Otthagytuk abba legutóbb, hogy Dánia lesz az ellenfél a nyolc közé jutásért, és nem mi vagyunk az esélyesek. Ez tulajdonképpen igaz lett volna amúgy is, így pedig, hogy mi csoportnegyedikként éppen csak továbbcsúsztunk, ők meg hibátlan mérleggel, csoportgyőztesként. 

Fotó: IHF

Igaz, az utóbbi évek legemlékezetesebb válogatott meccsét, 2012-ben Londonban Izland ellen, pont ugyanilyen alapállásból vívtuk. És legkésőbb azóta tudjuk, hogy ez a lebonyolítás ugyan izgalmas és attraktív, ámde kevéssé igazságos. És ez most nekünk kedvezhetett.

Persze ehhez óriási formajavulásra volt szükség. Valamint egy kicsit arra is, hogy a dánok lenézzenek minket. 

Ja, a párhuzamos nyolcaddöntőn Svédország feltörölte a padlót a fehéroroszokkal, akik minket megvertek. Ez azért valamennyire mutatja az erőviszonyokat. És megerősíti, amit egyébként láttunk is, hogy tényleg sokkal jobban kellett játszanunk, mint a csoportkörben. 

Sokat segített Nagy László visszatérése is. Bár etettük a világot, hogy majd csak 4-6 hét múlva, meg ilyenek, hátha nem készülnek rá, de Nagy ott volt, és ez nagyon meglátszott. A védekezésen leginkább. Nem is csak a saját teljesítménye (bár az is kiváló volt), hanem a jelenléte, ami óriási biztonságot sugároz a többi védő felé. 

Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy a Fehéroroszország elleni meccshez képest Sabaté miért változtatott. Vajon így tervezte eleve, vagy azon a meccsen látta, mi az ami nem megy? Ki tudja? Én nem. Az biztos, hogy nem csak taktilailag, de személyi kérdésekben is sokat változtattunk a csoportkörhöz képest. A csoportmeccseken többször is kritizáltuk Sabatét, hogy miért játszatja kifulladásig a látványosan gyengén teljesítő Bánhidi Bencét támadásban, erre a mai meccsen alig küldte be rövid időkre. Ez volt a terv, hogy az ellenfelek Bánhidiből készüljenek? Vagy Bánhidi agyonjátszatásával igazából kíméltük a másik két beállóst? Vagy eredetileg Bánhidi volt az első számú jelölt a posztra, csak Sabaté belátta, hogy ez nem fog menni? 

De egy biztos: beállóból kapuralövési kísérletünk sem volt az egész mérkőzésen. Miközben a korábbi meccseken folyamatosan Bánhidit tömtük labdával. Itt sem tudjuk, hogy vajon átértékeltük a taktikát menet közben, vagy csak kihasználtuk, hogy a dán védelem, Bánhidire készülve, középen betömörül a hatos vonalnál. De, hogy éltünk ezzel, az biztos, rendre átlődöztük a dán falat, a legtöbbször kilépő védő nélkül. Nem is kellett túl bonyolult figurákat felépíteni, a legtöbbször a dánok ki se jöttek nyolc méteren túlra. Ha mégis, akkor kissé bajban lettünk, de olyankor Balogh Zsolt meg Lékai Máté lábbal megverték őket, mert azért akkor is úgy őrizték a beállóst, mintha nála lenne nyolc tonna arany, szóval maradt hely a cselezésre bőven. Jellemző, hogy míg Mikler Roland 16 kaput talált átlövésből 10-et kivédett, addig Landin 13-ból csak 3-at, mert annyira tisztán tudtak lőni a magyar átlövők, hogy a kapusnak alig maradt esélye. 

Érdekes volt az is, amit védekezésben húztunk. Az első negyedórában úgy tűnt, Mikkel Hansen egymaga meg fog minket verni. 8-5 után sorozatban lőtt hármat, 11-11-nél 7 góllal állt. A meccset 8-cal fejezte be, azaz a hátralévő 35 percben egyetlen gólt szerzett (a legutolsó percben). Azt a területet tökéletesen levédekeztük. Mindezt úgy, hogy egyébként csak olyan felállásban védekeztünk az egész meccsen, amilyenben a csoportmeccseken sosem - és nem csak arról van szó, hogy Schuch Timuzsin helyett (aki ma nem lépett pályára) Nagy László játszott. Hansent kikapcsoltuk, a többi dán meg ugyan nem rossz (azért olimpiai bajnok nem véletlenül lesz valaki), ahhoz nem elég jók, hogy az ilyen formában játszó magyar válogatottat megverjék. Átlövésből a dán válogatott ma 6/21-et lőtt. Nem túl jó, de elmegy. Ebből Mikkel Hansen 6/11, ami kiváló. Olvasóinkra bízzuk, hogy kiszámolják a többi dán átlövő teljesítményét. Akik matekból gyengébbek, azok kedvéért annyit azért elárulunk, hogy nem voltak jók. 

Sabaté ráadásul folyamatosan forgatta a csapatot, így volt némi reményünk, hogy bírni fogjuk erővel a végéig. Bár 22-18 után, amikor Lasse Svan és Michael Damgaard góljaival a dánok kiegyenlítettek, és alig öt perc vot hátra, felvillantak Sabaté korábbi meccseinek emlékei, de a kapitány ekkor is tudott úgy változtatni a védekezésen, hogy megállítsuk őket. Az utolsó öt percben két gólt kaptunk. 

Sokat segített az is, hogy, sok magyar szurkoló előzetes félelmeivel szemben, a tunéziai játékvezetők ugyan viszonylag sokat hibáztak (alighanem azért ide küldték őket, mert ez sima, játékvezetői szempontból könnyű mérkőzésnek ígérkezett), de egyáltalán nem segítették a nagyobb tekintélyű csapatot a magyarokkal szemben. 

És a legutolsó fél perc is igen tanulságos. Gyakran beszélünk "magyaros" vereségekről, ami mögött általában az áll, hogy az edző és a játékosok elveszítik a fejüket. Ilyenkor az időkérés kétélű fegyver (épp' válogatott meccs előtt láthattuk a Fehérvár EHF-kupameccsén). A dánok persze kijöttek szoros emberfogásra, egy gól volt a hátrányuk. Ilyenkor, ha a csapat nyugodt tud maradni, akkor kihasználja a lazább védelmet, besétál, és gólt lő. Ha ideges lesz, akkor ellépi, kétszer indul vagy rosszul passzol. Tökéletesen beleillett volna a magyarokról vallott előítéleteinkbe, ha ez utóbbit valósítottuk volna meg - ehelyett Császár Gábor egy szépen helyezett lövéssel feltette az i-re a pontot, és végleg továbbjuttatta Magyarországot. 

Az biztos, hogy a most előttünk lévő út könnyebb annál, mintha megvertük volna az utolsó csoportmeccsen a fehéroroszokat. Azt nem hiszem, hogy szándékosan akartunk pénteken kikapni, de, hogy nem volt olyan fontos a csapatnak a győzelem, az teljesen egyértelművé vált. Ezzel kicsit kockáztattunk, de eddig bejött. A folytatást majd meglátjuk. 

Ha Ön is meg akarja látni, akkor kedden, január 24-én, 17 órai kezdettel kapcsoljon a Sport 1 televízióra, az ellenfelünk Norvégia válogatottja lesz.