Válogatott okosságok

Ma húsz éve, 1994. május 1-én halt meg Imolában, a Forma 1 versenysorozat San Marinói nagydíján Ayrton Senna da Silva, háromszoros világbajnok autóversenyző.

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas kép- és filmfelvételeket tartalmaz. Csak akkor olvassa tovább, ha ezekre fel van készülve!

Senna autója egy kanyarban kisodródott, és nagy sebességgel egy falnak csapódott. Az ütközést valószínűleg túlélte volna, de az autójából letört alkatrészek egyike átütötte a sisakját, és belefúródott a fejébe. Gyakorlatilag nem volt esélye a túlélésre.

Az 1950 óta megrendezett Forma 1 sorozatban egy időben gyakoriak voltak a halálos balesetek. Három évtizeden keresztül (1952-82 között) 30 versenyző vesztette életét versenybaleset következményeként. A hőskorban leginkább az Indianapolis 500 verseny követelt áldozatokat (ez akkortájt a Forma 1 része volt), a többi pályán az akkori versenyautók általában nem tudtak ilyen nagy sebességre felgyorsulni. 1959-ig bezárólag a 11 halálos balesetből 7 Indianapolisban volt.

Aztán a 60-as és a 70-es években már egymást követték a halálos balesetek, minden versenypályán. Ritka volt az olyan év, amikor a szezon végén is élt még minden versenyző.

1970-ben például ketten is meghaltak verseny közben: a brit Piers Courage Hollandiában, az osztrák Jochen Rindt pedig Monzában, Olaszországban. Ez utóbbi eset érdekessége, hogy Rindt poszthumusz világbajnok lett, mivel a hátralévő versenyeken a pontelőnyét senki nem tudta behozni.

Jochen Rindt 1970-ben

Elnézve az akkori kor autóit, és hozzágondolva, hogy ezek már akkor is 300 km/h feletti sebességekkel haladtak, az ember szinte azt gondolná: csoda, hogy egyáltalán volt, aki túlélte. Az egészségügyi ellátás színvonala mai szemmel nézve kritikán aluli volt (de ekkor legalább már volt orvos a versenyeken, az 50-es, 60-as években még ez sem volt magától értetődő), és ugyan a 60-as évektől már kötelező volt a bukósisak, egy ilyen kocsiban, 300 körüli sebességnél az nem sokat védett.

1973-75 között három év alatt öt halálos baleset.

Akkoriban az érdeklődés is sokkal kisebb volt a Forma 1 iránt, mint manapság. Egyáltalán nem volt evidens a világszerte nézhető televíziós közvetítés, a pályák egy része be sem volt kamerázva. Vannak a korszaknak olyan halálos balesetei, amelyekről egyáltalán nem maradt fenn filmfelvétel.

1976, Niki Lauda balesetéről a legtöbben hallottak, olyanok is, akik amúgy nem követik a Forma 1-et. Jellemző módon erről is egy néző által, amatőr kamerával felvett film maradt fenn, mivel a Nürburgring ezen részén nem voltak kamerák (a baleset a videón 1:00-tól látható).

A másik ok, ami miatt Lauda balesete emlékezetes: túlélte. Bár a baleset nyomait máig viseli, de életben maradt, és ezáltal rendszeresen találkozhatunk ma is a személyével a tévében, sajtóban, a német RTL televíziónak például állandó szakértője a közvetítések során. Akik meghaltak, azokat sok esetben elfelejtették, Laudát nem lehetett.

Lauda egyébként predesztinálva volt a túlélésre: egészen 1994-ig soha nem halt meg Forma 1-es versenyen korábbi világbajnok. A balesetben elhunyt versenyzők listáján egyetlen világbajnok volt: a címet csak a halála után "megszerző" Rindt.

1982-ben is két halálos baleset volt, Gilles Villeneuve, majd az alig 23 éves, élete második versenyén rajthoz álló (ez volt az év nyolcadik futama, de akkoriban még az időmérőn leggyengébben teljesítő versenyzők egyáltalán nem vehettek részt a versenyen) Riccardo Paletti.

A 80-as években azután sok biztonsági intézkedést vezettek be. Egyebek mellett jelentősen növelték az autók tűzbiztonságát, mivel korábban (mint az például Lauda baleseténél is láttuk) egy kisebb ütközéstől is lángba borultak az autók. Paletti is elsősorban azért halt meg, mert a keletkező tűz miatt az orvosi segítség nem tudta megközelíteni a versenyzőt. A karbonszálas műanyagból készült kocsiszekrények lényegesen ütközésállóbbak voltak, mint a korábban használt alumínium. Paletti halála után a versenyken 12 éven át üresen maradt a halálozási rovat.

És aztán jött a tragikus imolai hétvége.

A pénteki edzésen a fiatal Rubens Barichello egy kanyarban kisodródott, és autójával falnak csapódott. A televíziós felvételt látva szinte érthetetlen, hogy hogyan élhette túl. A visszaemlékezések szerint Sennát nagyon megrázta az eset, bár Barichellónak nem lett komoly baja.

Az időmérő edzésen az osztrák Roland Ratzenberger autójának első szárnya nagy sebességnél letört, ettől az autó irányíthatatlanná vált. A versenyautó kisodródott, majd falnak csapódott.

Az autó darabokra tört, de a kocsiszekrény, amely a versenyzőt védi, ép maradt. A nyak alatti részek szinte sértetlenek maradtak, de az ütközéskor a feje továbblendült, és ennek következtében eltört a nyaka. Semmi esélye nem volt a túlélésre.

Sennát a második, immár halálos baleset nagyon megviselte, olyannyira, hogy többen azt javasolták, ne is álljon rajthoz. Ő mégis megtette, autójába bekészített egy osztrák zászlót, amit tervei szerint a célbaérkezéskor az elhunyt Ratzenberger emlékére lengetett volna.

A 7. körben autójával kisodródott a pályáról. A baleset okát sosem derítették fel teljesen, valószínűleg egy eltört alkatrész miatt kormányozhatatlanná vált az autó.

Ayrton Senna volt az első világbajnok, aki versenyen halt meg. 34 évet élt.

Halálának azonban komoly következményei lettek. A Forma 1 orvosa, Sid (eredetileg Eric Sidney) Watkins, aki már Paletti '82-es baleseténél is ott volt, és Sennát is ő próbálta először ellátni, a két haláleset után elhatározta: mindent megtesz azért, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

1994-ben megalapították a FIA versenybiztonsági bizottságát, és biztonsági intézkedések sorozatát készítették elő. A bizottság elnöke Watkins volt. Például, hogy senki ne halhasson meg többé úgy, mint Ratzenberger, a kocsik oldalfalát megmagasították, és a versenyzők felszerelésébe is előírtak egy új, a fej oldalirányú kifordulását akadályozó elemet.

A biztonsági autót (Safety Car) már '93-ban bevezették, de később a használatát gyakoribbá tették. Különböző intézkedésekkel csökkentették az autók teljesítményét, kanyarsebességét. Ma, bár a technika sokkal fejlettebb, mint korábban, az autók alig gyorsabbak, mint negyven évvel ezelőtt. A korábbi évtizedekhez képest sokkal könnyebben állítják meg a versenyt eső esetén. Az orvosi stáb lehetőségei is sokat javultak.

Bukótereket alakítottak ki, így nem vágódik falnak az autó, amint kicsúszik a pályáról. A régi pályákat mindenütt átalakították valamennyire, hogy biztonságosabbá tegyék. Az újakat pedig már eleve ilyenre építették. Hermann Tilke, aki szinte minden, a 90-es évektől épített Forma 1-es pályát tervezett (többek között az idén bemutatkozó szocsit is), eleve törekedett arra, hogy a pályái minél biztonságosabbak legyenek.

Sok néző szerint (főként, akik emlékeznek legalább a 80-as évekre) ezzel a versenyek unalmasabbak lettek. Valószínűleg igazuk van. De közben felnőtt egy generáció, aki rendszeresen néz Forma 1-et, és még nem látott versenyzőt meghalni.

Jól van ez így.