Kezdetben vala a gól.
A gólöröm pár másodpercre rá született.
És ezzel a világ elindult lefele a lejtőn.
A gólörömben kicsiben benne van maga a gól: jól eltalált lövés után ökölbe szorított kezünket előre lendítjük hangos kiáltás kíséretében, üres kapura bepöcizett labda után szinte (de csak szinte!) bocsánatkérőleg emeljük a kezet. Hosszú szóló után hosszan szaladunk, szépítő gól után labdával a hónunk alatt a kezdőkör fele sprintelve pacsizunk.
De ezzel sajnos nincs vége. Jöttek a tévékamerák, a gólszerzőknek pedig megnyilatkozának szemeik, s észrevevék, hogy mezítelenek. Kezdetét vette a tudatos gólörömök kora.
Eleinte minden rendben lévőnek tűnt, Tardelli őrült rohanása vagy Hugo Sanchez szaltói nélkül szegényebb lenne a világ. Tim Cahill kenguruként bokszolja le a szögletzászlót, Robbie Keane bukfencből lövöldözésére is csak legyintünk, ha ráuntunk már. De időközben kamerák kerültek a pálya köré is, és a játékosok már nem egymással vagy a szurkolókkal ünnepeltek, hanem az otthon ülőkkel. A jó csatár jobban érzi, merre van a legközelebbi kamera, mint a kaput. Társakat széles karlendítéssel félre is söpri, ha kell, és kiálthat Gera módjára Angliából Budapestre, mutathat idétlen, ámde szabadalmi oltalom alatt álló szívecskét egyetlen szerelmének, mint Gareth Bale.
De még ezzel sincs vége.
Jönnek a közös gyakorlatok, az előre megbeszélt ringatás, a szamba és végül, ó borzalom, az izlandi Stjarnan FC előre megfontoltan, feltűnésvágyból és folytatólagosan elkövetett koreográfiái, annak is a csoportos alakzata.
Nehezen hihető, hogy ennél is van lejjebb, de lett.
Mert még a legerőltetettebb gólöröm is semmi ahhoz képest, amikor egy játékos egyszerűen nem ünnepel a volt csapata ellen. Nem tudni pontosan, mikor kezdődött ez, talán mindig is létezett szórványosan, de általában az egykori csapat ellen még jobban is ünnepeltek a játékosok. Különösen ha akaratuk ellenére adták őket el.
Nem várható persze el mondjuk Frank Lampardtól, hogy ünnepeljen a Chelsea ellen, ahol szinte az egész felnőtt pályafutását töltötte, 12 szezon alatt 211 gólt szerezve színeikben. Hasonlóképp megbocsájtható, ha egy kölcsönjátékos visszafogja magát az anyaegyesület ellen szerzett találat után. De amikor mindenhol átutazóban levő vándormadarak hajtják le a fejüket alázatosan a nekik öt szezonnal ezelőtt két évig koszt-kvártélyt biztosító klub otthonában, akkor azért felmerül az emberben a kérdés: mégis, ki a franc hiszi el, hogy ez szívből jön?
És mi jöhet még?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ajánlott bejegyzések: