Hosszabbítás után, hétméteres-dobásokkal, elveszítette a Ferencváros a női kézilabda BL-selejtezőt a HC Leipzig ellen, így a német csapat jutott be a Bajnokok Ligájának főtáblájára. Illetve jelen sorok írásakor ez még nem teljesen biztos, mivel az FTC megóvta a mérkőzést.

Boldog lipcseiek (Fotó: Sebastian Brauner, HC Leipzig)

Bár elsőre teljesen tiszta ügynek látszik, valójában annál összetettebb, de erre majd a végén visszatérünk. Merthogy a vitatott eset az egész mérkőzés legvégén volt, és előtte volt majd' 70 perc játék.

A játék eléggé hullámzó képet mutatott. Az elején úgy tűnt, a Fradi simán nyerhet, aztán a Lipcse kiegyenlített, majd megint több góllal elment az FTC, és ismét kiegyenlítettek a hazaiak. Az FTC játékát nézve tisztán látszott, hogy Elek Gábor csapata jól felkészült erre a mérkőzésre. A korábban a felkészülési szezonban, majd az első bajnokikon érthetetlennek tűnő megoldások itt visszaköszöntek, és jórészt bejöttek. A legfeltűnőbb talán Soós Viktória védekezése volt Karolina Kudłacz ellen, ami egész jól működött - bár láttunk már jobbat is.

Ráadásul, ami ennek a csapatnak sosem volt erénye, a gyors visszafutás, az is végig rendben volt az egész mérkőzésen, alig kaptunk lerohanásgólokat. A második félidőben a HCL már nem is erőltette a rohanást, mert levették, hogy ez az FTC ellen most nem sikerülhet.

Egy komoly problémája volt a Fradinak: középen Mészáros Rea sokat hibázott, ott túl sok gólt kaptunk. Elek Gábor ennek ellenére nem cserélte le Mészárost, hanem többször leszidta ugyan, de védekezésben végig pályán hagyta.

Elviekben a Ferencvárosnak a széleken lett volna a legtöbb esélye, hogy megverje a Lipcsét, de ez nem sikerült. Ennek a legfőbb oka az FTC szélsőinek gyenge közepes teljesítménye, sajnos Szarka és (ma már) Vérten sem klasszis játékos, Kovacsicz pedig ragyogóan kezdett, de aztán jó 50 percre teljesen eltűnt. A mi jobbszélünk a mérkőzés egésze szempontjából is kritikus poszt lett: egyfelől nem tudtuk levédekezni a nem túl nagy nevű Helena Hertleint, és, ami még fontosabb, amikor a második félidőben Hertlein megsérült, és Norman Rentsch edző már csak átlövőt tudott a helyre állítani (nincs több egészséges szélsőjük), azt egyáltalán nem tudtuk kihasználni.

Tomori lő kapura Kudłacz mellett (Fotó: Sebastian Brauner, HC Leipzig)

Az első játékrészben Tomori Zsuzsa kiemelkedően játszott, egyértelműen világklasszis teljesítményt nyújtott, ő cipelte a hátán a csapatot. A szünet után aztán őt követő emberfogással kivették a játékból, a HCL legjobb védője Luisa Schulze állt rá, és sajnos a 2009-es junior EB legjobb védőjének válaszott hórihorgas német lány jól oldotta meg a feladatát. Ez azonban elvileg lehetőséget adhatott volna a többieknek, hiszen így már csak öt védő maradt a falban, a gyorslábú játékosaink, Szucsánszki Zita és Nerea Pena sorra betörhettek volna a falba, vagy, ha összezárnak, több hely maradt volna a széleken.

Ebből szinte semmit nem tudtunk megcsinálni. Feltűnő volt, ahogy Anne Müller és Maura Visser között próbáltunk végig akciózni, holott azzal, hogy Schulze kivált, a Müller-Visser páros maradt a védelem egyetlen helye, ahol nem lehet gólt lőni. Kudłacznál, ahol könnyebb lett volna, alig próbálkoztunk, pedig nagyon adta volna magát a lehetőség, főleg azután, hogy mellette a szélen már nem Hertlein, hanem a helyére beálló 18 éves, minimális nemzetközi rutinnal (és azzal sem szélső-védekezésben) rendelkező Nele Reimer védekezett. Ehhez képest Pena hány gólt lőtt akcióból? Egyet sem. Hányszor ment le a jobbszélre a labda ziccerbe? Egyszer sem.

A nézőnek végig az volt a benomyása, hogy az FTC ragyogóan felkészült, de a meccs eseményeire Elek Gábor vezetőedző nem tudott reagálni, szemben német kollégájával. És ez mindig elég volt, hogy az amúgy valamivel gyengébb képességű játékosokból álló, ráadásul erősen létszámhiányos lipcseiek (mindössze 8 mezőnyjátékost használtak, és, ha Hertlein nem sérül meg, akkor valószínűleg egyetlen cserével végigjátszották volna a mérkőzést) így is mindig ki tudtak egyenlíteni.

És persze a hazaiak kezére játszott az is, hogy az FTC kapusteljesítménye kritikán aluli volt, a második félidőben, majd a hosszabbításban alig volt védésük. Tomašević végig a térdével kínlódott, Szikora Melinda beállt pár percre, de labdával nem találkozott. Pedig elég lett volna csak egy, csak egyetlenegy védés még...

Jött a hosszabbítás, megint előnybe kerültünk, és kevesebb, mint egy perc volt hátra, amikor 2 góllal vezettünk, és a kezünkben volt a labda. Innét a serdülőben sem illik kikapni. Elkezdünk ünnepelni, senki nem figyel a labdára, így aztán Katarina Tomašević kidobott labdája szépen odapattog Schulze kezébe, aki köszöni szépen, és begyalogol vele a kapuig. De még mindig van 1 gólunk. A serdülőben megtanítják, hogy mit kell ilyenkor tenni, az, hogy elhamarkodottan, helyzet nélkül kapura kell lőni, nem szerepel a tankönyvekben, Tomori mégis ezt teszi.

Támad az egyenlítésért a HCL, faultolunk, Tomorit ki is állítják, marad 2 másodperc. Ami ezután következik, az bohózatba illik, és komolyan megkérdőjelezi a sportág professzionális voltát. Először elindítják az órát, az lepörög, majd visszaállítják. Közben megy a nagy vita, huza-vona, hogy mennyi is van hátra a mérkőzésből, végül kiegyeznek 2 másodpercben.

Végre, nagy nehezen elindul az óra, és ez történik:

Amit érdemes figyelni: A sípszó után elvileg 2 másodperc volna hátra, de 1 másodperc után megszólal a mérkőzés végét jelző duda, majd 1,9 másodpercnél a kapuba ér a labda. Kihagsúlyoznánk, hogy a sportág szabályai szerint a labdának a játékidőn belül be kell érnie a kapuba (ellentétben a kosárlabda közismert szabályaival). Nos, itt mindenki örül: az FTC azért, mert időn túlinak hiszik a gólt, a HCL azért, mert örülnek a gólnak. Ismét hosszas vita jön, majd a gólt a játékvezetők elismerik, a végeredmény 34-34, hétméteresek jönnek.

Ami még érdemes figyelni, az az FTC védekezése. Mivel percekig vitáztak a dobás előtt, bőven volt idő rendezni a sorokat. Tomori kiállítása miatt a csapat emberhátrányban van. Nézzük meg a játékosok helyzetét és mozgását! A lipcsei fotós nagyszerűen el is kapta a pillanatot. 

(Fotó: Sebastian Brauner, HC Leipzig)

Bár öten vagyunk, egy ember (Lukács Viktória) egészen máshol helyezkedik. 2 másodperc volt hátra, az, hogy valami összetettebb figurát mutatnak be, kizárható volt, a messzebb helyezkedő lipcsei szélsőre védekezni felesleges volt, pláne, hogy Reimer állt ott, akiről biztosan tudható volt, hogy nem ő fog kapura lőni. Eleve érthetetlen, hogy az egész csapat legalacsonyabb játékosa mit keresett a pályán, nem időntúli szabaddobás volt, lehetett volna cserélni, 180 feletti játékosok ültek a padon. A sípszó után Vérten nem tudjuk, mit csinál (talán a kapusmezt viselő Hubingerre figyel), Mészáros és Soós pedig a zárást támadja meg, teljesen érthetetlenül, így végül egyetlen játékos, a nem is túl magas Szucsánszki Zita sáncol. Ez komoly luxus.

Szóval büntetők. Ott már várható volt, hogy Katja Schülke majd megfog egyet, így is lett, kiesett a Fradi. Egy kis reményt még ad az óvás, de igazából, mivel a gól a dudaszón túl, de a játékidőn belül esett, az, hogy egyszerűen azt a gólt érvénytelenítsék, szinte kizárt. Az megfelelő hivatkozás volna, hogy a dudaszó miatt nem sáncoltunk, ill. nem mozdult a lövésre a kapus. Ez látványosan nem igaz, de hivatkozási alapnak jó lehet. Az időmérő kétségkívül óriásit hibázott, tovább rombolva a zsüri és a játékvezetők amúgy is mindent alulmúló teljesítményét az eset kapcsán. Ebből viszont a legjobb esetben is újrajátszás jöhet. És akkor még legalább egy pár napig hitegethetjük magunkat, hogy nem is játszottunk rosszul. Pedig de.