A női kézilabda Bajnokok Ligájának utolsó csoportkörében egy időben lépett pályára a Ferencváros és a Metz. Miközben a csoportban a legtöbb kérdés már eldőlt, az még elvben nyitva volt, hogy e két klub közül melyik végez a második, és melyik a harmadik helyen (hogy a két klub ezen a két helyen végez, egészen biztos volt). 

Mivel a másik csoport küzdelmei már egy nappal korábban befejeződtek, az is ismert volt, hogy a második helyen végző csapat a bukaresti CSM ellen lép pályára a negyeddöntőben, és idegenben kezd, a harmadik helyen végző pedig a Rosztov ellen, hazai pályán kezdve küzdhet meg a legjobb négy közé jutásért.

Fotó: Ricsováry Takács László

Hozzátehetjük, hogy a francia csapat a Fradihoz képest lépéselőnyben volt. Ezt azt jelentette, ha ők nyernek, mindenképpen övék a második hely. Ha a Ferencváros veszít, akkor ők mindenképpen harmadikok. A Metz odahaza fogadta a német Thüringer HC együttesét, a Fradi pedig a németországi Ludwigsburgban lépett pályára a Bietigheim ellen. Mindkét német csapat már biztosan kiesett. 

A teljes képhez érdemes még egy tényezőt figyelembe vennünk: a Metz hazai pályán több, mint egy éve nem szenvedett vereséget, akkor pont az FTC tudott nyerni Lotaringiában. Ráadásul ellenfelük, a THC, már tét nélkül léphetett pályára, és a meccsre eleve csak nyolc mezőnyjátékost nevező klub egyetlen motivációja az lehetett, hogy újabb sérülések nélkül tartsák meg a keretet a soron következő fontos bajnoki találkozókra. Az ilyen meccsekre mondták azelőtt, hogy országos egyes. A Metz a mérkőzés egyértelmű favoritja volt, a hazai győzelmen kívül bármi óriási meglepetés lett volna. Ha pedig a Metz nyer, csinálhat a Fradi bármit, állhat tótágast, lőhet százhúsz gólt, lehozhatja a meccset kapott gól nélkül, vagy mindezt együtt, akkor is harmadik, és akkor is a Rosztov ellen játszik a negyeddöntőben. 

Mondjuk ki: a Ferencváros tökéletes nyugalommal készülhetett a találkozóra, azzal a tudattal, hogy itt aztán végképp semmi tét nincs, bármi történhet a meccsen, az nem oszt, nem szoroz. Véleményem szerint a mérkőzés megértésének ez a kulcsa, még ha ezt oly sokan figyelmen kívül is hagyták. 

Az FTC ennek megfelelően készült a ludwigsburgi meccsre. Elek Gábor már eleve a kezdésre a rendelkezésre álló tizenhat játékosból a leggyengébb sort küldte a pályára - már legalábbis, ha eltekintünk az olyan extremitásoktól, hogy például beállíthatta volna a jobbszélsőt a kapuba. Még el sem kezdődött a meccs, és ahogy megláttuk a kezdősort, máris világossá válhatott: a Fradi nem fogja magát ma túlságosan megerőltetni a győzelemért. 

Aztán, amikor már ténylegesen pattogott a labda, ez a sejtés megerősítést nyert. A pályán lévők gyakorlatilag összpontosítás nélkül játszottak, a játékban elemi hiányosságokat tapasztalhattunk. Egyedül Marija Jovanović igyekezett, ami a jegyzőkönyvben is visszatükröződött: a csapat első 9 góljából 7-et ő lőtt. 7 lövésből. Aztán többször nem is talált be, le is cserélték, és ezzel az addig magát valamennyire még tartó Ferencváros végképp elindult a lejtőn, a szünetre már tetemes hátrányt begyűjtve.

Ez a meccs tökéletes összefoglalója volt Jovanović mostani helyzetének. A mentalitása kiemelkedő, a technikai tudása szintén. A fizikális állapota viszont annyira gyenge, hogy még ezen a langyos ritmusú meccsen is csak egy negyedórát bírt. Minden tiszteletünk mellett, az aktív pályafutását nyáron befejező átlövő a következő szezonban nem fog hiányozni a Fradiból. 

Csakhogy volt az egésznek egy pikantériája. A ludwigsburgi lelátóról követtem a metzi mérkőzés alakulását, és megdöbbentő módon a THC vezetett. Az amúgy igencsak feszes védekezéséről, és Marina Rajčić kapus kiváló teljesítményéről ismert Metz hazai pályán kapott az első félidőben 19 gólt, ami arról árulkodik, hogy ők se akartak különösebben megizzadni. Bár azt a meccset értelemszerűen nem láttam, de mintha ők kifejezetten harcba indultak volna a vereségért, és a CSM elkerüléséért. 

Eközben az internet közönsége a Fradit vádolta ugyanezzel. Csakhogy, idézzük fel, amit az elején írtunk: a Fradi joggal számíthatott arra, hogy a Metz simán nyer, és akkor a zöld-fehérek mindenképpen harmadikok, bármi is történik az ő meccsükön. Az FTC-nek tehát csakis akkor lehetett érdeke kifejezetten vereségre játszani, ha nagy összegben fogadtak maguk ellen. Én még az erre vonatkozó feltételezést is határozottan elutasítanám. Minden más esetben viszont a Fradinak az égvilágon semmi motivációja nem volt semmire, a kulcsjátékosok pihentetése lehetett a legfontosabb szempont, bármennyire furcsa is ez egy BL-meccsen. 

Az első félidőben mindenesetre úgy tűnt, a Metz gyenge eredménye megtréfálhatja a magyar csapatot. A világ vicce lett volna, ha az FTC kikap, és közben a Metz is. Ezt valószínűleg nem csak én gondoltam így, hanem a két érintett csapat is, miután a szünetben ránéztek a másik mérkőzés állására. 

Elek a szünetben teljes sorcserét hajtott végre, és láthatóan megpróbálta a meccset vesztes állásból visszafordítani. Csakhogy eddigre annyira leült a csapata, a frissen pályára kerülők (akik az első félidő közepén még arra készülhettek, hogy le se kell venniük a melegítőfelsőt) nem tudtak igazán felpörögni a mérkőzésre. Pedig az FTC váltása egy kicsit meg is ijesztette a Bietigheimet, a Fradi pedig feljebb tudott jönni annyival, hogy koncentráltabb játékkal bizony meg lehetett volna fordítani a mérkőzést. 

Eközben viszont párszáz kilométerrel arrébb a franciák arra a gondolatra juthattak, semmi értelme egy nehezen összeizzadott vereségnek, ha közben az FTC is kikap, hiszen így a hazai vereség ellenére is ők lennének a másodikak. Ők, a Fradival ellentétben, össze tudták szedni magukat, és a végén simán nyertek. Ennek híre alighanem Elek Gáborhoz is eljutott a meccs folyamán, és jelezte is csapatának: kár a gőzért, mégis nyerni fog a Metz, nincs értelme nagyon megerőltetni magunkat. Ennek megfelelően a Fradi védekezése az utolsó negyedórában csak szimbolikusan létezett, iskolás gólokat kapott a csapat, és a hazaiak végül nehézség nélkül nyerték meg idei utolsó BL-mérkőzésüket. 

Ezt a két meccs így, párhuzamosan, kétségkívül humoros, vagy éppen - hozzáállástól függően - bosszantó, esetleg felháborító volt, de mindenképpen teljesen komolytalan. 

Ugyanakkor a sokak által osztott feltételezés, miszerint az FTC szándékosan kapott ki, hogy elkerülje a bukarestieket, véleményem szerint csacsiság. Mint már kifejtettem: ehhez a Fradinak nem kellett kikapnia, ill. csak akkor kellett volna, ha a Metz is kikap - ez viszont irreálisnak tűnt, és végül nem is következett be. Viszont azt lehetett látni, hogy pont abban az időszakban, amikor hihetőnek látszott, hogy tényleg kikap a Metz, a Fradi azért igyekezett, még ha nem is sikerült minden úgy, ahogy kellene. Az FTC nem azért lett harmadik, és nem azért kapta a Rosztovot ellenfélként, mert kikapott Ludwigsburgban, hanem azért, mert a megelőző 11 mérkőzésen a Bajnokok Ligájában nem gyűjtött elegendő pontot ahhoz, hogy az utolsó napon a saját kezébe vehesse a sorsát. 

Az olyan felvetéseken pedig, hogy a zöld-fehérek szándékosan hagyták ki a büntetőket is, csak mosolyogni tudok. Tessék megnézni Nerea Pena hétméteresét a 38. percben! A labda a keresztléc éléről pattant a vonal elé. Pena ugyan a világ legjobb kezű játékosai közé tartozik, de ennyire pontosan ő sem képes meglőni a büntetőt. Márpedig, ha ez a labda két centivel lejjebb megy, akkor ez gól. 

Sokan azt mondják, majd a Rosztov elleni meccsek megmutatják, érdemes volt-e taktikázni Ludwigsburgban. Bár nem gondolom, hogy a Fradinak komoly esélye volna az orosz csapat ellen, de taktikázásra sem volt sok okuk: ha vasárnap idegenben 42-5-re megverik a Bietigheimet, akkor is harmadik helyen végzett volna a Fradi, akkor is a Rosztov jönne a következő körben, és akkor is hazai pályán kezdene a magyar csapat. Kétségkívül jobb szájízzel utaztunk volna haza. De ez az egyedüli különbség. Azt pedig még a legelszántabb Fradi-gyűlölők se gondolhatják komolyan, hogy a Ferencváros azért játszott direkt rosszul, hogy felbosszantsa a mérkőzésre kilátogató szurkolóit.