Becsukódott a mesekönyv. Idén sem tett csodát férfi kézilabda válogatottunk, így a nyolcadik helyen zárt. Félreértés ne essék, folyamatosan a legjobb nyolc közé kerülni egy világbajnokságon nagyon is szép teljesítmény. Ám már a tegnapi közvetítés alatt is pedzegették mind a stúdióbeszélgetésben, mind a közvetítőállásban, hogy az igazán nagy eredményre 1986 óta várunk – természetesen a két olimpiai és egy VB-negyedik helyet nagy becsben tartva. Sajnos a negyedik helyeknek megvan az a pszichés hátránya, hogy két vereséggel zárjuk a sorozatot. Van rá esély a közeljövőben, hogy a dán, horvát, spanyol és francia csapat legyőzéséhez ne csoda kelljen, „csupán” egy jó teljesítmény? Röviden: nincs.

Aranygeneráció

Hogy jobb eredményeket érjünk el, ahhoz két dologra lenne szükség: egyrészt nekünk kéne javulnunk, másrészt a többiektől kéne formahanyatlás. A horvátokat és a dánokat elnézve ebben ne nagyon reménykedjünk, de a fiatalításba szintén belevágó franciák is legfeljebb az előző két csapathoz képest gyengülnek a közeljövőben. A spanyolok pedig az óriási hátországgal, tapasztalattal és hagyományokkal a tarsolyukban, továbbá a saját rendezésű világbajnokság minden nyereségével át fogják vészelni ezt az időszakot, ami a  gazdasági válság miatt igen kritikus számukra.

Marad tehát az az opció, hogy mi növünk fel a feladathoz – és nem mellesleg kedvező ágra kerülünk, mint az elődöntős szlovének. Róluk később!

Itt kell a leginkább kiábrándító hírrel szolgálnom: erre pillanatnyilag nincs esély. Ahogy tegnap is mondták, a jelenlegi válogatott gerince a 2005-ben Nyíregyházán junior VB-bronzot szerzett csapat – egyébként azt a VB-t a dánok nyerték meg, miután az elődöntőben minket vertek.

Nézzük azt a keretet:

A kiemelt játékosok – Grebenárt elszámítva – Spanyolországba is elutaztak. Továbbá Sutka, Halász, Szalafai meghatározó NB1-es játékosok. Magyarán az akkori jó szereplés nem véletlen és nem csak egy kicsúszott eredmény volt.

Sajnos Tóth László akkori szövetségi kapitány, aki a fenti játékosok közül soknak edzője volt már nincs köztünk. A jelenlegi válogatott kapcsán két klubcsapatot érdemes megemlíteni: a pillanatnyilag férfi szinten nem is annyira létező Győri ETO KC-t és az első osztályból ugyancsak eltűnt Dunaferrt. Előbbinél pallérozódott – ugyancsak Tóth László keze alatt – a keret jó része, beleértve az Iváncsik-testvéreket. Dunaújvárosban pedig már együtt játszott a Mikler, Császár, Nagy Kornél, Iváncsik Tamás, Zubai, Grebenár, Törő Szabolcs vonulat.

Kiegészülve  az ennél idősebb játékosokkal – Harsányi Gergellyel, Nagy Lacival, Mocsai Tamással, Krivokapiccsal, Vadkerti Attilával – kiket hagytunk még ki a jelenlegi keretből?

Ancsin Gábort, Lékai Mátét, Szöllősi Szabolcsot és a kapus Liszkait. Négy ember. Ők a fiatalok. Mögöttük még nagyobb az űr. Bár a VB-bronzot nyerő, 1984-es generáció éppen most van a legjobb korban – tehát 3-4 évet még mindig játszhatnak együtt – abban már kár reménykednünk, hogy még egy szintet tudnak lépni játéktudásban. Mocsai Tamás bár biztosan nem játszik a következő világbajnokságon és Nagy László is 34 éves lesz akkorra.

Tehát ne várjunk az aranygenerációra. Az éppen most játszik. No de hol van a következő?

Semmi sem véletlen

Ugyebár 2005-ben sikerült egy junior VB bronz, 2007-ben ki sem jutottunk (Bulgária, Szlovákia, Portugália, Szlovénia bezzeg igen). A sorrend SWE-GER-DEN-CRO, csak a miheztartás végett.

2009-ben ugyancsak nélkülünk rendeztek VB-t – Észtország, Hollandia, Szlovénia, Portugália, Belarusz is kijutott. Végeredmény. GER-DEN-SLO-EGY. Hopp, a szlovén jó szereplés nem is véletlen?

2011: hihetetlen, de Portugália ide is kijutott. Szlovénia is (meg is nyerte a csoportját). A portugálok mellett végre mi is kvalifikáltuk magunkat, Ancsinnal a sorainkban. A portugálok laza 11 góllal vertek minket, Irán hattal, így a csoportban csak Kanadát tudtuk megelőzni. Végeredmény: GER-DEN-TUN-EGY. Utóbbiak a nyolc között verték ki Szlovéniát.

Tehát a dán – és német! – juniorok az elmúlt négy VB-n is dobogósok voltak.

Ám 2013-ban vége az ínséges időknek! A hazai rendezésű selejtezőn végre elütöttük Portugáliát a szerepléstől. Bár a svédek simán legyőztek minket, így is kiharcoltuk a VB-szereplést. Ehol a teljes mezőny: http://en.wikipedia.org/wiki/2013_Men%27s_Junior_World_Handball_Championship

Sajnos ugyanez a csapat már nem tudott kijutni az EB-re, miután a svédek megelőztek minket. EB-n utoljára 2008-ban voltunk, tizedikek lettünk.

Menjünk pár korosztállyal lejjebb! Az U-18-as EB-re szintén nem megyünk, mert kiejtettek minket már megint a svédek. De az U-19-es VB-re kvalifikáltuk magunkat, miután mi rendeztük. EB-n itt is 2008-ban voltunk utoljára, a 12. pozíciót csíptuk meg. Azelőtt 2006-ban tizedik, 2004-ben ugyancsak tizedik lett a csapatunk. (1997-ben harmadik és 1999-ben aranyérmes volt az U-18-as válogatottunk!)

Egyébként az utolsó három junior EB-n a dánok két aranyat nyertek, a szlovének és a svédek pedig két bronzot. Persze van még spanyol, horvát és német érem is. Sőt, 2010-ben egy portugál (!!!) ezüstérem. Hol van a portugál felnőtt csapat?

Ez az eredménysor sejteti, hogy az utánpótlástornák élmezőnye azért előbb-utóbb visszatükröződik felnőtt világversenyeken is, de a portugál és egyiptomi esetek azt példázzák, hogy önmagában ez még nem elég.

Mi lesz?

E sorok írója újabban sűrűn fordul meg utánpótlás mérkőzéseken – 14 éves kor alatt. Volt szerencsém igen magas színvonalú utánpótlástornát látni, így megállapíthattam, hogy az FTC-PLER megszámlálhatatlan csapatában, Győrött, Tatán és Veszprémben igen magas színvonalú képzés folyik és rengeteg tehetséges, képzett kisfiú-kamasz pattogtatja a labdát – nem beszélve a Honvédról, vagy a Dunaferről, sőt, Vácról, Gyöngyösről és természetesen Szegedről. Akit kihagytam helyhiány miatt, attól előre is elnézést kérek!

Ám ilyen tornák nincsenek minden hétvégén. A hétköznapokban, például a Budapest-bajnokságokban már nem ilyen rózsás a helyzet. Egyrészt nagyon kevés a csapat. A négy korosztályos bajnokságban (1997/1999/2000/2001-ben születettek) egy sincs, ahol tíznél több csapatot össze tudtak volna szedni. Ezt is úgy, hogy a Honvéd, FTC, stb több csapatot is indít. Így láttam olyan meccset, ahol mindkét csapat mezére FTC volt írva. A kétszer 15-20 perces mérkőzések végén nem ritka a húsz gólos különbség, ami sem a győztes, sem a vesztes csapatnak nem feltétlenül motiváló. Egyébként nem is olcsó mulatság, csapatonként a versenyeztetés bizony 200 ezer forintba is belekerülhet. Ebben nincs benne a fent említett tornákon való szereplés – pl Ferenczy Kupa, ÁMK-Kupa, Szent istván Kupa stb.–, ami a vidékieknek jelentős többletköltséggel jár.

Márpedig versenyeztetés nélkül nem lehet eredményt elérni. Nem lehet fejlődni sem taktikailag, sem fizikálisan, ha az ellenfél nem kényszeríti rá a kicsiket. Sokan kritizálják azt a gyakorlatot is, hogy a kicsik már nagyon korán „vakszolnak”, ami nagy mértékben hátráltatja a helyes labdafogás elsajátítását – Nyugaton például tiltott a ragadós viasz használata ebben a korban.

Ettől függetlenül már most vannak törekvések a szövetség részéről, hogy például a  felnőtt szinten hagyományosan sok fejtörést okozó nyitott védekezés – és az ez elleni támadás –  már ebben a  korban rögzüljön. A január-februárban zajló Erima Gyermekbajnokságban például kikötés, hogy egy félidőn át így kell védekezniük a  csapatoknak – erre a játékvezetők figyelmét is külön felhívták.

Azt pedig bizton állíthatom, hogy a játékvezető-képzés semmivel sincs elmaradva a nyugat-európaitól – egyébként ez a képzés is nagyon sokat változott és fejlődött az elmúlt években. Erről viszont úgysem tudok meggyőzni senkit, aki közellenséget lát a két sípmesterben minden hétvégén. Nekik csak azt tudom javasolni: végezzék el az alapfokú kurzust (minden évben indul) és tíz-tizenöt meccsel a hátuk mögött gondolják át mindazt, amit korábban a magyar játékvezetőkről és játékvezetésről korábban gondoltak. Az én világnézetemre egészen redkívüli hatással volt ebben a tekintetben az elmúlt év.