszen itt a magyar utánpótlás lesz a téma, ráadásul itt lesz Nyilasi, Szalai meg Tamási is, igyuk hát a szavaikat. Az érdeklődők száma többszöröse egy átlagos NB I-es meccs látogatottságának, ráadásul a Szakma jeles képviselői is szép számmal felbukkantak. Szegény Garami Józsi bácsi a túloldalon a fal mellett álldogál, mondjuk igazán átadhatná neki valaki a helyét. Na jól van, dőljünk hátra, kezdődik!

A mindenségit, ez a Nyilasi mennyivel másképp néz ki „élőben”! Még szemüvege is van. Ja, ez nem is Nyíl bá, akkor jól van. Illetve nincs jól, éppen ezért helyettesíti most Kiss Baranyi Sándor. Nyíl bának innen is erőt és egészséget kívánunk!

Kiss Baranyi ugyanúgy az MLSZ-t képviseli. Azzal indít, hogy akkor most nagyon röviden vázolni fogja a megvalósult célokat. Reméljük, nem azért lesz rövid, mert nincs nagyon miről beszélni. Azt mondja, hogy az elmútkétévben szép eredményeket értek el a létszámnövelés, a tehetségek regisztrálása, a mozgósítás és a szakemberek kiválasztásának területein. Az idei cél pedig a tömegbázis megduplázása, a tehetségek kiválasztása, a Bozsik-program és az akadémiák kapcsolatának elmélyítése, valamint a szakemberek továbbképzése. Legyen így! Azt is hozzáteszi, hogy már az egész országban ott vannak, úgyhogy most már nem újabb egyesületek bevonása a cél, hanem a különböző fejlesztések. Ezen sem fogunk összeveszni.

Ezután ábrákat mutogat: jelenleg U6 és U19 között 128.236 gyerek vesz részt a képzésben,. A kétharmaduk érvényes versenyengedéllyel rendelkezik, egyharmaduk pedig intézményi kereteken belül kergeti a labdát. A létszám szerinte nem rossz, bár azért hozzáteszi, hogy Németországban hétmillió, Csehországban pedig félmilliós létszámról lehet beszélni. Női vonalon 15.755 regisztált játékosunk van, ez a szám 2010 óta a négyszeresére emelkedett.

Aztán beijesztett mindenkit, mondván, hogy az intenzív ellenőrzésekre mindenkinek fel kell készülnie, és csak ott lesz pénz, ahol munka is van. (Ezt a felfogást a focin túl is ki lehetne terjeszteni – mondom erre én.)

A végén megint a németekkel példálózik: ők az utánpótlás területén 10 év alatt értek el látványos eredményt, mivel 2000-ben csak egyetlen U21-es játékosuk árválkodott ott az EB-n, 2010-ben pedig ebből a korosztályból már hatan is ott voltak a vb-n. (Beszédes számok ezek, de azért az sem mindegy, hogy lassan már több lesz náluk a fiatal, mint a német.) De az a lényeg, hogy mi még várjunk türelemmel, mert itt csak két éve dübörög a rendszer. (Jó, egy kicsit még tudunk várni, de azért első lépésként ugyan jussunk már ki valahová!)

A végén még annyit mondott, hogy a legfőbb célkitűzésük a felnőtt futballba való integráció. Ebben is egyetértettünk.

Jön Tamási Zsolt, aki jelenleg a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatója és vezetőedzője. Azzal indít, hogy az akadémia fogalmát sokan tévesen értelmezik. Ez a szó ugyanis mindig egy profi klub utánpótlás műhelyét jelenti, és soha nem egy önálló intézményt kell értenünk alatta. Aztán arról beszél, hogy a gyakorlatilag már csak nálunk létező bentlakásos akadémiai rendszer mennyire tekinthető egészségesnek. Na most vagy olvasta az előző bejegyzésemet, vagy pedig nagyon egy rugóra jár az agyunk, mindenesetre nekem szimpatikus arc ez a Zsolt.

Ezután leszögezi, hogy a konkrét futballistaképzésnek kizárólag a profi klubok keretein belül kellene történnie, ahol a megfelelő feltételek is biztosítottak ehhez. Itt hozzáteszi, hogy a legjobb infrastruktúra Felcsúton van (itt százasával estünk hanyatt a meglepetéstől), de megjegyzi, hogy azért ők is egész jól elvannak ott Agárdon.

Azt is megmondta úgy ahogy van, hogy a csodavárás megalapozatlan. Az akadémiai képzés ugyanis csak három-négy évig tart, a játékos pedig 6 éves korától 23 éves koráig utánpótláskorú, ezt a FIFA is így gondolja. A képzés tehát nem az akadémiákon kezdődik és nem is ott ér véget. Ezt mondjuk mi is tudjuk.

Úgy látja, hogy már a 6-14 éves gyerekek között is kiemelten fontos a képzés minősége, ezt a területet kell még tovább fejleszteni. Hozzátette, hogy az eredményességnél nem a jó eredmény és a bajnoki győzelmek számítanak, hanem a „kitermelt” játékosok minősége. (Jó, ezt hagyjuk, utánpótlás meccseken nem ezt látom, pedig azért megnéztem már néhányat…)

Abban viszont igaza van, hogy a folyamatos eredménykényszer miatt az NB I-es vezetőedzők nem igazán merik betenni a rutintalan fiatalokat, hanem inkább 25-26 éves, rutinosnak mondott külföldiekkel helyettesítik őket. Szerinte merni kell betenni a magyar fiatalokat. Szerintem is, szép volt Zsolt!

Szalai Lászlóé a terep, vele szemben pedig különösen elfogult vagyok. Kispesten kiváló akadémiát lehelt életre, továbbá az elhivatottsága és a szakértelme is megkérdőjelezhetetlen. Számomra legalábbis mindenképpen, de úgy tűnik, hogy mások is így látják. Ettől az évtől kezdve ő lett a hazai edzőképzés feje, Gyuri bácsinak innen is köszönet a több évszázados munkájáért, de most már tényleg pihengessen egy kicsit, jobb lesz az úgy mindenkinek.

Szalai összehasonlítással kezd. Külföldön vannak példaképek, modern stadionok, telt házas meccsek és hangulat, profi marketing és sportkultúra. Vannak még 10-15 éve futó utánpótlásprogramok is, valamint hatalmas merítési lehetőségek, részben a gyarmatoknak és a vendégmunkások gyerekeinek is köszönhetően. (Jó, az utolsóhoz én itthon nem annyira ragaszkodnék.) Ehhez képest a hazai helyzetről direkt nem mond semmit, de avatott és értő érzékszerveinkkel tudjuk, hogy mennyire beszédes ez a csend.

Aztán kiderül, hogy már baromira unja az akadémiák örökös fikázóit és rosszakaróit. A „Bezzeg ebben a korban külföldön már a klubjában meghatározó játékos a fiatal” szólamra előránt egy táblázatot az 1992-1994 közötti korosztályokról. Ekkor aztán csodát látunk. Az Ajaxban felnőtt bajnokikon 11-en léptek már pályára ezekből a korosztályból, a Honvédban szintén, a Leverkusenben 9-en, és az MTK és a Haladás is magasan kiemelkedik. A sor úgy folytatódik, hogy Arsenal 6, Dortmund és Bayern München 5-5, Manchester City 3, Juventus 2, Barcelona 1.  (Persze azért más csapatoknál játszogatnak a fenti klubok nevelései, de ezek azért akkor is beszédes számok.)

A lejátszott meccsek száma is érdekes. Az Ajaxnál ugyan 148 meccsen játszottak 18-20 éves játékosok, de ebből egyedül Eriksen 93-szor lépett pályára. A Dortmundnál a 118 meccs 87-szer Götzének köszönhető, az Arsenal által összegyűjtött 122-ben pedig Wilshere 74-szer van benne.

Úgyhogy Magyarország ebből a szempontból magasan kiemelkedik az európai átlagból, a hőbörgők tehát nyugodtan bedughatják a szerénytablettát a nyelvük alá.

A „nem számít az eredmény ebben a korosztályban” felvetésre elsősorban csak legyintett, utána pedig gólörömös képeket mutogatott sokat, és ezeket nézegetve valóban nem úgy tűnt, mintha nem számítana a siker.

A „nem játszanak külföldi élcsapatoknál fiataljaink” károgásra csak annyit mondott, hogy Liverpool, Twente, Napoli, Milan , Parma, Leverkusen. Az persze majd még eldől, hogy lesz-e belőlük meghatározó játékos, de azért mindenesetre már ott vannak, ettől kezdve leginkább már rajtuk múlik.

Ezután játékoskereteket sorolt, nekünk pedig ki kellett találnunk, hogy melyik klub összeállítását hallottuk. Lestünk, mint hal a szatyorban, hogy ez a Laci vajon miért beszél olyan arab csapatokról, ahol játszik még egy-két török meg szerb bevándorló is. Aztán lehullt a fátyol: Grasshoppers 84%, Schalke 77%, Rapid Wien 73%. Na ezeknél a kluboknál ekkora a külföldi származásúak aránya U16-ban.  Ez nálunk tényleg nem így működik, hála Istennek.

Ezután tett egy olyan megjegyzést, hogy a szakembereknek naprakészeknek kell lenniük, az özönvíz előtti diplomák folyamatos felfrissítése pedig alapkövetelmény kell legyen. Itt majdnem a nyakába borultam, pláne hogy azonnal beugrott néhány Szakmabeli neve is. Hát igen, akik harminc éve futószalagon buherálták a Junoszty tévéket, azok most lehet, hogy a plazmatévét már be sem tudnák kapcsolni.

A végén a közös felelősségről és összefogásról beszélt. A tulajdonosoknak, az edzőknek, a játékosoknak, a szülőknek és még a játékosok ügynökeinek is egyaránt fontos szerepük van. Kitért a média felelősségére is, szerinte nem ártana, ha olyan embereket szólaltatnának meg a témában, akik azért valamit már bizonyítottak is a szakterületen.

Azzal zárta, hogy a minőségi szakemberek felelőssége is meghatározó, már az ovifoci edzőjétől kezdve, aki kifújja a kissrác orrát meg segít megkötni a cipőjét, egészen 17-19 éves korig, azaz a felnőttfutball kapujáig. És azért az önálló orrfújás képessége és a 18 éves kor között remélhetőleg eltelik vagy 10-12 év, de ezt már csak én teszem hozzá.

Mindegy, jó beszéd volt ez is, kár is lenne tagadni.

Legközelebb majd a játékvezetőkkel kapcsolatos előadásról írok, mert aztán ott is volt ám móka meg kacagás!