Eljött az igazság órája, mondhatnánk. Norvégia ellen nem mi voltunk az esélyesek, és nem is volt semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük a mérkőzést.

© Nebojsa Tejic / kolektiff

Már a dán meccs kapcsán írtam arról, hogy Dánia, ha igazán csúcsformában lenne, akkor azért legyőzött volna minket. Most pedig jött egy csapat, aki ténylegesen csúcsformában van, és megmutatta, hol a helye a magyar válogatottnak. 

Persze főleg most, hogy a franciák és a dánok már tévéből nézik a meccseket, Norvégia egyértelműen az EB esélyesei közé tartozik, mi meg meglepetésre jutottunk tovább a csoportból. És a két csapat egymás elleni mérkőzése nagyjából meg is felelt ennek. 

Norvégia egy 8-1-es rohammal kezdett. Még nem telt el tíz perc a meccsből, és már hét góllal vezettek. Mindezt úgy, hogy a magyar csapat ekkor három kaput eltaláló lövésnél tartott. Azaz egyrészt a norvég kapus, Torbjørn  Bergerud, ebből kivédett, másrészt eleve a legtöbbször lövésig se jutottunk. A norvég védelem valóban kiemelkedő színvonalú volt, kielemezték a magyar csapat erősségeit. Jellemző, hogy Szita Zoltánnak nem volt komolyan vehető lövése, és Bánhidi Bencét se tudtuk megjátszani sose. Az a két lövésünk is, amiket Bergerud védett, olyan volt, hogy ellőttük éppen, de minek, nem volt helyzet, mert nem tudtunk helyzetet kialakítani. 

Ennél is rosszabb volt a védelem. A magyar csapat eddig főként a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel hozta a meccseit, most meg ugráltunk össze-vissza, mint egy alapfokú néptánctanfolyam résztvevői, látszólag teljesen függetlenül attól, hogy mit is csinálnak a norvégok és merre jár a labda. Nem, ennyire nem fogalmatlan azért a magyar védelem, itt valószínűleg inkább koncentrációs problémák voltak. Mivel a norvégok rendszerint tiszta ziccereket lőhettek, a kapuban Mikler Roland is tehetetlen volt, 11 lövésből egyet sem tudott kivédeni. 

Bő negyedóra után 13-4 oda, majd a huszadik percben Székely Márton kivédett egy norvég hétméterest: ez volt a magyar kapusok első védése a meccsen. De ekkor már elszámolhattak volna a norvégok tízig, legalábbis, ha szokás lenne ez náluk, mivel 15-5-re vezettek. Hátra volt még a meccs kétharmada, de az, hogy ki fog nyerni, már eldőlt. A hátralévő negyven percet le kellett játszani, de az nem volt több puszta formalitásnál. 

A norvégok látványosan lejjebb adtak a koncentrációból. Hiába, ők a döntőig szeretnének menni, úgy tervezik, játszanak még öt meccset az EB-n, hová fárasszák magukat egy megnyert meccsen. A második félidőben mindkét csapat a cseréit játszatta nagy részben. A norvég védelem ekkor már közelítőleg sem volt olyan erős, mint az elején, több gólt is tudtunk lőni, és amikor támadásban is kicsit kihagytak, feljöttünk négy gólra (19-23).

Christian Berge szövetségi kapitány ekkor jelezte a játékosainak, hogy kicsit szedjék össze magukat, visszaküldött a pályára még a kezdőből néhány embert, és pillanatok alatt közé raktak még ötöt: tíz perc alatt csináltak egy 7-2 szériát, a végjátékra 30-21-es vezetéssel fordultak. Ekkor elégedetten nyugtázták, hogy ez megvan. 

A meccs utolsó szakaszában potyogtak a gólok, a védekezésre már nem figyelt senki. A meccs eldőlt, ezt minden érintett tudta, le kelett játszani, hát érezzük jól magunkat kicsit. 

Aztán legyünk túl rajta, holnap pihenjünk kicsit, mindkét csapat előtt állnak még nagy feladatok. Azt hiszem, a magyar válogatott nem hitt igazán abban, hogy itt nyerni lehet, így a csalódottság sem igazán nagy. A játékosok is tudják, már a csoportkörben csodát csináltak, ezt tovább fokozni már nem sikerült, van úgy, hogy szembe jön a valóság. Nem történt semmi baj, kikaptunk egy nálunk jobb csapattól, van előttünk még három meccs, azokból kell megpróbálni valamit kihozni. 

A következő január 19-én, vasárnap, 15:45-kor, Szlovénia ellen. A szlovének mérlege eddig hibátlan, szóval ellenük se mi leszünk a favoritok, de hátha mégis összejön valami. ha meg nem, hát abból is tanulunk.