Végetért a 2014/15-ös első osztályú magyar labdarúgó bajnokság. Több nem is lesz. Szó sincs persze arról, hogy felszámolnák az NB I-et, csak egyszerűen, ami ezután jön, annak már a labdarúgáshoz semmi köze nem lesz.

Hernádi Zsolt, Csányi Sándor és Orbán Viktor (Fotó: Stiller Ákos)

Nagyrészt így volt ez már az idén is, de az év végi licenc-bohózat átütötte az ember utolsó utáni ingerküszöbét is.

A nem is olyan régi időkben jól esett az ellenfél szurkolóit cukkolni, hogy az ő csapatuk behódolt a pártnak, bezzeg mi. Aztán mi is behódoltunk. Akkor már minket cikizett egy harmadik, hogy aztán ők is behódoljanak. Hogy, mire kétszer körülnéztünk, kialakuljon egy olyan miliő, ahol minden komolyabb csapat mögött ott áll egy-egy ismert pártfunkcionárius, akik aztán lejátsszák maguk között az egész bajnokságot.

Aki kimaradt, az lemaradt. Legalábbis így volt eddig, de most már nincs könyörület. 5 klub licenckérelmét utasították el - hogy, hogy nem, ezzel pont kialakult a rendkívüli MLSZ-közgyűlés által ideálisnak meghirdetett 12 csapatos mezőny.

Persze alapvetően az teljesen helyénvaló volna, hogy, akinek nincs pénze, az ne vegyen részt a profi sportban. A Győr és (a pályán amúgyis kieső) Pápa urainak mostanság kisebb gondjuk is nagyobb, mint egykori csapataik sorsa, jelen sorok írásakor Tarsoly Csaba és Bíró Péter is büntetőeljárással néznek szembe. Ezek közvetlenül nem függnek össze a futballal, közvetve azonban, mivel a csapataikat a jelenlegi feltételezések szerint illegális úton szerzett tőkével finanszírozták, mégiscsak. Ezek a klubok menthetetlenek, nagyjából nulla forintjuk van, tulajdonosaik őrizetben, evidens, hogy nem kapnak licencet, bármennyire fáj is ez, főleg egy olyan tradicionális klub kapcsán, mint a Győri ETO.

Evidens, vagy talán mégsem annyira. Merthogy nem volt olyan nagyon régen, amikor egy, még a győrieknél is hosszabb történettel rendelkező (jelenleg fővárosi) klub szintén egy lépésre állt a csődtől. Akkor minden érintett szerv asszisztált a trükkhöz, amivel a jogok átkerültek az egyik cégtől egy másikhoz, az adósságok meg ott maradtak, és gyorsan el is felejtették őket. Pedig a licenc megvonása, és utána vélhetően a klub hosszabb-rövidebb ideig tartó elsüllyedése ott is elég egyértelmű lett volna.

Orbán Viktor miniszerelnök a Groupama Arénában (Fotó: Szalmás Péter)

És vajon nevezhetjük-e teljesen helyénvalónak és evidensnek, hogy, miközben az egyik klubról kiderül, hogy ezerhétszázhetvenkettőben elfelejtettek kifizetni egy hárompengős számlát, és háháhá, máris búcsút inthetnek a licencüknek, aközben a másik hétszámjegyű összegben kap támogatást az állam által közvetve vagy közvetlenül odairányított szponzoroktól?

A most befejeződött szezonban az ország legjobb csapatai a Videoton, a Ferencváros és az MTK voltak, ebben a sorrendben. Vajon hová jutnának ezek a klubok, nagyjából másfél perc alatt, ha eltűnne mögülük az állami, ill. pártháttér? A Videoton, mielőtt a kormányfő megjelent volna a környéken, arról volt ismeretes, hogy sok éven át üresen állt az első bajnokcsapat számára előkészített tabló, most viszont az utolsó öt bajnokságból kettőt ők nyertek (egyet pedig az akkoriban még a kormányzat által nem támadott brókercég által szponzorált, most viszont az említett cég csődje okán licenc nélkül álló Győr). A Kubatov Gábor pártigazgató által vezetett Ferencváros második, a szintén egy vezető fideszes politikus által elnökölt MTK harmadik helye is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy a párt vezető emberei nélkül mindkét klub megjárta, nem is olyan régen, a másodosztályt is.

Garancsi István, Orbán Viktor és Hernádi Zsolt (Fotó: Blikk)

Aki nem hódolt be, másként fogalmazva: aki úgy gondolta, megcsinálja ő pártháttér nélkül is a maga klubját, az most ott áll licenc nélkül, minden nélkül. A kormányfő udvarának végében álló, magáncégek önzetlen adományaiból felépített stadionban játszó, külföldi, ill. harminc feletti játékosok egész sorával operáló akadémia viszont él és virul.

Miközben a külföldi játékosokat nagybani kedvezménnyel leigazoló klub megkapta a jövő évi induláshoz szükséges licencet, ugyanerre az időpontra időzítve bejelentették azt is, hogy a külügyminiszter igényt tart a klubra saját maga számára. Csak, hogy még a felületes megfigyelőknek se lehessen cseppnyi kételyük sem arról, mire is megy ki a játék.

Nincs itt már értelme meccsre járni, de már annak se, hogy az ember bekapcsolja a tévét (úgyis alig lesz benne meccs, mert ugye majd ettől fognak elkezdeni a családok tódulni a lelátókra), sőt, lassan már el se olvassa az ember a hírekben, mit játszott a csapat. Négy-nullás győzelem a kupadöntőben a bajnok ellen. Mitől kezdene lelkesedni a szurkoló, ha nem ettől? Mégis, másnap a legtöbb drukker arról beszélt, örül, hogy szép az idő, vagy, annak, hogy sikerült olcsón epret vennie. Mert lassan már senki nem hiszi el, hogy az eredmények a pályán dőlnek el, hogy nem volt a párton belül leosztva, hogy az egyik csapat bajnok lesz, a másik megnyeri a kupát.

Rúgják a labdát, de mégsem labdarúgás ez már. A miniszerelnök, a szövetség elnöke, és barátaik elhozták a szép jövőt a magyar futballba. Most már csak ki kellene terjeszteni ezt a rendszert más országokra is. Mert odahaza már alig érdekel bárkit is, a nemzetközi mezőnyben pedig egyelőre nem ők osztják a lapokat, és úgy július környékén mindig kiderül, mit is ér a licencalapú társadalom.