1954. április 14-én született Fekete László, Golyó, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori ezüstcipős csatára.
Fekete László a BVSC-ben kezdte a labdarúgást tizenhárom évesen.
A BVSC serdülőcsapatában a kép bal szélén (jobboldalon a félreforduló kisfiút Törőcsik Andrásnak hívják...)
Három évvel később került a Megyeri útra, az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatába.
A Dózsa ifiből kiöregedő félben az alsó sorban jobbról a második
Újabb három év múlva, 1973 őszén egy MTK-VM elleni mérkőzésen csereként játszott először a felnőttek között. Első mérkőzése kezdőként a Benfica elleni BEK nyolcaddöntő volt.
Bár gólt nem szerzett, a mezőny egyik legjobbja volt. Lendületes játéka miatt ekkor ragadt rá a Golyó becenév. Ahogy a szaklap megemlékezett róla, „a két tízes közötti különbség döntött”.
A pályán lévő másik, tízes számú mezben játszó urat történetesen egy bizonyos Eusebionak hívták…
Az 1974-es bajnokcsapatban a felső sorban balról a harmadik
Kilenc szezont töltött el Újpesten, majd az 1982/83-as idényben egy évet az NB II-es Volán csapatában játszott, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a közlekedési csapat feljutott az első osztályba.
A Volán csapatában, az álló sorban a balszélen
Utána még egy évre, utoljára visszatért az Újpestbe. A Dózsában összesen 233 bajnoki találkozón 136 gólt szerzett.
Lendületben
Az Újpesttel nyert négy bajnoki arany-, két ezüst és egy bronzérmet, illetve kétszeres kupagyőztes is volt. Tagja volt a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK, a BL elődje) elődöntős és a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK, az EL egyik elődje) negyeddöntős csapatnak is.
A híres KEK-sorozat egyik legemlékezetesebb mérkőzése Kölnben, szinte minden benne van, ami Fekete Laci pályafutását jellemezte.
2:10-nél egy biciklicsel, 4:33-tól a másik védjegye, a csukafejes látható
1979-ben 31 góllal magyar gólkirály lett, ezzel elnyerte az európai Ezüstcipőt.
Ezüstcipősként a díjátadó gálán a párizsi Lido színpadán és utána a Megyeri úton ezüstcipős elődjével, Dunai II. Antallal
1985-ben egy szezonra Ausztriába távozott a Sturm Graz csapatába, hazatérte után két évre Komlóra igazol, ahol tevékeny része van abban, hogy a csapat feljut a másodosztályba, illetve hogy a következő évben újoncként meg is ragadnak ott.
Az akkor már NB II-es Komló csapatképén 1986-ban, az ülő sor bal szélén
Ezután még pár szezont eltölt különböző alacsonyabb osztályú osztrák csapatoknál, pályafutását 1990-ben fejezi be.
Fekete László a korosztályos labdarúgó-válogatottakban is végigjárta a szamárlétrát. Többszörös ifjúsági és utánpótlás-válogatott volt.
Az utánpótlás EB-selejtezőn Angliát verjük, a gól Nyilasié, az öröm Feketéé
Alapembere volt az 1974-ben utánpótlás Európa-bajnokságot nyert csapatnak.
Az EB-döntőn győztes csapatban a bal szélen
Ugyanígy többszörös olimpia válogatott is volt.
1979-ben a lengyelek ellen győztes csapatban lent Fükő Sándor és Borostyán Mihály között
1974 és 1979 között a magyar labdarúgó-válogatottban 21 mérkőzésen 5 gólt szerzett.
Golyó első gólja a válogatottban
Az argentínai labdarúgó-világbajnokságról sérülés miatt maradt le.
Címeres mezben
Pályafutása befejeztével sikeres üzleti vállalkozásba fogott. Többször láthattuk különböző sportközvetítésekben, mint szakkommentátort. Aztán vett egy szomorú fordulatot addigi sikeres élete, ez egészségére is kihatott.
Az egyik utolsó róla készült kép az Újpesti Ezüstcipősök gálán
Mire összekapta magát, késő lett, a szíve nem bírta tovább az addigi megpróbáltatásokat. Autóvezetés közben rosszul lett, az autópályán még annyira maradt ereje, hogy kikormányozzon a leállósávba... 2014. március 4-én hunyt el, kevéssel a hatvanadik születésnapja előtt.
Régi játékostársai a gyász pillanatában
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: