Én nem haragszom a felcsútiakra. Ugyan miért is kellene haragudnom e hangulatos falu bármelyik lakójára? Hiszen sosem ártottak nekem. Nem ők tehetnek arról, hogy egy egész ország egy emberként fordul ellenük, és néz erre az amúgy bájos kis községre leplezetlen undorral.

 Nem haragszom a felcsúti akadémisták csapatára sem. Ugyan miért haragudnék? Könnyű plusz hat pontot jelentenek kedvenc csapatom, az ország egyetlen, Puskás Ferenchez köthető klubcsapata számára. Sokan elítélik, hogy utánpótlásnevelő intézményük, majd első osztályú csapatuk is a Száguldó Őrnagy nevét vette fel, de lássuk be, ugyan kiét vehették volna fel? Arról sem tehetnek, hogy a nagyszerű név viseléséhez nincs meg sem a kellő intelligenciájuk, sem a megfelelő stílusuk. Akiknek ezt a fajta protokollt vezérelni kéne, azok Felcsúton – hogy is fogalmazzak – másban kell, hogy tehetségesek legyenek. És abban a másban azok is, elég megnézni hogy épül-szépül az Akadémia és a környéke, hogy fejlődik az infrastuktúra, és özönlenek a milliárdok a megtérülés legapróbb reménye nélkül.

Most tán modernebb, de régen hangulatosabb volt. Fotó: Fatusz Csaba/vasutallomasok.hu

 Ne csodálkozzunk hát, ha összezavarodnak egy olyan drapéria láttán, amelyen a Puskás név díszeleg.  Ezt ők provokációnak, sőt politikai provokációnak  érezték. Ne, kérlek, ne nevessétek ki őket, hiszen akiknek minden értékük pillanatnyi politikai helyzetből fakad, azok nyilvánvalóan folyamatosan a politikától rettegnek, és mindenben ilyen jellegű fenyegetést látnak. Kedves kispesti szurkolók, ne haragudjatok ezekre a szerencsétlen emberekre, Ti évtizedek óta tisztelitek meg Puskás nevével a különböző stadionokat, és még hosszú évtizedekig fogjátok ezt tenni. Nekik az évtized, mint mérték, riasztó, ők egy évtizeddel ezelőtt még nem léteztek, és egy évtized múlva már nem fognak létezni. Bocsássátok meg nekik, hogy megrémültek! Ugyanígy érthetetlen volt számukra az akadémia kerítésére kifeszített Puskás, Kispest, Hungary molinó is, és a “saját” nevük látványa is ördögtől való összeesküvéssé változott a szemükben.

Legyetek elnézőek a szomorú kis közleményükkel is, hiszen csak az derül ki belőle, hogy nem rosszindulatúak ők, csak nem értik ezt az egészet, kényelmetlenül érzik magukat a számukra idegen helyzetben. Fogalmuk sincs, hogy a kevéssé megértő emberek szemében miért tűnik nevetségesnek és szánalmasnak a kapálózás, amivel ragaszkodnak valamihez, ami sosem volt, és sosem lesz kizárólag az övék.

Egyértelmű politikai provokáció, reméljük, Önök is látják.

Nem haragszom a felcsúti akadémisták kis helyi újságjára sem. Ugyan miért tenném? Olyan lenne, mintha egy iskolai újságra haragudnék, amelyik az egyik gazdag apuka tekintélye és vagyona révén megszerezte volna a Times nevet, de ettől még az iskolai újságnak megfelelő szinten közölne publikációkat. (Ráadásul ne felejtsük el, hogy az újságnak valóban vannak a szakma közvetlen élvonalába tartozó újságírói – ők természetesen nem vesznek részt a kisstílű szélmalomharcban, amit a döntési pozícióban lévő alkalmazottak sértett kisgyerekként vívnak a közvélemény ellen.)

Dícséretes az elszántságuk, ahogy az elvárásoknak próbálnak megfelelni, nem az ő hibájuk, hogy az ilyen típusú mentális hadviseléshez nincs meg sem a kellő intelligánciájuk, felkészültségük, sem a megfelelő stílusuk. Akiknek ezt a fajta kommunikációt vezérelni kéne, azok Felcsúton – hogy is fogalmazzak – másban kell, hogy tehetségesek legyenek.  És abban a másban azok is, hiszen láthatjuk, hogy az “anyaújság” elviseli, hogy a világon mindenhol máshol a szakmaiság elitjéhez kapcsolódó nevüket ebben a kis falvacskában a Rátóti Hírmondó színvonalára redukálják.

Újságíró viszont nem mindenki lehet, az olvasottságot, és íráskészséget sajnos nem pótolja a lelkesedés. Leginkább sajnálkozást keltőnek mondható a próbálkozásuk az általuk szellemesnek gondolt kis poszt erőltetésével, amit névtelen olvasói levélnek igyekeztek álcázni. A legszomorúbb, hogy fel sem fogják, hogy a pici humor csak azért lehet jelen a kis fércműben, mert  az ő csapatukra sokkal inkább igaz, mint az Uraltól nyugatra bármelyik másikra, és azért lehet néhány, cinizmusra kevésbé érzékeny embernél meglepő a csattanó, mert a leírásból mindenki a felcsúti kiscsapatra gondol. Szegények nem is értik, mekkora öngólt rúgtak, miközben egymásra kacsintva somolyognak a szerkesztőségben. És nem, nem értik a másik öngólt sem, a Fekete Lászlóra emlékező egy perces néma szünetbe bekiabáló felcsúti szurkoló videójában. Igyekeznek jó bulvár módjára szurkolótáborról, szurkolókról beszélni, közben nem is sejtik, hogy egy egész ország csóválja sajnálkozva fejét a kegyeletsértő kicsinyesség ezen elkeserítő emlékműve előtt. Hallani még olyan disszonáns hangokat is, amik alacsony szintű manipulációval vádolják a kis mozgókép készítőit, de én határozottan elutasítom ezt a csúnya inszinuációt: a történelemhamisítás nem lehet a felcsúti futballmozgalomhoz köthető semmilyen szinten. 

Szóval szó sincs haragról, legfeljebb szánalomról. Van az úgy, hogy az ember, ha hirtelen sok aszfaltot pillant meg maga körül, elszédül a látványtól.

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk két állandó szerzőjének regényét. Lepje meg szórakoztató magyar könyvekkel szeretteit, barátait Újévre, születésnapra, vagy névnapra! Városok,stadionok kocsmák. Igazi magyar futballregény, a magyar labdarúgás egy igen sötét évtizedéről - számtalan olyan örömről, bánatról, amit csak egy magyar szurkoló ismerhet és élhet át. Facebookon is. A linkre kattintva minden további információ megtalálható a könyvről (ajánló, részlet, hol kapható? - pl a Honvéd Ajándékboltban). Ezen felül ajánljuk blogunk másik állandó szerzőjének e-könyvét is, melynek címe, a Nagy titok.