Aki csak a végeredményt látja, akár azt is gondolhatja, hogy a magyar válogatottnak reális esélye volt a mérkőzés megnyerésére, de sajnos nem ez a helyzet. igazából végig csak futottunk (jajj, dehogy futottunk, sétáltunk) az eredmény után, és a végén kicsit kihasználtuk, hogy a dánok rápihentek az előttük álló feladatokra, és valamelyest barátságosabbá tettük a különbséget.

Fotó: Uros Hocevar, EHF

Bár most a legtöbben Németh Andrást teszik meg bűnbaknak, és valóban megkerülhetetlen az ő felelőssége a mai vereség kapcsán (erre még majd visszatérünk), de az elsődleges probléma nem a kapitány meccselésénél van. A legfőbb probléma a játékosok egyéni képességei között meglévő különbség. És a "képesség" itt nem keverendő össze a "tehetség"-gel. Képesség például az, hogy a dánok képesek 15 méterről egy gyors, lőtt passzal megjátszani a beállóst, nekünk ez a legtöbbször a szaggatottról sem sikerült. Nem fogadhatjuk el, hogy ez a skandináv népek veleszületett adottsága. Az északiaknak biztos, hogy van egy olyan, a társadalmi környezetből fakadó mentalitása, amit nem tudnak a játékosaink átvenni, ezt el kell fogadni. Amikor a gyors kézilabdáról írtunk, ott is megemlítettük, hogy a Tempohandballhoz magabiztos, idegrendszer nélküli játékosokra van szükség, ez nálunk nincs meg, és sokat ehhez az edzők sem tudnak hozzátenni. Ez idáig rendben is van. Hogy a szerzett labdával többször állunk meg, minthogy elkezdenénk vele futni, az részint innét fakad, ezt el kell fogadnunk, változtatni nem tudtunk rajta. Ha az edző ennek ellenére az ilyen rohanásokra akarja építeni a játékot, akkor persze el kell gondolkodnunk, hogy pontosan mit is gondol, mennyire is látja át, hogy mire lehet képes a csapata.

De az viszont nem a szövetségi kapitány felelőssége, hogy több olyan játékosunk is van, aki csak akkor képes kézbe passzolni, ha ő is és a csapattárs is áll. A serdülőben azért már túl szokás lépni ezen. Bulath Anita, Szamoránsky Piroska és sajnos Triscsuk Krisztina is roppant körülményes, megfontolt, ami egy dán válogatott ellen nem kifizetődő. Persze itt is meg lehet kérdezni, hogy miért pont őket válogatta be a kapitány, de a magyar bajnokságban ők a legjobbak közé tartoznak. Ennyit ér a világ legjobbjának tartott bajnokságunk? Még Kovacsics Anikó is többször elbizonytalanodott, pedig lett volna helyzete. Lehet, hogy ez ragályos? Kovacsics aztán idehaza végképp nem erről ismert.

Óriási sebességkülönbség volt a két csapat játéka között. A passzjáték minősége között két osztálynyi különbséget láthattunk. A magyar játékosképzés nem is törekszik a játék felgyorsítására. Illetve manapság az utánpótlásban már több csapatnál is látunk erre kísérleteket, de ennek még évek kellenek, hogy beérjen.

És hát a rettentő gyenge lövőteljesítmény sem Németh hibája feltétlenül. Planéta 0/3, az utolsó két meccsen összesen 0/6, semmi értékelhető momentum nincs a játékában. Az már biztos, hogy az az újságíró, aki Planéta berobbanását várta ettől az EB-től, tévedett. De Szucsánszki szintén 0/3, attól a játékostól, aki elvileg a csapatból lábbal a leggyorsabb, ez botrányos teljesítmény, teljességgel elfogadhatatlan. Bulath 1/5, vaktában lövöldözik, esélye sincs kapura törni. Fel kell persze tennünk a kérdést, hogy nagyjából mit akartunk csinálni? Azt tudjuk, hogy lassúak vagyunk, és nem tudunk passzolni. De erre nem volt semmi elképzelés? Nem először látjuk az EB-n, hogy ártatlan helyzetben két játékosunk összefut. Ezt az ifiben már nem szokás elfogadni. Amikor Tóth (nem először az EB-n) három méterrel Triscsuk háta mögé passzol, akkor nem tudjuk, melyikük hibázott, de, hogy nem egyforma elképzelésük volt a taktikáról, az biztos. És, ha nem tudunk extrém jó figurákat csinálni, az a csapat helyzetét tekintve elfogadható. Ha ennyire nincs összhang a játékban, az viszont nem.

Görbicz Anita kiesése után a legtöbben a Ferencváros két játékosát, Tomori Zsuzsát és Szucsánszki Zitát tartották a válogatott kulcsembereinek. Csakhogy a Fradinál általuk elvégzett munka minősége itt is visszaüt, a kondicionális állapota mindkét játékosnak rossz, fizikálisan sem bírnak végig egy mérkőzést, idegileg pedig egy félidőt sem. Ha Szucsánszkit kiszorítja a válogatottból a 18 éves, kevesebb, mint tíz válogatott mérkőzéssel (abból csak 2 tétmeccs) rendelkező Tóth Gabriella, az korántsem csak Tóthot minősíti. Tomori pedig szenzációsan kezdte a mérkőzést, majd negyed óra után teljesen eltűnt. Ez egy dán válogatott ellen, amely az eddig látott gyengébb teljesítménye ellenére is esélyes a végső győzelemre az EB-n, nem fér bele. Nagyon nem.

És ha már fizikális állapot. Karl Erik Bøhn hozott magával a magyar válogatotthoz két norvég szakembert. Egyikük videoelemzőként dolgozott a csapat mellett, a másikuk erőnléti edzőként. Természetesen az erőnlétet alapvetően nem a válogatottnál kell megszerezni, de a másnaponkénti mérkőzések között a regeneráció nagyon fontos. Két évvel ezelőtt Szerbiában ez adta meg azt a pluszt, amivel a csapatunk oda tudott érni a bronzéremhez (a harmadik helyért játszott meccsen hosszabbításban legyőzve a házigazdát). Ezt a két norvég szakembert elküldék, helyettük egy személyben Köstner Vilmos végzi ezt a feladatot. Vagy legalábbis neki kéne. Merthogy a csapat erőnlétét látjuk. A videoelemzés eredményét meg nem láttuk. Nagyon nem. A dán csapat hétemberes támadását úgy néztük, mintha legalábbis egy dinoszauruszt állítottak volna be beállósba, láthatóan komplett meglepetésként ért mindenkit. Nem is volt rá semmi ellenszerünk. A dán televízió kommentátora meg is jegyezte, hogy ő ilyet még nem látott, hogy egy csapat ennyire ne reagáljon erre. Azt hiszem, ez nem is igényel különösebb kommentárt. Mit elemzett akkor igazából Köstner Vilmos? És Németh András ezt a feladatot annyira őrá hagyta, hogy egyszer sem nézte meg a dán válogatott játékát? Vagy a dán klubokét, akik szintén gyakran élnek ezzel a takikai elemmel?

Ha nincs a kapuban Kiss Éva fantasztikus teljesíménye, ez óriási égés lett volna. 20 védés, ez földöntúli teljesítmény. Nem is tudom, volt-e már rá példa, hogy egy kapus 20 lövést véd, és a csapata simán kikap. Legalább valamiben világelsők vagyunk.

Az elődöntő a magyar válogatott számára már matematikailag sem érhető el (az előttünk álló két csapat egymás ellen játszik, legalább az egyikük biztosan előttünk végez). Ha szedán megverjük Norvégiát, és a spanyolok megverik a dánokat, akkor az 5-6. helyért játszhatunk. Ez nem annyira irreális, mint ahogy elsőre tűnik, mert a norvégok számára annak a meccsnek semmi tétje nem lesz már, ők egészen biztosan csoportelsők már. Ha szerencsénk van, és rápihennek az elődöntőre, talán nyerhetünk. A mérkőzés szerdán este 20:30 órakor kezdődik, és az m1 közvetíti.