1953. november 14-én született Viczkó Tamás, a Ferencváros és az Újpesti Dózsa egykori védője.
Tíz évesen kezdett futballozni a Fradi korosztályos csapatában. Alig múlt húsz, amikor a felnőttek között is bemutatkozhatott.
Zöld-fehérben, az álló sorban balról a harmadik
Csak két idényt töltött a Fradiban és mindössze 8 bajnoki találkozón léphetett pályára, sikeresnek mondhatja magát, hiszen tagja volt a KEK-döntős csikócsapatnak, bár a döntőben nem lépett pályára.
Gólöröm az Üllői úton. Nyilasival, Ebedlivel és Martossal ünnepli a gólszerző Pusztait
Emellett nyert egy Magyar Kupát (MNK) és egy bajnoki címet. Utolsó mérkőzése a Fradiban az emlékezetes 8:3-as mérkőzés volt, nem kisebb feladattal volt megbízva, mint Fazekas őrzése.
A kupagyőztes csapatban az álló sorban jobbról a második
Azon kevés labdarúgók egyike, akik a zöld mezt lilára cserélték, 1976-ban igazolt az Újpestbe.
Átigazolása meglepetést keltett még szakberkekben is. Tősgyökeres ferencvárosi, együtt nőtt fel azokkal, akik a zöld-fehérek akkori sikereinek főszereplői voltak. Tulajdonképpen egy hármas csere gondolata nyomán röppent fel a neve. Ha a Tatabánya megkapja Juhász Pétert, s ha a Ferencvároshoz igazol Dombai, akkor Viczkó mehet a lila-fehérekhez. Végül minden pontosan így történt, s a hátvéd átköltözött az Üllői útról a Megyeri útra. Egyes legendák szerint Dalnoki megkérdezte tőle: te, ugye, szereted a Fradit? Mindennél jobban! Akkor igazolj a Dózsába, mert nekem kell egy kapus!
Átigazolása címlapot ért 1976-ban...
Újpesten öt szezont töltött el.
1976-ban egy Vasas elleni mérkőzésen a 11-est fogó Rothermelt köszönti
93 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezeken 1 gólt szerzett.
Dunai III-mal, Törőcsikkel Tóth Józseffel és Feketével ünnepli a bajnoki címet
A Dózsával kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát.
Az Újpesti Dózsa 1978/79-es bajnokcsapatában, az álló sorban, középen
1981-ben a Haladáshoz igazolt, de 3 bajnoki mérkőzéssel a háta mögött, idény közben egy sérülés miatt abbahagyta a labdarúgást.
A Haladásban 1981 novemberében a San Siróban köszönti a közönséget az AC Milan elleni Közép-európai Kupa mérkőzés előtt (balról a harmadik)
A felnőtt válogatottba nem kapott soha meghívást, de így is többszörös ifjúsági, utánpótlás és B-válogatott labdarúgónak mondhatja magát.
Pályafutása befejezés után az edzősködést választotta, rögtön Fóton kapott lehetőséget. Ezek után megfordult többek között Soroksáron, Erzsébeten, de volt pályaedzője és utánpótlás vezetője az FTC-nek és ifjúsági edzője az Újpestnek. 1992 és 2002 között a kuvaiti ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya volt, ezután az újonnan megalakuló palesztin labdarúgó válogatott pályaedzője, később pedig a szövetségi kapitánya lett.
2004-ben a palesztin válogatott kispadján
Ezek mellett még volt edző Líbiában, Vietnámban, Kuvaitban, Szaudi Arábiában és Ománban.
Hazatérte után utánpótlásedzőként dolgozott Törökbálinton, később pedig a Vasas Kubala Akadémiánál.
Viczkó Tamás 2023-ban
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: