„Magyar bajnoki meccsen akkor lesz söröd, ha ismersz valakit a sor elején...” – Gy., magyar szurkoló, Coelho nyomán.

Stadion épülhet-szépülhet, de a fenti mondás igaz volt ötven évvel ezelőtt és igaz lesz ötven év múlva is. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az igazán jó büféket országszerte ismerik – lásd például a III. Kerületi TVE sporttelepén található kiszolgáló egységet, vagy a Pénzügyőr fényűző finánc búfelejtőjét.

Egyáltalán mi a baj a labdarúgó stadionjaink büféivel? Azon felül persze, hogy drága. Ám egy szórakozóhelyen, vagy egy kicsit is igényesebb kocsmában is nagyjából ennyi a sör, így ezt még lenyelnénk. Nem készültem elemzéssel és grafikonokkal, csupán pár évtized tapasztalatát szeretném egy rövid posztba belesűríteni. Nem feltétlenül az a vágyam, hogy mindenki végigzabálja, vagy vedelje a meccset, mint egy NFL-találkozón, de maradjunk annyiban, hogy bőven van hová fejlődni. És különös módon erről soha sehol sem olvastam MLSZ tanulmányokat, pedig hogy a vendéglátó-egységeknek komoly szerepe van az elégedettség növelésében, az alighanem vitán felül áll.

Ostrom alatt a mezőkövesdi vendégbüfé - kép

1. Először is, sőt, mindenek előtt: a kiszolgálás sebessége. Ha az adott büfére 100 embernél több jut, akkor garantált a végtelen hosszúságú sor, ahol életbe lép a bevezetőben említett idézet. A nagyobb tömeget befogadó vendégbüfékben még rosszabb a helyzet, mert ott aztán mindenki az egy, jobb esetben két ablaknál fog összezsúfolódni. A két sörcsapból folyik a lé, de az egyiket jó eséllyel mindjárt cserélni kell és a csapot kezelő lánynak meg kell keresnie azt a személyt, aki oda tudja gurítani a tele hordót, utána a csapból felpöffen egy fürdőkádnyi sörhab, stb. A kispestieknek idén tavasszal sikerült szép létszámmal megtölteni a vendégszektorokat és garantált volt a több tíz méteres, össze-vissza kanyargó, vagy éppen átláthatatlan sor a pultoknál. Ezt át lehet hidalni például a Beerjet nevű találmánnyal - elsőként a St. Pauli alkalmazta. 6 korsó sör 7 másodperc alatt! Ez miért nem követelmény az elsőosztályú-stadionokban?

Fotó és a hozzá kapcsolódó bejegyzés: kocsma.blog.hu

2. Tájékoztatás. Mert a sor végéről a fene se látja, hogy az most a rántotthúsos-zsemlés sor, vagy a sörös. A vége úgyis az lesz, hogy mindenhol mindent adnak és a halálosan kimerült személyzet össze-vissza rohangál a szűk helyen.

3. A sörkínálat – rögvest rátérünk a többi termékre is... Tehát én még nem találkoztam olyan stadionban található büfével, ahol egynél több sörfajtából lehetett válogatni. Van egy kijelölt partner és slussz. Illetve talán Sopron volt a kivétel, de ebben már nem vagyok biztos. Van csapolt sör és talán-talán dobozos (ugyanabból) - amit persze kitöltenek pohárba. A dobozos általában nem olyan hideg, a csapolt általában...khmmm, nem olyan finom, enyhe savanykás utóíze van, de legalább a vége ihatatlan és a hab is gyanús alakot vesz fel. Én leginkább az üveges söröket szeretem, akár azt is ki lehetne tölteni pohárba. Persze tudom, a megnövelt személyzet csökkenti az extraprofitot, örüljek, ha kapok valamit!

I have a dream...

4. Csak a sör létezik? – miért nem lehet kinyitni néha egy-két középkategóriás üveg bort? Vagy egy rozét és némi szódával vegyíteni? Értem én, hogy nem feltétlenül kell a sárga földig itatni a drukkereket, de nem vagyok benne biztos, hogy egy jó minőségű bor ártalmasabb, mint a ki tudja mit tartalmazó csapolt sör. Rendben, ne áruljanak röviditalokat, de bizonyára van, aki szívesen inna csökkentett alkoholtartalmú gyümölcsös sört, vagy cidert. Meddig tartana ezeket betenni a hűtőbe és kérés esetén pohárba tölteni, majd jó szurkolást kívánni?

A hanyatló Nyugaton létezik boros stand, pedig elviekben mi vagyunk a borosnemzet

5. Hiányoznak azok a helyek, ahol kényelmesen le lehet ülni. Ebben talán tetten érhető némi javulás, de csakis tavasztól kora őszig. Mihelyst jön a hideg, eltűnnek a sörpadok és a napernyők, lehet toporogni egy hideg sörrel a kézben, miközben az októberi szellő cirógatja orczánkat és csiklandozza hátunkat. Alapvetően hiányoznak a kényelmes, már-már éttermi megoldások, ahol rendelés után le lehet ülni egy asztalhoz egy párnázott székre, egy fűtött helyiségben. Ne feledjük, azért páran vinnénk ki feleséget, barátnőt, gyereket is, ha éppen úgy van. Kényelmesebb egy pult, utána mindenki mehet, amerre lát. Sok stadion környékéről egyébként is eltűntek már a régi, megszokott kocsmák – Budapesten legalábbis igen sokat romlott a helyzet.

6. Az ételkínálat. Ár-érték arányban pofátlanul drágán adott zsíros deszka. Esetleg perec. Az újpesti és a ferencvárosi felhozatal kilóg (felfelé) a sorból, de nálam valahol ott kezdődik a kínálat, amit Beer’shevában láttam. A mintegy hetven vendégdrukker egy sor melegételből válogathatott, a hot-dogtól a gyros tálig. Nálunk talán még lehet szikkadt rántotthúsos zsömit kapni, vagy egy csokit. Kispesten anno Hemingway víziójához hozzátartozott az amerikai hot-dog is, ami tényleg jó volt, de visszatértünk a nyolcvanas évekhez. Itt szeretném leszögezni, hogy nem a hot-dogot tekintem a gasztronómia csúcsának, de egy néző/szurkoló minimum két órát tölt el a stadionban – inkább hármat. Nem kizárt, hogy megéhezik, főleg, ha sok helyre semmit nem vihet be.

7. Melegital-kínálat. Mert ne feledjük, hogy nem csak júliusban-augusztusban járunk meccsre. A hidegben a tea és a forralt bor lesz az első, ami elfogy. Általában a kezdő sípszóra már csak sajnálkozó fejrázás lesz a válasz, ha kérni szeretnénk. Kávé? Ugyan..

Nem várom el, hogy így szervírozzák

8. Lelátói árusítás hiánya. Németországban, vagy akár Peruban, Uram bocsá’ az NFL-ben is teljesen természetes, ha az árusok egy tálcán sört hoznak, vagy egy puttonyban teát, nem beszélve a Long Island koktélról. Nem maradunk le semmiről, ami a pályán történik és nem egyszerre rohamozza meg mindenki a büfét. Win-win helyzet. Mi itt Magyarországon fáradjunk ki a betonteknőből és legfeljebb a reakciókból sejtjük, hogy mi zajlik a zöld gyepen.

Zöllei János, a legendás fruttiárus - alias Kalap - fotó és írás: tempofradi.hu