Válogatott okosságok

Sorozatunk legújabb részében egy olimpiai érmes testvérpárral, valamint a lánytestvér szintén ötkarikás medáliával rendelkező első férjével ismerkedhetnek meg. Bemutatjuk továbbá a világ egyik legsikeresebb vízilabdás famíliáját is.

Marosi József (Budapest, 1934. október 16. - ) 1952-től a Budapesti Haladás, 1957 és 1971 között pedig az OSC vívója volt. Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. A magyar válogatottnak 1954 és 1963 között volt tagja, valamennyi jelentős eredményét csapattagként érte el. 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon - későbbi sógorához hasonlóan - aranyérmet szerzett. Ugyanebben az évben a luxemburgi felnőtt vb-n is a dobogóra állhatott tőrvívásban: többek között a legendás kardfejedelem, Gerevich Aladár társaságában volt a harmadik helyen végzett csapat tagja. Egy évvel később Rómában mindkét fegyvernemben világbajnoki érmet szerzett, miután tőrben a második, párbajtőrben pedig a harmadik helyen végzett a magyar válogatott. Az 1956-os melbourne-i olimpián ebből a szempontból fordított végeredmény született: a párbajtőrversenyek után ezüstérmet, a tőrvívóküzdelmek végén pedig bronzérmet akasztottak a nyakába. Az Universiade-k során négy alkalommal is dobogóra állhatott: tőrvívásban egy-egy arany- és ezüstérmet, párbajtőrben pedig két bronzot szerzett. Visszavonulása után nyugdíjazásáig okleveles gépészmérnökként dolgozott. A Középülettervező Vállalat tervezője, vezető tervezője, irodavezetője, majd osztályvezetője is volt. Többek között a Budavári Királyi palota rekonstrukciójának épületgépészeti tervei is az ő nevéhez fűződnek. Elmondása szerint nyugdíjasként az az egyik legkedvesebb szórakozása, amikor a különböző televíziós csatornákon "sportműsorokra vadászik", elsősorban  küzdősportokat néz szívesen.

Testvére, Marosi Paula (Budapest, 1936. november 3. - ) bátyja hatására kezdett el vívni. 1950 és 1954 között a Budapesti Honvéd tőrvívója volt, majd ezt követően egészen 1972-es visszavonulásáig újpesti színekben versenyzett. 1961 és 1970 között volt tagja a magyar válogatottnak. Bátyjához hasonlóan valamennyi kiemelkedő eredményét a csapatversenyek során érte el. 1962-ben Buenos Airesben világbajnoki címet szerzett, két évvel később Tokióban pedig Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Dömölky Lídiával és Rejtő Ildikóval az olimpiai bajnokságot nyert női tőrcsapat tagja volt. Az Egyesült Államok elleni mérkőzésen lépett pástra, a szovjetek elleni döntőre tartalékként nevezték.  1966-ban Moszkvában világbajnoki ezüstérmet szerzett, újabb két év múlva pedig olimpiai ezüstéremmel térhetett haza Mexikóvárosból. 1970-ben Bajnokcsapatok Európa Kupája győzelmet ünnepelhetett az Újpesti Dózsával. Nyolcszoros magyar bajnok, az ob-k során még két ezüstérmet és egy bronzot is szerzett. Visszavonulása után a Belügyminisztérium munkatársa lett, valamint 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségének is tagja volt.  A sportágtól ugyan már távol került, de az Olimpiai Bajnokok Klubjának rendezvényein rendszeresen részt vesz, és egykori csapattársaival is gyakran összejárnak.

Marosi Paula férje 1955 és 1960 között Földessy Ödön (Békés, 1929. július 1. - ) volt, aki 1948-tól Újpesten versenyzett atlétaként. Kezdetben magasugrásban és futásban jeleskedett, a szakemberek csak 1950-ben beszélték rá, hogy próbálkozzon meg a távolugrással. Ettől kezdve nyolc éven keresztül  kihagyhatatlan volt a magyar válogatottból, amelyben összesen 40 alkalommal szerepelt. Legnagyobb sikerét a magyar szempontból eddigi legeredményesebb olimpián érte el: 1952-ben Helsinkiben két amerikai versenyző mögött, azaz legjobb európaiként 730 centiméteres ugrásával a harmadik helyen végzett. Ezt követően még több mint három évig egyetlen versenyen sem tudta őt legyőzni európai távolugró. Háromszor javította meg az országos csúcsot, 776 centiméteres egyéni legjobbját (amivel a finn fővárosban simán olimpiai bajnok lehetett volna) 1953-ban érte el. Egy évvel később a berni Európa-bajnokságon 741 cm-re repült, ezzel az ugrásával aranyérmet szerzett. Ugyanebben az évben - az 1951-es főiskolai világbajnokságon elért ezüstérem után - a budapesti vb-n már a dobogó legmagasabb fokára állhatott. 1950 és 1959 között csak egyetlen alkalommal tudták az országos bajnokságon legyőzni: 1956-ban Csányi György nyakába került az aranyérem. Ebben az évben Földessy egészségügyi, majd ezzel összefüggésben lelki problémákkal is küzdött, ezek a tényezők is közrejátszottak abban, hogy a melbourne-i olimpián már a selejtezőben kiesett. 1954-ben az angol bajnokságon is diadalmaskodni tudott. Kiváló futó is volt, 1952-ben és 1954-ben is tagja volt a magyar bajnoki címet szerzett férfi 4x100 méteres váltónak. Az aktív sportolást 1959-ben hagyta abba. A Rendőrtiszti Főiskolát még pályafutása alatt végezte el, 1965-ben pedig a Testnevelési Főiskolán szerzett tanári oklevelet. Edzőként elsősorban utánpótláskorú fiatalokkal foglalkozott. Az Egyesült Izzónál sportmunkatársként, az ORFK-nál sporttisztként, később pedig a Közlekedési Osztály tisztjeként dolgozott. 1997-ben alezredesként vonult nyugdíjba.

Konrád Sándor 1940. augusztus 25.-én született Budapesten. Úszásban és vízilabdában is versenyzett, de kiemelkedő eredményeit az utóbbi sportágban érte el. 1949-ben az Elektromos csapatánál kezdett el úszni, a vízilabdára három évvel később váltott. 1952-től a Budapesti Lokomotív, illetve a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club), majd 1967-től az OSC (Orvosegyetemi Sport Club) sportolója volt. 1961 és 1969 között 27 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1961-ben a szófiai Universiaden a harmadik helyen végzett csapat játékosaként vett részt. 1962-ben a lipcsei Európa-bajnokságon, 1963-ban a Porto Alegre-i, majd 1965-ben a budapesti Universiaden egyaránt tagja volt az aranyérmes magyar válogatottnak. 1972-ben az OSC-vel Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert. Hétszeres magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes. Az aktív sportolástól 1974-ben vonult vissza, de a klubot nem hagyta el, miután szakosztályvezetőként az OSC alkalmazásában maradt. 1964-ben a Sportvezető és Edzőképző Intézetben vízilabda edzői, 1967-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet szerzett. Visszavonulása után szülész-nőgyógyászként praktizált, a SOTE I. számú Klinikáján még a mai napig is dolgozik. Szabadidejében továbbra is rendszeresen úszik.

Felesége Törzs Mária egykori válogatott úszó, aki elsősorban gyorsúszásban alkotott kiemelkedőt. 1967-ben, mindössze 15 évesen az Újpesti Dózsa sportolójaként a 800 méteres gyorsúszásban és a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként már ezüstérmeket szerzett az országos bajnokságon, 400 méteren pedig a harmadik helyen végzett. Egy évvel később 400 méteres gyorsúszásban bajnoki címet nyert, 800-on és a 4x100-es váltóban pedig második helyezést ért el. 1969-ben megvédte bajnoki címét, a váltóval pedig ezúttal is ezüstérmet szerzett. 1970-ben 4x100 méteren a gyors- és a vegyesváltóval is bajnoki címet nyert, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet is begyűjtött. A barcelonai Európa-bajnokságon a második helyen végzett 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként az előfutamban úszott, a fináléban Gyarmati Andrea került a helyére. 1971-ben két ezüst- és egy bronzérmet, egy évvel később pedig a 800 méteres bajnoki cím mellett egy második és két harmadik helyezést is elért. 1973-ban a vegyesváltó tagjaként ismét magyar bajnoki címet ünnepelhetett. Az OSC vízilabdázóinak szakosztályát is vezette.

Mindkét lányuk, Konrád Mária (Budapest, 1975. szeptember 29. - ) és Konrád Ildikó (Budapest, 1977. február 2. - ) is édesapjuk sportágát választotta. Mária 13 alkalommal a magyar válogatottban is lehetőséget kapott, 1993-ban Leeds-ben az Európa-bajnoki bronzérmet szerzett csapat tagja volt. Jelenleg az OSC vízilabdázóinak elnöke, valamint háziorvosként dolgozik Pesterzsébeten.

Konrád Sándor öccse, Konrád János 1941. augusztus 27-én született Budapesten. Bátyjához hasonlóan úszásban és vízilabdázásban is versenyzett. 1956-tól a BVSC, 1964-től a Budapesti Honvéd, 1970-től a Vasas Izzó, 1975-től pedig az OSC sportolója volt. 1959 és 1973 között 123 alkalommal szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Mindhárom olimpiájáról, amelyiken sportolóként vett részt, éremmel térhetett haza. 1960-ban Rómában a harmadik helyen végzett csapat tagja volt. (100 méteres mellúszásban is elindult, de a selejtezők során kiesett.) Négy évvel később Tokióban olimpiai bajnoki címet szerzett vízilabdában, 1968-ban Mexikóvárosban pedig újra bronzérem került a nyakába. 1962-ben Lipcsében bátyjával együtt volt tagja az Európa-bajnoki címet szerzett válogatottnak, és a két Universiade-elsőséget, valamint a bronzérmet is közösen ünnepelhették. Jánosnak 1959-ből még egy ezüstérme is van a torinoi Univerisade-ról. A magyar bajnokságokról egy ezüst-, valamint négy bronzéremmel rendelkezik. 1967-ben Budapesten állatorvosi oklevelet, 1974-ben a Testnevelési Főiskolán vízilabda edzői oklevelet szerzett, majd 1989-ben mesteredző lett. 1976-os visszavonulása után az OSC vízilabdacsapatának edzője lett. 1978-ban csapatával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és a Szuper Kupát is. 1981-től a kuvaiti válogatott szövetségi kapitánya volt. 1985-ben hazatért, és a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Irányítása alatt a magyar csapat női vonalon is a világ élvonalába került, miután egy világbajnoki bronzérmet és három Európa-bajnoki ezüstérmet is nyert. 1990-től 1992-ig a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, vezetése alatt a magyar csapat világbajnoki bronzérmet szerzett. Ő az egyetlen szakember az országban, aki mindkét felnőtt válogatottat irányította. A Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként Borkai Zsolt elnök egyik szaktanácsadója. 2000-től a MOB gazdasági bizottságában tevékenykedett, 2004-ben a szervezet elnökségi tagjává választották, 2009-ben pedig tisztségében újraválasztották. Budapest VI.-VII. kerületében közel három évtizede praktizál állatorvosként.

Fia, ifj. Konrád János (Budapest, 1971. szeptember 20. - ) többek között a KSI, a Vasas, a Pro Recco és az FTC vízilabdázója volt. 32 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1999-ben a József Attila Tudományegyetemen diplomázott. Jelenleg az Egyesült Királyságban él, ahol ingatlanfejlesztőként dolgozik.

A harmadik fivér, Konrád Ferenc 1945. április 17-én született Budapesten. 1956-tól tíz évig a BVSC, utána 1980-ig az OSC, majd 1982-es visszavonulásáig a Külker SC sportolója volt. Testvéreihez hasonlóan ő is kipróbálta magát az úszásban, de legnagyobb sikereit neki is a vízilabda hozta meg. 1963 és 1976 között 178 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Jánoshoz hasonlóan három olimpián vett részt, és ő is mindegyikről éremmel térhetett haza. 1968-ban Mexikóvárosban fiatalabb bátyjával együtt volt a harmadik helyen végzett válogatott tagja. Négy évvel később Münchenben ezüstérmet szerzett, 1976-ban Montrealban pedig az olimpiai bajnoki címet szerzett csapatban szerepelt. 1965-ben két bátyjával együtt nyert Universiade-t. 1966-ban az Év magyar vízilabdázójának választották. 1970-ben Barcelonában Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, négy évvel később Bécsben pedig kontinensbajnoki címet ünnepelhetett. 1973-ban Belgrádban a sportág első világbajnokságán tagja volt az aranyérmet szerzett magyar válogatottnak, ezt két évvel később Caliban egy világbajnoki ezüstérem követte. Nyolcszor nyert magyar bajnokságot, ezen kívül négyszer az ezüstérmes, egy alkalommal pedig a bronzérmes csapatnak volt a tagja. Kétszeres kupagyőztes. Az OSC csapatával 1972-ben és 1978-ban is elnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a második alkalommal már bátyja, János irányított a kispadról. Még aktív játékosként lett a Budapesti Spartacus csapatának edzője. 1984-től játékvezetőként is tevékenykedett. 1971-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosi oklevelet szerzett. 1992 óta egyetemi adjunktus.

A legfiatalabb testvér, Konrád Ede 1952-ben született. Nem meglepő, hogy ő is versenyszerűen vízilabdázott. Egészen az ifjúsági válogatottságig vitte, de aztán három bátyjától eltérően ő hamar abbahagyta az aktív sportolást. Testvéreihez hasonlóan ő is diplomát szerzett, és immár hosszú évtizedek óta állatorvosként praktizál.