A nyolcvanas évek elején hatalmas port vert fel az úgynevezett Totóbotrány. Akkoriban kis túlzással mindenki erről beszélt, cikkek garmadája jelent meg a témával kapcsolatban, sőt, egész könyvet is szenteltek a botránynak. Még a mai napig is megy a találgatás, hogy kik lehettek benne és kik nem, és vajon melyik meccsek végeredménye dőlt már el a kezdő sípszót megelőzően. 

„Természetesen” a bundázás hagyománya már jóval korábban elkezdődött. Olyan egykori klasszisról is tudunk, aki évtizedekkel később csillogó szemekkel és végtelenül büszkén mesélte, hogy ők annak idején milyen csibészesen tudtak bundázni. A sok tízezres közönség a játék láttán egyik ámulatból a másikba esett, és senkiben sem merült fel, hogy itt valami nem stimmel.  Innen is gratulálunk, hogy ilyen remekül sikerült a szurkolók átverése, van ám mire büszkének lenni!

A már említett totóbotrány során az érintettek nem kevés játékvezetőt és játékost vesztegettek meg, néha pedig egyáltalán nem bízták a véletlenre, és teljes csapatokat is bevontak a „játékba”. Állítólag olyan is előfordult, hogy egy komplett bajnoki fordulót manipuláltak.

Ennek ellenére a sportfogadás, és az azzal kapcsolatos visszaélések harminc évvel ezelőtt még gyerekcipőben jártak. Mit mondjak, azóta azért tisztességesen megnőtt a gyerekek lába…

Akkoriban ugyanis még nem volt különösebb variációs lehetőség. 1, X, vagy 2, azaz vagy nyer valamelyik csapat, vagy nem. Az pedig már mindegy volt, hogy mikor és milyen körülmények között születnek a gólok. (Már ha egyáltalán az adott meccsen muszáj volt góloknak születnie.) Legfeljebb még a többesélyes tippekkel lehetett matekolni egy kicsit.

 Ehhez képest mi van ma?

Sokan nemes egyszerűséggel már csak Tippmix-korszaknak nevezik az elmúlt néhány év eseményeit.  Aki látott már valaha tippmix-programot, az jól tudja, hogy nagyon kevés kivétellel (például hendikepes eredmény, gólok száma, továbbjutó kiléte) azért annyira ez sem áll messze a totótól. Nagy részben itt is az adott kimenetel végeredményét lehet megtippelni, a totóhoz képest szinte csak annyi a különbség, hogy gyakorlatilag tetszőleges téttel, tetszőleges eseményszámra lehet fogadni, és nem csak a labdarúgás szerepel a terítéken.

Viszont itt van nekünk jó barátunk, az internet is. Aki a neten szeretne sporteseményekre fogadni, annak bizony a lehetőségek soha nem látott tárháza nyílhat meg. Itt már nem (csak) arról szól a játék, hogy az adott mérkőzés döntetlenre végződik-e, vagy végül nyerni fog-e valaki.

Itt aztán már mindenre fogadhatunk. Akár élőben is, akár a világ bármely pontjáról egy mobiltelefonról, a világ túloldalán zajló eseményekre. Ki végzi majd el a kezdőrúgást, hány bedobás lesz az első tíz percben, ki lövi az első gólt, lesz-e tizenegyes, tíz perces intervallumokon belül hány gól lesz stb… A sor persze a végtelenségig folytatható, és természetesen már nem csak labdarúgásra lehet fogadni, hanem gyakorlatilag mindenre. Számtalan sportág, elképesztő mennyiségű fogadási és kombinációs lehetőség, akár egy-egy adott eseményen belül is. 

És akkor valahol itt merül fel az egyszeri sportrajongóban (és esetleges sportfogadóban), hogy ezek után léteznek-e még tökéletesen tiszta mérkőzések? Még csak nem is feltétlenül a végeredményre gondolok. Tulajdonképpen semmit sem befolyásol, ha két másodosztályú afrikai csapat edzőmeccsén (hiszen ilyenekre is szép számmal  lehet fogadni) a mérkőző felek megállapodnak az első bedobásban, vagy például abban, hogy a 15. és a 30. perc között lesz-e legalább két szöglet. Aztán osztozkodnak. Az eredményt tulajdonképpen nem is befolyásolták, az meg mégis mit számít, hogy melyik csapat végezte el a harminckettedik bedobást?

 Csak hát ugye olvassuk és halljuk a híreket, hogy azért már a konkrét eredmény manipulálására is történtek kísérletek. Ráadásul ezek a kísérletek állítólag gyakran végződtek „sikerrel”. És nem csak a tét nélküli felkészülési mérkőzéseken, hanem bizony már BL-meccsek, mi több, világbajnoki mérkőzések is legalábbis a „gyanús” kategóriába sorolhatóak.

 Félreértés ne essék, nekem önmagában nem a sportfogadás tényével van problémám. Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja, és azért azt is kár lenne állítani, hogy én még soha egy fillért sem áldoztam ilyesmire…

A problémám a következő: én ugyan szeretek naiv gyermeki lélekkel a játék tisztaságában hinni, de néha azért már enyhén szólva is hajlamos vagyok az elbizonytalanodásra. Hogy az a váratlan gól, az a hihetetlennek tűnő feltámadás, vagy az a kivédett tizenegyes vajon valóban csak a „véletlen” műve? És mindez nem csak azért történt éppen így, mert valakik, valamikor, valahol ezt már megbeszélték? Hogy amikor a 91. percben már 7-0-ra vezet a hazai csapat, és már úgyis mindenkinek mindegy, már a nézők nagy része is hazament, akkor vajon nem csak azért szépítenek a vendégek, mert az ilyenkor már legalább tízszeres pénzt ér?

Úgy mondják, hogy ideális körülmények között a sportolók vannak a szurkolókért. Ha ez így van, akkor elvileg ebbe az is beletartozik, hogy nem is verik át a fejét. Nem akarok túlságosan szentimentális hangot megütni, de nekem is vannak olyan ismerőseim, akiknek néha bizony választaniuk kell, hogy kimennek-e a meccsre, vagy jobban bevásárolnak hétvégére. Igen, még mindig léteznek olyan szent őrültek, akik inkább kevesebbet esznek, de a meccsre azért kimennek!

Őket vajon milyen jogon veri át bárki? És egyáltalán: milyen jogon verik át bármelyik szurkolót, aki hajlandó még áldozni a belépőjegyre? (Igen, ezek valóban költői kérdések…)

(Természetesen fenti eszmefuttatással nem azt akartam sejtetni, hogy bárhol a világon bármilyen meccset is manipulálnának. Én egyetlen ilyen esetről sem tudok, legfeljebb a sajtóból értesülök néha erről-arról. Egyébként is: a sportfogadás amúgy remek szórakozás. De a játékot is illik komolyan venni.

Legalább annyira, hogy nem csalunk benne…)