Az esti VB-selejtező árnyékában Telkiben ma megkezdődött az U17-es EB-elitkör. Pisont István szövetségi edző a mérkőzést megelőző nyilatkozatában a finn csapatban vélte a legkönnyebb ellenfelet felfedezni. Ehhez képest öt perccel a rendes játékidő vége előtt (ebben a korosztályban még 2x40 perces mérkőzéseket rendeznek) már egy nagyot legyintettem az EB-döntőre, és egy letargikus-vitriolos cikk írásába kezdtem. De elég volt, hogy egy kicsit ne figyeljek oda, és máris megfordítottuk a találkozót. A 77. percben egyenlítettünk, majd a négy perces hosszabbítás utolsó másodperceiben ezúttal most tőlünk érkezett a győztes találat. Ezzel továbbra is reális esélyünk maradt a fináléra, ehhez csütörtökön a fehérorosz, vasárnap pedig a svéd válogatottat kellene legyőzni, de talán még egy döntetlen is beleférhet. A Sport TV-ben majd mindkét találkozó megtekinthető lesz 14 óra 30 perces kezdettel. Valószínűleg a vasárnapi mérkőzés dönt majd a továbbjutásról, mivel a májusi szlovákiai nyolcas döntőre csak a csoportgyőztes juthat ki. Két sonkaevés között mindenképpen érdemes lesz bekapcsolni a tévét!
A magyar fiatalok ma délután az alábbi összeállításban léptek pályára: (zárójelben azt is feltüntettem, hogy válogatott játékosaink jelenleg hol kergetik a labdát)
Ivancsics Alex (PMFC) – Bedi Noel (Illés Akadémia), Talabér Attila (MTK Budapest), Kecskés Ákos (Atalanta), Spandler Csaba (PFLA) – Szántó Tamás (Rapid Wien) (Takács Krisztofer 80., MTK Budapest), Gazdag Dániel (Honvéd-MFA), Rácz Barnabás (Illés Akadémia) – Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia) (Vida Máté 54., Vasas), Korozmán Kevin (MTK Budapest) (Tihanyi Olivér 66., Illés Akadémia) , Zsótér Donát (PFLA)
Gólszerzők: Rácz (37.), Zsótér (77.), Takács (80+4.), ill. Galibert (9.), Jääkeläinen (65.)
A hazai bajnokságban jelenleg az Illés Akadémia vezeti a tabellát. A második helyen álló Honvéd MFA csapatát a pillanatnyilag bronzérmes pozícióban lévő Győr megelőzheti, ha behúzza az elhalasztott két meccsét. Érdekesség, hogy a kispestiek, a győriek, valamint a negyedik helyen álló ferencvárosiak játékosai közül ma mindössze az MFA-s Gazdag árválkodott a pályán, és a keretben is csak ketten vannak még az említett három élcsapatból: Koszta Márk (Honvéd MFA), valamint a cserekapus Ordasi Gergő (FTC). A 10. helyen álló MTK viszont három játékost is delegált a keretbe, pedig a kék-fehérek még az elmaradt mérkőzéseik megnyerésével sem kúszhatnak a 7. helynél feljebb.
Jelenleg tehát úgy áll a helyzet, hogy ott lehetünk még Európa - papíron - nyolc legjobb csapata között. Az viszont már biztos, hogy például a hollandok, a spanyolok és a franciák nem, hiszen ebbe a szakaszba ők már nem is jutottak el.
A felvétel nem öt perccel a mai meccs vége előtt készült
Néhány hozzám hasonlóan elvetemült szurkolótársammal mi töretlenül abban bízunk, hogy előbb-utóbb csak kijön már végre egy olyan korosztály, amelyből aztán hárman-négyen meghatározó klubok játékosai lehetnek, és a felnőtt válogatottban is komoly szerepet kaphatnak.
Az U20-as vb-bronz idején néhányan már majdnem elhitték, hogy ők lesznek azok. Nézzük hát, hogy három és fél évvel ezelőtt a bronzmeccsen kik léptek pályára Sanyi bácsi szárnyai alatt:
Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Debreceni András (Balajti Ádám, 83.), Szabó János, Zámbó Bence - Gosztonyi András, Korcsmár Zsolt, Simon Ádám (Varga Roland, a szünetben), Koman Vladimir - Futács Márkó (Németh Krisztián, 19.), Simon András
Azt most ki-ki döntse el, hogy az a csapat mennyiben felel meg a fent említett kritériumoknak...
Ennek ellenére mi most bízzunk az U17-es csapatunkban!
Mert hátha ők lesznek azok!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: