Komoly hagyományai vannak mifelénk annak, hogy ha valaki feltesz egy - nem is feltétlenül csak az ő számára - logikusnak tűnő kérdést, illetve már-már egyértelműnek látszó érvekkel támasztja alá bizonyos gondolatait, akkor nemes egyszerűséggel rásütik a bélyeget: demagóg! Néhányan ráadásul ezt ugyanolyan mélységes megvetéssel képesek kimondani, mintha az adott vélemény gazdája legalábbis rablógyilkos vagy pedofil lenne.

Ebben a bejegyzésben még a látszatát is kerülni akarom annak, hogy demagógnak tűnjek. Így aztán szándékosan nem fogok azon elmélkedni, hogy egy-egy sportlétesítményre, illetve összességében a sportra fordított összegből mennyi inkubátort lehetne venni, hány kórházat lehetne korszerűsíteni, ez az összeg milyen mértékű nyugdíjemelésre lenne elegendő, vagy ennek a pénznek például az oktatás területén hol lenne a legjobb helye.

Úgyhogy most az egyszerűség kedvéért induljunk ki abból, hogy a sportra fordított állami támogatás összege éppen megfelelő, se túl kevés, se túl sok, mindennel meg vagyunk elégedve, ugorgyunk!

Igen ám, na de ezt a pénzt mi alapján kellene elosztani?

Kapjon többet a „látványsport”? Annak ellenére, hogy az ebbe a körbe tartozó sportágak a vállalkozásoknak köszönhetően eleve szert tehetnek még további bevételekre is?

"Látványsportok"

Egyáltalán mitől látványos egy sportág? Attól, hogy többen nézik? Attól biztosan nem, hiszen a „látványos” és a „nézett” azok nem rokonértelmű kifejezések. A „sok néző van” pedig eleve relatív, hiszen melyik sportághoz képest, vagy mondjuk egy adott sportágat nézve melyik országhoz képest sok vagy kevés bizonyos számú néző?

Egy sportág nem feltétlenül attól lesz látványos, ha mi egyszerű sportbarátként annak tartjuk. Én például ki nem mennék egy RG, egy műkorcsolya vagy egy szinkronúszó versenyre, mégsem mondhatom azt, hogy ezek nem látványos sportágak. Dehogynem, csak speciel engem nem érdekelnek.

Nem is attól kerül a látványsportok közé egy sportág, hogy szerte a világon űzik. Itt van például az amerikai foci. Ezt a nevéből adódóan a világon egyetlen helyen űzik magas színvonalon (ugyan más helyeken is játsszák, de az körülbelül olyan, mint ahogy Bolt futja a 100 métert meg ahogy én), mégis vitathatatlanul hatalmas népszerűsége és nézettsége van. Az NFL sokaknak hihetetlenül látványos és összetett sportág, mások szerint viszont végtelenül egyszerű és unalmas. Ízlések és pofonok ugye...

De most ne azzal foglalkozzunk, hogy mi van az óceán túloldalán!

Nálunk irgalmatlan összeget fordítanak a labdarúgásra, itt-ott egészen csinos kis summát néhány további labdajátékra, a többieknek pedig jó esetben a konc jut, rosszabb esetben pedig semmi.

A labdarúgás mindent figyelembe véve a világ legnépszerűbb sportága. Gyakorlatilag mindenhol játsszák és mindenhol nézik, hatalmas reklámfelület és ezért hatalmas üzlet is. A magyar bajnokság közismert színvonalának ellenére nálunk is az.

Nincstelen nagyhatalom

Bizonyos sportágakról viszont elmondhatjuk, hogy valódi nagyhatalmak vagyunk. Ez leginkább a kajak-kenura igaz. A teljes magyar küldöttség minden várakozást felülmúlóan kiváló olimpiai szereplése (az aranyakról beszélek, hiszen nálunk kizárólag annak van értéke) a kajak-kenusok eredményei nélkül legfeljebb „egészen jó” lehetett volna. Bár a sportág az utóbbi években hatalmas fejlődésnek indult, és már egyre több országban ragadnak lapátot, azért azt el kell ismernünk, hogy a németeken és rajtunk kívül sehol sem mozgat meg nagy tömegeket. Nálunk is csak akkor, amikor éppen a menetrend szerinti világversenyt rendezik Szegeden, egyébként egy mezei ob-ra a közeli hozzátartozókon és a barátokon kívül gyakorlatilag a kutya sem kíváncsi. Sikeres, de nem nézett sportág, úgyhogy hiába van hozzá meg az eszközük, még így sem tudnak jelentősebb pénzt összelapátolni maguknak. A különböző anyagi problémákra (is) visszavezethető döntések és elhatározások sorozatát pedig jól ismerjük az utóbbi időkből.

A vízilabda például sikeres? Igen, még mindig az! Látványsport? Az hát, és nem csak papíron sorolható oda. Ehhez képest voltam én már a száz néző egyike, amikor pedig egy OB I-es meccsen egyszerre négy olimpiai bajnok is a medencében tartózkodott. (Az általában a Margitszigeten rendezett nagyobb eseményeken persze gyakran jön össze a telt ház, nem utolsósorban a párás szemmel sikoltozó tinilányoknak is köszönhetően.)

A birkózás, cselgáncs, öttusa, vívás, úszás stb. sikeres? Persze, hogy sikeres, ezt akár csak a legutóbbi olimpiáról származó érmek sora is bizonyítja. De ugyanakkor itt is kár lenne állítani, hogy ezeknek a sportágaknak a hazai versenyein már egy gombostűt sem lehetne leejteni a nézőtéren. Ráadásul az úszás kivételével még a hazánkban rendezett nemzetközi eseményekre sem kell pótszékeket bepakolni.

Eredmény van? Van. Néző van? Nincs. Pénz van? Nincs. (Kivétel talán az úszás, de ott is túlnyomó részben a szponzoroknak köszönhetően.)

Saját zsebből nem megy

Miután Szilágyi Áron Londonban felült Gerevich, Kárpáti, Kovács és a többiek mellé a kardvívás trónjára, másnap megszólaltattak valakit a Vasas szakosztályából. Az interjúalany többek között azt is elmondta, hogy bizony már nagyon jókor jött ez az aranyérem, mivel a dicsőségen túl így hátha majd egy-két támogató is bekopogtat. És akkor talán majd ki tudják végre festeni az öltözőket és még a meleg víz előnyeit is megtapasztalhatják. (Erre csak annyit mondok: Felcsút...)

Persze lehet ilyenkor azzal érvelni, hogy senkinek sem kötelező éppen vívni járnia, de talán mégsem ez lenne a megoldás... Nyilván azt is lehet mondani, hogy ha állam bácsi nem ad pénzt, akkor tessék keríteni szponzorokat.

Igen ám, de vajon kinek, és főleg miért érné meg támogatni őket? A reklámtáblák a lelátón helyet foglaló néhány tucat ismerőst valószínűleg nem különösebben izgatják. Tévéközvetítés például egy birkózó csapatbajnokiról vagy egy cselgáncsbajnokságról garantáltan nincs (azért lássuk be, nem is szögezne milliókat a képernyők elé, ha lenne...), viszont az olimpiát például az egész ország nézi. Hát persze, viszont az ötkarikás játékokon sem a mezeken, sem pedig máshol nem lehet reklámhirdetéseket elhelyezni.

Így viszont sok helyen patthelyzet van, hiszen sem állami, sem szponzori támogatás nincs. Valamiből viszont fel kell öltözni, biztosítani kell a sporteszközöket, edzeni, versenyezni és utazni is kell, úgyhogy jobb híján marad a saját zsebből való finanszírozás. (Viszont már Kálmán bácsitól is megtanulhattuk, hogy nem ez a legjobb megoldás.)

Elsők vagy egyenlőek?

Pedig egy adott világversenyen elért helyezésnek elvileg ugyanolyan értékűnek kellene lennie, akár a 100 méteres síkfutásban, akár a BMX versenyein születik. Persze a jutalmazás során nincs is különbség a sportágak között, na de azért el is kell jutni odáig, hogy valaki pontszerző lehessen! Az persze több okból is lehetetlen, hogy minden sportágban azonos szinten legyenek biztosítva a feltételek, viszont azért az az út is járhatatlan, hogy valaki szinte mindent megkap, valakinek pedig gyakorlatilag semmi sem jut.

Ki tudja, hány fiatal tehetségnek kellett kényszerűségből abbahagynia a sportolást? Azért, mert mondjuk nem a „látványsportok” űzésére adta a fejét, az egyéni szponzorációt pedig egy idő után már nem bírta tovább a szülők pénztárcája?

Változatlanul azt gondolom, hogy természetesen vannak népszerűbb és kevésbé népszerűbb sportágak is, de X attól még nem „jobban” olimpiai bajnok Y-nál, mert azt esetleg egy jóval felkapottabb sportágban érte el. Sőt: emiatt a népszerűbb sportág miatt X még nem feltétlenül jogosult kiemelkedően jobb feltételekre, mint Y.

Tudjuk, hogy a foci is olimpiai sportág. Háromszoros aranyérmesek vagyunk, bár az is igaz, hogy az 1996-os játékok óta még a közelében sem jártunk ötkarikás eseménynek.

De nem kell mindent az olimpiára kihegyezni. Egy-egy EB bronzról nem is tudunk, vagy csak kényesen finnyáskodunk rajta, viszont ha focistáink érnének el ilyen eredményt, akkor már örömtüzeket gyújtanánk örömünkben. (Ehhez első körben valahova talán már ki kellene végre jutni...)

Természetesen az előbb már leírtam, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sportág. (Nekem sincs ellenemre, különben ma sem fagytam volna össze egy tét nélküli, mezei edzőmeccsen.) Azzal is tisztában vagyok, hogy könnyebb úgy eredményt elérni, ha az adott sportágat eleve kevesebben és kevesebb helyen űzik.

De legalább az alapvető feltételeket biztosítani kellene minden élsportolónak.

Hiszen lenne honnan elvenni, vagy átcsoportosítani!