Előzetesen a nyitó, Argentína elleni találkozót gondolhattuk a legkönnyebbnek a kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatottra váró mérkőzések közül. Látván a csoportunk másik találkozóját, ahol az esélytelennek tartott Angola egy góllal megverte Katart, csak erősödhetett ez a véleményünk.

Fotó:MTI/Illyés Tibor

Különösen, miután a meccs elején Balogh és Lékai góljaival 5-0 vezetésre tettünk szert. Ezután az argentinok spanyol edzője, Manuel "Manolo" Cadenas időt kért. Ettől kezdve, a mérkőzés hátralévő ötven percében egy kicsivel az argentin csapat jobb volt már, mint a magyar, de pont csak annyival, hogy a mérkőzés végül döntetlen eredménnyel érjen véget.

Egy éve ilyenkor azt írtam, Ljubomir Vranjes akkori szövetségi kapitány leváltása akkor is szükséges, ha emiatt az ötödik világversenyre az ötödik kapitánnyal fogunk kimenni. A fő felvetésre még majd később visszatérünk, a magyar szövetség viszont olyan lépett, amire akkor nem számítottam: egyből két szövetségi kapitányt neveztek ki, így most öt versenyen hat kapitány a mérlegünk. Már legalábbis, ha nem számoljuk be a papíron játékosként benevezett, de a meccsen egy pár perces időszak (Ancsin Gábor kiállítása) kivételével végig edzőként viselkedő Nagy Lászlót. Különösen kínos volt, amikor időkérésnél Csoknyai István valamit el szeretett volna mondani Bodó Richárdnak, de ő inkább a szintén neki tanácsokat adó Nagyra figyelt. Gondolom, mindenki ismeri a mondást a sok bábáról meg a gyerekről. 

Persze annyiban érthető a helyzet, hogy Csoknyait, úgy látszik, muszáj volt kinevezni, neki viszont időnként látványosan fogalma sincs, mi is zajlik körülötte. Hát ennyit ér a Mocsai-féle edzőiskola, amire az MKSZ tiszteletbeli elnöke olyan büszke szokott lenni.

Na, de vissza Lékaira és Baloghra: a 21. percben lőtt először rajtuk kívül másvalaki gólt, és odáig is leginkább egymás passzaiból éltek, a többiek meg jó estben adtak nekik valami zárást, esetleg csak néztek. Ami azért igazán kellemetlen, mert se Balogh, se Lékai nem tudnak védekezni. Szerencsénkre Cadenas ezt nem használta ki, az argentin válogatott csak ritkán próbálkozott gyors indításokkal, leginkább csak akkor, amikor védekezésben labdát tudtak szerezni. Nehéz eldönteni, hogy ez az alapvető szerkezeti hiba, miszerint támadásban az a két ember húzza a csapatot (végül a 25 gólból 17-et szerezve), akik védekezésben használhatatlanok, mennyiben a meccsre a csapatot felkészítő(?) edzők hibája, vagy mennyiben a magyar kézilabda általános problémája. Vajon jobb lett volna, ha Balogh helyén más játszik, aki hárommal kevesebb gólt lő, de nem kell cserélni? A kérdésre nincs egyértelmű válasz. 

Az argentin csapat majdnem pontosan azt csinálta, amit vártunk tőlük, a magyar válogatott meg találgatott, hogy mivel is kellene próbálkozni. A szélekre az egész meccsen egy labda ment le (papíron két próbálkozásunk volt, de abból az egyiknél Bóka Bendegúz egy kipattanót szedett össze), és jelzésértékű, hogy azt az egyet is az alig három percet a pályán töltő Nagy László adta. Ha egy csapat ennyire nem épít a szélekre, az alapvetően a felkészítés hibája. 

Tudtuk, az argentinok távolról nem lőnek jól, ennek ellenére hagytuk őket közelről lőni. Az első félidőben volt látványos, hogy a kettes védőink messzire kiléptek (minek?), és mögöttük kaptuk sorra a gólokat. Igaz, ezt legalább meccs közben sikerült többé-kevésbé orvosolni, de akkor meg úgy megálltunk a hatoson, mint egy szikla. Sajnos ebben a játékban nem mérik a futásmennyiséget, de gyanítom, Argentína tán kétszer annyit is mozgott, mint a magyar játékosok, úgy meg erős technikai fölényben kell lenned, hogy meccset tudj nyerni. 11 argentin átlövésből 2 lett gól, ami elég gyenge mutató, de 11 átlövés nem sok, azt jelzi, hogy viszonylag ritkán tudtuk őket erre kényszeríteni (a magyar csapat 9 találatot ért el átlövésből). 

Szerencsére az argentinok a végjátékban kicsit megijedtek a győzelem lehetőségétől és többet hibáztak, így végül egy pontunk megmaradt, sőt, a győzelemért támadhattunk. Csoknyai az utolsó magyar támadás előtt időt kért ... majd elkezdett dadogni, és fogalma se volt, mit kellene csinálni. A sokat, és joggal kritizált Mocsai Lajos annak idején hasonló helyzetekben egészen precíz útmutatásokat tudott adni, előre megmondva azt is, az ellenfél melyik játékosa mit fog csinálni. Ez most hiányzott, az utolsó támadásunknál kidobtuk a labdát az oldalvonalon. 

De legalább attól a szégyentől megmenekültünk, hogy kikapjunk Argentínától.