Válogatott okosságok

A két csoportharmadik meccsét rakták a középdöntő utolsó játéknapjának délutáni időpontjára. Erről azért előre lehetett sejteni, hogy jó eséllyel lényegtelen, tét néllküli meccs lesz, és valóban az is volt. Ha nyerünk, előrébb léphettünk volna a 10. helyre, na bumm, és az oroszok számára se volt sokkal érdekesebb az egész.

Fotó: EHF

Ennek ellenére egyik csapat se vette lazára a meccset, mindketten derekasan végigküzdötték. Azt azért látni kell, hogy hiába Oroszország az aktuális olimpiai bajnok, a mostani csapatuk lényegesen gyengébb, mint az, amelyik Rióban néhány hónapja megverte az egész világot. Ennek elemzése nem tartozik a mi feladataink közé, azonban egyrészt oda vezetett, hogy az orosz válogatott már az utolsó forduló előtt elvesztette minden esélyét a továbbjutásra, másrészt oda, hogy az eddig mutatott teljesítményünk alapján sem látszott reménytelennek az ellenük játszott mérkőzés.

Különösen az orosz védelem volt a mai mérkőzésen (meg úgy általában az EB-n) sebezhető, nyoma se volt az olimpián látott dinamikának a védekezésükben. Igazából jó kapusuk sincsen most, és gyenge védekezés mögött amúgy se lenne könnyű dolga. Ennek megfelelően viszonylag könnyen lőttünk gólokat. Elég jól variáltuk is a támadójátékot, amit előző nap Norvégia ellen is láttunk, az most is kijött: nagyjából az utolsó két napra állt össze, hogy ezzel a támadósorral mit is szeretnénk játszani, és ez elég jól működött is. 

Mindhárom hátsó alapember teljesítménye jobb volt, mint az EB elején, sokkal kevesebb volt a rossz, és sokkal több a jó passz. Még Klivinyi Kinga, aki a többieknél neccesebb passzokat is bevállalt, adott el pár labdával többet, mint kéne (cserében szép gólpaszokat is adott), de amúgy ezen a meccsen voltunk a legstabilabbak. 

Ez megmutatkozott a 26 lőtt gólban is, ilyen sokat az egész EB-n soha nem lőttünk. 

Védekezésben kicsit több gondunk volt, főleg Darja Dmitrijeva jött a kapunkra időnként olyan sebességgel, hogy mire észrevettük, hogy nála van a labda, már rég gól volt. De még így is sokszor kényszerítettük őket rossz pozícióból elküldött lövésekre. Némi általánosítással azt mondhatjuk: ha nem tudtak első szándékból gólt lőni, a felállt védelmünk ellen már nem voltak igazán eredményesek. 15 átlövésükből csak 4 lett gól, és összességében is gyenge a lövőstatisztikájuk. Mivel elég sok gólt is lőttünk, ez azt eredményezte, hogy az egész meccsen csak egyszer tudtak két góllal vezetni, és többször inkább nálunk volt az előny. 

Meg is nyertük volna talán a meccset, ha egyrészt nem lőttük volna a korábbi meccsekhez hasonlóan ma is gyengén a szélsőziccereket, másrészt az egész EB-t minimális cserelehetőséggel végigjátszó játékosok nem fáradtak volna el a második félidő közepére. Akkor volt is némi holtpontunk, de abból is vissza tudtunk jönni, és az utolsó percben a győzelemért támadhattunk. 

Ez az utolsó perc aztán pontos összefoglalása volt az egész Európa-bajnokságnak: hét a hat ellen támadva se tudtunk még helyzetet sem kialakítani, majd a túloldalon nagyszerűen védekeztük ki az utolsó fél percet, nem kaptunk gólt, és ezzel megszereztük legalább az egyik pontot. Sokra nem mentünk vele, így is utolsók lettünk a csoportban, de legalább jó szájízzel utazik haza a válogatott. 

A magyar csapat szereplése ezzel végetért, köszönjük, hogy velünk tartottak, szokásainknak megfelelően karácsony után jelentkezünk majd egy, az egész európa-bajnoki szereplést értékelő összefoglalóval.