Elérkeztünk a világbajnokság utolsó csoportmeccséhez, Fehéroroszország volt az ellenfél. A többi mérkőzés eredményei úgy alakultak, hogy már a meccs előtt biztos volt, hogy mi továbbjutunk, vagy a harmadik, vagy a negyedik helyen, a fehéroroszoknak viszont minimum egy döntetlen kellett a továbbjutáshoz.

Fotó: IHF

És ez azért rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Nem biztos, hogy tudatosan, de az egyértelmű volt, hogy az ellenfél hatvan percen át sokkal harciasabban játszott, mint mi. Ebben szerepet játszhatott persze az is, hogy egyből a VB elején játszottunk egymás után két kemény meccset, majd eltelt majdnem egy hét szabadnapokkal, ill. gyenge ellenfelek ellen vívandó mérkőzésekkel, és ebbe kissé leengedtük. Persze elvileg mondhatnánk, hogy a szakmai stáb feladata ennek a helyzetnek a megoldása, de Xavi Sabaté és csapata bicskája ennél egyszerűbb feladatokba is beletört. 

Mindenesetre tény, hogy válogatottunk teljesítménye a világbajnokságon egyértelműen süllyedő tendenciát mutat, meccsről meccsre gyengébben játszunk (sőt, mintha a felkészülési mérkőzéseken a VB előtt még jobbak lettünk volna). És ez pont a legvégére jött ki igazán. Mert, lássuk be, az első két mérkőzés, még ha nem is volt reménytelen (sőt, Horvátországot meg kellett volna verni), ott azért nem mi számítottunk esélyesnek, Chilét és Szaud-Arábiát pedig meg is vertük. Tehát tulajdonképpen ez volt az első (és nagy valószínűséggel az egyetlen) olyan meccsünk, ahol nem jött be a papírforma. 

A meccs igencsak rohanósan indult, mindkét csapat futott, a védelmek meg csak néztek, mint a moziban. Több, mint öt perc telt el a meccsből, mire egyáltalán védett egy labdát az egyik kapus (nem a mienk), a nyolcadik percben pedig 5-5 volt az állás. Kis matek: ha így megy tovább, 40-40 körül lett volna a végeredmény. De a tempó a meccs alatt folyamatosan lassult, a végére a kaput eltaláló lövések száma volt ekörül, a góloké pedig jóval alatta. 

De ezt a lassulást a mi védekezésünk nem nagyon tudta kihasználni. Alig volt megállító faultunk az egész meccsen. A második félidő első perceit leszámítva védekezésben leginkább csak moziztunk, jobb esetben ugráltunk jobba meg balra, teljesen figyelmen kívül hagyva olyan apró tényezőket, mint például, hogy hol a labda. Egyszerűen egészen érthetetlen, hogy az utolsó felkészülési tornán még jól, a világbajnokság elején még elfogadhatóan működő védelmünk miért esett szét teljesen. Persze, Nagy László kiesése (Nagy a legelső meccs első félidejében sérült meg) felér egy mélyütéssel, vitathatatlanul ő a legjobb védőnk. De azért ennyire nem kéne ettől megzavarodni, ráadásul ő korábban se védekezte végig az egész mérkőzést (már fiatalabb korában se). 

Egy ilyen védelem mögött a kapusnak nincs könnyű dolga, ez is egyértelmű. De 32 lövésből 7-et fogni (jórészt átlövéseket) akkor is igen kevés, ha Mikler Roland csak néhány olyan gólt kapott, ami alapvetően az ő hibája. Ahogy mondani szokták: ha csak heteseket lő az ellenfél, ennyit akkor is kell védeni. De jó, Mikler nem érezte ezt a mai napot, van ilyen. Csakhogy ugye itt korlátlanul szabad cserélni, legkésőbb a szünetben cserélni kellett volna a kapuban. Egy negyvenéves kapus ült a padon, ha fizikálisan talán már túl is van a csúcson, a végtelen rutinjával (tizenkét évvel ezelőtt már a Bundesligában védett...) talán csak hozzá tudott volna tenni valamit. Vagy, ha nem, még mindig csak ugyanitt vagyunk. Miklerben talán két lövés akadt el a második félidőben - ennyit lehet, hogy még Sabaté is megfogott volna, ha ő áll be. 

Eközben támadásban fele olyan dinamikával játszottunk, mint az ellenfél. Alig volt jól felépített akciónk, senki nem találta a helyét. Jobb ötlet híján lövöldöztünk messziről, de minek. Átlövésből Balogh 0/4, Jamali 1/7, ez katasztrófa. Még Bodó mutatott valamit talán, de őt gyorsan le is cserélte Sabaté. Bánhidi Bence középen nem volt megjátszható. Van még két beállósunk a padon (papíron három, de a Veszprémben és a válogatottban is évek óta már csak védekező Schuchot most hagyjuk), Zubai Szabolcs és Szöllősi Szabolcs is alapvetően más típusú játékosok, mint Bánhidi, talán ők jobbak lettek volna ... de ezt már nem tudjuk meg soha, mert egyiküket sem küldte pályára Sabaté. Így aztán maradt a lövöldözés. Sokkal több kaput találó lövésünk volt, mint a fehéroroszoknak, de ezek rossz lövések voltak, Vjacseszlav Szaldacenka különösebb bravúrok nélkül védte őket. Akárcsak Acsin Gábor szélsőziccerét, ahol nem is az a legfőbb gond, hogy abból a helyzetből miért is a rövidbe húzta, hanem az, hogy miért ő játszik, amikor két igazi jobbszélső ül a padon?

Hogy mennyire nyerhető meccs lett volna, sőt, mennyire meg kellett volna nyerni ezt a meccset, azt az is mutatja, hogy még ezzel a gyenge teljesítménnyel is közel voltunk hozzá, hogy legalább egy pont meglegyen. A németek és a horvátok elleni vereség, ha nem is volt örömteli, de elfogadható volt. A mai nem. 

Hogy milyenek a játékosaink egyéni képességei, az ismert. Hogy eltelt egy jó évtized elfogadható magyar utánpótlás-nevelés nélkül, jól tudjuk (hogy a mostani keretbe belefért három 20-21 éves játékos is, az, paradox módon, éppen ezt erősíti meg). Nem is vártuk azt, hogy majd mi nyerjük a világbajnokságot. De azt azért igen, ahogy azokat a meccseket, ahol tisztán mi vagyunk az esélyesek, húzzuk be. Nos, most még ez sem sikerült. Mert még magunkhoz képest is nagyon gyengén játszottunk, gyakorlatilag minden játékelemben, és - Juhász Ádám, meg talán Császár Gábor kivételével - minden, a pályán értékelhető időt eltöltő játékosunk egyénileg is gyengén teljesített. Ha egyvalaki gyenge, ha egy-két taktikai elem rossz választásnak bizonyul, az benne van a játékban. Ha egy egész csapat szerepel igazából meccseken át rosszul, ráadásul egyre romló tendenciával, az rendszerhiba. Egy ilyen versenyen egy csapatnak meccsről meccsre épülnie kell, egyre javuló játékot kell mutatnia (ez labdarúgásra éppúgy igaz, mint kézilabdára). Ennek pedig most pont az ellenkezőjét látjuk. És erre nehéz lesz elfogadható magyarázatot adni. 

A legjobb nyolc közé jutásért az olimpiai bajnok dán válogatott ellen kell pályára lépünk vasárnap 16 órai kezdettel. Fogalmazzunk finoman: nem mi leszünk az esélyesek. A találkozót a Sport 1 televízió közvetíti majd.