Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

Déri László

Az 1950-es, zalaegerszegi születésű kapus a Zalaegerszegi Sportiskolából igazolta át a Zalaegerszegi TE csapatához 1964-ben. Három évvel később, alig tizenhét évesen mutatkozott be az akkor NB II-es első csapatban. Katonaként két esztendőn át a Zalaegerszegi Dózsa NB II-ben szerepelt csapatának hálóját őrizte, szinte fordulóról fordulóra kiválóan. Leszerelése után, 1972 tavaszán visszatért a Zetéhez, és remek védésekkel helyettesítette a sérült Bolemányi Jánost.

A ZTE 1974/75-ös csapatképén alul a két kapus, balról Bolemányi János, jobbról Déri László

Az első NB I-es évadban pedig - a Népsport osztályzatai alapján - az Év Kapusnak bizonyult.

Déri László ennek a magabiztos mozdulatnak is köszönhetően lett az Év Kapusa

Déri a ZTE színeiben 10 NB II-es, 11 NB I/B-s és 92 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. 1981-ben a Tapolcai Bauxitbányászhoz igazolt, s - bár hívták vissza szülővárosába - ott is fejezte be eredményesnek nevezhető pályafutását. 

Disztl Péter

Az 1960-ban született cerberus tizenkét évesen lett szülővárosának, a Bajai SK-nak az igazolt labdarúgója. Két évvel később egy megyei tehetségkutatón figyelt fel rá a Videoton. Még nem volt nagykorú sem, amikor 1977-ben a felnőttek között is bemutatkozhatott az NB I-ben.

Disztl Péter NB I-es bemutatkozásakor még legénytoll sem pelyhedzett állán

Összesen nyolc szezont töltött el Székesfehérváron, 217 bajnoki találkozón védett. Ez idő alatt nyert egy Magyar Kupa ezüstérmet és két bajnoki bronzot. 1985-ben tagja volt a Videoton UEFA Kupa döntőig menetelő csapatának is, sérülés miatt mindössze csak két mérkőzésről hiányzott.

Ki ne emlékezne erre a pillanatra...?

1987-ben igazolt Kispestre, három idény alatt 90 (magyarán mindegyik) bajnoki mérkőzésen védett. A Honvéddal kétszeres magyar bajnok, és egyszeres Magyar Kupa (MNK) győztes lett.

Testvérével és a Magyar Kupával - Honvéd mezben

Ezután Németországba igazolt, először a Rot-Weiss Erfurtba. Disztl számára az idény fantasztikusan kezdődött: a klub története során először szerepelt az UEFA-kupában, és az első fordulóban (nem kis részben Disztl bravúrjainak köszönhetően) két 1:0-ás győzelemmel kiverte a holland FC Groningent. 

Egy erfurti pillanata

Egy év múlva igazolt Lipcsébe, onnan pedig a Brandenburg csapatához. Németország után Malajzia következett, az FC Selangor csapata, ahonnan maláj bajnokként tért haza. Ezután 1993 és 1997 között több, mint 60 NB I-es mérkőzésen védett a BVSC, a Győr, ismét a Videoton (Parmalat FC), a Veszprém és a PMSC színeiben.

Disztl Péter még a Videotonból tizenhét évesen lett ifjúsági válogatott.

1977-ben az ifjúsági válogatott kapusaként

Az összes korosztályos válogatottat végigjárta, 1984 és 1989 között a felnőttek közt 37 alkalommal állhatott címeres mezben a kapuban. A válogatott mérkőzéseseinek több mint a felét, 19 találkozót nullásra hozta, azaz nem kapott gólt.

Az egyik nullás meccsén 1985-ben, az NSZK ellen

Résztvett az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon.

A franciák elleni csoportmérkőzésen Mexikóban

Aktív pályafutása befejeztével több csapatnak is volt kapusedzője, többek közt a Videotonnak, a BKV Előrének, a Vasasnak, a Siófoknak és a magyar labdarúgó-válogatottnak is. Legutóbb a PFLA kapusedzője volt.

A válogatott kapusedzőjeként Király Gáborral

Dombai András

Az 1953-as születésű kapusról nehéz lesz újat írnom, hiszen szerepelt ő már az Osztálynaplóban is, és a futballdinasztiákat bemutató Apáról fiúra sorozatunkban is.

Dombai tizennégy évesen lett a Tatabánya igazolt labdarúgója. Tehetségére hamar felfigyeltek, többször is szerepelt a korosztályos, ifjúsági és utánpótlás válogatottakban. Bár első NB I-es mérkőzésére 1974-ben került sor, egy évvel korábban már tagja volt a Közép-európai Kupát (KK) nyert tatabányai csapatnak. Két remek szezont töltött el a Tatabánya csapatában, ezalatt 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Dombai az utánpótlás válogatott kapusaként öklöz 1974-ben 

A jó teljesítményének hamar meglett az eredménye, 1976-ban a Ferencvároshoz igazolhatott.

Fradi-Dózsa, kettős rangadó, teltház, Dombai ütközése Fazekassal 1976-ban

Érdekes helyzet volt. A Fradi próbálta a kiöregedőfélben lévő Hajdú József utódját megtalálni. Remek lehetőség, Kollár Józseffel vetekedhettek volna az egyes számú mezért. Csakhogy Dombai az 1976/77-es szezonból 8 hónapot a seregben töltött el. Így is 6 bajnoki mérkőzés jutott neki. A szezon után bajnoki bronzérmesnek és Magyar Kupa (MNK) döntősnek mondhatta magát. A következő szezon úgy is indulhatott volna, hogy az ő nevével kezdődik a Fradi összeállítása, de a nyáron, egy Barcelona elleni, felkészülési mérkőzésen olyan súlyosan megsérült, hogy vállműtétét követően egy évet ki kellett hagynia. És addigra Zsiborás Gábor hosszú időre megoldotta a Ferencváros kapuskérdését.

1978-ban visszakerült Tatabányára, ahol részese lehetett a csapat legsikeresebb korszakának. Tizenegy tatabányai szezon következett, ezalatt 105 bajnoki mérkőzésen léphetett pályára.

1984, Magyar Kupa (MNK) negyeddöntő, nem Dombain múlt

A termés egy-egy bajnoki ezüst és bronz. Aktív pályafutását 1990-ben, harminchét évesen fejezte be. Később többször is, és hosszabb időn keresztül volt a bányászcsapat kapusedzője, illetve pályaedzője. Manapság is foglalkozik fiatal kapustehetségek felfedezésével és tudása átadásával. 

Domján László

Az 1948-as születésű kapus egyike azon egykori labdarúgóknak, akihez nagyon nagy reményeket fűztek, de nem tudtak teljes ívű karriert befutni. A Budapesti Spartacus labdarúgójaként kezdte, felnőttként már a másodosztályú Pénzügyőr SE-ben mutatkozott be. A Ferencváros játékosmegfigyelői ajánlották Dalnoki Jenő figyelmébe, aki épp Géczi István közelgő utódlására keresett megoldást.

Egy nagyon szép Domján mozdulat 1973-ból

1973 és 1975 között volt a Ferencváros kapusa, ezalatt mindössze 10 bajnoki találkozó jutott neki. Azt a rövid időszakot és kevés lehetőséget az élvonalban, amit kapott, tulajdonképpen hiba nélkül lehozta, hozott egy erős átlagot. Egyedül azok a bravúrok nem jöttek ki belőle, amit az akkor is nagyon igényes publikum, illetve Dalnoki edző várt volna tőle. A rövid, Fradinál töltött időszaka mégsem nevezhető eredménytelennek. Azokon a Magyar Kupa (MNK) mérkőzéseken többnyire ő védett, melyeknek következtében a Fradi indulhatott a KEK-ben, sőt a döntőig menetelt. A nemzetközi kupaezüst mellett Domján részese volt egy bajnoki ezüst-, és bronzéremnek.

Eller Arnold

Eller Arnold szűkebb pátriájában, a Kimlei TSZ SK-ban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Edzője Holló László volt, aki egyben az iskola igazgatója is volt. Sorkatonai szolgálatra került a Győri Dózsa csapatába.

Leszerelése után 1979-ben igazolta le a Videoton, ahol három idényt töltött el Kovács László, illetve Disztl Péter tartalékjaként. Tíz bajnoki mérkőzésen szerepelhetett.

A Videoton kapusaként 1980-ban

Disztl Péter, mikor Ellerről kérdeztünk, ezt mesélte:
"Arni csupa izom volt, talán az egész keretből neki volt a legjobb fizikális kondija. És csupaszív ember is volt, igazi csapatjátékos. Mindig minden poénban benne volt, feláldozta magát a csapatszellem érdekében. Minden edzésen úgy készült, hogy hétvégén ő fog védeni. Beleadott apait-anyait. Ugyanakkor önzetlenül fogadta, hogy nem ő az első számú kapus. Engem is, és Kovács Lacit is segített, támogatott mindenben. Legyen az edzés, vagy bajnoki előtti bemelegítés.

Disztl Péterrel

Később, mikor már nem a mi játékosunk volt, többször is mentünk Ausztriába edzőmeccsekre. Mikor keresztülmentünk Kimlén, mindig szeretettel emlékeztünk meg róla, meg azokról az időkről, mikor még nálunk játszott."

1982 nyarán igazolt Szombathelyre, a Haladáshoz. Két szezon alatt egy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz. Tagja volt a Nehru Kupa győztes csapatnak. Védett a Közép-európai Kupa sorozatában is.

Rangos nemzetközi kupát nyert a Haladással

Kézenfekvő volt, hogy egykori edzőjét, Török Pétert is megkérdezzük róla:
"Arnold rendkívül jó fizikai képességekkel rendelkezett, igaz tett is érte... Kicsit talán túlzásba is vitte a testépítést, ami a fociban kissé merevítette Az edzésmunkáját teljes oda-adással végezte: nagyszerűen!!! Látszólag elfogadta, feldolgozta, hogy Hegedüs Péter személyében egy kiváló, válogatott szintű kapus a vetélytársa, és az edzéseken maximálisan segítettem a közös munkát: a kapus-edzést. Emberileg egy rendkívül korrekt, őszinte "EMBER" volt... nagy-betűkkel!!! A csapaton belül is sokat tett a jó öltözői légkörért, a csapat egységért... Ha nem Hege a vetélytársa, képességei alapján több száz NB I-es meccse lehetett volna... Jó ember volt !!!"

1984 nyarán igazolt a Rába ETO-hoz, bajnoki mérkőzésen nem szerepelt, de így is bajnoki ezüstérmesnek mondhatta magát.

A Rába ETO csapatképén, a középső sor bal szélén - a másik végén a vetélytárs, Mészáros

Eller igazi csapatjátékos volt, holott tényleges tudása alapján ennél sokkal többre is hivatott lehetett volna. A Videotonban, Disztl Péter tartalékja volt, a Haladásban Hegedűs Péteré, az ezüstérmes Rába ETO-ban pedig Mészáros Bubué.

A következő szezonban a Sopron NB II-es játékosa lett több éven át, majd innen a győri MÁV DAC-ba vezetett az útja. Mindkét helyen már első számú kapusként számítottak rá.

1987/88-ban a MÁV DAC kapusaként az álló sorban, jobbról a harmadik

A győriek játékosa volt, mikor 1990-ben, harmincöt éves korában, hosszantartó, súlyos betegség következtében elhunyt. Szülőhelyén, Kimlén, azóta ötévenként összegyűlnek az egykori játékostársak egy emlékmérkőzésre.

Fatér Károly

Az 1940-es születésű egykori labdarúgó azon szereplője két évtizedet felölelő sorozatunknak, akinek pályafutása vége a hetvenes évek elejére esett. Az Újpesti Dózsa kölyökcsapatában lett igazolt labdarúgó, innen került később a Tipográfia, majd a Pénzügyőr csapatába. 1963-ban, huszonhárom évesen került Csepelre, ahol szinte az egész pályafutását eltöltötte.

Fatér Károly 1972-ben egy Csepel-Dózsa mérkőzésen Bene Ferenc lövését védi

Tizenegy szezont töltött el Csepelen, ezidő alatt 199 bajnoki találkozón kapott lehetőséget. Pályafutása utolsó aktív szezonját 1974/75-ben a másodosztályú Budafoki MTE-ben töltötte, harmincöt évesen fejezte be NB-s pályafutását.

Fatér Károly egyszeres magyar válogatottnak mondhatja magát. Tagja és egyik főszereplője volt az 1968-ban Mexikóban olimpiai aranyérmet szerzett magyar csapatnak.

Az elutazás előtti utolsó csapatképen Fatér Károly az alsó sorban jobbról a második

Az olimpiai tornán 6 mérkőzésen szerepelt, ebből négy alkalommal nulltalálatos volt.

Pályafutása befejeztével a civil életben helyezkedett el, üzleti vállalkozásba fogott. "Amatőrként" védett még a megyei I.osztályú Fajsz csapatában is, de másodállásban volt kapusedző, társadalmi munkában pedig a női labdarúgó válogatott kapusainak tudását pallérozta.

2012-ben Pro Urbe Budapest-díjjal jutalmazták életművét.

A Csepel SC olimpiai bajnokok dicsőség márványtáblája előtt

Fatér Károly 2020. szeptember végén, nyolcvan esztendős korában, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Földes Dénes 

Az 1943-as születésű kapus kissé későn, csak huszonhat éves korában robbant be az élvonalba. Szülővárosában, Mosonmagyaróváron a Hubertus és a Motim TE csapataiban védett, innen igazolta le az ETO 1969-ben.

Földes a győriek 1969-es hivatalos csapatképén, a két kapus közül a jobboldali

Hét szezon alatt 164 bajnoki mérkőzésen védett, egyszeres magyar bajnoki bronzérmes volt. A bravúrokra is képes megbízható hálóőr pályafutásának legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor 1974-ben az UEFA Kupa első körében a Lokomotív Plovdiv ellenében csak tizenegyesek döntöttek a továbbjutásról. Földes az első és a hatodik körben büntetőket hárított igen nagy higgadtsággal, így a győriek jutottak tovább a következő körbe.

Ellesett pillanatkép Földes pályafutásából, ez bizony, sajnos, gól lett

A kapus kötődést a győriekhez még szimbolikusabbá teszi, hogy első mérkőzése pont egybe esett azzal, amikor a zöld-fehérek első hivatalos meccsüket játszották Rába ETO néven (Addig Győri Vasas ETO-nak hívták a klubot), búcsúmérkőzése pedig a klub 75. születésnapjára esett nemzetközi barátságos mérkőzés volt a a portugál SC Varzim ellen.

Neve egybeforrt klubjával

Földes Dénes 2011 decemberében, hosszan tartó, súlyos betegség következtében, hatvankilenc évesen hunyt el. 

Gáspár József

Az 1955-ös születésű, a futballpályákon csak Gazsi becenévre hallgató kapus tizenhárom évesen lett a kispesti székhelyű Gránit SK igazolt labdarúgója. Kivételes reflexeire, bravúrkapus hajlamára hamar felfigyelnek a nagycsapatok játékosmegfigyelői, még ifistaként az MTK-hoz kerül. Az NB I-s tartalékbajnokságban pallérozta tovább tudását és szerzett rutint, többek közt Brünyi Bélával történt rivalizálásuk végén. Az első csapathoz Bicskei tartalékjaként került, húsz éves koráig kellett várnia az első lehetőségre.

Gáspár József 1975-ben, első NB I-es szezonjában

Innentől kezdve viszont tizennégy (!!) szezon következik neki, megszakítás nélkül a kék-fehéreknél. Az egészséges versenyszellem fenntartása érdekében második szezonjában visszatér Tatabányáról Brünyi, hogy ezt követően kilenc szezonon keresztül okozzanak együtt kellemes gondokat mindenkori edzőiknek. Gáspár úgy jut összesen 298 bajnoki mérkőzésig, hogy közben vetélytársának is jut több mint 180. Hosszú pályafutása alatt az MTK-VM csapatával egyszeres magyar bajnoknak és kupa ezüstérmesnek, illetve kétszeres bajnoki bronzérmesnek mondhatta magát, továbbá tagja volt a KEK-negyeddöntőig menetelt csapatnak.

1989 és 1991 között a belga Molenbeek kapuját védte, majd hazatérte után egy-egy évet játszott Budafokon és a BVSC-ben is. Utóbbiban 6 alkalommal védett az NB I-ben. 

Az 1982-es labdarúgó VB-re készülő csapatban többször is volt a bővített keret tagja, de a válogatottságra 1987-ig kellett várnia. 1990-ig négyszer húzhatta fel magára a címeres mezt.

A magyar labdarúgó-válogatottban 1990-ben

Emellett többszörös olimpiai válogatott is volt.

1987-ben a svédek elleni olimpiai selejtezőn

Visszavonulása után edzőként dolgozott, egyebek mellett a Budafoki LC (1993-1994), kapusedzőként a magyar válogatott (ugyancsak 1993-1994), a Szigetszentmiklós (1995-1997), újra kapusedzőként a Csepel SC (1996-1997), aztán vezetőedzőként a Csepel SC (1997, majd 1998-1999), Bicskei Bertalan, az örök barát kapitánysága előtt ismét a magyar válogatott kapusedzője (1998-2001), közben a Budafoki MTE (2000-2002), kapusedzőként a Videoton FC (2003), aztán a Budatétény SE (2007-2010) munkáját segítette.

dr. Géczi István

Az 1944-ben született kapuslegenda Egerben kezdte a labdarúgást, az Egri Sportiskola igazolt labdarúgója volt. Előbb megyei ifjúsági válogatott volt, majd meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatottba. Kereste őt a Budapesti Honvéd és az Újpesti Dózsa is, de tizennyolc évesen a Ferencváros, személyesen Mészáros József vezetőedző hívását fogadta el. És innentől kezdve könyvet lehetne írni pályafutásáról, címeiről. 1962 és 1975 között 309 bajnoki találkozón lépett pályára a Fradi színeiben.

Géczi még a szemmelverésben is tanítani való volt

Ötszörös magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes volt. Védett győztes és vesztes VVK (Vásárvárosok Kupája, az egykori UEFA-kupa, illetve a mostani EL őselődje) döntőben, KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája, a mostani EL egyik elődje) döntőben és UEFA Kupa elődöntőben.

Bár rengeteg bajnoki mérkőzést játszott, kapott góljainak átlaga egynél kevesebb meccsenként. Egy sérülés is belejátszott, hogy még nem volt harminckét éves, mikor befejezte aktív labdarúgó pályafutását.

A korosztályos válogatottságok után Géczi István nagyon hamar, 1964-ben már a magyar labdarúgó válogatottban is bemutatkozhatott.

Géczi egy 1971-es válogatott mérkőzés előtt a Himnuszt hallgatja

Tíz év alatt 23 fellépése volt címeres mezben. Tagja volt Baróti Lajos bő keretének az 1966-os angliai labdarúgó világbajnokságra (Szentmihályi Antal és Gelei József mögött a harmadik kapus volt, de a szövetségi kapitány csak két kapust nevezett végül), az 1972-es belgiumi EB-négyesdöntőn és a müncheni olimpián szerepelt magyar csapatoknak. Utóbbin ezüstérmet szerzett.

Még játékos korában testnevelő tanári diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, pályafutás befejezése után pedig az edzői diplomát is megkapta, évekig a Ferencváros kapusedzője volt. Később a Kertészeti Egyetem docense lett, 1984-ben pedig doktorált. A rendszerváltás előtti utolsó parlamenti ciklusban képviselő volt, főszereplője volt az Ifjúsági és Sportbizottság létrejöttének.

Legutoljára egy budapesti kerületi önkormányzathoz tartozó Ifjúsági és Sport Központ igazgatója volt nyugdíjba vonulásáig.

Dr. Géczi István 2018. szeptember 10-én, hetvenötödik életévében hunyt el. 

Gelei Károly

Az 1964-es születésű hálóőrnek már világrajöttekor a vérében voltak a kapusgének, hiszen édesapja, Gelei József olimpiai bajnok kapus volt.

Károly még nem volt húsz éves, mikor a Csepel kapusaként bemutatkozott a magyar élvonalban.

Gelei Károly 1985-ben a Csepel kapusaként, első NB I-es mérkőzésén (más kérdés, hogy Tieber László épp a Siófok, szintén történelmi- első NB I-es gólját szerzi)

A hórihorgas Gelei különösen a beadások és a fejesek hatástalanításáról volt híres. A Csepelben két szezon alatt 59 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

1986-ban a Budapesti Honvédhoz igazolt, Disztl Péter tartalékjaként két idény alatt csak 4 mérkőzés jut, de így is egyszeres magyar bajnoknak mondhatta magát.

1988-ban igazolt Vácra, ahol újra kezdőkapusként számítottak rá, két idény alatt 43 élvonalbeli találkozón szerepelhetett.

1990-ben Belgiumba szerződött, három évig az Antwerpen, egy évig pedig a másodosztályú K Rupel Boom FC kapusa volt.

A Royal Antwerpen kapusaként

Hazatérte után egy évig a Pécsi MSC-ben védett, 25 bajnoki találkozót számlálva. Pécsről három idényre a másodosztályú Szolnoki MÁV MTE csapatába igazolt.

1998 és 2001 között Tatabányán 54 bajnoki találkozón védett. Csapatával egy Magyar Kupa második helyet szerzett. Aktív pályafutását itt fejezte be harminchét évesen.

Az egykori ifjúsági és utánpótlás válogatott játékos egy alkalommal védett a magyar labdarúgó válogatottban, 1990-ben.

Gelei Károly pályafutása befejése óta kapusedzőként és sportmenedzserként tevékenykedik. 2020 nyara óta a BKV Előre vezetőedzője, de előtte a Jászberény csapatát is irányította.

2016-ban a Jászberény edzőjeként

Gróf Attila

Azok a bennfentesek, akik vagy a tájékozottabb futballőrültek közé tartoztak, vagy pedig belülről ismerték a magyar labdarúgás utánpótlás-készleteit és tartalékait, azt mondogatták a "tini négyesről" (Gróf Attila, Petry Zsolt, Rózsa Zsolt, Szeiler József) a nyolcvanas évek korai közepetáján, hogy kapusposzton méltó a hátország a régi hagyományainkhoz, velük, az akkori 16-17 éves srácokkal, legalább másfél évtizedre megoldottnak tűnik majd a felnőtt válogatottnál a kapushelyzet...

Az 1964-es születésű, egykori ifjúsági és utánpótlás válogatott kapus már tizennyolc éves kora előtt a Tatabánya felnőtt keretének harmadik számú kapusa volt Kiss Imre és Dombai András mögött. Az élvonalbeli debütálása sem sokat váratott magára, hiszen az 1983/84-es bajnokság őszén előbb Kiss szenvedett nagyon súlyos sérülést, mikor egy bajnokin Róth Antallal ütközött, a 11. fordulóban pedig Dombai ütközött egyik védőjével úgy, hogy le kellett szünetben cserélni. Mindenestre Gróf debütálása mesébe illő volt, 45 perc alatt a mezőny egyik legjobbja lett.

A Tatabányai Bányász 1983/84-es csapatképén a három kapus közül a jobboldali

Az 1984/85-ös bajnokságban már 10 mérkőzésen jutott szóhoz.

1985-ben nagy reményekkel igazolt a Budapesti Honvédba, de az élete szezonját végigvédő Andrusch mögött egy másodperc nem jutott neki, így is tagja volt a Honvéd történelmének kilencedik bajnoki címét bezsebelő csapatnak.

Gróf Attila a Budapesti Honvéd mezében

1986-ben igazolt az Újpesti Dózsába, első idényében Szendrei mellett nem jutott szerephez. Második szezonjában, úgy tűnt, eljött az ő ideje.

Az Újpesti Dózsa bronzérmes csapatában a középső sor jobb szélén. Másik oldalon a fentebb említett Rózsa Zsolt, aki így csak a harmadik kapus lehetett. Lent, középen az aktuális vetélytárs, Kakas László

Tulajdonképpen ő lett a lila-fehérek első számú kapusa, elévülhetetlen érdemeket szerzett a bronzérem megszerzésében. Neki 18 mérkőzés jutott, Kakas Lászlónak pedig 13. Ha valakiben most joggal, de felmerült a kérdés, a két kapusnak összesen hogy lehet egy bajnokságban 31 mérkőzése, annak igaza van. Göröcs János vezetőedző ősszel a Fáy utcában kapuscserére szánta el magát.

Gróf az utolsó edző utasításokat hallgatja Göröcs Tititől beállása előtt

A következő újpesti idényében Brockhauser mögé szorult, csak 5 bajnoki mérkőzésig jutott, a harmadik és egyben utolsó szezonjában már lehetőséget sem kap a liláknál, ennek ellenére ismét magyar bajnoknak mondhatta magát.

A Videoton-Waltham kapusaként

Újpestről a Videotonba igazolt, 6 bajnoki találkozóig jutott, fél év múlva már a Volán játékosa volt. A Czabán Samu téren 7 mérkőzés jutott neki az első osztályban, a következő idényben követi a közlekedésieket az NB II-be.

1992-ben visszatért a Megyeri útra egy évre. A bajnokságot úgy kezdte, hogy a magyar labdarúgás történetében először kiírt Szuperkupát megnyerte a lila-fehérekkel, a bajnokságban pedig 13 meccsen jutott szóhoz.

A következő bajnoki idényt már a Vasasban kezdte, hét idényen keresztül védett, mindössze 4 bajnoki találkozón jutott szerephez. Aktív pályafutását 2000-ben, közel harminchét éves korában fejezte be.

Az alapvetően nagyon tehetséges Gróf, akinek nagyon szépreményűen indult a pályafutása, majd' tizennyolc évet futballozott profi szinten. Ebből egy idényt töltött csak a másodosztályban. És mindösszesen van neki 64 bajnoki mérkőzése az NB I-ben...

Pályafutása befejezés után a Vasas kapusedzője lett, illetve kapusiskolát alapított.

Kapusiskolájának legjobb referenciájával, fiával, Dáviddal 

Gujdár Sándor

Az 1951-ben, Szentesen született egykori kiváló hálóőr tízévesen kezdett megismerkedni a labdarúgás alapjaival szülővárosának csapatában, a Kinizsiben.

"Annak idején úgy lettem kapus, hogy fiatal koromban egy edzés közben itt a Kinizsi-pályán megsérült a hálóőr, hátraküldtek, majd ott ragadtam, mert jöttek a sikerek."

Tizenkilenc évesen igazolta le a SZEOL AK miután Szegedre került főiskolára. Itt csak "gyere, fiam, ha már a városba kerültél, kipróbálhatod magadat" alapon kezdte, negyedik kapusként. A mondat akkori edzőjétől, az 1938-as labdarúgó világbajnokság ezüstérmesétől, Szűcs Györgytől hangzott el. Egy éven belül Gujdár volt az első számú kapus. Megbízható és kiváló teljesítményének is köszönhetően alapembere volt az 1972/73-as szezonban a másodosztályt megnyerő kék-fekete alakulatnak.

Gujdár Sándor a SZEOL AK NB II-es bajnokcsapatában, a középső sorban jobbról a második

Az első NB I-es idényben leginkább Gujdár szereplésének köszönhető, hogy az első osztályhoz nem túl acélos szegediek, hajszál híján, de bentmaradtak. Következő évben már Gujdi sem tud segíteni, menthetetlenül és vita nélkül esett ki a SZEOL. Gujdár addigra viszont letette névjegyét. Kapóra jött a dr. Lakat Károly vezette Budapesti Honvédnak. A Honvéd akkoriban nem kis kapusgondokkal küzdött. Bicskeit, többedmagával, nemrég tanácsolták el a klubtól, az egykori ifjúsági válogatott Lévay Tibor nem váltotta be a reményeket, azon a nyáron került Csepelre, az egykori ifjúsági-, akkor utánpótlás-válogatott Pájerra pedig még nem lehetett csapatot alapozni.

A képen nem egy Lázár Ervin mesehős (a fotóst nagyon szeretném megkérdezni, ez a beállítás mikor és milyen állapotban pattant ki a fejéből) látható, hanem az ország egyik akkori legjobb kapusa, Gujdár Sándor, első kispesti idényében

Gujdár remekül élt a lehetőséggel és jól sáfárkodott képességeivel. Rögtön az első idényétől kirobbanthatatlanná vált. Kilenc szezon alatt 246 alkalommal védett a piros-fehéreknél. Egy-egy magyar bajnoki címet, bajnoki bronzérmet és Magyar Kupa (MNK) győzelmet, valamit két bajnoki ezüstérmet szerzett a Honvéd kapusaként. Tagja volt az Ajaxot is kiverő, az UEFA Kupa negyeddöntőig jutó csapatnak.

1982-ben Görögországba igazolt az Arisz Szaloniki együtteséhez. Első szezonjában a legjobb idegenlégiósnak választották. Második szezonjában egy edzőtáborozás alatt saját játékostársával ütközött és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, amely majdnem az életébe került, harminchárom évesen tulajdonképpen abbahagyta a futballt.

"Florinában, az albán határ mellett edzőtáboroztunk, ez volt az utolsó nap volt, alig éltek már a játékosok. Azt hozzá kell tenni, hogy sokkal keményebb edzések voltak, mint itthon, elképesztően embert próbáló volt az összetartás. Ólommellényben kellett felfelé futni az emelkedőn, a játékosok a teljes kimerültség határán voltak. Egymás elleni játék közben kivetődtem, a srác pedig már nem tudott felugrani, fejbe rúgott. Homlokcsonttörés, agyhártyaszakadás lett a vége. Az orromon folyt az agyvíz, azonnal kórházba vittek. Az engem operáló professzor éppen akkoriban jött haza Amerikából, és a legmodernebb technológiát is hazahozta magával, ez volt a nagy szerencsém… "

Gujdár Sándor 1974-ben tagja volt az utánpótlás (U21) EB-t nyerő magyar csapatnak (Mészáros vitte a prímet kapusposzton), két évvel később az U23-as kontinens seregszemlén pedig az ezüstérem megszerzésében vállalt oroszlánrészt.

A két meccs (1:1 Budapesten, a visszavágón, Moszkvában 2:1 a házigazdának) összképe alapján leginkább Gujdárt lehetett dicsérni

1976 és 1979 között a magyar labdarúgó válogatottban 25 alkalommal lépett pályára, szerintem sokkal több volt benne, túl hamar írták le. Szerepelt az 1978-as argentínai labdarúgó világbajnokságon, két csoportmeccsen védett.

Gujdár az 1978 őszén a köd miatt félbeszakadt NSZK elleni frankfurti mérkőzésen Cullmann elől szerzi meg a labdát

A sérülését követő felépülése után a Honvédnál a kapusok pallérozásával bízták meg, első tanítványai Andrusch József és Menyhárt Kálmán voltak. A kapusedzés mellett pár évig még egy alacsonyabb osztályú osztrák kiscsapatban is játszott. Az edzőség mellett egy igen közismert és közkedvelt görögbüfét nyitott az Örs vezér terén, a Sugár tövében.

Kapusok a pult mindkét oldalán a görögbüfében... A vendéglátó Gujdár, a vendég az egykori kolléga: Dombai András, a Tatabánya portása és felesége

Emellett több üzleti vállalkozása is volt, de a labdarúgástól sem távolodott el. A Honvéd kapusedzői posztja után volt előbb vezetőedző Vácon, majd Détári Lajos mellett kapusedző Sopronban és pályaedző Szombathelyen. A Haladásnál Détári távozása után rövid ideig vezetőedzőként is dolgozott. Mikor Martti Kuusela, akivel régebben dolgozott a Honvédnál, az Arisznál kapott szerződést, magával vitte pályaedzőnek. Csak nemrégiben tért vissza Magyarországra.

1994-ben a kispesti Dimitrije Davidovics-féle edzői stáb oszlopos tagjaként 

Gulyás István

Az 1960-as, sajószentpéteri születésű kapus, nem meglepő módon, a DVTK-ban kezdte pályafutását. Ott, ahol akkoriban mindenki Salamon, Kutasi, Oláh, vagy Tatár akart lenni. Ő Veréb.

Valószínűleg élete legnagyobb élménye, 1977-ben, tizenhét évesen, a DVTK aranycsapatában, az álló sorban jobbról a második

Ifista és utánpótlás korában Veréb György és Szabó László mögött, amolyan harmadik számú kapusként, a hetvenes évek végétől végig a tűz közelében volt. Bár 1981-ben már lehetőséget kapott, az igazi előrelépés és lehetőség akkor jött el számára, mikor Veréb mögül Szabó a következő idényben Szegedre igazolt.

1984-ig 51 bajnoki találkozón lépett pályára. Harmadmagával egyetemben azóta is góltalansági rekorder a diósgyőrieknél. Veréb Györgyön (1978) és Milan Radoston (2013) kívül csak Gulyás volt a csapat történelmében az (1983-ban), aki zsinórban nem kapott gólt legalább három meccsen keresztül. Bár klubcsapata kritikán alul szerepelt a bajnokságban - fordulókkal a vége előtt eldőlt, hogy kiestek -, ebben az idényben bekerült az olimpiai válogatott keretbe is, Kovács Attila tartalékjaként.

1983 tavaszán a Mezey-féle olimpiai válogatottban, mellette a csepeli Kovács Attila

A következő idényt már a Vasasban kezdte.

1985-ben a Honvéd elleni kettős rangadón a Népstadionban 

Két szezont töltött Angyalföldön, azonban csak 15 mérkőzésig jutott. Kakas László tartalékjának szerződtették annak idején, ebben a szerepkörben tökéletesen bevált, hiszen megbízhatóan bármikor hadra fogható volt, de nem tudott előrébb lépni. Ezzel együtt kupagyőztes lett a Vasassal (Diósgyőrben, ugyebár, 3 kupadöntőt nézhetett végig testközelből, közvetlenül a kispad mögül, ezt már a kispadról).

A nagy fordulat 1986-ban jött el neki, mikor Békéscsabára igazolt. Itt is tagja lett a Magyar Kupa (MNK) győztes csapatnak, de már főszereplőként a színpadon.

Az 1988-as MNK-győztes Békéscsaba kapusaként a serlegtől balra. A másik oldalon akkori vetélytársa, Baji Tamás

Öt szezont töltött el a viharsarki lila-fehéreknél, védéseivel beírta magát a csapat történelemkönyvébe, 110 bajnoki találkozón szerepelt.

Védésein kívül még valamiről emlékezetes maradt számomra. Ma sokszor látjuk kapusoktól, a megszerzett labdával mintha nem tudnának mit kezdeni. Egyszerűen vaktában kirúgják, kidobják a mezőnybe. Hogy ez gyakorlás és képzés kérdése is, nem csak adottságé, ebben egészen biztosak lehetünk. Kidobásai az ellenfél számára életveszélyesek voltak. Ha gyors és pontos ellenindításra volt szükség, zömében a kezét használta. A tizenhatoson belülről bőven átdobta a labdát a félpályán, vagy akár a kezdőkörön. És szinte 100%-os biztossággal a lendületben lévő játékostárs lábához...

1991-ben igazolt a Honvédba, Kispesten számítottak rá, mint vezéregyéniségre, Petry Zsolt, a bajnokcsapat kapusa akkor igazolt Belgiumba. Két szezont töltött el a piros-fehéreknél. Az első évben 23 szerepléssel erősen hozzájárult, hogy a meggyengült csapat végül egy bronzérem erejéig a Ferencváros és a Vác mögött felért végül a dobogóra. Sőt, a következő idényében végre bajnoknak is mondhatta magát, igaz, Brockhauser István és Vezér Ádám mögött, harmadik számú kapusként, de 3 alkalommal még pályára léphetett.

1993-ban Belgiumba igazolt a Charleroi csapatához, ahol három idényen keresztül szerepelt. Hazatérte után alacsonyabb osztályban fejezte be pályafutását.

A Charleroi mezében 1993-ban

Sajnos, Gulyásnak az utóbbi időszakban nem úgy alakult az élete, ahogy tervezte. Közel egy tucat gerincműtét után hosszú évek óta rokkantnyugdíjas.

A teljes sorozat fellelhető itt.

Szintén figyelmükbe ajánljuk:

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló