Válogatott okosságok

Amit egy körrel ezelőtt, a magyar-dán meccs előzményeiről írtunk, abból a Norvégia elleni negyeddöntőre gyakorlatilag semmi nem volt igaz. A dánokkal ellentétben Norvégia nincs olyan helyzetben, hogy bárkit is (leszámítva talán pár tényleg outsider, Európán kívüli csapatot) lenézzen, mi pedig, miután kivertük az olimpiai bajnokot, nem voltunk abban a helyzetben, hogy bárki is lenézzen minket. A norvég stáb láthatóan komolyan felkészült a magyar válogatottra, alaposan kielemezték a mieinket.

Fotó: IHF

Könnyebb dolguk is volt, mint a dánok leköszönő kapitányának. Őt ugyanis meg tudtuk vezetni a csoportmeccseken előadott játékkal, Christian Berge és társai viszont már a dánok elleni mérkőzésből is levonhatták a szükséges tapasztalatokat. 

A mérkőzés elején védekezésben a norvégok nem ragadtak rá olyan mereven a beállósra, mint tették azt két nappal korábban dán kollégáik. Őket a magyar átlövők rendesen megszórták, most viszont a legtöbbször nem is jutottunk lövésig. Az agresszíven 8-9 méterig kilépegető norvég fal a teljes tanácstalanságba sodorta a magyar támadógépezetet. Az első tíz percben úgy értünk el kettő egész gólt, hogy emellé három rontott lövésünk volt, lényegében mindhárom amolyan teljesen kétségbeesett próbálkozás, távolról, helyzet nélkül, miután már végképp semmit nem tudtunk kezdeni a labdával. A két kezdő átlövő, Balogh Zsolt és Iman Jamali összesen háromszor lőtt kapura. Mindhárom lövés ugyanoda ment, és mindhármat védte a norvég kapus, Torbjørn Bergerud. 

Ez már önmagában is éppen elég nagy baj volna, de emellé végképp nem volt semmiféle visszarendeződésünk. Persze a norvégok gyorsabbak annyival nálunk, hogy valószínűleg amúgy se túl sokszor tudtuk volna megfogni őket, de igazából erre kísérletet sem tettünk. 1-1 után öt gólt kaptunk egymás után, a félidő közepére pedig hétgólosra duzzadt a hátrány (4-11). 

Itt a norvégok egy kicsit vissszavettek a tempóból. No, nem annyira, hogy azzal a mi lassúcska csapatunk versenyképes lett volna, csak épp annyira, hogy már nem rohantak át rajtunk, mint kés a vajon. Hétgólos hátrányból már valami igazán ütőképeset kellett volna kitalálni. Ez nem női mérkőzés, ahol minden további nélkül előfordulhat, hogy valaki akár egy félidő alatt leadjon ekkora előnyt, itt a magyar csapatnak valahol komolyan változtatnia kellett volna. Igazság szerint Xavi Sabatétől sok mindent várhattunk, azt, hogy meccs közben reagálni tud egy ilyen helyzetre, na, azt nem. Emlékeztetnék arra, hogy egy fordulóval ezelőtt, Dánia ellen, mi szereztük az első gólt is, és sosem voltunk hátrányban, maximum döntetlenre jöttek fel néha a dánok. Most viszont az ellenfél vezetett hét góllal, nekünk az, ha kiegyenlítetten alakul a mérkőzés hátralévő része, nem volt elég. 

Azt viszont, hogy ne úgy alakuljon, nem tudtuk elérni. Gyakorlatilag csak akkor nem kaptunk gólt, ha a norvégok nem találták el a kaput, a második félidő közepén a két kapusunknak összesen volt négy védése. Arra már Dánia ellen is rámutattunk, hogy Mikler Roland jórészt a sánc által amúgy szépen takart átlövések védésében jeleskedett. Most viszont a norvég válogatott szinte alig próbálkozott ilyen lövésekkel, általában vagy megverték a kilépő embert, vagy labda nélküli mozgással kihasználták, hogy a kilépő miatt fellazult a fal, és közelről lőhettek. Az átlövéseket Mikler, ha nem is olyan jól, mint a nyolcaddöntőben, de elfogadhatóan védte ma is, csakhogy a dán meccshez képest ennek alig volt jelentősége. 

Pont a második félidő közepén jártunk, amikor Sagosen góljával 26-16-ra vezetett Norvégia. Ők ettől kezdve olyan nagyon már nem forszírozták ezt az egészet, az utolsó tíz percre meg végképp pihentető üzemmódra váltottak. A mérkőzés utolsó szakaszát 8-2-re nyertük. Császár Gábor 11 találatot szerzett a mérkőzésen, ebből 6-ot az utolsó tíz percben. Mikler Roland 9 védéssel fejezte be, ennek a fele az ötvenedik perc után történt - amikor már teljesen mindegy volt. A mérkőzés utolsó szakasza már csak arra volt jó, hogy az évkönyvekben kicsit szebbnek tűnjön az eredmény, a statisztikákat pedig értékelhetetlenre lehessen kozmetikázni, az, hogy a magyar válogatott jusson be az elődöntőbe, ekkor már teljesen reménytelen volt. 

Tisztes vereségnek néz ki, valójában azért kevésbé volt az, de tulajdonképpen ez mindegy. Kiestünk, a csapatunk utazik haza. Többüknek vélhetően ez volt az utolsó világbajnoksága. Hogy utánuk mi jön ... abból ma láthattun kegy kis ízelitőt, de azért egyelőre próbáljunk meg nem belegondolni. Valahol az 5-8. hely közt végeztünk (hogy pontosan hol, az igazából a matematikán múlik, meg pár olyan meccsen, aminek az eredményét a játékosaink majd az interneten esetleg megnézik, de ennél több közünk nincs hozzá). 

A világbajnokság a magyar válogatott számára tehát végetért, köszönjük, hogy ezekben a napokban velünk tartottak.