1951. április 24-én született Kovács László, a Videoton, a Rába ETO és a magyar labdarúgó-válogatott egykori kapusa.
Kovács László tíz évesen kezdte a labdarúgást szülővárosa csapatában, a Tatabányai Bányászban.
A Tatabánya tartalékcsapatában 1970-ben
Tizenkilenc évesen egy idényre Tatára került sorkatonaként az NB III-as Honvéd Rákóczi SE csapatába, leszerelése után lett a Videoton játékosa.
Pályafutása elején épp Várady Béla lábáról varázsolja le a labdát
Közel nyolc szezonon át volt a csapat elsőszámú kapusa, 208 bajnoki találkozón védett csapatában. A Videotonnal egyszeres magyar bajnoki ezüstérmes volt.
Fehérvári pályafutása végefelé
Egy sérülést követően már nem tudott visszakerülni a kapuba. Mikor Disztl Péter végleg kiszorította a csapatból, Kaposvárra akart igazolni, de a két csapat nem tudott megegyezni, így egy évig nem védett bajnoki találkozón. Verebes József invitálására ekkor lett a Rába ETO kapusa.
A győriek kapusaként tisztáz
Három szezont töltött el Győrben, 86 bajnoki mérkőzésen szerepelt. A győriekkel kétszeres magyar bajnok volt, egyszeres bajnoki-, és Magyar Kupa (MNK) ezüstérmes
Az 1981/82-es bajnokcsapatban, az álló sorban Verebes József és Hlagyvik Gábor között
1984-ben a tavaszi szezonra Békéscsabára került, végig védte a fél évet.
A Békéscsaba kapusaként lábbal tisztáz
Siófokon közel három szezont védett az ekkorra már harminchét éves, veterán kapus, 60 bajnokin szerepelt.
A Siófok kapusaként 1987-ben
Siófok után egy fél idényre újra Győrbe került (7 találkozó), majd Ausztriába igazolt a SV Forchtenstein csapatához, ahol még közel hét (!!) idényt védett.
Kovács László 1975 és 1977 között 12 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.
Címeres mezben a Himnuszt hallgatja
Pályafutása befejezése után Tatabányán lett az utánpótláscsapatok, illetve a felnőtt csapat kapusedzője. Pápára ezután került kapusedzőnek, de tagja volt a csapatnak is. Mivel erős kapusgondokkal küzdöttek, 55-ös számú mezben üldögélt a cserepadon, bevetésre készen. A szám az életkorát jelezte. A 2008/2009-es szezonban a Pápa vezetőedzője is volt, majd haláláig ismét a csapat kapusedzője lett.
Kovács László 2013-ban
Kovács László 2017. június 30-án, életének hatvanhetedik évében, rövid, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
miller draft 2014.04.24. 17:57:13
Ehhh régen minden jobb volt, még a focink is :-)
Feyyaz 2014.04.25. 15:32:06
Igen-igen,nagyon egyet értek! :) Rendkívül egyszerű és mégis stílusos mezek voltak! Amit egyszer szeretnék összegyűjteni képeken,az az 1978-as VB csapatainak mezei! Az a csúcs számomra! :)
andrejkovics (törölt) 2014.04.25. 16:07:48
JuAn 2017.07.01. 20:37:48
maribor_ 2017.07.02. 00:05:01
vagye2 2018.04.24. 07:57:55
maribor_ 2018.04.24. 08:01:17
Ajánlott bejegyzések: