Izland egy lépésre van a csodától. Miután Isztambulban ütötték ki Törökországot, csoportjuk élére álltak egy fordulóval a selejtezők vége előtt. Csupán annyi a dolguk, hogy otthon verjék Koszovót és történelmük során először kijuthatnak a világbajnokságra. Legutóbb is a pótselejtezőig jutottak, de akkor jelenlegi csoportellenfelük, Horvátország, megálljt parancsolt nekik. Azóta volt egy emlékezetes EB-szereplésük és újfent bizonyították, hogy az elmúlt évek eredményei egyáltalán nem a "kifutott" kategóriát jelentik. Ez még akkor is igaz lesz, ha történetesen a fiatal albán állam legjobbjai megviccelik őket.

Hogy ezt a helyén tudjuk kezelni, pár érdekesség: Békés-megyében többen élnek, mint Izlandon - körülbelül 338 ezren lakják a gejzírek földjét.

Izlandon a férfi kézilabda-válogatott a világelitbe tartozik, 2008-ban a pekingi Olimpiai Játékokon ezüstéremig jutottak. Emellett egymás után kétszer kvalifikálták magukat a férfi kosárlabda Európa-bajnokságra. Valamit nagyon tudnak.

Már az elején szeretném leszögezni: nem feltétlenül csak önmagunkra és a magyar labdarúgásra szeretnék rápirítani. Ugyanis amit a szigetlakók véghezvittek, az a világon példátlan és teljességgel egyedülálló.

Az Eurobasket összesen 438 felnőtt izlandi játékosról tud. A nemzetközi jégkorongszövetség 566 igazolt korongosról számolt be. Az izlandi röplabdázók nagyjából kétezren ütögetik a labdát a háló fölött. Az izlandi futballszövetség húszezer labdarúgóval büszkélkedik - az ország teljes lakosságának kb. 7 százaléka. És akkor még nem is említettük a kézilabdázókat, akik nagyjából további ötezer sportolóval gazdagítják a sziget sportéletét. És akkor még nem is beszéltünk olyan megmozdulásokról, mint amikor Reykjavíkban tízezren futják le a maratont - minden évben!

És nem csak a testet, hanem a szellemet is óvják és fejlesztik. Izlandon ugyanis nagyon szeretik a sakkot (lásd ezt a példát) - jelenleg 13 nemzetközi nagymesterük van hát Bobby Fisher sem véletlenül ott telepedett le. A Reykjavik Open az egyik legnagyobb esemény a sakk szerelmeseinek. 

Magyarán, a vikingek leszármazottjai egyszerűen imádnak sportolni. Sőt, szeretnek csak úgy meccsekre járni, hiszen lakosságarányosan másodikok meccslátogatásban, 2016 nyarán a sziget lakosságának 4%-a kerekedett fel, hogy a helyszínen szoríthasson Finnbogassonéknak. Ezt egyszerűen lehetetlen megtanulni. Más kultúra, más hozzáállás. Én mindenesetre irigykedek egy kicsit - ezért is.

Pár szót azért ejtsünk a labdarúgásuk felemelkedéséről is. A reformot az edzőképzéssel kezdték. Ez velünk ellentétben nem egy pénzgyűjtő papírgyárként működött, így sikerült 600 olyan edzőt kinevelni, aki ekkora merítésből is "exportképes" játékosokat tudott kinevelni. Már három éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel és közel 800 izlandira jut egy valóban képzett edző.

Ők nem nagyon hisznek az akadémiákban. Továbbá az A-licenszes edzők nem érzik rangon alulinak, ha gyerekekkel kell foglalkozniuk. Vagy kisbuszt kell vezetniük, hogy a gyerekeket össze tudják gyűjteni a kisebb falvakból és tanyákból.

A legnagyobb utánpótlás-műhely Izlandon a Breidablik

Továbbá ők pályákat és tényleg pályákat építettek százszámra - nem ékszerdobozokat. Ott nem a lelátó volt fedett, hanem a pálya. Szerintem Magyarországon senki sem berzenkedett volna az ellen, ha a zsúfolt budapesti pályák mellé újak épülnek normális öltözőkkel. Vagy mondjuk leszakadó régiók hepehupás pályái megújulnak - mint például Vilmányban. 

Azt is megkockáztatom, hogy a Puskás Ferenc stadion, Debrecen, Miskolc, az Albert Flórián stadion felépítése is bőven belefért volna, de a többi teljességgel szükségtelen pénzpocsékolás volt a valódi reformok helyett. És ki nem kap új stadiont? Hát a magyar bajnok. Logikus. Filléres reformötletekből párat összeszedtünk itt például, ez pedig a teljes gyűjtemény.

Nálunk mi volt az igazán fontos küldetés? A szurkolói kártya és a nézők megfegyelmezése. Tökéletesen sikerült, ugyebár.

Ami pedig a TAO-t illeti: a szemem előtt ment tönkre egy ígéretes kezdeményezés, és kerültek lapátra a futball iránt elhivatott emberek. (A BVSC-ről van szó, érdemes még egyszer elolvasni ezt az írást.) Azóta csak romlott a helyzet, de már senkinek nincs kedve erről írni. Kinek? Minek?

Az új edzőgeneráció pedig máris fényesen bizonyított.

Alapvetően én mégis beérném azzal, ha a magyarok kimozdulnának a szabadba és elkezdenének sportolni. Például a megyei harmadosztályban focizni. Vagy kipróbálni magukat valamelyik küzdősportban. Vagy csak elkezdeni otthon tornázni és javítani az állóképességüket. 

És miután kellően kiutáltuk magunkat és megállapítottuk, hogy a magyarok képtelenek kemény munkával sikert elérni,akkor gondoljunk az úszóinkra, vagy ha már csapatsport: honnan is lett A-csoportos a jégkorong válogatottunk? Maroknyi játékos, két fedett csarnok... szóval nincs lehetetlen, még nekünk sem. Ne várjuk a csodát, menjünk sportolni és ne Angliát, ne Németországot csodáljuk. Izland százszor jobban rászolgál az elismerésre.