Válogatott okosságok

Legutóbbi írásomban már kifejtettem, hogy a TAO-rendszer óta egyedül a kosárlabdában látható némi-nemű előrelépés, kiváltképpen a női oldalon. Ezúttal talán kicsit borúlátóbb a kép, amit az olvasók elé tárok, de a helyzet nem teljesen reménytelen. Ha a klubok és az MKOSZ akar tenni azért, hogy a férfi mezőny és kiváltképp a férfi mezőny fiatalabb generációja is tudjon fejlődni, akkor ha a hölgyeket megnézzük, láthatjuk, hogy van rá lehetőség.

Kép: kosarsport.hu

A női kosárlabda-bajnokságban néhány évvel ezelőtt hoztak egy szabályt: az alapszakasz mérkőzésein az első félidőben minden csapatnál kötelezően pályán kell tartani egy U20-as játékost. Ennek az eredménye az idei szezonban ez lett, ha csak a bajnokság első hét csapatát nézzük meg:

Szekszárd: Studer Ági (98-as) 25 percet átlagol, Gereben Livi (99-es) 24 perces átlag, Kis Virág (98-as), 9,6 perces átlag. 

Studer Ágnes akcióban - Kép: m4sport.hu

Sopron: Weninger Virág (97-es) 15,3 perces átlag, Czukor Dalma (99-es), 13,8 perces átlag, Dubei Debóra (97-es), 19,2 perces átlag.

Győr: Török Ágnes (98-as), 20,8 perces átlag, Markó Dorina (97-es), 10,2 perces átlag. 

ZTE: A 2001-es(!) Kovács Georgina átlagol 20 percet. 

Cegléd: A 99-es Kányási Veronika kap meccsenként 23,5 percet, a szintén 99-es Lelik Réka pedig 18,5-öt. 

Diósgyőr: 2001-es Kiss Angelika kapott idén 12,9 percet, a 97-es Bach Boglárka pedig 23-at. 

PEAC: 99-es Tenyér Zsófi majdnem 10 perc, 2001-es Wentzel Nóra 16,7 perc, Juhász Dorka pedig ha nem sérül meg, valószínűleg idén is simán 25 perc körül kapott volna, ahogy tavaly is, 17 évesen. Nem mellesleg ő is csatlakozik azokhoz, akik egyetemi éveik alatt az Egyesült Államokban fognak már játszani.

17 és 20 év közötti lányok, akik olyan játékidőket kaptak, amiről hasonló korú férfiak csak álmodhatnak. Az eredmény is kezd látható lenni, Dubei Debóra, Studer Ágnes, Bach Boglárka, Weninger Virág is már a felnőtt válogatott keret tagjai lettek, illetve nagyjából a fent említett hölgyeknek hála a 2017-es U20-as Európa Bajnokságon értek el a lányok egy előkelő ötödik helyezést. Egyértelműen látszik, hogy a jövő magyar játékosai az U20-as szabálynak (is) köszönhetően 18-19 évesen felnőtt meccsterhelést kapó lányokra fog épülni hamarosan. Nem lepődnék meg, ha egy-két év múlva Czukor Dalma, Kovács Georgina, Török Ágnes vagy épp Kányási Veronika is Székely Norbert kapitány keretében találná magát. Ahogy azon sem, ha ezek a lányok néhány éven belül a kontinens tíz legjobb válogatottja közé repítenék a magyart. Hiszen látható, hogy minden csapatban van legalább egy, de inkább kettő-három olyan U20-as játékos, aki bőven tíz perc felett átlagol, ami ilyen korban egyrészt szép dolog, másrészt a honi sport mezőnyében, ahol 22-23 éves játékosokról is még úgy beszélnek, mint fiatal tehetségek, meglehetősen egyedi.

A bosnyákok legyőzése után ölelkezik Markó Dorina (13) Kiss Angelikával-  a képen még Kocsis Fanni (15) és Benke Sára (33)  - kép

A férfiaknál már kevésbé baráti a helyzet. Az idei bajnokságban mindössze Németh Ákos és Filipovity Márkó azok, akik a 96-98 közötti korosztály tagjaiként tudtak mérkőzésenként 10 percnél többet a pályán tölteni. Ne feledjük, ez a generáció idén már 20-22 év közötti, tehát nem is 16-17 éves srácokról van szó. Nem mellesleg ez az egyik legszenzitívebb időszak, pontosan az a kor, ahol a legkomolyabb meccsterhelést kellene kapniuk, lehetőleg az A ligában. A magyar kosárlabda másodosztály inkább nevezhető süllyesztőnek, egészen ritka, hogy valaki a B ligából képes feljutni az A-ba, és ott meghatározó játékossá válnia.

Pedig a férfiaknál elég komoly a szakadék. A válogatott és az NB I magyarjainak többsége már közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz (Lóránt, Vojvoda, Keller, Eilingsfeld, Medve, Kovács Ákos, Kovács Péter, Tóth Norbert, Ferencz, Csorvási, Horti, Supola stb-stb), és szinte nagyítóval kell keresni azt a 25 évnél fiatalabb játékost, aki meghatározó tud lenni legalább a klubcsapatában. Ilyen például a 95-ös generáció képviseletében a szombathelyi Váradi és Perl, vagy a zalaegerszegi Benke, illetve a 93-as születésű kecskeméti Pongó. Pécsről még a szintén 96-os születésű Antónit lehet megemlíteni, aki az idei évben lett többé-kevésbé alapember. Láthatóan komoly űr lesz akkor a férfi mezőnyben, ha Lóránték szögre akasztják a cipőjüket. És az is látható, hogy addig, amíg a női mezőnyhöz hasonló szabályt nem hoz az MKOSZ, addig a 18-20 év körüli játékosok elvétve fognak elegendő időt a pályán tölteni. Vegyük például Doktor Petit, aki idén az MKOSZ adatai alapján összesen 7 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 4 percet kapott. Kucsora 9 meccs, 6,6 perc, Durázi 6 meccs, 5,2 perc. Varga Máté 5 meccs, 2 perc. Rudner 4 meccs, 2,5 perc. Ők egyébként elvileg a 97-98-as korosztály legnagyobb tehetségei között vannak itthon. Bár nem vagyok kosárlabdaedző, de nehéz azt elképzelni, hogy komolyan lehet fejlődni attól, ha valaki öt meccsenként egyszer – jellemzően a mérkőzés végén, mikor 30 pont a különbség – néhány percre a pályára kerül. Arról lehet vitatkozni, hogy ezek a játékosok megütik, vagy sem az A csoport szintjét, de az elég egyértelműen látszik, hogy többségük az esélyt sem kapja meg arra, hogy bizonyítani tudjon. Aki valaha kosárlabdázott, pontosan tudja, hogy 30-35 perc ülés után, a padról hidegen beállva, nem lehet a világot megváltani.

Nyilván kézenfekvő megoldás lenne átvenni a nőktől az U20-as szabályt, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás. A nőknél is gondot okoz, hogy bár az U20-as lányok játszanak, de például a 22-23 éves magyarok éppen ezért hátrébb szorultak, sokszor az ő kárukra veszik el a fiatalok a játékidőt.

Erről írt korábban egy másik szerzőnk a kézilabda-kapcsán is. Válogatott szempontból pont az okozza a legtöbb kárt, ha a "középkorúak" hiányoznak a bajnokságból.

Például a zalaegerszegi 24 éves Gorjanácz Ágnes kis túlzással a csarnok büféjéből is végignézhetné az első félidőt, hiszen az U20-as szabály miatt ő (és a többi hasonló korban lévő magyar játékos) szinte mindig csak a második félidőben lép pályára. Pedig közel sem tehetségtelen játékosokról van szó, sőt.

Gorjanacz a BEAC ellen, éppen támadásban - kép: zaol.hu

Mi lehetne a másik megoldás? Csupán csak egy fikció, de adott esetben lehetne azzal próbálkozni, hogy a mezőnyben lenne egy csapat (legyen ez a csapat például az a MAFC, ami „ha kiesik is bent marad”) ahol minden évben az U20-as generáció 8-10 legtehetségesebb tagja kapna szerződést. Tegyük fel, lenne egy ilyen csapat, ahol Rudnerék, Kucsoráék játszanának, mérkőzésenként 20-25 percet. Nyilván ez a csapat a mezőny végén lenne, ellenben ezek a srácok kapnának egy teljes évet, amikor megmutathatnák azt, hogy ha elég időt töltenek a pályán (és meccsenként 3 perc semmiképpen sem nevezhető elégségesnek), akkor mire képesek. Egy ilyen szezon után, meccsrutinnal a lábukban térhetnének vissza, az anyaegyesületükhöz. Ha okosan, és jól csinálnánk az egészet, win-win szituáció lehetne. Profitálhatna belőle a magyar kosárlabda, hiszen nem kallódnának el a tehetségek, ahogy profitálhatnának belőle a klubok is, hiszen egy év kitérő után rutinosabb játékost kapnának vissza. Mesterséges az egész? Egyértelmű. Nem feltétlenül szolgálná a versenyszituációt? Ez is. Ellenben a mostani rendszeren valahogy muszáj lesz változtatni, ha nem akarjuk azt, hogy a mostani öt légiós helyett, már adott esetben nyolcra, vagy még többre legyen szükséges a csapatoknak ahhoz, hogy egyáltalán legyen elégséges játékosuk. Mert Lóránték előbb-utóbb kiöregednek, Perlék talán egy-két éven belül külföldi karrierbe kezdenek (legalábbis bízunk benne!) és utánuk csupa-csupa olyan játékos van, akik 22 éves korukra sem jutnak el oda, hogy legalább 10 percet játszanak mérkőzésenként.

A magyar kézilabdának a koporsójában a legnagyobb szög egészen biztosan az lesz, hogy bármelyik csapat képes megfizetni 8-10 világsztárt, akik miatt nagyítóval kell keresni a magyar játékosokat a pályán. Nem kéne, hogy a kosárlabda is hasonló sorsra jusson. Többre hivatott ennél, ez a sport.